még majdnem minden lélegzetvételnél kiejtem a neved magamban
minden napsütéses reggelen kiszámolom hány szabad órám van megfordulni
aztán nem megyek mert ha ott leszek nem szabad elmondanom hogy oldalból egy szabályos szívet rajzol a szád és
mindenféle szűkölés nélkül kell majd hallgatnom a hangodat
de
többször nem hagyhatom otthon a felszerelésem hogy legyen hely a cuccaidnak a táskámban és többször nem indulhatok el vele iskola után a vonatállomásra
már nincs több indokom sem személyes sem szakmai hogy rád írjak már nincs mit mondanom
ha megyek ott már
nincsenek hegyeink nincsenek madaraink és fűszálaink csak madarak hegyek és fűszálak vannak amik sokkal inkább a tieid mint az enyémek és ettől arra gondolok hogy ott sosem volt semmi az enyém és elképzelem hogy
futok egy buborék után, azt hiszem ha elérem beleférek, mint a Hiszőkében, de az igazság az hogy szétpukkan
magamat még csak meg sem sebzem vele ((vigasztalom magam )
– már nem kell hajszolnom, ide leülök, a buborék ha szétszóródott a levegőben és belélegzem akkor most vége és ennyire lehetsz az enyém, kis atomokban)
Hajnali 4, már nem váj sebet a lámpa a sötétbe,
a pupillát ingerlő hatások teljes hiányában
a gondolatok homogén szövetén mint ciginyom a szalagváltáskor
a jobb felső sarokban megjelensz:
vakon robogó vonat, pontnyi lámpafénnyel,
mint elhagyott házak ablakaiban a sötétség,
hiányod bennem sűrűsödni látszik,
próbállak kilélegezni magamból,
nyirkos homlokomon hideg veríték:
mélykéknek képzelem
én követelem, és mégis:
félmozdulattal tapogatóz folyton váll után kutatva,
vagy csak valami torokköszörülés,
hogy meg ne fulladjon ettől az öt percre semmitől
nevetek (kínlódom)
és másnak adom a vállfalatot helyette
hogy meg ne fulladjak ezer évnyi semmitől
miért kínozzuk egymást?
—————————————————
Kedves Eszter, nem kizárt, hogy mi már túl öregek vagyunk, de testületileg nem sikerült azonosulnunk a verseddel, nehezen (néhol, mondjuk az első három sorban meg nem) lekövethető. Kibontott, újraálmodott formában visszavárjuk, egyebekben naplóba javasoljuk. Üdv: NHI
nem rólad szól
nem te vagy fontos-
engem tettél fontossá magadnak
és a te mostanra elfáradt akarásod
bennem addig lappangott
hogy mire meggyőztél engem
magadról addigra
minden ami nem te vagy
fontosságát vesztette
azt mondják hogy van
a szememben ez a szomorúság
hát az nem szomorúság
hanem indulatok
keserűséggé szelídülve
mert állandóan tennék valamit érted
ezért sosem teszek semmit nehogy
valamit kihagyjak
de minden mondatom neked szól csak
sosem neked mondom
nagyon akartunk hinni
én benned akartam
te meg hinni
valakiben
tudod az akarás a lényeg
mégis könnyebb tűrni hogy engem akarsz
mint azt hogy nem
– A nők megjátszák magukat. A nők bonyolultak. A nők érzékenyek. A nők nem tudják, mit akarnak.
