Amikor István egy kora őszi napon végleg kiköltözött a kertjébe, még megvolt a kocsija. Igaz, alig tudott már benzinre pénzt szerezni, de semmiképpen nem akarta eladni a Fordot, féltve őrizte egykori jómódja szimbólumát, mintha minden jóra fordulhatna, amíg megvan a [… Tovább]
Matyi, a kissé görnyedt hátú, hajléktalan férfi még alig múlt negyvenéves, de ötvennél is jóval többnek látszott. Szeméből már rég eltűnt a csillogás, tompa, reménytelen tekintettel bámult a világba.
István megmagyarázhatatlan ellenszenvet érzett a perifériára szorult emberekkel szemben. Viszolyogva mérte végig az elhanyagolt külsejű hajléktalanokat, a kukákban turkáló koldusokat, miközben gőgös eleganciával nézegette ápolt körmeit, fésülgette lágyan omló hajfürtjeit, igazgatta frissen vasalt ingét, s elégedetten állapította meg, ő minden [… Tovább]
Ujjaid finom vonalát bámulom a kockás abroszon, – még benne ég a vágy – bódít a forró, nyári este, de a zöldszemű szörnyeteg – féltett titkomat megint kilesve – közénk oson. Gyomromban ijesztő féltés remeg: jaj, mi lesz ha elveszítelek! Idézem [… Tovább]
Boldogtalanságod kínja feszült lopott napjaink fölé, szívemben lélekharang szólt, tántorgó szavak megbocsátását szögeztem keresztedre, s elnémult bennem a fájdalom. Kivasaltam gyászruhámat, csokorba szedtem kertem utolsó virágait, mire meggyóntad végre: nem tudtál elhagyni mégsem. Kép: Google
Az óra áll, az idő mozdulatlan. Most már hiába hordozlak magamban. Némán, üresen konganak a napok, hiányodból kitörni nem tudok. Az óra mozdulatlan, az idő áll…. Időtlen fény ragyog, s önmagába zár.
Játszol: két félidő között zsenge fűvön gázolsz. Fonnyadó rózsa hullik lábad elé. Meztelen talpadat sértik tövisei, játszol mégis, a remény extázisában táncolsz, illatok boszorkányos bűze csalogat a magány végtelen labirintusába. Elvesztél. Nincs kiút. (kép: google) [… Tovább]
Minden mi volt, s minden mi lesz, lényegtelen. A van a fontos, a most, a percet ölelő jelen. Ez, az ésszel fel sem fogható pillanat a lényeges. Nem számít a volt, nem számít a lesz… ————– Éva, ezt [… Tovább]
Élesre koptatott kövek lapulnak a parti homokon, létem kagylóhéjába zárkózom. Minden dagálykor hullámok szegélyébe kapaszkodom. Úszom az árral. Várlak, partra vetetten. Trappol az idő, ormótlan bakancsa homokba tapossa gyöngyház-kuckómat. Borzongva vonyít a Hold, – csobban a tenger- [… Tovább]
A kacskalábú, hadirokkant parasztember (akit szinte mindenki, még a felesége és a nővére is emlékezet óta csak Öregnek szólított) még a XIX. század végén született. Minden nap kora hajnaltól késő estig dolgozott. Tehenet fejt, jószágokat látott el, amikor szezonja [… Tovább]
