Helen Bereg Szerző
Vezetéknév
Helen
Keresztnév
Bereg
9 év Nincs Komment

Cyrano öngúnya megihletet
S versbe szedtem eme álremeket,
Míg oldalamba görcsöt nevettem
Nemrég a Kékrózsa étteremben.
Hasam fogtam, s remegett a hájam,
Arra gondoltam, paródiában,
Melyen nevetünk, bár halál komoly,
A kövérségr?l vajon hogyan szól.
Sérts meg! – mondtam fennen magamnak,
Mert én és én mindig jól megvannak.
Nem tellett el csupán egy pillanat,
S jött a válasz: Kegyed jó nagy darab.
Csodálkozva kérdeztem. – Ez minden?
Többre nem telik skizofrén kincsem?
Mondhattad volna – legyen hatása –
Sért?bben, gúnyból szemembe vágva.
Kövér disznó, csöpög? zsírpacni!
Így már talán lett volna valami,
De mondhattad volna kedveskedve:
Mondja, maga nincs elkeseredve,
Ha egy ajtón be szeretne lépni
Azon helyen ajtót kell cserélni?
Fontoskodva is mondhattad volna
Székelykövet párhuzamba vonva:
Reggel a Napot beárnyékolja
Végtelen szélesség? hátsója?
Pajkosan, csintalan incselkedve:
Világ méret? katasztrófa-e,
Ha Kegyed szellent egy nagyot
Elindítva hurrikánt, tornádót?
Csodálkozva méregetve testem:
Nem gondoltam volna életemben
Ily csoda valaha is megeshet,
Meglátom a Mount Everestet!
Aggódva méretem körbe járva:
Mondja, nem fáj, amikor a hája
Remeg? jo-jo lesz lépésére,
s felken?dik a járda szélére?
Tiszteletet álnokul megadva:
Gratulálok Kedves, ez mind Maga,
Vagy a szomszédos toronyház ikrét
Hozta utamba a szerencsés vég?
Örvendezve, szemembe nevetve:
A böllér hány hordónyi zsírt nyerne,
S hány tonna tepert?t préselhetne,
Óljában ily nagy disznó röfögne?
Mondhattad volna imígyen nékem
Csak egy mondatig szemtelen énem.
Torkodra fojtottam volna a szót
Megözvegyült volna testes egóm.

 

___________________________________________________________

Kedves Ica!

Ez nekem nem jött be. Kérlek tegyél fel helyette valami mást.

Ölellek: Tibor

 

9 év 3 komment

Katicának pöttye hét.
Piros ruhán feketén
Csillog villog mind a hét,
Balra három jobbra négy.

 

Kora reggel tó felett
Hajnal víztükrén repked
Számolja a pöttyöket
Egy valahol elveszett.

 

Jobb szárnyán csak hármat lát
Szél a parton hahotáz:
Becsapott a tükörkép
Jobbra három balra négy.

9 év 4 komment

Mersz-e úgy szeretni, ?rülten,
marva testedre kínzó sebet,
mely éget, szaggat, ha nem vagy velem,
s jóles?n édes, ha simítja kezem,
gyógyítja a csók, ajkam édes selyme,
véred bizonyságát nyelvemen ízlelve,
vámpírként elvéve életed?

 

Tudsz-e úgy szeretni, gyengéden,
feloldódva, elt?nni egy ölelésben,
vágyat simítani b?römre feledkezve,
t?zként égni, boldogan, önfeledten
percenként halva kínhalált,
átlépve menny s pokol kapuján,
imaként mormolni egyetlen nevet,
míg testemre forr  leheleted?

 

?rülten szeretni, mersz-e, mondd!
Mersz-e élni, ahogy én akarom,
kiszolgáltatott alattvalóként
kegyet remélve, ne élj,  ne lélegezz,
csak bennem dobogjon a szív,
bens?mben pulzáljon véred,
mert mersz úgy szeretni,
ahogy én téged.

9 év 10 komment

 

Csak ülök csendesen.
Lehunyt szemhéjamra vetítem
nemrég percek csodáját. 
Melenget?, édes érzés jár át,
valóságra kel, mi csak képzelet.
Itt vagy ismét, itt vagy velem,
nem érdekel semmi, csak téged
akarlak ölembe zárni,
ringató karodban súlytalan
lebegni, pulzáló  ütemre
történjen bármi.
Mardosson, égessen a vágy,
mint lángnyelvek
ölelik halálba vétkes-vétlen
áldozatukat fent a máglyán.

Mikor itt hagysz, mikor
elmész abba a másik világba,
csak ülök csendesen
s lehunyt szemhéjamra vetítem
átélt percek csodáját.
Szorosan átölelem magam,
ne törjön sikolyba hiányod,
nehogy megtudd, meghalld,
mennyire fáj a kihül? ágy,
a b?römr?l elszálló illat,
melyet ott hagytál magad után.
A hangszálak nélküli kiáltást
nem hallhatja más, csupán
násztól izzadt párnám,
s önként vállalt társam,
a magány.

 

 

9 év 4 komment

Ez a kép ihlette a verset.

 

 

Kastély parkjában két odvas farönk között
kopott pad áll, lábához ?sz avarja költözött.
Zúzmarás szél? haldokló levélhalom
fáradtan görög tova az utakon.

 

Magány jár a fák közt s csendes nyugalom.

 

Nemrég napfoltokkal játszott itt a szél,
most fellebben egy-egy megdermedt levél.
Szürkés opálkabátban terjeszkedik a köd,
homályba vész a kastély az öreg pad mögött.

 

Párás, rohadó didergés zizeg lent és fönt.

 

Nyáron madarak játszottak lombkorona alatt,
most kihalt minden, nincs veréb se galamb.
Tegnap forgataga mára csupán emlék,
megkopott ágak közt Úrrá n?tt a Nemlét.

 

Avarba simuló elmúlásom ez az ?szi kép.

12 év 2 komment

Látomás

Hajnal ködébe vesz? tájon
Sejtelmesen diderg? vadvirág.
Pilleléptek borzolják szirmát,
Fuvallat súlyú látomás.

Ezredév távolából
Feltámad lápok haláltusája,
Görcsbe meredt kezek
Kapnak lét után, mindhiába.

Pára öleli felszálló lelkek
Nyikorgó sikolyát.
Nyálkás zöld sárzsombékon
Magához vonz a mocsár.

Csak egy lépés a semmibe,
S szádban érzed az elmúlást,
Kísért? ködszellem leszel
Lelked keresi sírhantját.

12 év 1 Komment

Hajnal

Bíbor fürdeti fellegek álmát,
Széllel libben a hajnali égre.
Harmat cseppen a rózsalevélre,
Szürkül, foszlik az éj feketéje.

Ébred lombkoronában az élet,
Víg madarak csicseregnek az ágon,
Zengi daluk reggel horizontján:
Nyújtóz napfény végig a tájon!

Hajnal pírja eloszlik az égen,
Nap melegén felszárad a harmat,
Városi lámpák fénye kialszik,
Pezsgés váltja az éji nyugalmat.

12 év 1 Komment

csodás

 

csodás reggel
karod ölel
boldogság kél
szívem zenél
szerelmes szó
fülbe mászó
édes dallam
zengi halkan
szeretlek én
éltem tiéd

 

ajkad csókol
bennem tombol
vihar szele
cselló zene
szell? bája
csendes hárfa
édes dallam
zengi halkan
szeretlek én
légy az enyém

13 év 2 komment

Szerelmedért

 

Szerelmedért eladnám lelkem.
Pokol szenvedését is megjárnám érted.
Milyen jó, hogy eladnom sem kell.
Szerelmed pokol tüzénél jobban éget.

 

Szerelmedért lennék szomjazó sivatag.
Forró homokban járnék táncot.
Milyen jó, hogy csókjaid oltják szomjamat,
S nem kell homoktáncot sem járnom.

 

Szerelmedért meghalnék százszor.
Szó nélkül elviselném lét s nemlét kínját.
Milyen jó, hogy a kínom mámor,
S a határon szerelmed százszor repít át.

 

Szerelmedért szerelmem adtam cserébe.
Mennybe ment lelkem s nem a pokol tüzébe.

13 év 2 komment

Mondd még

 

 

Mondd még!
Úgy szeretem hallani, ha fülembe suttogod: Szeretlek.
S leheleted incselked?n megcsiklandozza fülemet.
Mint mez?n suhanó tavaszi fuvallat,
mely magával hozza nyár melegét,
úgy melengeti lelkem szerelmes szavad:
Szeretlek. Szeretlek, mint soha senkit eddig még.
 

Mond még!
Te vagy az els?, kinek elhiszem, igaz a kimondott szó,
s nemcsak hamis arany csendülése, nem hazug, csábító.
Szeretlek. Szeretlek, mint soha senkit eddig még.
Mondd! Kérlek, mondd még! Lehunyt szememmel várom,
e szó felém simítsa minden melegét.

Mond még!
S én átölellek, válladra hajtom fejem, hogy ne csak halljam,
érezzem is az igaz, mélységes szerelem hangtalan,
bennem elcsendesül? rezgését.
Nem szólok én sem. Szemem simogatja arcod,
s szemednek üzeni, mit nem érzett e szív rég:
Szeretlek. Szeretlek, mint soha senkit eddig még.

Helen Bereg Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.