Győri Irén Szerző
Vezetéknév
Győri
Keresztnév
Irén
2 év 5 komment

Egy öreg boszorka sirámai…

Az úgy kezdődött…/ életmesék felnőtteknek

Egy öreg boszorka panasza…

 

Na, igen, most is egy mesét mondok nektek, mint tudjátok, van nekem egy különleges ismerősöm.

Van neve is, de arra már ő sem emlékszik, csak az ilyen, olyan hivatalok, szolgáltatók, mi így nevezzük röviden, Boszinak, Boszorkánynak, Vasorrú banyának, szóval, tőle tudtam meg, megint egy történetet. Szóval a mi Boszink, eldöntötte, halad a korral. A kacsalábon álló kétszobás kulipintyóját modernizáltatja. Mégis csak milyen dolog, ha a szegény boszorkány a nehezen összekuporgatott pénzét végre nem ifjú sárkányai nyaraltatására fordítja, nem az unokáira, hanem szerény hajlékát teszi kényelmesebbé öreg napjaira.

Az ifjú sárkányok nem nézték jó szemmel a vén Boszi tervét, mert igaz, már húsz éve máshol kanalazzák a levest, de jó dolog az, ha az öreg anyjuk megtakarításait velük ossza meg./ mert az ifjú sárkányok is szeretnek kapni/ Azt legalább nem kell bevallani. Szóval, hogy a szót ne szaporítsam, az én kedves Boszi ismerősöm úgy döntött, hogy vén fejjel, de, már a vénséges vén napjainak a könnyebbé tételére fog gondolni. Elhatározását tett követte. Belül szépen kiglancoltatta a házat, éppen a kerítésen a mézeskalácsokat akarta újrasütni, amikor a sárkányai kijelentették.

–          Az apánk után a ház fele a mienk! Ha akarod, öreg anyám, hogy szép legyen, akkor magadnak kell állnod az áldatlan tatarozást, mert mi, megyünk, ki a Balatonhoz, ki az Adriára, ki pedig az Óperenciás tengeren is túlra, nyaralni! Így a mi sárkány erőnket nem tudod kihasználni, a zsebünk meg üres, ami van, az éppen kell a nyaralásra. De ha haza térünk, majd odaszólunk. /szegény anyjuk azóta is várja, hogy szólnak, de, csak hadd várja…/

Eltelt a nyár, lassan haladt a mi Boszink a munkával, mert ugye a fiatal munkabíró legények azok is, mind, éppen nyaraltak, /azok sem különbek, mint az ő sárkányai. /Hát kifogott egy ambiciózus háromfejű vén sárkányt, alig hetven évest, szigorúan, napi háromórai munkára. Lassan haladt a szentem, nagyon lassan, mert a nyugdíjas sárkányok bizony már nem valami virgoncak. De azért haladt a munka, gyönyörűen dolgozott az öreg sárkány. Mire eljött az ősz, be is fejezte felét a munkának. Mire a munka fele elkészült, a Boszink megtakarítása alaposan megcsappant. Elhatározta az öreg banya, hogy a tatarozást felfüggeszti, amíg megint telik a buksza. Mert az én drága Boszim nem tudta a mai emberek hová ássák el a pénzüket, de ma a lidércfények csak a bankok üvegablakai mögött csillognak. Na meg a magas falú gazdag házak magas kerítései mögül ragyog némi lidércfény, de oda a Boszinknak még seprővel sincs bejárása, mert ezeket a nagy, szép házakat jobban vigyázzák, mint a községházát! A világ más területein lévő adóparadicsomok fénye pedig nem ragyog el idáig. Nagyon jól őrzik. Bizony, kamera őrzi azokat! Meg egyenruhás fiatal, markos őrök! Az olyan vénséges vén banyáknak a vasorrukat sem lehet ilyen helyre betolni, mert azonnal riaszt a csengő. Ő már olyan vénségesen vén, hogy egyszerűen le van írva. Nem adnak hitelt a bankok, mert ki szavatolja, hogy visszafizetni is lesz elég ideje a vénséges vén banyának. A biztosítás pedig bizony eszi, a pénzt.  A sok mézeskalácsból összetákolt öreg boszorkaházakkal meg ugyan a bank mit kezdjen? Jön egy alapos kis forgószél, és az egész mézes kuckó összeborul, mint egy kártyavár. Így marad a kuporgatás. Szegény öreg, vénséges vén Vasorrúm, most az alig elég kicsi nyugdíját rakosgatja össze, ha szeretné befejezni az elkezdett munkát. Spórol a hasán, spórol a fűtésen, már majdnem mondtam, hogy spórol az utazáson. (De, azt ingyen kapja. Ha évente egyszer kétszer igénybe veszi, akkor is csak vérvételre utazik. Többre már nincs keret.) Máson már nem lehet spórolni. A tatarozáson nem lehet, mert az, ami elromolhat, az el is romlik./Morfi törvénye/Az öreg, még a régi mesékben épült kacsalábon álló mézeskalácsházak meg megadják magukat az idő vasfogainak. Előbb, utóbb kifárad, a kacsaláb s bizony lepakolja a boszi kis viskóját, és kész a baj.

Ha meg a számítása nem jön be a vénséges vén boszinak, és hamarabb távozik, mint végezne a tatarozással, a három tüzes sárkányfi örülni fog, hogy lám a Vén Boszi életében eltemette magát. De legalább összespórolta a temetésre való kiadásokat. Mert, most ez a módi, ha felépítetted az országot a nagy világégés után, felneveltél zokszó nélkül egy csomó gyereket, szerencséd volt, és megérted a saját nyugdíjadat, amit egész életedben tisztességesen fizettél, mert levonták! Szerencsésnek mondhatod magad, mert fogadok, hogy besegítettél a gyerekednek az életkezdésbe is.

 

Akkor elvárják tőled, hogy a semmire sem elég kis nyugdíjadból fillérenként kuporgass össze annyit, hogy legyen miből eltemetniük az utódaidnak. Ne kelljen már a Bahamákra szóló utat visszaadni a temetés miatt. Ezt a történetet panaszolta el kedves öreg Boszikám, amikor a piactéren kicsit tereferéltünk.  Mostanság, ilyen dolgok esnek meg errefelé! Felétek talán jobb a világ?

2 év 16 komment

Álmatlan forró éjszakákon testemet hűti a vélt rideg magány

Hiszem: míg álmodat vigyázom, álom csak – gondolom csupán

Remeg a csönd, a magány reszket, nem fogja hiányod néma dallamát

Én érzem – itt vagy, hinnem kéne: e csalóka kínpadon osztozunk talán

Én könnyem, te életed adtad, hogy így legyen a darab egész,

 

Amit a szív érez, fel nem fogja ész, maradtam magamban; mégis veled

Párnád, széked, helyed itt van; ezekhez ragaszkodom s nevetek magamon

Ki hiszi azt, hogy enyém vagy, csak az, ki így szeret, ilyen nagyon.

Átverjük az egész világot, nevetünk, hisz ketten egyek vagyunk

nem látnak, nem tudják mások; mi, most is együtt álmodunk.

2 év 6 komment

A vasorrú bába színre lép

          Na, szóval az úgy kezdődött, hogy a mesebeli boszorkány nagyon vágyott emberek közé, és azt találta ki, hogy elhagyja kacsalábon álló kétszobás öreg házikóját és megkeresi az embereket. Félt közéjük menni, mert mint tudjátok a boszorkányok talán soha sem voltak fiatalok és szépek, de ő úgy emlékezett, hogy világ életében ilyen randa vén banya volt, jó, néha leadott, vagy felszedett néhány kilót, és kihullott a hetvenkét fogából legalább ötven, amikor felkereste a fogorvosát. Az orvos, varázsló volt, mert igazi boszorkányhoz igazi fogorvos dukál. Különleges orvos volt, mert soha nem emlékezett arra, hogy ők már találkoztak. Azért üsse kő, neki álltak a vasfogak elkészítéséhez, hát, kiderült, hogy van ám más baj is, a bölcsesség fogakat a vén csoroszlya még mindég őrzi. A nagyszerű varázsló fogorvos beküldte az aranyorrú boszorkát az SZTK fogászatára, hogy távolítsák el a fogakat. Ezt rendre meg is csinálták, de a kedves boszorkány annyira ragaszkodott a bölcsesség fogához, hogy sikerült neki minden holdtöltekor megduzzadt ínnyel élni az amúgy is nehéz boszorkányéletét. A fogak ugyan eltűntek, de a helye: fantom fogai fájtak! Az ínye nem vette tudomásul, hogy nincsenek ott, így évente tizenkétszer, de jobb években tizennégyszer átélte a fog kinövésének bűvös, de, fájdalmas varázsát, akkor kezdte érezni, hogy egyre fiatalabb, mert ugye csak a gyerekeknek nő foguk. Nála csak az volt a baj hogy a fog mielőtt ki tudott volna bújni, fogta magát és az új holdtöltéig elaludt, majd holdtöltekor megint duzzadt és fájt. Röntgenezték szegény boszit, már félt, hogy a sok röntgensugár esetleg ártani fog neki. Akkor azt találták ki, hogy ne törődjön vele, csináltassa meg a fogait akkor, amikor nem fáj. Hát, amikor a Hold már alaposan elfogyott, akkor le is vették neki a mintát. Kapott időpontot, akkor mehet próbálni. Elérkezett az időpont, a szegény aranyorrú banya ment a próbára. A próba nem sikerült, mert nem volt jó neki a frissen készült darab. Szorított, nyomot, igazítani itt, faragni ott. Két hét múlva lehet próbálni. Már megint nem jó, mert lötyög. De ezt azzal a csodaszerrel fel lehet ragasztani! Az hamar kiderült, hogy nincs a világon annyi ragasztó, amivel az ő szájába be lehetne ragasztani azt a lötyögő micsodát. Szegény boszorkány szomorkodott. A varázsló, mint kitűnő doktor, éppen fiatal férfi volt, és azt mondta szegény banyának, hogy csináltasson kettőt, egyet holdfogytára, egyet meg holdtöltére. Szegény aranyorrú boszorkány belement a buta javaslatba, mert az ínye térfogata szinte naponta változott. Akkor azt ajánlották neki, hogy egyből csináltasson harmincegyet és akkor nem lesz soha pácban.  Mire a két fogsort magáénak tudhatta, már az arany orrát is dubléból kellett másoltatni. Bizony ráment az aranyorr két fogsor kifizetésére, arra már végképpen nem tellett neki, hogy minden napra másikat csináltasson. A hamis orral mégis csak úgy néz ki, mintha… de közben tönkre ment két foga és azok közül, amelyekhez hidalták a csodás felső fogsorát. Azt mondja az új varázsló, hogy ő csak úgy tudja megoldani a gondját, ha kihúzza az összes fogát. Addig, amúgy is már kővé vált csontjaiba be tudják ragasztani a szép míves vasfogakat. De mi lenne, ha mégis inkább lemondana a vasfogakról és csináltatna szájpadlásost, azt nem fogja sajnálni, ha éri valami és azért alig kell fizetni, mondjuk, csak a házát!  Miit? Hogy?  Az ő kétszobás kacsalábon álló házából… na, azt már nem, akkor hol fogja megsütni Jancsit meg Juliskát, habár, az is megfordult a fejében, hogy azokat fogja megsütni, akik ilyen törvényeket hoznak, hogy egy egész életében dolgozó boszorka ne tudja kifizetni a kiváló, és a szájába illő, rágóképes boszorkányfogakat.

 

Szegény dublé orrú boszorka fogta magát és elrepült egy lakatlan szigetre. Éppen egy vékony sátrat még tudott venni, ott a déli szigeteken tengődik. Turistáknak jósol tenyérből, így tengeti hétköznapjait, gyűjtögeti a keményvalutát a harmincegy pótfogára.

2 év 8 komment

A nagy augusztusi vihar

 

 

Gyönyörű augusztus köszöntött abban az évben az Alföld e gyönyörű szegletében a dolgos emberekre, és a meghitt, majdnem lapos tájra. Flóra, Borbálával a még kellemes reggeli levegőben napi sétájukat tették meg, amikor Borbála megjegyezte.

— Ma még nem hallottam madárdalt, ma nem köszöntött se feketerigó, se kakukk… pedig egész éjjel nyitva volt az ablakom, csak a szita* volt fenn. Ma nem énekeltek a madarak, figyeld meg kislányom nagy zivatar lesz. Akkor hallgatnak ilyen mélyen.

— Ami azt illeti, én sem igazán énekelnék, ma olyan fáradtnak érzem magam.

— Akkor jobb lett volna, ha nem sétálsz ki.

— Elküldettem a bábáért, jobb, ha egyelőre ideköltözik, eljött az időm, legyen kéznél, Móricz hozza Aradról, azt mondják ő a legjobb. Kármán doktornak is üzentem, nézzen be, mert nagyon felpüffedt az arcom, és olyan fáradt vagyok. Anyám is tudja, a szülés az asszony életében természetes esemény, erre lettünk teremtve. Ez az istentől kapott tehetségünk a világ legszebb dolga, életet adni, ez, csodálatos!

— Ma nem is kellett volna felkelned.

— Nem, nem Kedves Anyám, nem beteg vagyok, hanem állapotos, nem akarom elhagyni magam, mert legyengülök, és nem lesz erőm, én olyan tevékeny voltam egész idő alatt. Azt olvastam, ha sokat mozgunk, könnyebb lesz a szülés. Példát kell venni a parasztasszonyokról, sokszor a határban szülik meg a gyereket, egész viselősségüket végigdolgozzák.  A más állapot nem betegség! Könnyen, vagy sokkal könnyebben is szülnek az anyák, születnek a gyerekek, ha nem egy elkényeztetett nebáncsvirág vajúdik hosszú-hosszú órákat. – Mondta Flóra.

— Azért az más! – Mondta anyósa. –  Te, úri nő vagy. Nem szülhetsz a vadkörtefa alatt. – Mondta nevetve Borbála.

— Nem hát, de nő vagyok anyám, és csak a műveltségünk, és a ruhánk minősége különböztet meg minket egymástól. Ha a parasztnőket is úrilányként nevelnék, és előkelő ruhában járatnák, higgye el, semmi nem különbözne rajtunk. Teljesen egyformák lennénk. Ugyanez fordítva is igaz. Az emberek pucéran teljesen egyformák!

— Ebben egyetértek, igazat adok, mert amikor én kicsi voltam, mi sem nagyon ütöttünk el a zsellérek, vagy a jobbágyok gyerekeitől. Hiába volt apámnak harminc holdja, és szépen hangzó neve, foltos volt a mi kis pöndölyünk is, mint a jobbágyok lányainak, csak rajtunk gyakrabban cserélték. Mi, megtanultuk az írás-, olvasás rejtelmeit, ők meg nem! Pedig akkor már volt népoktatás. Mi is a tanyasi tanítóhoz jártunk, de ők, főleg a nagyobbak nem jártak, mert kellettek pesztonkának, meg libapásztornak. Télen meg a legnagyobb mehetett csak, mert annak volt ruhája. De ha leány volt, kellett otthont. Van ebben, bizony nagy igazság. Egynémelyet a kisbéres tanított meg olvasni. A Csécsi kocsmáros már elég gazdag volt, de a lányát annak is a kisbojtár tanította meg olvasni, meg írni. Az öregebb kapta a kocsmát, annak az volt a jussa. A fiát, a kisebbet, papnak adta, de a lányát nem engedte iskolába. Annak minek, drága a tudás, fehérnépnek minek! De Terának szerencséje volt. A pásztortól megtanult, írni, olvasni, aztán szerencsét csinált, mert egy gazdag asszonynak lett a társalkodónője. Sokszor mégis mennyivel több hasznos ismeret, több bölcsesség jutott nekik.  A nagyszülők, vagy a nagynénik tanították a bölcs, és sokszor a nem is olyan bölcs, de meseként elmondott ismeretre az ifjabb nemzedéket. Volt Vásárhely mellett egy kis falu, talán a térképen sem szerepelt, élt ott egy öreg füvesasszony, az az asszony annyit, de annyit tudott, tudós volt fűben-fában, még az ásványokról is tudta, melyikkel mit lehet gyógyítani. Az is a nagyanyjától, meg az anyjától tanulta mindazt, amit tudott! Az én anyám mesélte, amikor ő viselős volt, neki is valami ásványt adott, valami fehér port, hogy jó csontú legyen a gyerek. S a fiatal anya ne hányja el a fogait. Meg is volt az én anyámnak mind a harminckettő, amikor ötvenöt évesen megtért. Pedig öt gyereket szült erre a világra. Látod az az asszony sem tudott írni, meg olvasni sem, de mégis nagyon sokat tudott, tudós asszony volt és nagyon bölcs. Ha valaki nagyon firtatta, hogy mit adott neki, akkor mondott valamit, vagy elütötte tréfával. Anyámnak azt mondta:

— Sára, Sára, látod, ebben van az én tudományom, ha elárulnám, nem jönnél többet hozzám, akkor nekem tíz tojással kevesebb jutna. Nekem is élnem kell. Ihon van e, minden nap egy késhegynyit nyelj le belőle egy jó kupa vízzel.  Ez megőrzi a fogaidat, és a gyerek is jó csontú lesz. Nem is voltak a lábaink meg a hátunk görbe, Tudott az a füves asszony!

Így beszélgettek, sétáltak, jól érezték magukat egymás társaságában, de Flóra ma nem találta a helyét. Visszasétáltak, kezdett melegedni az idő, pedig még a kápolna harangja nem ütötte el a kilencet. A lugasban foglaltak helyet, itt a hűvösben jó volt. Szerettek itt a hintaágyon elüldögélni, beszélgetni. A kismama mostanra nagyon elnehezedett, de nem volt eddig nyűgös, most gyakran felállt és sétált pár lépést, tornáztatta a derekát, majd megint leült. Anyósának feltűnt ez a nyugtalanság.

— Fáj valamid? Olyan idegesnek látszol.

— Nem, nem fáj semmim, de eléggé feszültnek érzem magam. Belül olyan sürgetést érzek, mintha meg kellene tennem valamit, de nem tudom, hogy mit!

— Itt falatozunk a lugasban? – Kérdezte Borbála asszony. – Szólok a lánynak, hogy hozza az ételt!

— Jól van anyám, de én nem kérek semmit. Én nem eszek. Nem vagyok éhes.

Az idősebb nő végignézett a fiatalasszonyon, hosszasan szemlélte alakját, majd fürge léptekkel bement a nyitott ajtón.

– Jaj, ez a lány, de makacs. Nem tetszik nekem, egyáltalán nem. Csak jönne már Móricz, jaj, csak jönne már! – Fohászkodott magában Borbála, és titokban felszaladt az emeletre, onnan jól lehetett látni az utat. János úr is most sétált ki.

Apró felhőpamacsok libegtek fel a fakókék égre, néha bújócskázásra bírták az augusztusi lángoló Napot. Úgy megszorult az augusztusi hőség, minden lelkes állat elpilledve hűsölt, hevert. Délre már sehol sem volt a pilledt nyári nap. Fekete viharfelhők széles pásztákban vágtattak az elszürkült táj fölé, hogy szinte az esti szürkületet utánozta. Még szélcsend volt, de érezni lehetett az orkán bármelyik pillanatban elkezdheti tomboló vad táncát. A kastély körül az állatok behúzódtak vackaikba. Még a galambok is eltűntek a tetőről, a padlásablakokból dugták ki kecses nyakukat, mint akik azt várják, hogy eltűnjön ez a cudar nagy feketeség, és megint száz sugarával ragyogjon az arany nyári nap. Az úton lévők gyorsabb lépésre váltottak, mert érezték a zsigereikben, hogy olyan vihar közeledik, amit még öregapó korukban is emlegetni fognak. Az orvos bricskája éppen befordult a kapun, Móriczot, és a bábát hintó hozta Aradról.

— Na, hála a teremtőnek, az idő előtt értetek ide, gyorsan-gyorsan gyerünk be, mert a küszöbön kap benneteket az idő. Reggel még csodaszép napnak ígérkezett, ki gondolta volna. 

— Amikor jöttünk, láttam, a szérűn éppen takarták a kazlat, és a gépeket. – Mondta Móricz.

— Ha két-három napig nem tud megszáradni az asztag** bizony, megpenészedik az élet.*** – Fűzte hozzá Kármán doktor. – Befülled! Nincsenek fájásai, nagyságos asszony? – Kérdezte az idős doktor Flórát. – Azt hiszem, ma megjön a baba, az ilyen idő sürgeti a szülést, ezzel segít is. A viharos napokon kevesebb vajúdással jönnek világra a gyerekek. Valamiért sürgős nekik ilyen időben iparkodni. Ez a sok éves tapasztalatom. Magácskát is én segítettem a világra!

— Akkor is volt egy kis zivatar, de csak olyan futó zápor. – Fűzte hozzá Sóskúthy úr.

Valamennyien a szalonban foglaltak helyet, a doktor Flórával beszélgetett, az asszonyka most jött vissza, a bába megvizsgálta, és Flórában a feszültség kezdett feloldódni. Amikor kinézett az ablakon, szinte ráfagyott a tekintete a kinti ítéletidőre. Villámlott, dörgött, és az ablakból látható bokrok, fák hétrét görnyedtek a szélvihar ereje előtt, hagyták az elemeket a hátukon átrohanni, itt nem volt helye semmi büszkeségnek. Tombolt a vihar, mintha a pokolból az ördögök öreganyja dühöngene, mert cukor helyett sót szórtak a kávéjába. Néha hatalmas dörej rázta meg a kastély falait, megszólaltatva az ablaküvegeket is.

— Valahol jég esik, ez ágyúdörgés volt, a harangot is félreverték nem csak a kastély kápolnában, hanem a faluba is.

— Az ágyúk, azok az alsó majorban vannak, csak a dinnyét és a dohányt ne érje jég, mind a két termény szedésre kész! Remélem, nem a jég fog aratni. – Mondta Flóra. – Olyan jónak mutatkozott eddig ez az esztendő.

— Csak egy kis nyári vihar, nem lesz semmi baj, ne nyugtalankodj kedvesem. – Ölelte át feleségét Móricz.

— Én azt hiszem, elmegyek pihenni egy kicsit. Anyám!  Ugye velem tart. Állt fel Flóra, és anyósába karolva elhagyták a szalont. Móricz ugrott, hogy kíséri feleségét, de a doktor utánaszólt.

— Ez az asszonyok dolga, férfiember jobb, ha itt marad, nem ott lenni nem való!

— Nem értek egyet vele, de engedek a kérésének Feri bátyám, mégis csak maga az orvosunk.

— Jobb a férfinak távol maradni, az asszonyok is ezt szeretik jobban. Én is csak akkor megyek, ha szükséges lesz. Anna nagyszerű bába, nagyon érti a dolgát, meg még úgysem tudunk semmit csinálni, ez az anya és a gyerek dolga, ők tudják, mikor, minek van itt az ideje.

Az öreg Sóskúthy körbekínálta a szépen csillogó aranyozott boros kelyheket, és koccintottak a jó szerencsére! Az érkező új családtagra, és szánakozón, részvéttel tekintettek az asszonyok után. Maguk között maradtak, férfiember dolga ilyenkor várni, és beszélgetni. Jó bort kortyolgatni, és hálát adni az Istennek, hogy nem nőnek teremtette őket. Részvéttel, de irigység nélkül tekintettek a becsukódó ajtóra.

— Nem vagy jól kislányom? Fájásaid vannak? – Kérdezte Borbála, amint kiértek a folyosóra.

— Nem, csak úgy feszülök. A bába azt mondta, megindult nálam a vajúdás. Van olyan, hogy a fájdalom nem jelentkezik azonnal. Ha sokat mozgott az anya, nincs akkora fájdalom. Reméljük, hogy könnyen születik a baba.

A szobába lépve látták, a bába átalakította egészen a szobát. Törölközők és lepedők, meg babaholmik, porcelán lavórok és a bába táskája egy jó nagy asztalon. Az ágy mellett egy porcelán lavór szivaccsal. A forró víz a konyhán csak a parancsra várt, hogy felhozzák.

Egy szépen faragott baldachinos bölcső, előkészítve már a jövevény fogadására. Flóra mosolyogva nézett a bölcsőre, és üde pír öntötte el az arcát. Az ő gyermekére vár az a bölcső, az ő gyermekükre, Móricz és Flóra közös, szépséges, szerelemben fogant gyermekére, mindegy, hogy kislány, vagy kisfiú lesz a jövevény, nagyon fogják szeretni, és mindent megkap, ami megadható. Szerető szülőket, szerető nagyszülőket, minden földi jót, jó iskolákat, ha elérkezik a pillanat.

Flóra szeretettel és nagy izgalommal várta a pillanatot, amikor szemtől szembe kerül picike gyermekével, s átsuhant az elméjén, milyen lesz, milyen érzés lesz szeretni azt a csöpp életet, akit olyan szerető jósággal, és féltő odaadással hord szíve alatt, boldoggá teszi az a tudat, hogy a szíve alatt ott van az ő gyermekük! Akinek a megmozdulása után dalokat énekelt, és igazán, oly jó volt váratlan mozgásaira simogatással válaszolni. Vajon jó anyja lesz ő a picinek. Jól,  megfelelően fogja szeretni? Nem félt az anyaságtól. De, attól igen, hogy nem lesz megfelelő anya. Sokszor hallotta már azt, hogy nagyon sokan elrontják valahol. Náluk is a szüleinél, a kétféle mérce használata nem bizonyult jónak. Ő ebből okulva megfogadta, egyformán méri a szeretetet, de lehet egyformán mérni? Lehet egyformán szeretni? Ez a bizonytalanság nagyon sokszor felvetődött a kilenc hónap alatt. Móriccal megbeszélték, olyan sokszor kivesézték ezt a fájó problémát, de megnyugtató választ nem kaptak soha. Papuska csak azt hajtogatta, ne essenek bele ugyanabba a hibába, amibe ők a mamával. Belehaltak, szinte mind a ketten. Kinek-kinek az igényei szerint. Lehet okosan, lehet igazságosan szeretni, nevelni? Vagy az egyik hibát sikerrel elkerüli a szülő, és sikerül egy másikat elkövetni? Honnan tudja, hogy valami hibádzik? Amikor már nem javítható, amikor már a göröngyök dübörögnek, mint most az ítéletidő ott kint, az ablakon túl? Éppen szemben, alig negyven méterre az ablaktól egy hatalmas villám kettészelte a nagy gesztenyefát. A derékvastagságú ág, szinte forogva, pörögve vágódott a kastély feljárója elé ültetett rózsák közé. Egy perce még büszkén, magasra tartott fejecskéjüket egy vétlen, letörött ág tarolta le. A büszke rózsák fejvesztetten, összetörve, lecsupaszított ágcsonkokkal meredtek a szélviharban az ég felé, mint megannyi fájdalmas felkiáltójel. Flórán egy fájdalomhullám ömlött át, és elfolyt a magzatvíz! Kissé megijedt, pedig tudta, hogy ennek be kell következni. Rendbe szedte magát a bábaasszony segítségével, és kicsit megnyugodva sétálni kezdett. Az ajtótól az ablakig, rótta a köröket, és várta a nagy csodát!  A természetes szülés boldogító, de fájdalmas misztériumát, amikor a legnagyobb fájdalom pillanatában születik a boldogság, az új élet! A várva várt csoda, az élet kiteljesedése és folytatása. Maga az ember, s ha szerencsésen felnő, megtalálja társát, mert csak akkor lesz teljesen egész. Olyan mindegy, mit ad a sors, lány, vagy fiú! Ha a két felet összerakod, akkor lesz az élet folytatásra kész. Mert aki fiút szül, annak lesz lánya is, csak ki kell várni. S ez fordítva is igaz! Ajtótól-ablakig, ajtótól-ablakig… nem sokkal később(,) a vad vihar elnyomta az erős sikolyokat, de este hatra a Sóskúthy-Szilvásy família egy erős, és gyönyörű kis kisasszonnyal szaporodott.

Őbenne már egy új évszázad, egy vérzivataros, nyughatatlan, és ellentmondásokkal teli évszázad találja meg harcos, felszabadulni akaró, dolgozó, függetlenné váló asszonyát. Akinek mindent el kell veszítenie ahhoz, hogy kiharcolja az egyenlő jogokat, de csak papíron kapja meg. Mert a XX. Század sem hozta el a nőknek az egyenlő bánásmódot. Az azonos munkáért azonos bért, a politikai életben a nemek arányos képviseletét.  A szavazati jogot megkapják, és a munkához való jogot, de az egyenlő bánásmódért még harcolni kell. A tudományos életben is a férfiak vannak vezető szerepben, hiába van azonos képességű nő is, a vezető, az legtöbbször férfi. Még mindig megoszlik a társadalom, és az a szomorú, hogy a nők is megosztottak. 

Vajon, hány száz évnek kell még eltelni, hogy a két fél tényleg azonos elbírálást nyerjen. Ne legyen az egyik fele mindig, kicsit fajsúlyosabb?

 

 

 

Jegyzet:

*: lófarok szőrből szőtt szúnyogháló.

**: a behordás után, a csépeletlen gabonából összerakott kazlat nevezték asztagnak.

***: a búzaszemet hívták életnek, a kenyér alapanyagát.

 

 

 

 

 

 

Kisasszonyok /13. befejező  rész
2 év Nincs Komment

A nagy augusztusi vihar

 Gyönyörű augusztus köszöntött abban az évben az Alföld e gyönyörű szegletében a dolgos emberekre, és a meghitt majdnem lapos tájra. Flóra, Borbálával a még kellemes reggeli levegőben napi sétájukat végezték, amikor Borbála megjegyezte.

 – Ma még nem hallottam madárdalt, ma nem köszöntött se feketerigó se kakukk… pedig egész éjjel nyitva volt az ablakom, csak a szita* volt fenn. Ma nem énekeltek a madarak, figyeld meg kislányom nagy zivatar lesz. Akkor hallgatnak ilyen mélyen.

– Ami azt illeti, én sem igazán énekelnék, ma olyan fáradtnak érzem magam.

 – Akkor jobb lett volna, ha nem sétálsz ki.

–  Elküldettem a bábáért, jobb, ha egyelőre ideköltözik, eljött az időm, legyen kéznél, Móricz hozza Aradról, azt mondják ő a legjobb. Kármán doktornak is üzentem, nézzen be, mert nagyon felpüffedt az arcom, és olyan fáradt vagyok. Anyám is tudja, a szülés az asszony életében természetes esemény, erre lettünk teremtve. S ezt a képességünket a természet adta, s mi nők itt is helytállunk.

 – Ma nem is kellett volna felkelned.

– Nem, nem Kedves Anyám, nem beteg vagyok, hanem állapotos, nem akarom elhagyni magam, mert legyengülök, és nem lesz erőm, én olyan tevékeny voltam egész idő alatt. Azt olvastam, ha sokat mozgunk, könnyebb lesz a szülés. Példát kell venni a parasztasszonyokról sokszor a határban, szülik meg a gyereket, egész viselősségét végig dolgozza.  A más állapot nem betegség! Könnyen, vagy sokkal könnyebben is szülnek az anyák, születnek a gyerekek, ha nem egy elkényeztetett nebáncsvirág vajúdik hosszú-hosszú órákat. –Mondta Flóra.

– Azért az más! – Mondta anyósa. –  Te, úri nő vagy. Nem szülhetsz a vadkörtefa alatt: – Mondta nevetve Borbála.

– Nem hát, de nő vagyok anyám, és csak a műveltségünk, és a ruhánk minősége különböztet meg minket egymástól. Ha a parasztnőket is úrilányként nevelnék, és előkelő ruhában járatnák, higgye el, semmi nem különbözne rajtunk. Teljesen egyformák lennénk. Ugyanez fordítva is igaz. Az emberek pucéran teljesen egyformák!

– Ebben egyetértek, igazat adok, mert amikor én kicsi voltam, mi sem nagyon ütöttünk el a zsellérek, vagy a jobbágyok gyerekeitől. Hiába volt apámnak harminc holdja, és szépen hangzó neve, foltos volt a mi kis pöndölyünk is, mint a jobbágyok lányainak, csak rajtunk gyakrabban cserélték. Mi, megtanultuk az írás, olvasás, rejtelmeit, ők meg nem! Pedig akkor már volt népoktatás. Mi is a tanyasi tanítóhoz jártunk, de ők, főleg a nagyobbak nem jártak, mert kellettek pesztonkának, meg libapásztornak. Télen meg a legnagyobb mehetett csak, mert annak volt ruhája. De ha leány volt, kellett otthont. Van ebben, bizony nagy igazság. Egynémelyet a kisbéres tanított meg olvasni. A Csécsi kocsmáros már elég gazdag volt, de a lányát annak is a kisbojtár tanította meg olvasni, meg írni. Az öregebb kapta a kocsmát, annak az volt a jussa. A fiát, a kisebbet papnak adta, de a lányát nem engedte iskolába. Annak minek, drága a tudás, fehérnépnek minek! De, Terának szerencséje volt. A pásztortól megtanult, írni, olvasni, aztán szerencsét csinált, mert egy gazdag asszonynak lett a társalkodónője. Sokszor mégis mennyivel több hasznos ismeret, több bölcsesség jutott nekik.  A nagyszülők, vagy a nagy nénik tanították a bölcs, és sokszor a nem is olyan bölcs, de, meseként elmondott ismeretre az ifjabb nemzedéket. Volt Vásárhely mellett egy kis falu, talán a térképen sem szerepelt, élt ott egy öreg füvesasszony, az-az asszony annyit, de annyit tudott, tudós volt fűben-fában, még az ásványokról is tudta, melyikkel mit lehet gyógyítani. Az is a nagyanyjától, meg az anyjától tanulta mindazt, amit tudott! Az én anyám mesélte, amikor ő viselős volt, neki is valami ásványt adott, valami fehér port, hogy jó csontú legyen a gyerek. S a fiatal anya ne hányja el a fogait. Meg is volt az én anyámnak mind a harminckettő, amikor ötvenöt évesen megtért. Pedig öt gyereket szült erre a világra. Látod az-az asszony sem tudott írni, meg olvasni sem, de mégis nagyon sokat tudott, tudós asszony volt és nagyon bölcs. Ha valaki nagyon firtatta, hogy mit adott neki, akkor mondott valamit, vagy elütötte tréfával. Anyámnak azt mondta;

 – Sára, Sára látod, ebben van az én tudományom, ha elárulnám, nem jönnél többet hozzám, akkor nekem tíz tojással kevesebb jutna. Nekem is élnem kell – Ihon van e, minden nap egy késhegynyit nyelj le belőle egy jó kupa vízzel.  Ez megőrzi a fogaidat, és a gyerek is jó csontú lesz. Nem is voltak a lábaink meg a hátunk görbe, Tudott az a füves asszony!-

Így beszélgettek sétáltak jól érezték magukat egymás társaságában, de Flóra ma nem találta a helyét. Visszasétáltak, kezdett melegedni az idő, pedig még a kápolna harangja nem ütötte el a kilencet. A lugasban foglaltak helyet, itt a hűvösben jó volt. Szerettek itt a hintaágyon elüldögélni, beszélgetni. A kismama mostanra nagyon elnehezedett, de nem volt eddig nyűgös, most gyakran felállt és sétált pár lépést, tornáztatta a derekát, majd megint leült. Anyósának feltűnt ez a nyugtalanság.

–          Fáj valamid? Olyan idegesnek látszol.

–          Nem, nem fáj semmim, de eléggé feszültnek érzem magam. Belül olyan sürgetést érzek, mintha meg kellene tennem valamit, de nem tudom, hogy mit!

–          Itt falatozunk a lugasban? Kérdezte Borbála asszony. Szólok a lánynak, hogy hozza az ételt!

–          Jól van anyám, de én nem kérek semmit. Én nem eszek. Nem vagyok éhes.

Az idősebb nő végignézett a fiatalasszonyon, hosszasan szemlélte alakját, majd fürge léptekkel bement a nyitott ajtón. – Jaj, ez a lány, de makacs. Nem tetszik nekem, egyáltalán nem. Csak jönne már Móricz, jaj, csak jönne már! Fohászkodott magában Borbála, és titokban felszaladt az emeletre, onnan jól lehetett látni az utat. János úr is most sétált ki.

Apró felhőpamacsok libegtek fel a fakókék égre, néha bújócskázásra bírták az augusztusi lángoló Napot, de még dél sem volt, s olyan fekete felhő vágtatott a táj fölé, hogy szinte az esti szürkületet utánozta. Még szélcsend volt, de érezni lehetett az orkán bármelyik pillanatban elkezdheti tomboló vad táncát. A kastély körül az állatok behúzódtak vackaikba. Még a galambok is eltűntek a tetőről, a padlásablakokból dugták ki kecses nyakukat, mint akik azt várják, hogy eltűnjön ez a cudar nagy feketeség, és megint száz sugarával ragyogjon az arany nyári nap. Az úton lévők gyorsabb lépésre váltottak, mert érezték a zsigereikben, hogy olyan vihar közeledik, amit még öregapó korukban is emlegetni fognak. Az orvos bricskája éppen befordult a kapun, Móriczot, és a bábát hintó hozta Aradról.

–          Na, hála a teremtőnek, az idő előtt értetek ide, gyorsan-gyorsan gyerünk be, mert a küszöbön kap benneteket az idő. Reggel még csodaszép napnak ígérkezett, ki gondolta volna. 

–          Amikor jöttünk, láttam, a szérűn éppen takarták a kazlat, és a gépeket. – Mondta Móricz.

–          Ha két-három napig nem tud megszáradni az asztag** bizony, megpenészedik az élet.*** – Fűzte hozzá Kármán doktor. – Befülled! Nincsenek fájásai nagyságos asszony? – Kérdezte az idős doktor Flórát. – Azt hiszem, ma megjön a baba, az ilyen idő sürgeti a szülést, ezzel segít is. A viharos napokon kevesebb vajúdással jönnek világra a gyerekek. Valamiért sürgős nekik ilyen időben iparkodni. Ez a sok éves tapasztalatom. Magácskát is én segítettem a világra!

–          Akkor is volt egy kis zivatar, de csak olyan futó zápor:- fűzte hozzá Sóskúthy úr.

Valamennyien a szalonban foglaltak helyet, a doktor Flórával beszélgetett, az asszonyka most jött vissza, a bába megvizsgálta, és Flórában a feszültség kezdett feloldódni. Amikor kinézett az ablakon, szinte ráfagyott a tekintete a kinti ítéletidőre. Villámlott, dörgött és az ablakból látható bokrok, fák hétrét görnyedtek a szélvihar ereje előtt, hagyták az elemeket a hátukon átrohanni, itt nem volt helye semmi büszkeségnek. Tombolt a vihar, mintha a pokolból az ördögök öreganyja dühöngene, mert cukor helyett sót szórtak a kávéjába. Néha hatalmas dörej rázta meg a kastély falait, megszólaltatva az ablaküvegeket is.

– Valahol jég esik, ez, ágyúdörgés volt, a harangot is félreverték nem csak a kastély kápolnában, hanem a faluba is.

– Az ágyúk, azok az alsó majorban vannak, csak a dinnyét és a dohányt ne érje jég, mind a két termény, szedésre kész! Remélem nem a jég fog aratni. – Mondta Flóra. – Olyan jónak mutatkozott eddig ez az esztendő.

– Csak egy kis nyári vihar, nem lesz semmi baj, ne nyugtalankodj kedvesem. – Ölelte át feleségét Móricz.

– Én azt hiszem, elmegyek pihenni egy kicsit. Anyám!  Ugye velem tart. Állt fel Flóra és anyósába karolva elhagyták a szalont. Móricz ugrott, hogy kíséri feleségét, de a doktor utána szólt.

– Ez az asszonyok dolga, férfiember jobb, ha itt marad, nem, ott lenni nem való!

– Nem értek egyet vele, de engedek a kérésének Feri bátyám, mégis csak maga az orvosunk.

– Jobb a férfinak távol maradni, az asszonyok is ezt szeretik jobban. Én is csak akkor megyek, ha szükséges lesz. Anna nagyszerű bába, nagyon érti a dolgát, meg még úgysem tudunk semmit csinálni, ez az anya és a gyerek dolga, ők tudják, mikor-minek van itt az ideje.

Az öreg Sóskúthy körbekínálta a szépen csillogó aranyozott boros kelyheket, és koccintottak a jó szerencsére! Az érkező új családtagra, és szánakozón, részvéttel tekintettek az asszonyok után. Maguk között maradtak, férfiember dolga ilyenkor várni, és beszélgetni. Jó bort kortyolgatni, és hálát adni az Istennek, hogy nem nőnek teremtette őket. Részvéttel, de irigység nélkül tekintettek a becsukódó ajtóra.

– Nem vagy jól kislányom? Fájásaid vannak? – Kérdezte Borbála, amint kiértek a folyosóra.

– Nem, csak úgy feszülök. A bába azt mondta megindult nálam a vajúdás. Van olyan, hogy a fájdalom nem jelentkezik azonnal. Ha sokat mozgott az anya nincs akkora fájdalom. Reméljük, hogy könnyen születik a baba.

A szobába lépve látták, a bába átalakította egészen a szobát. Törölközök és lepedők meg babaholmik, porcelán lavórok és a bába táskája egy jó nagy asztalon. Az ágy mellett egy porcelán lavór, szivaccsal. A forró víz a konyhán csak a parancsra várt, hogy felhozzák.

Egy szépen faragott baldachinos bölcső, előkészítve, már a jövevény fogadására. Flóra mosolyogva nézett a bölcsőre, és üde pír öntötte el az arcát. Az ő gyermekére vár az a bölcső, az ő gyermekükre, Móricz, és Flóra közös, szépséges, szerelemben fogant gyermekére, mindegy, hogy kislány, vagy kisfiú lesz a jövevény, nagyon fogják szeretni, és mindent megkap, ami megadható. Szerető szülőket, szerető nagyszülőket, minden földi jót, jó iskolákat, ha elérkezik a pillanat.

Flóra szeretettel és nagy izgalommal várta a pillanatot, amikor szemtől szembe kerül picike gyermekével, s átsuhant az elméjén, milyen lesz, milyen érzés lesz szeretni azt a csöpp életet, akit olyan szerető jósággal, és féltő odaadással hord szíve alatt, boldoggá teszi az a tudat, hogy a szíve alatt ott van, az ő gyermekük! Akinek a megmozdulása után dalokat énekelt, és igazán, oly jó volt váratlan mozgásaira simogatással válaszolni. Vajon jó anyja fog ő lenni a picinek. Jól?  Megfelelően fogja e szeretni? Nem félt az anyaságtól. De, attól igen, hogy nem lesz megfelelő anya. Sokszor hallotta már azt, hogy nagyon sokan elrontják valahol. Náluk is a szüleinél, a kétféle mérce használata nem bizonyult jónak. Ő ebből okulva megfogadta, egyformán méri a szeretetet, de lehet egyformán mérni? Lehet egyformán szeretni? Ez a bizonytalanság nagyon sokszor felvetődött a kilenc hónap alatt. Móriccal megbeszélték, olyan sokszor kivesézték ezt a fájó problémát, de megnyugtató választ nem kaptak soha. Papuska csak azt hajtogatta, ne essenek bele ugyanabba a hibába, amibe ők a mamával. Belehaltak, szinte, mind a ketten. Kinek-kinek az igényei szerint. Lehet okosan, lehet igazságosan szeretni, nevelni? Vagy az egyik hibát sikerrel elkerüli a szülő, és sikerül egy másikat elkövetni? Honnan tudja, hogy valami hibádzik? Amikor már nem javítható, amikor már a göröngyök dübörögnek, mint most az ítéletidő ott kint, az ablakon túl? Éppen szemben, alig negyven méterre az ablaktól egy hatalmas villám kettészelte a nagy gesztenyefát. A derékvastagságú ág, szinte forogva, pörögve vágódott a kastély feljárója elé ültetett rózsák közé, Egy perce még büszkén magasra tartott fejecskéjüket egy vétlen, letörött ág tarolta le. A büszke rózsák fejvesztetten összetörve, lecsupaszított ágcsonkokkal meredtek a szélviharban az ég felé, mint megannyi fájdalmas felkiáltójel. Flórán egy fájdalomhullám ömlött át, és elfolyt a magzatvíz! Kissé megijedt, pedig tudta, hogy ennek be kell következni. Rendbe szedte magát a bábaasszony segítségével, és kicsit megnyugodva sétálni kezdett. Az ajtótól az ablakig, rótta a köröket, és várta a nagy csodát!  A természetes szülés boldogító, de fájdalmas misztériumát, amikor a legnagyobb fájdalom pillanatában születik a boldogság, az új élet! A várva várt csoda, az élet kiteljesedése és folytatása. Maga az ember, s ha szerencsésen felnő, megtalálja társát, mert csak akkor lesz teljesen egész. Olyan mindegy, mit ad a sors, lány, vagy fiú! Ha a két felet összerakod, akkor lesz az élet folytatásra kész. Mert aki fiút szül, annak lesz lánya is, csak ki kell várni. S ez fordítva is igaz! Ajtótól – ablakig, ajtótól – ablakig… nem sokkal később a vad vihar elnyomta az erős sikolyokat, de este hatra a Sóskúthy – Szilvásy família egy erős, és gyönyörű kis kisasszonnyal szaporodott.

Őbenne már egy új évszázad, egy vérzivataros, nyughatatlan és ellentmondásokkal teli évszázad találja meg harcos, felszabadulni akaró, dolgozó, függetlenné váló asszonyát. Akinek mindent el kell veszítenie ahhoz, hogy kiharcolja az egyenlő jogokat, de csak papíron kapja meg. Mert a XX. Század sem hozta el a nőknek az egyenlő bánásmódot. Az azonos munkáért azonos bért, a politikai életben a nemek arányos képviseletét.  A szavazati jogot megkapják, és a munkához való jogot, de az egyenlő bánásmódért még harcolni kell. A tudományos életben is a férfiak vannak vezető szerepben, hiába van azonos képességű nő is, a vezető, az legtöbbször férfi. Még mindig megoszlik a társadalom, és az a szomorú, hogy a nők is megosztottak. 

Vajon, hány száz évnek kell még eltelni, hogy a két fél, tényleg azonos elbírálást nyerjen. Ne legyen az egyik fele mindig, kicsit fajsúlyosabb?

 

 

  *: lófarok szőrből szőtt szúnyogháló.                                                         

 **: a behordás után, a csépeletlen gabonából összerakott kazlat nevezték asztagnak.

 

***: a búzaszemet hívták életnek, a kenyér alapanyagát.

~~~~~~~~~~~~

Javaslat:

Győri Irén: Kisasszonyok /13. befejező rész

 

A nagy augusztusi vihar

 

Gyönyörű augusztus köszöntött abban az évben az Alföld e gyönyörű szegletében a dolgos emberekre, és a meghitt(,) majdnem lapos tájra. Flóra, Borbálával a még kellemes reggeli levegőben napi sétájukat végezték(tették meg, vagy: napi sétájukon haladtak), amikor Borbála megjegyezte.

— Ma még nem hallottam madárdalt, ma nem köszöntött se feketerigó(,) se kakukk… pedig egész éjjel nyitva volt az ablakom, csak a szita* volt fenn. Ma nem énekeltek a madarak, figyeld meg kislányom nagy zivatar lesz. Akkor hallgatnak ilyen mélyen.

— Ami azt illeti, én sem igazán énekelnék, ma olyan fáradtnak érzem magam.

— Akkor jobb lett volna, ha nem sétálsz ki.

— Elküldettem a bábáért, jobb, ha egyelőre ideköltözik, eljött az időm, legyen kéznél, Móricz hozza Aradról, azt mondják ő a legjobb. Kármán doktornak is üzentem, nézzen be, mert nagyon felpüffedt az arcom, és olyan fáradt vagyok. Anyám is tudja, a szülés az asszony életében természetes esemény, erre lettünk teremtve. S ezt a képességünket a természet adta, s mi nők itt is helytállunk(ez így nem a legszebb, mert azt az érzést kelti, hogy a férfiak is „szülnek”, megpróbálnak helytállni, de mi nők ebben is jobbak vagyunk).

— Ma nem is kellett volna felkelned.

— Nem, nem Kedves Anyám, nem beteg vagyok, hanem állapotos, nem akarom elhagyni magam, mert legyengülök, és nem lesz erőm, én olyan tevékeny voltam egész idő alatt. Azt olvastam, ha sokat mozgunk, könnyebb lesz a szülés. Példát kell venni a parasztasszonyokról(,) sokszor a határban,(nem kell vessző) szülik meg a gyereket, egész viselősségét végig dolgozza(ha parasztasszonyokról beszélünk, többesszámban, akkor az igéket is többesszámba kell tenni).  A más állapot nem betegség! Könnyen, vagy sokkal könnyebben is szülnek az anyák, születnek a gyerekek, ha nem egy elkényeztetett nebáncsvirág vajúdik hosszú-hosszú órákat. – Mondta Flóra.

— Azért az más! – Mondta anyósa. –  Te, úri nő vagy. Nem szülhetsz a vadkörtefa alatt: (nem kell a kettőspont, pont kell) – Mondta nevetve Borbála.

— Nem hát, de nő vagyok anyám, és csak a műveltségünk, és a ruhánk minősége különböztet meg minket egymástól. Ha a parasztnőket is úrilányként nevelnék, és előkelő ruhában járatnák, higgye el, semmi nem különbözne rajtunk. Teljesen egyformák lennénk. Ugyanez fordítva is igaz. Az emberek pucéran teljesen egyformák!

— Ebben egyetértek, igazat adok, mert amikor én kicsi voltam, mi sem nagyon ütöttünk el a zsellérek, vagy a jobbágyok gyerekeitől. Hiába volt apámnak harminc holdja, és szépen hangzó neve, foltos volt a mi kis pöndölyünk is, mint a jobbágyok lányainak, csak rajtunk gyakrabban cserélték. Mi, megtanultuk az írás-, olvasás,(nem kell vessző) rejtelmeit, ők meg nem! Pedig akkor már volt népoktatás. Mi is a tanyasi tanítóhoz jártunk, de ők, főleg a nagyobbak nem jártak, mert kellettek pesztonkának, meg libapásztornak. Télen meg a legnagyobb mehetett csak, mert annak volt ruhája. De ha leány volt, kellett otthont. Van ebben, bizony nagy igazság. Egynémelyet a kisbéres tanított meg olvasni. A Csécsi kocsmáros már elég gazdag volt, de a lányát annak is a kisbojtár tanította meg olvasni, meg írni. Az öregebb kapta a kocsmát, annak az volt a jussa. A fiát, a kisebbet(,) papnak adta, de a lányát nem engedte iskolába. Annak minek, drága a tudás, fehérnépnek minek! De,(nem kell vessző) Terának szerencséje volt. A pásztortól megtanult, írni, olvasni, aztán szerencsét csinált, mert egy gazdag asszonynak lett a társalkodónője. Sokszor mégis mennyivel több hasznos ismeret, több bölcsesség jutott nekik.  A nagyszülők, vagy a nagy nénik(nagynénik) tanították a bölcs, és sokszor a nem is olyan bölcs, de,(nem kell vessző) meseként elmondott ismeretre az ifjabb nemzedéket. Volt Vásárhely mellett egy kis falu, talán a térképen sem szerepelt, élt ott egy öreg füvesasszony, az-az(nem kell kötőjel, mert mutató szó és névelő nem tartozik egybe) asszony annyit, de annyit tudott, tudós volt fűben-fában, még az ásványokról is tudta, melyikkel mit lehet gyógyítani. Az is a nagyanyjától, meg az anyjától tanulta mindazt, amit tudott! Az én anyám mesélte, amikor ő viselős volt, neki is valami ásványt adott, valami fehér port, hogy jó csontú legyen a gyerek. S a fiatal anya ne hányja el a fogait. Meg is volt az én anyámnak mind a harminckettő, amikor ötvenöt évesen megtért. Pedig öt gyereket szült erre a világra. Látod az-az(nem kell kötőjel, mert mutató szó és névelő nem tartozik egybe) asszony sem tudott írni, meg olvasni sem, de mégis nagyon sokat tudott, tudós asszony volt és nagyon bölcs. Ha valaki nagyon firtatta, hogy mit adott neki, akkor mondott valamit, vagy elütötte tréfával. Anyámnak azt mondta;(kettős pont kell)

— Sára, Sára(,) látod, ebben van az én tudományom, ha elárulnám, nem jönnél többet hozzám, akkor nekem tíz tojással kevesebb jutna. Nekem is élnem kell – (Itt miért van gondolatjel?) Ihon van e, minden nap egy késhegynyit nyelj le belőle egy jó kupa vízzel.  Ez megőrzi a fogaidat, és a gyerek is jó csontú lesz. Nem is voltak a lábaink meg a hátunk görbe, Tudott az a füves asszony!-(Itt miért van gondolatjel, pontosabban ez a kötőjel?)

Így beszélgettek(,) sétáltak(,) jól érezték magukat egymás társaságában, de Flóra ma nem találta a helyét. Visszasétáltak, kezdett melegedni az idő, pedig még a kápolna harangja nem ütötte el a kilencet. A lugasban foglaltak helyet, itt a hűvösben jó volt. Szerettek itt a hintaágyon elüldögélni, beszélgetni. A kismama mostanra nagyon elnehezedett, de nem volt eddig nyűgös, most gyakran felállt és sétált pár lépést, tornáztatta a derekát, majd megint leült. Anyósának feltűnt ez a nyugtalanság.

— Fáj valamid? Olyan idegesnek látszol.

— Nem, nem fáj semmim, de eléggé feszültnek érzem magam. Belül olyan sürgetést érzek, mintha meg kellene tennem valamit, de nem tudom, hogy mit!

— Itt falatozunk a lugasban? (– )Kérdezte Borbála asszony. (–) Szólok a lánynak, hogy hozza az ételt!

— Jól van anyám, de én nem kérek semmit. Én nem eszek. Nem vagyok éhes.

Az idősebb nő végignézett a fiatalasszonyon, hosszasan szemlélte alakját, majd fürge léptekkel bement a nyitott ajtón. – (ha itt narrációt jelzel, akkor a „hang” befejezésénél is ki kell tenni a gondolatjelet)Jaj, ez a lány, de makacs. Nem tetszik nekem, egyáltalán nem. Csak jönne már Móricz, jaj, csak jönne már! Fohászkodott magában Borbála, és titokban felszaladt az emeletre, onnan jól lehetett látni az utat. János úr is most sétált ki.

Apró felhőpamacsok libegtek fel a fakókék égre (honnan libegtek fel? Elég lenne, hogy libegtek a fakókék égen), néha bújócskázásra bírták az augusztusi lángoló Napot,(itt túl gyorsan jön a váltás. Pamacsok libegnek, de vágtatott a fekete felhő… akkor jelezni kell, hogy a távolból… Legyen átmenet.) de még dél sem volt, s olyan fekete felhő vágtatott a táj fölé, hogy szinte az esti szürkületet utánozta. Még szélcsend volt, de érezni lehetett az orkán bármelyik pillanatban elkezdheti tomboló vad táncát. A kastély körül az állatok behúzódtak vackaikba. Még a galambok is eltűntek a tetőről, a padlásablakokból dugták ki kecses nyakukat, mint akik azt várják, hogy eltűnjön ez a cudar nagy feketeség, és megint száz sugarával ragyogjon az arany nyári nap. Az úton lévők gyorsabb lépésre váltottak, mert érezték a zsigereikben, hogy olyan vihar közeledik, amit még öregapó korukban is emlegetni fognak. Az orvos bricskája éppen befordult a kapun, Móriczot, és a bábát hintó hozta Aradról.

— Na, hála a teremtőnek, az idő előtt értetek ide, gyorsan-gyorsan gyerünk be, mert a küszöbön kap benneteket az idő. Reggel még csodaszép napnak ígérkezett, ki gondolta volna. 

— Amikor jöttünk, láttam, a szérűn éppen takarták a kazlat, és a gépeket. – Mondta Móricz.

— Ha két-három napig nem tud megszáradni az asztag** bizony, megpenészedik az élet.*** – Fűzte hozzá Kármán doktor. – Befülled! Nincsenek fájásai(,) nagyságos asszony? – Kérdezte az idős doktor Flórát. – Azt hiszem, ma megjön a baba, az ilyen idő sürgeti a szülést, ezzel segít is. A viharos napokon kevesebb vajúdással jönnek világra a gyerekek. Valamiért sürgős nekik ilyen időben iparkodni. Ez a sok éves tapasztalatom. Magácskát is én segítettem a világra!

— Akkor is volt egy kis zivatar, de csak olyan futó zápor: (miért a kettőspont?)– fűzte(Ha eddig a narráció után nagy betűvel írtad a szót, következetesen, mindenhol, itt is: Fűzte) hozzá Sóskúthy úr.

Valamennyien a szalonban foglaltak helyet, a doktor Flórával beszélgetett, az asszonyka most jött vissza, a bába megvizsgálta, és Flórában a feszültség kezdett feloldódni. Amikor kinézett az ablakon, szinte ráfagyott a tekintete a kinti ítéletidőre. Villámlott, dörgött(,) és az ablakból látható bokrok, fák hétrét görnyedtek a szélvihar ereje előtt, hagyták az elemeket a hátukon átrohanni, itt nem volt helye semmi büszkeségnek. Tombolt a vihar, mintha a pokolból az ördögök öreganyja dühöngene, mert cukor helyett sót szórtak a kávéjába. Néha hatalmas dörej rázta meg a kastély falait, megszólaltatva az ablaküvegeket is.

— Valahol jég esik, ez,(nem kell vessző) ágyúdörgés volt, a harangot is félreverték nem csak a kastély kápolnában, hanem a faluba is.

— Az ágyúk, azok az alsó majorban vannak, csak a dinnyét és a dohányt ne érje jég, mind a két termény,(nem kell vessző) szedésre kész! Remélem(,) nem a jég fog aratni. – Mondta Flóra. – Olyan jónak mutatkozott eddig ez az esztendő.

— Csak egy kis nyári vihar, nem lesz semmi baj, ne nyugtalankodj kedvesem. – Ölelte át feleségét Móricz.

— Én azt hiszem, elmegyek pihenni egy kicsit. Anyám!  Ugye velem tart. Állt fel Flóra(,) és anyósába karolva elhagyták a szalont. Móricz ugrott, hogy kíséri feleségét, de a doktor utána szólt(itt: utánaszólt – igekötős ige).

— Ez az asszonyok dolga, férfiember jobb, ha itt marad, nem,(nem kell vessző) ott lenni nem való!

— Nem értek egyet vele, de engedek a kérésének Feri bátyám, mégis csak maga az orvosunk.

— Jobb a férfinak távol maradni, az asszonyok is ezt szeretik jobban. Én is csak akkor megyek, ha szükséges lesz. Anna nagyszerű bába, nagyon érti a dolgát, meg még úgysem tudunk semmit csinálni, ez az anya és a gyerek dolga, ők tudják, mikor-minek(mikor, minek) van itt az ideje.

Az öreg Sóskúthy körbekínálta a szépen csillogó aranyozott boros kelyheket, és koccintottak a jó szerencsére! Az érkező új családtagra, és szánakozón, részvéttel tekintettek az asszonyok után. Maguk között maradtak, férfiember dolga ilyenkor várni, és beszélgetni. Jó bort kortyolgatni, és hálát adni az Istennek, hogy nem nőnek teremtette őket. Részvéttel, de irigység nélkül tekintettek a becsukódó ajtóra.

— Nem vagy jól kislányom? Fájásaid vannak? – Kérdezte Borbála, amint kiértek a folyosóra.

— Nem, csak úgy feszülök. A bába azt mondta(,) megindult nálam a vajúdás. Van olyan, hogy a fájdalom nem jelentkezik azonnal. Ha sokat mozgott az anya(,) nincs akkora fájdalom. Reméljük, hogy könnyen születik a baba.

A szobába lépve látták, a bába átalakította egészen a szobát. Törölközök(Törölközők) és lepedők(,) meg babaholmik, porcelán lavórok és a bába táskája egy jó nagy asztalon. Az ágy mellett egy porcelán lavór,(nem kell vessző) szivaccsal. A forró víz a konyhán csak a parancsra várt, hogy felhozzák.

Egy szépen faragott baldachinos bölcső, előkészítve,(nem kell vessző) már a jövevény fogadására. Flóra mosolyogva nézett a bölcsőre, és üde pír öntötte el az arcát. Az ő gyermekére vár az a bölcső, az ő gyermekükre, Móricz,(nem kell vessző) és Flóra közös, szépséges, szerelemben fogant gyermekére, mindegy, hogy kislány, vagy kisfiú lesz a jövevény, nagyon fogják szeretni, és mindent megkap, ami megadható. Szerető szülőket, szerető nagyszülőket, minden földi jót, jó iskolákat, ha elérkezik a pillanat.

Flóra szeretettel és nagy izgalommal várta a pillanatot, amikor szemtől szembe kerül picike gyermekével, s átsuhant az elméjén, milyen lesz, milyen érzés lesz szeretni azt a csöpp életet, akit olyan szerető jósággal, és féltő odaadással hord szíve alatt, boldoggá teszi az a tudat, hogy a szíve alatt ott van,(nem kell vessző) az ő gyermekük! Akinek a megmozdulása után dalokat énekelt, és igazán, oly jó volt váratlan mozgásaira simogatással válaszolni. Vajon jó anyja fog ő lenni(jó anyja lesz ő) a picinek. Jól?  Megfelelően fogja e szeretni?(Jól, megfelelően fogja szeretni?) Nem félt az anyaságtól. De, attól igen, hogy nem lesz megfelelő anya. Sokszor hallotta már azt, hogy nagyon sokan elrontják valahol. Náluk is a szüleinél, a kétféle mérce használata nem bizonyult jónak. Ő ebből okulva megfogadta, egyformán méri a szeretetet, de lehet egyformán mérni? Lehet egyformán szeretni? Ez a bizonytalanság nagyon sokszor felvetődött a kilenc hónap alatt. Móriccal megbeszélték, olyan sokszor kivesézték ezt a fájó problémát, de megnyugtató választ nem kaptak soha. Papuska csak azt hajtogatta, ne essenek bele ugyanabba a hibába, amibe ők a mamával. Belehaltak, szinte,(nem kell vessző) mind a ketten. Kinek-kinek az igényei szerint. Lehet okosan, lehet igazságosan szeretni, nevelni? Vagy az egyik hibát sikerrel elkerüli a szülő, és sikerül egy másikat elkövetni? Honnan tudja, hogy valami hibádzik? Amikor már nem javítható, amikor már a göröngyök dübörögnek, mint most az ítéletidő ott kint, az ablakon túl? Éppen szemben, alig negyven méterre az ablaktól egy hatalmas villám kettészelte a nagy gesztenyefát. A derékvastagságú ág, szinte forogva, pörögve vágódott a kastély feljárója elé ültetett rózsák közé,(pont) Egy perce még büszkén(,) magasra tartott fejecskéjüket egy vétlen, letörött ág tarolta le. A büszke rózsák fejvesztetten(,) összetörve, lecsupaszított ágcsonkokkal meredtek a szélviharban az ég felé, mint megannyi fájdalmas felkiáltójel. Flórán egy fájdalomhullám ömlött át, és elfolyt a magzatvíz! Kissé megijedt, pedig tudta, hogy ennek be kell következni. Rendbe szedte magát a bábaasszony segítségével, és kicsit megnyugodva sétálni kezdett. Az ajtótól az ablakig, rótta a köröket, és várta a nagy csodát!  A természetes szülés boldogító, de fájdalmas misztériumát, amikor a legnagyobb fájdalom pillanatában születik a boldogság, az új élet! A várva várt csoda, az élet kiteljesedése és folytatása. Maga az ember, s ha szerencsésen felnő, megtalálja társát, mert csak akkor lesz teljesen egész. Olyan mindegy, mit ad a sors, lány, vagy fiú! Ha a két felet összerakod, akkor lesz az élet folytatásra kész. Mert aki fiút szül, annak lesz lánya is, csak ki kell várni. S ez fordítva is igaz! Ajtótól-ablakig, ajtótól-ablakig… nem sokkal később(,) a vad vihar elnyomta az erős sikolyokat, de este hatra a Sóskúthy-Szilvásy família egy erős, és gyönyörű kis kisasszonnyal szaporodott.

Őbenne már egy új évszázad, egy vérzivataros, nyughatatlan(,) és ellentmondásokkal teli évszázad találja meg harcos, felszabadulni akaró, dolgozó, függetlenné váló asszonyát. Akinek mindent el kell veszítenie ahhoz, hogy kiharcolja az egyenlő jogokat, de csak papíron kapja meg. Mert a XX. Század sem hozta el a nőknek az egyenlő bánásmódot. Az azonos munkáért azonos bért, a politikai életben a nemek arányos képviseletét.  A szavazati jogot megkapják, és a munkához való jogot, de az egyenlő bánásmódért még harcolni kell. A tudományos életben is a férfiak vannak vezető szerepben, hiába van azonos képességű nő is, a vezető, az legtöbbször férfi. Még mindig megoszlik a társadalom, és az a szomorú, hogy a nők is megosztottak. 

Vajon, hány száz évnek kell még eltelni, hogy a két fél,(nem kell vessző) tényleg azonos elbírálást nyerjen. Ne legyen az egyik fele mindig, kicsit fajsúlyosabb?

 

 

Jegyzet:

  *: lófarok szőrből szőtt szúnyogháló.

 **: a behordás után, a csépeletlen gabonából összerakott kazlat nevezték asztagnak.

 

***: a búzaszemet hívták életnek, a kenyér alapanyagát.

 

Kisasszonyok /12. rész
2 év Nincs Komment

Tiszta vizet a pohárba

Reggel, Flóra nagy csokor rózsát metszett le és a virágkosárba rakta, közben azon törte a fejét, hogyan is simítsa el anyósa és közte azt az ellentétet, amiről nem tudta, hogy miért alakult ki Borbála asszonyban az ő személye ellen.

Határozott léptekkel haladt és gondolatban fogalmazta mondanivalóját, s elhatározta, hogy most minden körülmények között tisztázza a helyzetüket, mert ez nem jó így. Kicsit ideges volt, mert nem tudta, miként is szóljon, végül is úgy döntött, a helyzethez alkalmazkodik. Egy szólás jutott eszébe, „amilyen a mosdó olyan a törölköző”.) – S ettől a rövidke szólástól határtalan nyugalom szállta meg, és kopogva az ajtón azonnal be is lépett. Nem várt engedélyre, félt, hogy tiltószó jön az ajtó mögül.

–          Szép jó reggelt! – Köszönt mosolyogva, s gömbölyödő hasa elé fogta a rózsával teli virágkosarat.

Borbála asszony az ablak előtt az asztalkánál ült és lapozgatott valamit. A kopogtatásra szemöldökét felhúzva nézett a belépőre és megjegyezte.

–          Jaj, maga az? Szép napot… – és várakozón nézett a fiatal nőre.

 

–                 Jöttem megkérdezni, elmúlt már a migrénje, vagy küldessek az orvosért. Hoztam egy kosár rózsát, az illata jót tesz az idegeknek, migrén ellen is hatásos.

 

   – Már semmi bajom, nem való már nekem az én koromban az ilyen fárasztó utazás, maga nem így gondolja. A rózsákat köszönöm, igazán szépek.

      – Remélem, ma velünk reggelizik, igazán még nem is tudtunk szót váltani, beszélgetni. Annyira szeretném megismerni! Móricz olyan sok szépet mesélt önről. – Mondta halkan Flóra.

  De Borbála tekintete továbbra is a menye alakját fürkészte, majd megszólalt.

          – Rólam, sok szépet a fiam! Nagyon kíváncsi vagyok a fiamra, és az első unokámra, s mivel maga lett az menyem, kegyedre is. Gondolom, nem ellenzi szándékomat!

          – Jaj dehogy, én is azt szeretném, hogy szót értsünk, hogy minél jobban, és minél előbb megismerjük egymást! Kedves Asszonyom, vagy inkább: kedves Mama, nem tudom, hogyan szólítsam, szerintem maradok a kedves Mamánál, mert mégis csak felnevelt számomra egy nagyszerű embert, aki a férjem, és ezért hálás vagyok, és tisztelem érte, s valóban a picikénk az ön unokája is. Legalább is nagyon szeretnénk, ha a gyermekünk ezt érezné! Szeretnénk, ha a kicsinek lenne nagymamája is, nem csak nagyapja, de azt is szeretném megérteni, miért viseltetik olyan hideg ellenszenvvel irányomban.

 

   –  Oh, kedvesem, erről nincsen szó, biztosíthatom, nincs semmi bántó szándék, Ön, félre ért valamit. Én a fiamnak, amikor írtam a házasságuk előtt, akkor is azt írtam…

 

  – Móricztól tudom, hogy ön mit írt, de azt is tudom, és éppen Móricztól, hogy ön is nagyon kemény kézzel és ésszel irányította a családját, és ha önmagát nem ítélte el, akkor engem miért ró meg ugyanazért?  Mert önállóan merek gondolkodni?

 

 –  Ön, kedvesem, nagyon félre ért valamit, én, én nem bántanám meg önt, legalább is akarva nem.

Mondta, szinte dadogva s gondolataiban átfutott az egész eddigi történet, amit csak hallott a Sóskúthy lányról. Nem akart a fiatal nő szemébe nézni, mert olyan nehéz, ha nem egészen tiszta a szándékunk. Szembesülni önmagunkkal soha sem könnyű. A menye gazdag családban nőtt fel, azt sem tudta milyen az, amikor a fiatal lány előtt semmi jövő, semmi remény. Neki soha nem kellett rettegni a szegénységtől. Jól képzett nevelőnőt adtak mellé már születésekor. Nem ismeri a másról levetett ruha megalázó érintését, érzését. Ő, Borbála viszont igen! Ez a gazdag, nemes kisasszony mégis az ő fiát, a szegény Borbála gyerekét válassza, veszi férjül. Megalázó! Miért nem talál hozzávalót. Gazdagot! Akit elszédíthet, akit férjül vehet, mint egy lányt! Miért éppen az ő fiát, akivel őneki együtt kellett tanulni, titokban, hogy a hiányos ismereteit pótolja. Hogy ne jöjjenek rá az ifjú Szilvásy Andrásné sekélyes műveltségére. Minden tudást akkor szedett össze, amikor a fiát jó nevelőkkel, tanítókkal taníttatta. Akkor tanult meg mindent, még az úri viselkedést is. Talán az volt a szerencséje, hogy az ő Andrása olyan nagyon szerette őt. Na, az szerelem volt!  Ezek a gondolatok suhantak át az asszony agyán közben figyelte kutató szemmel a menyét, aki mondta sérelmeit.

   – Visszahallok ezt-azt, mindég beszélnek a szolgálók, az emberek, ön engem vénkisasszonynak titulált, mert huszonnégy évesen mentem férjhez? Ez igaz, de… – Borbála asszony gyorsan a fiatal nő szavába vágott.

   –  Igaz, de hát igaz volt, ön tényleg öreglány volt az én köreimben, aki elmúlt tizennyolc éves… – szinte dadogta az idősebb nő.

        –  De, én, én nem varrtam a nyakába magam Móricznak sem, én egyáltalán nem is akartam férjhez menni, se Móriczhoz, se máshoz. Engem akkor egészen kielégített az a tudat, hogy független és hasznos emberként fogad el a környezetem. Ha egy kis fáradságot fordított volna a fia meghallgatására Herkulesfürdőn, szerintem tudná, hogy nem volt neki sem könnyű dolga azzal, hogy meghódítson. Azután, úgy hozta a sors, hogy megtalálta azt a pontot, ahol megközelíthető voltam. Úgy adódott, hogy én is beleszerettem. Ezért meg is értem az ellenszenvét, mert elvettem a fiát! Szeret engem a fia, és én is szeretem, de nem szándékoztam önöket soha szétválasztani egymástól, sőt! Abban reménykedtem, hogy itt marad ön is, és velünk lakik, egy boldog nagycsaládban! Tudom, hogy rendes körülmények között az emberek a gyerekeiket nem saját maguknak nevelik, hanem általuk akarnak tovább élni. Tehát ön is a fiát egy leánynak, és éppen nekem nevelte. Köszönöm önnek!

Borbála asszony nyitotta volna a száját, hogy közbeszóljon, de Flóra a kezét felemelve csendre intette. S összeszűkült szemével szinte szuggerálta, megbénította az idősebb asszonyt a beszédben, a mozgásban. Az idős nő megigézve a fiatal által, elkerekülő szemmel, tehetetlenül csak tátogott.

–          Hadd mondjam végig… – mondta Flóra. Most végig kell hallgatnia! Én nagyon köszönöm, hogy felnevelte számomra, számunkra Móriczot – ekkor megsimította a hasát és folytatta. –  A kicsinek nagy szüksége lesz egy szerető nagymamára is, az én édesanyám sajnos már elment, ő az égből vigyázza a picikénk álmait, lépteit. Nekem az volt az elképzelésem, és örültem, hogy Móricznak olyan fiatalos az édesanyja, azt reméltem, kapok általa egy pótmamát, vagy esetleg egy tapasztalt idősebb barátnőt, aki ellát tanáccsal vagy biztatással. Mivel ön kiharcolta saját házában a független feleség szerepét, és biztos kézzel irányította a családját, még reméltem is, hogy jó pont lesz az, hogy törekedtem az önállóságra. A kedves fia ezt megértette, s nem akart, és nem akar korlátozni jogaimban. Talán ezért is szerettem meg. Nem egy önző férfi volt, hanem a társát kereső szerelmes ember. S remélem, megtalálom a kedves Mama szívéhez is a kulcsot, és szorít nekem is helyet ott bent, mert én tudom, hogy eddig csak az egymás nem ismerése volt az ellenérzés oka.  És mivel Ön Móricznak édesanyja, kérem, engem is fogadjon el a fia mellé lányának. Én önt Kedves anyámnak fogom tekinteni. A kicsinek egy összetartó, szerető családba kell megszületni, ahol egy őt szeretettel váró nagymama is van, és várja! Ugyanúgy, ahogyan az édesapám. Kedves anyám most hallgatom! Ha úgy gondolja, hogy válaszával közelebb kerülhetünk egymáshoz!

Mire Flóra a mondandója végére ért, tekintete anyósa arcáról gömbölyödő pocakjára tévedt, és szerető mosollyal, de piros arccal várta a választ.

Borbála asszony egy darabig nézte a fiatal nőt, aztán megszólalt. Szemei kicsit beszűkültek, mint aki keresi a megfelelő szavakat, azután aránylag kimért hangon beszélni kezdett. Flóra figyelmesen hallgatott, csak a rózsával teli kosarat tette a szőnyegre. De állva várta anyósa magyarázatát.

–  Hát, jó. Magát nem lehet megtéveszteni. Én sem szeretek bújócskázni. Felnőttek vagyunk, viselkedjünk is úgy! Igen! Először még örültem, hogy a fiam egy nemes és gazdag kisasszonyt kap feleségnek. Nem hazudok, legyünk őszinték! Imponált az ezerötszáz hold, imponált a kastély és a jól hangzó név. De mivel az én addigi köreimben egy lány, ha tizennyolc éves elmúlik, öreglány. Én tizenöt éves voltam, amikor férjhez mentem, nekem kegyed, bizony, kicsit öregnek számított. (Habár, visszagondolva, én voltam éretlen gyermek, mikor férjhez adtak…) Amikor megtudtam, hogy milyen szép a móringja, és a birtok is milyen szépen jövedelmez, nem bántam. De amikor azt is megtudtam, hogy a nevét is, a birtokot is megtartja, és gyakorlatilag férjül veszi a fiamat, akkor már nem tetszett. Mi az, hogy nem tetszett, féltem öntől, és irigyeltem is. Igen! Irigyeltem a bátorságát! Nekem anyám mindég azt tanította… „lányom egy házasságban az ember a fej, az asszony a nyak, s ugye a fej mindég arra fordul, amerre a nyak akarja”. Önről olyan pletykák keringtek, hogy megostorozta a kupecokat, meg, hogy helyre rakta a férfinépet, hogy azok csak kapkodták a fejüket. Férfiemberekkel tárgyal, és üzletet, szerződéseket köt, sok pénzt, nagyon sok pénzt kap, többet is, mint az apja, meg az intéző, mert jobban csinálja még náluk is a dolgát. Adnak a szavára a férfiemberek, az idegenek is! Én csak megmondtam az az uramnak, hogy mit tegyen, és legtöbbször bejött, mert meg tudtam fogni. Megtanultam a csíziót! Ha jól adagoljuk a javainkat, a férfinép úgy eszik a kezünkből, mint a gödölye. Mondta, s mosolyra húzta a száját. Kegyed pedig nyíltan, bátran kiállt az okos férfiemberekkel szemben, és a tekintélyével, az eszével, az akaratával elvezeti őket, és ezt a nagybirtokot. Egymaga, lány létére! Titokban felnéztem magára, egyben irigyeltem sok mindenért, de ez a visszás érzés, ez indította el bennem az ön iránti lázadást is.

Flóra egyre táguló szemekkel nézett az anyósa arcára, és értetlenül szavakat keresgélve szinte dadogta… – Ön drága anyám? Ön? Irigyelt? És félt tőlem, ezt nem értem: számomra ez a megdöbbentő.

Nagyon irigyeltem, s mint leendő anyós, megvallom, nagyon féltem öntől. Az a merészség, hogy az amerikai módi szerint üli meg a lovat, már nem is igazán izgatott, de valóban féltékeny voltam, és azt hittem, majd a nagy önállóságában engem lenéz, esetleg lekezel, vagy teljesen semmibe vesz. Ellenem hangolja a fiamat.  Mert Móricz meg van bomolva maga után. Nem értettem sem magát, sem a fiamat. Eszesnek és okosnak tudtam. Mindenki dicsérte és ekkor jött maga és felfordított mindent! Az összes álmomat és tervemet fenekestől felfordította. Ezt nem tudtam eddig megemészteni. Mint egy öklömnyi kő, ez nyomja, nyomta a bögyömet! Hát ez volt az én migrénem és ellenszenvem okozója, na meg egy kicsit a kapzsiság is. Még nem akartam letenni a lantot, még irányítani akartam, s mi maradt nekem? Hat hold és négy ember, beleértve a szobalányomat is. Azt hittem, majd irányíthatom a gyerekeimet is, úgy, mint szegény uramat, Isten nyugosztalja szegényt. Hát ez okozta az én migrénemet Herkulesfürdőn is és tegnap is.

Na, most azt hiszem, megszabadultam attól a nagy kőtől a gyomromban, ami nyomasztott.  Kimondtam, kimondtuk… végre tiszta vizet öntöttünk a pohárba! Én is azt mondom, nyissunk új lapot az életünk könyvében, és várjuk békességben a kicsit.  Szóval úgy néz ki, nem ismertük egymást, féltünk egymástól, és talán saját magunktól is.

A két asszony egy rövid ideig nézte egymást, Flóra könnyes szemmel nézte a szőnyegre tett virágkosarat, közben Borbála felállt és nevetve átölelték egymást. Egymásra néztek, és nevettek, hangosan. S jól esett magukból kikacagni a görcsöt a megkeseredett ellenszenvet. Mely feloldódott egy hangos, felszabadult kacagásban. Amikor könnyes szemmel egymásra néztek, akkor köszöntötték egymást, mint akik most találkoznak először.

–          Szervusz, kislányom, örülök, hogy jól vagytok… végre megérkeztem, alig vártam, hogy lássalak benneteket! – mondta Borbála, és kicsit féltő kézzel simogatta meg Flóra feszülő hasán a ruhát.

 

–          Isten hozta kedves anyám, de jó, hogy megérkezett… már nagyon vártuk! Remélem jól utazott! – Válaszolt Flóra, összeölelkeztek és utána közösen rakták vázába a rózsákat. Közben meghitten beszélgettek! 

Móricz és Sóskúthy úr, amikor benyitottak a szobába, két vidám, mosolygós, rózsákat rendezgető asszonyt találtak, akik talán mindég ilyen nagy egyetértésben éltek, amióta világ a világ.

 

–          Azt hiszem, imádkozhatunk a férfi utánpótlásért, mert én itt egy nagy nőszövetséget szimatolok. –  Mondta nevetve szinte egyszerre a két férfi.

 

 

Kedves Szerkesztő! 

Ha lehetséges lenne, ezt a részt szeretném a most fennt lévő 12. rész helyett , úgy, hogy a Hsz -ek maradjanak. a problémámért elnézést kérek, de engedve a felkérésnek javítottam rajta. Kérlek, kérésemben légy a segítségemre. Nagyon szépen köszönöm a többletmunkát és a kedvességet.

Tisztelettel a munkád iránt, és szeretettel a személyednek: Győri Irén

2 év 24 komment

Tiszta vizet a pohárba

 

 

Reggel, Flóra nagy csokor rózsát metszett le és a virágkosárba rakta, közben azon törte a fejét, hogyan is simítsa el anyósa és közte azt az ellentétet, amiről nem tudta, hogy miért alakult ki Borbála asszonyban az ő személye ellen.

Határozott léptekkel haladt, és gondolatban fogalmazta mondanivalóját, s elhatározta, hogy most minden körülmények között tisztázza a helyzetüket, mert ez nem jó így. Kicsit ideges volt, mert nem tudta, miként is szóljon, végül is úgy döntött, a helyzethez alkalmazkodik. Egy szólás jutott eszébe: „amilyen a mosdó olyan a törölköző”.) S ettől a rövidke szólástól határtalan nyugalom szállta meg, és kopogva az ajtón azonnal be is lépett. Nem várt engedélyre, félt, hogy tiltószó jön az ajtó mögül.

— Szép jó reggelt! – köszönt mosolyogva, s gömbölyödő hasa elé fogta a rózsával teli virágkosarat.

Borbála asszony az ablak előtt az asztalkánál ült és lapozgatott valamit. A kopogtatásra szemöldökét felhúzva nézett a belépőre és megjegyezte.

— Jaj, maga az? Szép napot… – és várakozón nézett a fiatal nőre.

— Jöttem megkérdezni, elmúlt már a migrénje, vagy küldessek az orvosért. Hoztam egy kosár rózsát, az illata jót tesz az idegeknek, migrén ellen is hatásos.

— Már semmi bajom, nem való már nekem az én koromban az ilyen fárasztó utazás, maga nem így gondolja. A rózsákat köszönöm, igazán szépek.

— Remélem, ma velünk reggelizik, igazán még nem is tudtunk szót váltani, beszélgetni. Annyira szeretném megismerni! Móricz olyan sok szépet mesélt önről. – mondta halkan Flóra.

De Borbála tekintete továbbra is a menye alakját fürkészte, majd megszólalt.

— Rólam, sok szépet, a fiam! Nagyon kíváncsi vagyok a fiamra, és az első unokámra, s mivel maga lett az menyem, kegyedre is. Gondolom, nem ellenzi szándékomat!

— Jaj dehogy, én is azt szeretném, hogy szót értsünk, hogy minél jobban, és minél előbb megismerjük egymást! Kedves Asszonyom, vagy inkább: kedves Mama, nem tudom, hogyan szólítsam, szerintem maradok a kedves Mamánál, mert mégis csak felnevelt számomra egy nagyszerű embert, aki a férjem, és ezért hálás vagyok, és tisztelem érte, s valóban a picikénk az ön unokája is. Legalább is nagyon szeretnénk, ha a gyermekünk ezt érezné! Szeretnénk, ha a kicsinek lenne nagymamája is, nem csak nagyapja, de azt is szeretném megérteni, miért viseltetik olyan hideg ellenszenvvel irányomban.

— Oh, kedvesem, erről nincsen szó, biztosíthatom, nincs semmi bántó szándék, Ön, félre ért valamit. Én a fiamnak, amikor írtam a házasságuk előtt, akkor is azt írtam…

— Móricztól tudom, hogy ön mit írt, de azt is tudom, és éppen Móricztól, hogy ön is nagyon kemény kézzel és ésszel irányította a családját, és ha önmagát nem ítélte el, akkor engem miért ró meg ugyanazért?  Mert önállóan merek gondolkodni?

— Ön, kedvesem, nagyon félre ért valamit, én, én nem bántanám meg önt, legalább is akarva nem – mondta szinte dadogva, s gondolataiban átfutott az egész eddigi történet, amit csak hallott a Sóskúthy lányról. Nem akart a fiatal nő szemébe nézni, mert olyan nehéz, ha nem egészen tiszta a szándékunk. Szembesülni önmagunkkal soha sem könnyű. A menye gazdag családban nőtt fel, azt sem tudta milyen az, amikor a fiatal lány előtt semmi jövő, semmi remény. Neki soha nem kellett rettegni a szegénységtől. Jól képzett nevelőnőt adtak mellé már születésekor. Nem ismeri a másról levetett ruha megalázó érintését, érzését. Ő, Borbála viszont igen! Ez a gazdag, nemes kisasszony mégis az ő fiát, a szegény Borbála gyerekét választja, veszi férjül. Megalázó! Miért nem talál hozzávalót. Gazdagot! Akit elszédíthet, akit férjül vehet, mint egy lányt! Miért éppen az ő fiát, akivel őneki együtt kellett tanulni, titokban, hogy a hiányos ismereteit pótolja. Hogy ne jöjjenek rá az ifjú Szilvásy Andrásné sekélyes műveltségére. Minden tudást akkor szedett össze, amikor a fiát jó nevelőkkel, tanítókkal taníttatta. Akkor tanult meg mindent, még az úri viselkedést is. Talán az volt a szerencséje, hogy az ő Andrása olyan nagyon szerette őt. Na, az szerelem volt!  Ezek a gondolatok suhantak át az asszony agyán, közben figyelte kutató szemmel a menyét, aki mondta sérelmeit.

— Visszahallok ezt-azt, mindég beszélnek a szolgálók, az emberek, ön engem vénkisasszonynak titulált, mert huszonnégy évesen mentem férjhez? Ez igaz, de… – Borbála asszony gyorsan a fiatal nő szavába vágott.

— Igaz, de hát igaz volt, ön tényleg öreglány volt az én köreimben, aki elmúlt tizennyolc éves… – szinte dadogta az idősebb nő.

— De, én, én nem varrtam a nyakába magam Móricznak sem, én egyáltalán nem is akartam férjhez menni, se Móriczhoz, se máshoz. Engem akkor egészen kielégített az a tudat, hogy független és hasznos emberként fogad el a környezetem. Ha egy kis fáradságot fordított volna a fia meghallgatására Herkulesfürdőn, szerintem tudná, hogy nem volt neki sem könnyű dolga azzal, hogy meghódítson. Azután, úgy hozta a sors, hogy megtalálta azt a pontot, ahol megközelíthető voltam. Úgy adódott, hogy én is beleszerettem. Ezért meg is értem az ellenszenvét, mert elvettem a fiát! Szeret engem a fia, és én is szeretem, de nem szándékoztam önöket soha szétválasztani egymástól, sőt! Abban reménykedtem, hogy itt marad ön is, és velünk lakik, egy boldog, nagy családban! Tudom, hogy rendes körülmények között az emberek a gyerekeiket nem saját maguknak nevelik, hanem általuk akarnak tovább élni. Tehát ön is a fiát egy leánynak, és éppen nekem nevelte. Köszönöm önnek!

Borbála asszony nyitotta volna a száját, hogy közbeszóljon, de Flóra a kezét felemelve csendre intette. S összeszűkült szemével szinte szuggerálta, megbénította az idősebb asszonyt a beszédben, a mozgásban. Az idős nő megigézve a fiatal által, elkerekülő szemmel, tehetetlenül, csak tátogott.

— Hadd mondjam végig… – mondta Flóra. Most végig kell hallgatnia! Én nagyon köszönöm, hogy felnevelte számomra, számunkra Móriczot – ekkor megsimította a hasát és folytatta. –  A kicsinek nagy szüksége lesz egy szerető nagymamára is, az én édesanyám sajnos már elment, ő az égből vigyázza a picikénk álmait, lépteit. Nekem az volt az elképzelésem, és örültem, hogy Móricznak olyan fiatalos az édesanyja, azt reméltem, kapok általa egy pótmamát, vagy esetleg egy tapasztalt idősebb barátnőt, aki ellát tanáccsal vagy biztatással. Mivel ön kiharcolta saját házában a független feleség szerepét, és biztos kézzel irányította a családját, még reméltem is, hogy jó pont lesz az, hogy törekedtem az önállóságra. A kedves fia ezt megértette, s nem akart, és nem akar korlátozni jogaimban. Talán ezért is szerettem meg. Nem egy önző férfi volt, hanem a társát kereső szerelmes ember. S remélem, megtalálom a kedves Mama szívéhez is a kulcsot, és szorít nekem is helyet ott bent, mert én tudom, hogy eddig csak az egymás nem ismerése volt az ellenérzés oka. És mivel Ön Móricznak édesanyja, kérem, engem is fogadjon el a fia mellé lányának. Én önt Kedves anyámnak fogom tekinteni. A kicsinek egy összetartó, szerető családba kell megszületni, ahol egy őt szeretettel váró nagymama is van, és várja! Ugyanúgy, ahogyan az édesapám. Kedves anyám most hallgatom! Ha úgy gondolja, hogy válaszával közelebb kerülhetünk egymáshoz!

Mire Flóra a mondandója végére ért, tekintete anyósa arcáról gömbölyödő pocakjára tévedt, és szerető mosollyal, de piros arccal várta a választ.

Borbála asszony egy darabig nézte a fiatal nőt, aztán megszólalt. Szemei kicsit beszűkültek, mint aki keresi a megfelelő szavakat, azután aránylag kimért hangon beszélni kezdett. Flóra figyelmesen hallgatott, csak a rózsával teli kosarat tette a szőnyegre. De állva várta anyósa magyarázatát.

— Hát, jó. Magát nem lehet megtéveszteni. Én sem szeretek bújócskázni. Felnőttek vagyunk, viselkedjünk is úgy! Igen! Először még örültem, hogy a fiam egy nemes és gazdag kisasszonyt kap feleségnek. Nem hazudok, legyünk őszinték! Imponált az ezerötszáz hold, imponált a kastély és a jól hangzó név. De mivel az én addigi köreimben egy lány, ha tizennyolc éves elmúlik, öreglány. Én tizenöt éves voltam, amikor férjhez mentem, nekem kegyed, bizony, kicsit öregnek számított. (Habár, visszagondolva, én voltam éretlen gyermek, mikor férjhez adtak…) Amikor megtudtam, hogy milyen szép a móringja, és a birtok is milyen szépen jövedelmez, nem bántam. De amikor azt is megtudtam, hogy a nevét is, a birtokot is megtartja, és gyakorlatilag férjül veszi a fiamat, akkor már nem tetszett. Mi az, hogy nem tetszett, féltem öntől, és irigyeltem is. Igen! Irigyeltem a bátorságát! Nekem anyám mindég azt tanította… „lányom egy házasságban az ember a fej, az asszony a nyak, s ugye a fej mindég arra fordul, amerre a nyak akarja”. Önről olyan pletykák keringtek, hogy megostorozta a kupecokat, meg, hogy helyre rakta a férfinépet, hogy azok csak kapkodták a fejüket. Férfiemberekkel tárgyal, és üzletet, szerződéseket köt, sok pénzt, nagyon sok pénzt kap, többet is, mint az apja, meg az intéző, mert jobban csinálja még náluk is a dolgát. Adnak a szavára a férfiemberek, az idegenek is! Én csak megmondtam az az uramnak, hogy mit tegyen, és legtöbbször bejött, mert meg tudtam fogni. Megtanultam a csíziót! Ha jól adagoljuk a javainkat, a férfinép úgy eszik a kezünkből, mint a gödölye. Mondta, s mosolyra húzta a száját. Kegyed pedig nyíltan, bátran kiállt az okos férfiemberekkel szemben, és a tekintélyével, az eszével, az akaratával elvezeti őket, és ezt a nagybirtokot. Egymaga, lány létére! Titokban felnéztem magára, egyben irigyeltem sok mindenért, de ez a visszás érzés, ez indította el bennem az ön iránti lázadást is.

Flóra egyre táguló szemekkel nézett az anyósa arcára, és értetlenül, szavakat keresgélve, szinte dadogta…

— Ön, drága anyám? Ön? Irigyelt? És félt tőlem, ezt nem értem: számomra ez a megdöbbentő.

Nagyon irigyeltem, s mint leendő anyós, megvallom, nagyon féltem öntől. Az a merészség, hogy az amerikai módi szerint üli meg a lovat, már nem is igazán izgatott, de valóban féltékeny voltam, és azt hittem, majd a nagy önállóságában engem lenéz, esetleg lekezel, vagy teljesen semmibe vesz. Ellenem hangolja a fiamat.  Mert Móricz meg van bomolva maga után. Nem értettem sem magát, sem a fiamat. Eszesnek és okosnak tudtam. Mindenki dicsérte, és ekkor jött maga és felfordított mindent! Az összes álmomat és tervemet fenekestől felfordította. Ezt nem tudtam eddig megemészteni. Mint egy öklömnyi kő, ez nyomja, nyomta a bögyömet! Hát ez volt az én migrénem és ellenszenvem okozója, na meg egy kicsit a kapzsiság is. Még nem akartam letenni a lantot, még irányítani akartam, s mi maradt nekem? Hat hold és négy ember, beleértve a szobalányomat is. Azt hittem, majd irányíthatom a gyerekeimet is, úgy, mint szegény uramat, Isten nyugosztalja szegényt. Hát ez okozta az én migrénemet Herkulesfürdőn is és tegnap is. Na, most azt hiszem, megszabadultam attól a nagy kőtől a gyomromban, ami nyomasztott. Kimondtam, kimondtuk… végre tiszta vizet öntöttünk a pohárba! Én is azt mondom, nyissunk új lapot az életünk könyvében, és várjuk békességben a kicsit.  Szóval úgy néz ki, nem ismertük egymást, féltünk egymástól, és talán saját magunktól is.

A két asszony egy rövid ideig nézte egymást, Flóra könnyes szemmel nézte a szőnyegre tett virágkosarat, közben Borbála felállt és nevetve átölelték egymást. Egymásra néztek, és nevettek, hangosan. S jól esett magukból kikacagni a görcsöt, a megkeseredett ellenszenvet, mely feloldódott egy hangos, felszabadult kacagásban. Amikor könnyes szemmel egymásra néztek, akkor köszöntötték egymást, mint akik most találkoznak először.

— Szervusz, kislányom, örülök, hogy jól vagytok… végre megérkeztem, alig vártam, hogy lássalak benneteket! – mondta Borbála, és kicsit féltő kézzel simogatta meg Flóra feszülő hasán a ruhát.

— Isten hozta kedves anyám, de jó, hogy megérkezett… már nagyon vártuk! Remélem jól utazott! – válaszolt Flóra, összeölelkeztek és utána közösen rakták vázába a rózsákat. Közben meghitten beszélgettek! 

Móricz és Sóskúthy úr, amikor benyitottak a szobába, két vidám, mosolygós, rózsákat rendezgető asszonyt találtak, akik talán mindég ilyen nagy egyetértésben éltek, amióta világ a világ.

 

— Azt hiszem, imádkozhatunk a férfi utánpótlásért, mert én itt egy nagy nőszövetséget szimatolok. –  Mondta nevetve szinte egyszerre a két férfi.

 

2 év 10 komment

Borbála nagyasszony

 

Boriska negyedik gyerekként érkezett a Péterfy Vass Gerzson és Szekeres Sára házasságába. Négy gyerek, és mind lány. Pedig Gerzson a harminc holdra végre már nagyon fiút szeretett volna, az asszonyt és a lányokat mégse foghatta kemény munkára. Lassan béresre sem telik, de jól jött volna egy fiú, aki az ő terheit könnyítené! A fiú már hét évesen könnyű munkára befogható, de a lány, eh, legyintett, amikor megmondta a bába, hogy megint lánya született.

— Legközelébb ne táccsa olyan nagyra a száját, gazduram, akkor biztosan fiú lössz! — mondta nevetve a testes, csupa hurka bába. — Szép ez a jány, méghozzá nagyon szép. Hoz ez fiút, csak ki köll várni. Mind hoz!

— Ha nem telik, csak cifra nyomorúságra akkor mit hoz; egy csomó éhes szájat. Vagy ha módosabbat kap, akkor meg azt gazdagíjja! Nagy fényűzés ilyen kis birtokra ennyi jányt nemzeni, Örzse néném. Mindet kiházasítani, mindnek móringot adni. De hát olyan hosszúak a téli esték, iszós embör se vagyok, hát mit csináljunk, morzsolni se lehet állandóan.

— Jó van ez így, Gerzson, jányt adott az Isten, örülni kell, hogy egészséges. Ha adott az Isten éhes szájat, kenyeret is ad, csak ne forduljon el gazduram az Istentől. Meglátja, az atya is ezt fogja mondani.

— Hiszen tudom én, mit is mondana mást, azért a tizedet ő is beszedi. Nem azt mondja, adja a lányainak, magának jobban hiányzik, mint az Istennek. Vallásos embör vagyok én, meg az Istennel is jól kijövök, eljárok én a misére is, a földem is mindig megszenteltettem, de az Isten is ide nézhetne már egyszer, ne csak szoknyást adjon mindig, hanem gatyást is! Kire marad ez a harminc hold, ha én becsukom a szömem, ki gondoskodik a kis vagyonkámról.

— Nem viszi el a feje alatt, a mán biztos — biztatta Örzse asszony a megifjul apát.

Szépen nőtt a kis Boriska, s két évvel később megszületett az ötödik gyerek, aki végre fiú lett. Boldog szülei megelégedésére. Aratáskor és szénagyűjtéskor a lányok is besegítettek, de hamar elmúltak az évek és a lányok tizennégy-tizenöt évesen mind férjhez mentek.

Boriskát egy hétszilvafás nemesember negyedik fia, Szilvásy András vette nőül. A mutatós és serény Borbála szemei megigézték a már majdnem öreglegény korú Andrást, és amikor megkérték, ő boldogan mondott igent, mert azt tudta, hogy a Szilvásy család igen szépen jövedelmező birtokrészt adott András kezébe. A tizenöt éves Borbála szép volt és okos. Ő szót fogadott édesanyjának, és kemény kézzel vezényelte a nála tizenöt évvel idősebb férjét. Tudta a csíziót, mikor mit, és mikor mennyit kell adagolni a jóból, ezt kellett tudni, és a férfiember úgy eszik a feleség kezéből, mint a gödölye. András, aki asszonyát szeretve, hagyta magát vezetni, és könnyen engedett a szép és tüzes menyecskének. A házasságuk húsz éve alatt Borbála megmaradt szépnek, szerethetőnek, keménykezűnek és szókimondónak. Férje a megörökölt vagyont a házasságban szorgos munkával — Borbála kemény megszorításait elviselve — megduplázta. Egy fiacskájuk és egy kislányuk született, de Márika két évesen torokgyíkban meghalt. Mindkettejük legnagyobb boldogságára Móricz felnőtt, és eszes, okos férfivá fejlődött. Az édesapja nem érhette meg azt, hogy a politikai pályán érvényesülhessen, pedig a Szilvásyak előtt nyitva állt ez a nagyon áhított pálya, elég sok Szilvásy tevékenykedett akkor a közigazgatásban. Móricz is elvégezte a jogi egyetemet, felkapaszkodhatott volna a politikai életben a plafonra, de ő — ki tudja miért — inkább az ügyvédséget választotta. Igaz, már szépen gyarapodott, az apjától örökölt birtokhoz ragasztott közel száz holdat, de bérbe adta, csak a belsőséget tartotta meg anyja számára, az udvarházzal meg a hat hold kertel, parkerdő és belsőkerttel. Ez egy időbe esett a Sóskúthy lány megismerésével. Így Borbála asszony minden álma elrontóját Flórában látta.

— Ha nincs az a boszorkány, akkor ma már egy miniszter édesanyja lehetnék — hangoztatta —, és akár grófi nő is lehetne a menyem, de az én mamlasz fiamnak ez a szüfrazsett kellett, hogy mit evett rajta nem is tudom. Ha legalább szép lenne, jó, azt azért nem mondhatom, hogy nem csinos, még az arca is elmegy, de a modora, meg a kora, csak három vagy négy évvel fiatalabb, mint az én Móricom. Hogy tud egy magakorú nőnek parancsolni az ura, ha majdnem egyidősek.

Igaz neki sem parancsolt soha az ő Andrása, pedig közöttük tizenöt év volt a korkülönbség. Az más! Ő gyarapítani akarta a vagyont, neki nagyon elege volt a „tisztes szegénységből”! Ő azt akarta, hogy többek legyenek, ne kelljen mindent a fogukhoz verni. A gyerekeik ne az egyikről a másikra maradt viselt ruhákban, meg az örökösen kifordított fényesre koptatott posztóban járjanak. Ő többet akart a gyerekeinek. Hogy Marika meghalt, „nyugodjon békében”, mindene Móricz lett. Az is szóra hajtott, nem volt semmi baj addig, amíg meg nem ismerte a Sóskúthy lányt. (Az istenért sem nevezte volna keresztnevén a menyét.)

Amikor a nyomorék nászához utazott le Herkulesfürdőre, akkor megismerhette meg jobban a Sóskúthy lányt, de neki már akkor sem tetszett. Csak az udvariasság szabályait betartva érintkezett vele, az apjától meg egyenesen elborzadt. Az öreg Sóskúthy bénasága riasztotta, de a birtok nagysága viszont nagyon imponált neki, és remélte, hogy az öreg majd a házasságkötés után az ő fiára, az ő Móricára bízza az uradalom vezetését. Azt hitte Móricz megfogta az isten lábát, igen szép hozomány jár a vénkisasszonnyal. Ő a fiát szépen eligazgatja és élvezheti a nagyszerű életet. De amikor megmondták neki, hogy a birtok soha nem száll a Szilvásyak birtokába, már egyáltalán nem lelkesedett a házasságért. Az összezavart szerelmes fiát nem tudta lebeszélni a lányról. Össze is vesztek a miatt a kígyó miatt! A két hónaposra tervezett bemutatkozó látogatást másfél hét után megszakította, kimentette magát, és elment Gyarmatra duzzogni, mert a fia nem volt hajlandó a Sóskúthy lányt otthagyni. Úgy intézte az életét, hogy az egy szem fia esküvőjét is Olaszországban érte meg, ott ápoltatta idegeit a jó sós levegőn.

 Így csak hideg, kimért „te tudod, mit csinálsz, édes fiam” volt a válasz a levélre, melyben kérte Móricz, hogy adja áldását és jöjjön el a csendes esküvőre. A Flórát ért sorscsapások miatt csendes, egyszerű esküvőben állapodtak meg a fiatalok. Borbála asszony megmakacsolta magát és maradt Olaszországban. Ő nem segít a gyereknek elszúrni az életét. Flóra nem értette anyósa ellenszenvét, betudta annak, hogy még nem volt elég ideje megismerni őt. Neki nem okozott nehézséget elfogadni az erős akaratú, nagytörvényű asszonyt, mert értette őt. Legalább is azt hitte, érti. S úgy gondolta, nem volt olyan jó iskolája, mint neki, nem volt olyan felvilágosult nevelője sem, mint neki Klára. Ő a nevelőnőjétől nagyon sok mindent megtanult.

— Klára tanítót, anyát, barátnőt, testvért mindent megadott nekem… — emlékezett hangosan Flóra. — A mama egy másik kor gyermeke, más körülmények, más elvárások. Az egy más világ volt, amiben kényszerültek élni! S a tisztes szegénység, mert nem minegy, hogy harminc, háromszáz, vagy ezerötszáz holdas birtok jövedelmével rendelkezik egy család. Hidd el megértem az édesanyád, Klára is hasonló cipőben járt, sokat mesélt arról a nehéz életről. Mama, mármint az édesanyád is olyan nevelésben részesült, mint az én édesanyám. Jóformán írni, olvasni és gazdasszonykodni, meg varrni tanult, de a nagyravágyást és a kapzsiságot, azt valahogy ügyesen beléjük nevelték.

Panaszolta Flóra férjének, amikor a kedves mama került szóba közöttük.

— Hidd el kedvesem, nem mindig ilyen az anyám, nekem aránylag szép és szeretetteljes gyerekkort biztosított. Jó tanítókat, jó nevelőket tartott nekem, taníttatott. Nagyon féltett mindig, mert a testvérem még kicsi korában meghalt, így engem szeretett agyon. Marika után nem született testvérem, egyetlen gyereke lettem a szüleimnek. Az édesapám mindig próbált ellensúly lenni, kicsit többet engedett, éppen a mama miatt, de nálunk az édesanyám viselte a kalapot. A papa csak kért és jelentett — mesélte nevetve Móricz, elnéző mosollyal arcán. — Apám imádta az édesanyámat. Éppen úgy, mint én téged!

— Tudom én, kedvesem, hogy szeretett, hiszen felnevelt és rendes embernek neveltek a szüleid, de irántam nagyon ellenséges. Előbb arra gondoltam, hogy nem ismer, s ha megismer, ha nem is szeret meg, mert azért csak elvettelek tőle, de legalább elfogad. Azt hittem, bennem kap egy lányt, és örül nekem. Most abban reménykedem, hogy a kicsi jövevény meglágyítja irányomban a szívét.

— Csak arra kérlek, kedvesem, légy hozzá kedves. Remélem, megváltozik. Mi Herkulesfürdőn nagyon összekaptunk. Azért nem jött el az esküvőre sem. De hidd el Flórám, az idő nekünk dolgozik. Amúgy meg, ha nem engesztelődik, akkor ritkítjuk a látogatásokat, ő ellesz magában, arról gondoskodtam, hogy méltó körülmények között éljen. Duzzogni Gyarmaton is tud, a saját portáján.

— Nagyon sajnálom, hogy pont az édesanyád nem fogad el. Nagyon szeretnék közel kerülni hozzá. Klára is olyan messze van, az én édesanyám már nincs köztünk, szerettem volna őt magam mellett tudni. Azt reméltem, a kicsi is kap benne egy szerető nagymamát. Most, hogy a papuska ilyen szépen felépült, olyan szép család lennénk. Mindig arra vágytam, hogy nagycsaládban éljek. Előbb a negyvennyolcas forradalom hiúsította meg a nagycsaládról az álmaimat, az a sok elesett rokon, most meg egy előttem ismeretlen ellenszenv. Azt hiszem, bemegyek hozzá, megpróbálok beszélni vele. Végre öntsünk tiszta vizet a pohárba. Igen, reggel felkeresem, tegyük rendbe az életünket.

2 év 12 komment

Pákozdy Ármin professzor úr

 

A Sóskúthy családnak 1876. év Szilveszterére sikerült meggyőzni Pákozdy professzort, a nem éppen nagy, de csodálatos környezetben lévő és nagyon jól jövedelmező, gerincbénulásos betegek gyógyítására létrehozott klinika vezetésére. A tulajdonában lévő magánklinika vezetését rábízta ambiciózus helyettesére, Fekete Szakály Imre professzor úrra, és részvényt vásárolt a Sóskúthy család tulajdonában lévő Herkulesfürdői szanatóriumból. A hírnevének, és a Sóskúthy családhoz fűződő kapcsolatának köszönhetően rövidesen megtérült számára a személyi váltás. Mivel nagyszerű munkát végzett, és nála rátermettebb vezetőt nem találtak volna, Sóskúthy nagyságos úr átengedte a többségi tulajdon birtoklásának jogát Pákozdy professzor részére.

Klára még mindig hasznossá, sőt nélkülözhetetlenné tette magát a szanatórium gazdasági irányításában, így egyfajta napi munkakapcsolat alakult ki a professzor és Klára között. Ez a munkakapcsolat észrevétlenül átalakult egy kedves és kölcsönös románccá. Klára életében először, szerelmes lett. Beleszeretett a már akkor őszülő halántékú negyvennyolc éves professzorba. Észrevétlen volt, és váratlan a lopakodó érzés kialakulása. De a halk szavú, mindig udvarias, a betegekkel nagyon türelmes professzor lángra lobbantotta Klára addig alvó szívét. Amit az örökös ostrommal és rendelkezéseivel Gerendeli ügyvéd nem tudott elérni, a halk szavú, de emberséges professzornak sikerült. Nagyon szép és szeretetteljes románc alakult ki közöttük, ami a következő évben egy, a szűk baráti körben megtartott csendes esküvőben teljesedett ki. Klára boldog és kiegyensúlyozott asszonnyá vált, akinek, mint feleségnek fontos volt az, hogy odafigyeljenek rá, de ne akarják irányítani és hagyják boldognak lenni. Már kevésbé volt fontos számára a nők jogainak és függetlenségének minden elé helyezése. A kölcsönös szeretet és megbecsülés lett a fontos. A házassága úgy alakult, hogy ő megmaradt fejedelemnőnek a férje oldalán. Házassága második évében anyai örömök elé nézett, s ez teljesen kiteljesítette az életét. Már nem is remélt gyermekáldást. Azt gondolta, az a kitüntetés csak a fiatalok előjoga. S ő már túlhaladt a harminchatodik évén is elég szépen. Majdnem harmincnyolc évesen köszöntött be életébe az anyaság.

Ebben az évben a professzor egy rutinvizsgálat során észrevette a Sóskúthy nagyságos úr talpának ingerületvizsgálata közben a változást. A beteg bal lába, amikor körmével a szokásos mozdulatot megtette, a lábujjak megmozdultak, a talp enyhén, ívbe hajlott. Feljegyezte a változást, de egyelőre nem szólt a tapasztalásáról. A gyógyvízi tornán a két láb erősebb masszírozását írta elő. A következő vizitkor megint megvizsgálta a barátja lábát és az ingerületi válasz még kifejezőbb volt. Most már nem hagyta szó nélkül.

— János, azt hiszem, jó hírt kell közölnöm veled. A gerinced javulást mutat, az ingerátvitel javul, ha még gyengén is, de választ ad a vizsgálatokra. A bal oldalad válaszolt. Idegi aktivitást mutat a bal talpad. Az idegek regenerálják magukat és a folyamatos tornának köszönhetően újra élesztik az izomzat idegi összehúzódásait és elernyedéseit. Magyarul! Újra tudod majd használni a lábaidat, ha nem állsz le a tornával. Türelem! Nagyon kell neked az a nyújtás, gyúrás!

— Most már én is meg merem mondani, hogy valami bizonytalan érintést éreztem az általatok jónak mondott kínzás alatt — mondta Sóskúthy —, már nem is éppen most. Nem hittem el, azt gondoltam, az érzékeim játszanak velem, azt érzem, amit annyira vágyok, akarok érezni, hogy tudjak járni. Lehetséges lenne?  Van, lehet még esélyem arra, hogy ép ember legyen belőlem. Még alig töltöttem be az ötvenöt évet, a lányoméknak is sokkal jobb lenne, ha nem egy béna apával kellene vesződniük. 

— Te nem jelentesz vesződséget, és főleg nem terhet a kedves lányodnak. Ő nem, ő soha nem tekintené tehernek az édesapját.

A szorgalmas kitartó torna és a lelki egyensúly visszaadta Sóskúthy János életkedvét és részleges járóképességét. Az első biztató jelektől egy év múlva már bottal, apró csoszogó léptekkel, de már rövid sétákat tudott tenni. Néha családi körben meg is jegyezte:

— Ha hegymászó vagy futóbajnok nem is, de egy botra támaszkodó vénember még lehet belőlem, még sétálhatok az unokámmal kéz a kézben, sőt érzékelni is fogom, ha a térdemen lovagoltatom a kicsit.

S kívánsága teljesült. Már csak a teleket töltötték Herkulesfürdőn, vagy egy-egy kedves ünnepre utaztak Klára és Ármin szíves meghívására a fürdőparadicsomba. Klára harmincnyolc évesen szült egy gyönyörű kislányt, kinek keresztszülői Flóra és Móricz lettek.

 

Az Alföld peremén meghúzódó birtokon nagyszerűen mentek a dolgok. Az 1876-os év elég mozgalmasan alakult életükben. Győzött a generális*. Megalakult a Tisza kormány, hatvanöt vármegyére osztották az országot, ezzel sok birtokpert létrehozva. Szeged hajszál híján menekült meg a Tisza szabályozása miatti özönvíztől.

Flóra lelkesen és határozottan vezette a szép birtokot, Móricz pedig szép ügyfélkört teremtett, mint társ Gerendeli ügyvéd mellett. A Gerendeli & társai ügyvédi iroda ezekben az években élte virágkorát.

Gerendeli doktor büszkesége kicsit megszenvedte a Klárától kapott kosarat, de mint megrögzött agglegény nem roppant bele. Megmaradt az érdekeltek ügyvédjének. Ő igazán az ész embere volt, a fellángolást hamar elsodorta a mindennapok zajló árja.

1879-ben a szegedi nagy árvíz elpusztította Szegedet**. A világ egyként mozdult meg a szegedi tragédia enyhítésére. Flóra is készséggel segítette nem csak az ott élő emberek ellátását, hanem szép felajánlással Szeged újjáépítését is. Érdekeltsége volt, még az előző évektől együttműködési szerződés fűzte Pick Márk szegedi terménykereskedőhöz. Aki a nagy újjáépítéskor alapította meg a későbbi években világhírűvé vált Szegedi szalámigyárat.

Klára megtalálta a megérdemelt boldogságot a tekintélyes Pákozdy professzor feleségeként. Kislánya, Flóra Katinka megszületéséig csendesen vezette a klinika gazdasági ügyeit, amit a szülés előtt nem sokkal átadott egy rátermett szakembernek, aki gyakorlatilag az ő elvárásai szerit irányított tovább. Ha csak tehették, Flórával gyakran meglátogatták egymást, de levélben hetente érintkeztek. Olyanok voltak egymásnak, mintha testvérek lettek volna.

Flóra férje, Szilvásy Móricz édesanyjával, Borbála asszonnyal futólag, felületi ismeretség az eddig is volt anyós és meny között, ha nem is éppen a legkellemesebb, de távol egymástól jól kijöttek. Most az első unoka közeli érkezése rávette a Szilvásy mamát, hogy nem szeretett menyét és szeretett fiát meglátogassa. Borbála asszony öregnek és nagyon önfejűnek tartotta Flórát a kedves fiához.

Mi az, hogy csak úgy gazdálkodik, lány létére intézkedik, vezeti a birtokot! Hiszen él még az a béna apja. Hogy tudott ilyen engedetlen gyereket nevelni? Házasságuk óta az ő drágalátos fiának is a már a sarkára kellett volna állnia, hogy végre, az ő Mórica megkapja, ami neki jár. A birtokot az intéző segítségével a fia is el tudná vezetni, az asszony meg maradjon a kastélyban, foglalkozzon a vendégekkel, a virágokkal, az estélyekkel és az anyaságával, ne akarjon nadrágban járni, és ne akarjon férfiakat ugráltatni. Már vénkisasszonyként vette el a fia, az is hova tette az eszét, kapott volna tizenhat évest is, van olyan jóképű az ő fia, hogy nem kellett volna a vénkisasszonyt elvenni, még akkor sem, ha olyan gazdag, mint amilyen. A kisasszony meg lehetett volna hálás, amiért végre elkelt, és adhatta volna át az irányítást! Hová jut ez a világ! Reménykedett még az elején, milyen jól jár a fia… azok a jó minőségű földek… ezerötszáz hold, és a fia meg az egész család egyből felemelkedik, a családi címer újra ragyogni, mit ragyogni… tündökölni fog! De az a málészájú úgy is elvette ezt a perszónát, hogy még a nevét is megtarthatja. Mivé fejlődik a világ, eljön a sátán, és lánggal pusztítja el a világot. Még hogy az ő egy szem fiát férjül veheti egy Sóskúthy lány. Panaszt kell tenni Bécsben! Már a király is mindent megenged, itt már mindent meg lehet csinálni egy Szilvásyval?

Ezek, és ilyen gondolatok abajgatták Borbála asszonyt egész úton. Amikor végre megérkezett és elfoglalta szobáit, az udvariassági udvözlésen kívül, migrénre hivatkozva egy egész napig nem érintkezett a szobalányán kívül senkivel. Egy kis gyümölcsöt elfogadott, de nem ment le ebédelni sem.

 

 

 

*Tisza Kálmán gúnyneve volt.

** A Tisza kanyarulatainak levágása lerövidítette, és egyben fel is gyorsította a víz útját, így az árhullám az 1879. évben akadálytalanul elönthette Szegedet.

2 év 10 komment

Tíz évvel később

Sóskúthy kisasszony rendben tartotta a birtokot, az intéző Forgáts Gáspár és Gerendeli ügyvéd élvezte a bizalmát. A pénzügyeket meg kellett beszélni a kisasszonnyal vagy az édesapjával. De általában a kisasszony volt az, aki mindenben intézkedett. Az úr balesete után az ügyvédnek kényelmesebb lett volna Aradon a nagyságos úrral egyeztetni az ügyeket, de Gerendeli doktor szerelmes volt Klára kisasszonyba. S inkább rázatta magát húsz kilométeren át, csak minél gyakrabban találkozhasson szerelme tárgyával.

A kisasszonyok csak akkor nem voltak egymás mellett, ha Flóra a sertéstelepen, vagy az elletőben tartózkodott. Szeretett mindig ott lenni, ahol éppen történt valami. Amikor a kupec megjött a hízókért, ott akart lenni, hogy tapasztalatot szerezzen az élő portéka kereskedéséről is. Szeretett megalkudni a kupecekkel. Nagyon jól alkudott, eleibe nem akarták komolyan venni, mert nem egy gyönge nővel és főleg nem egy lánnyal akarnak kereskedni, akkor inkább az intézővel. Nem egyszer az intéző behívatta a következő felvásárlót. Szabályos árverést rendeztek. Majdnem ölre mentek. Egymásra ráígértek. Hangoskodtak, nem éppen kisasszony fülének való durva szavakkal vagdalkoztak. De amikor a kisasszony a lovaglópálcával az asztalra csapott és határozottan rendre utasította a nem éppen művelt „urakat,” lassan megnyugodtak a kedélyek.

Flórika nem szerette ezt a módját a kereskedésnek. Gerendeli ügyvéd jogi irányításával szerződést kötött a szegedi Pick Márk terménykereskedő által frissen létrehozott idényjellegű, telente működő szalámi üzemmel, s minőségi felár biztosításával igyekezett mindig a legjobb minőségű árut szállítani az üzlettársának. Nem tűrte, ha valamelyik segítő durván bánt az állatokkal. A felhizlalt marhák is a Pick Márk által készített szalámikba kerültek. Szépen felvirágzott az addig is jelentős hasznot hozó állattartás. „A gabonát csak bőrben szabad értékesíteni” volt a kisasszony jelmondata. Egy frissen végzett állatgyógyítót is szép honoráriumért alkalmazott, aki odafigyelt a birtokon élő állatok egészségére. Ez megint ügyes előrelátás volt. Ez idő tájt elég gyakori járványok tizedelték a magyar állatállományt. Az állatorvos bevezette az ötven–hatvankocás telepeket, ahol minél kisebb veszteséggel lehetett az állatokat megvédeni a járványoktól. Az állatorvos soha nem engedett idegeneket az állattartó telepekre. A kisasszony mindenre oda tudott figyelni, mindent kézben tartott. Megtanulták Flórát előbb tisztelni és elfogadni. Később pedig egyenesen rajongtak érte.

A kisasszony építtetett papuska kedvéért a virágzó fürdőhelyen, Herkulesfürdőn egy kétszintes palotát, melynek a felső lakosztályait bérbe adták, így gazdaságos lett a herkulesfürdői tartózkodás. Papuska pedig az év nagy részét, főleg az Alföldi teleket orvosi felügyelet mellett, szép környezetben töltötte. Sajnos a gerince olyan sérülést szenvedett, ami kerekesszékhez kötötte és állandó ápolást igénylő életre kárhoztatta. Nehezen fogadta el, de lányában megtalálta a gondos utódját, s ettől könnyebben szokott hozzá a sors által rámért csapáshoz. Csendes szemlélőként, de gondos gazdaként nagy érdeklődéssel fogadta Flóra talpraesett és kitűnően jövedelmező gazdálkodását. A sertéstelep létrehozása nagyon jó üzletnek bizonyult. S tetszett neki, hogy szerződéssel igyekezett biztosítani a jövedelmezőséget. Így, lánya ötleteit átgondolva rájött, hogy nagyon sok mindent jobban bonyolít, mint ő tette volna.

Herkulesfürdő sok bizonyosságot hozott, azt, hogy a Sóskúthy család feje deréktól lefelé örök bénaságra lesz kárhoztatva, de Flóra nem adta fel a reményt, bízott Isten csodatévő jóindulatában. Sóskúthy úr elfogadta állapotát s vigasztalta azt is, hogy Flóra által folytatódik a család története, s felvirágzik a Sóskúthy birodalom.

Tetszett az apának az is, hogy lánya nem temetkezett bele annyira a gazdaságba, hogy ne gondolt volna önmagára is. Flóra Gerendeli ügyvéd által ismerte meg a fiatal Szilvásyt. Rövidesen empátia alakult ki a két fiatal között, ami az apuska féltő tekintete előtt teljesedett ki, vált csendes, de szép szerelemmé. A nemrég megismert polgári foglalkozású, de nemesi származású Szilvásy Móricz fiatal ügyvéd nem csak a lánya szívét nyerte meg, hanem az övét is. A választások után, amikor a „generális”* kormányra került, doktor Szilvásy egyre jobban elpártolt a politikától. Nem akart politizálni, amikor Grünwald Béla a Szabadelvű Párt nagytekintélyű jogász képviselője is kilépett a pártból, elérkezettnek látta az időt arra, hogy a polgári foglalkozására figyeljen. Egészen polgári körülmények között tartották meg az eljegyzést, amikor a Szilvásy mama elutazott Herkulesfürdőre, közelebbi ismeretséget kötni a leendő menye édesapjával. A neves eseményre Flóra kisasszony is leutazott papuskához délre. Addig csak felületesen volt alkalma Borbála asszonnyal, Móricz édesanyjával ismeretséget kötni. A sokat beszélő, és elég nehezen elviselhető Szilvásy mama kissé furcsa természetét ekkor ismerte meg.

 

Klára kisasszony is készült saját kézfogójára, de nagyon ingadozott a kapcsolatuk, hiába, két éles kard… Klára kisasszony nagyon csendes, de nem tűr el semmi gyeplőt. Gerendeli pedig néha pattogón rendelkezik. Beszélni kellett az ügyvéddel, hogy a fiskálist hagyja az irodában, és ne akarjon az irodán és a tárgyalótermen kívül is állandóan hangos és harcos ügyvédet játszani, ne akarjon mindig rendelkezni. Klára nem olyan, aki hagyja magát, ő tudja, és mindig is tudta mit akar. Ha nem változtat birtoklási hajlamán az ügyvéd, Klárát illetőleg könnyen kosarat kap. Klára nem akar sem gazdagságot, sem igazán férjet. Klárát nehéz volt meghódítani, de úgy látszik, megtartani még nehezebb lesz.

Hogy hasznossá tegye magát és megszolgálja a fizetését, Sóskúthy nagyságos úr társalkodója, és míg meg nem lesz az esküvő, Flóra tanácsadója egyben. De amikor a nagyságos úr Herkulesfürdőn tartózkodott, Klára újabban feltétlenül vele tartott. Ekkor a nagyságos úr szorult segítségre és Klára szinte erre született, mindig az elesettek a gyengék támasza, istápolója akart lenni. Szerette, ha szükség van rá, de azt is, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott természetével ő irányíthasson. Olyan észrevétlenül, hogy az irányított észre sem veszi. Gerendeli doktort szerette, de azt nem, hogy úgy viselkedik, mint ha ő egy tárgy lenne, amit birtokolhat. Klára érezte, hogy Sámuelt nem neki ringatták az angyalok.

Annyira nem szerette, hogy a szabadságáról lemondjon. Éppen a folyton rendelkező, és csak rendelkező magatartása miatt. Klára úgy érezte, hogy Sámuel mellett egy híres, halott gyémánt, semmi más! Milyen kár! Olyan szimpatikus és szép ember.

Klára nagyon megszenvedte lélekben, neveltje teljes függetlenedését, de a lelke legmélyén nagyon boldog volt, hogy Flóra azzá fejlődött keze alatt, amivé ő akarta nevelni. Méltó utódjává az asszonyok szabadságát élvező, sorsát maga meghatározó emberré, aki ha az országban még nem is, de a saját birtokán és az általa kialakított világban egyenlő partnere a felelős férfiaknak. Adnak a szavára, becsülettel teljesíti vállalt kötelességeit és biztos kézzel és ésszel irányítja az életét és szép birtokát.

Klára kicsit megnyugodott, hogy átvette a nagyságos úr istápolásával együtt a Herkulesfürdői palota vezetését. Az épületet kibővítették és beindíttattak egy olyan szanatóriumot, amely a nagyságos úréhoz hasonló sérültek gyógyításával foglalkozik. Csak egy év, és beindult az élet ebben a festőien gyönyörű Cserna parti, ékkőnek is beillő csodálatos palotában. Egyszerre huszonöt beteget tudnak majd kezelni, gyógyítani. Nem csak a fő épületben, de a palota mögötti parkban is terveztek kétszintes lakásokat, amelyek a gyógyítást, a betegek kényelmét és szórakozását, valamint az itt dolgozó orvosok és ápolók munkáját teszik könnyebbé. A palotában lift gondoskodott a betegek könnyebb mozgatásáról. Nagy álmok, biztos jövő. Mivel kényelmesen megközelíthető vasúton is, itt van jövője a gyarapodásnak. Itt kezdett új életet Klára kisasszony és észrevétlenül vált a szanatórium gazdasági irányítójává. Nem kellett itt kinevezés, nem kellett csak a kitartó szorgalom és valahogy minden megoldódott, csak annyi volt eleinte furcsa, hogy a nagyságos úr az aláírást egyre gyakrabban bízta rá. Megtanult rendelni akár építőanyagot, akár berendezést, levélben intézte és a szállítók mindig helybe jöttek. Mire beindult a tényleges gyógyítás, a precízen kialakított, bécsi mérnökök által tervezett súlyfürdők fogadhatták a gyógyulni vágyókat. A kényelmesen kialakított többszobás lakosztályok az úri pácienseket célozták meg. A Monarchia területéről idecsábított orvosok, szakemberek gyönyörű környezetet és nagyon jó elhelyezést, lakást kaptak.

Sóskúthy nagyságos úr nagyon elégedett volt a dolgok alakulásával. Különböző tornákat, masszázsokat szenvedett végig, de nem panaszkodott. Nem idegesítette fel környezetét, s remélték, hogy ez a nyugodt magatartás nem az itteni klímának volt betudható, hanem annak, hogy belenyugodott abba, hogy nem tudja többé használni lábait.

Egyik kezelés alatt a nagyságos úrnak úgy tűnt, hogy érzi a masszőr kezének érintését. De nem akart foglalkozni ezzel, mert azt hitte, csak képzelődött. Kicsit mégis megváltozott a hangulata. Olyan volt, mint aki befelé figyel. Nem akart elkiabálni semmit. Nem szólt senkinek. Csak képzelődött, próbálta bebeszélni még önmagának is, és a vágyai játékának tulajdonította. Így nem szólt észrevételéről, csak hallgatott és figyelte önmagát.

 

Győri Irén Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.