korhadó deszkakerités koszorúzza a kertet ahol vihar szédített feny?k gyökerét alig takarja már a föld a ház tócsákba tükrösül félhomályt dadog köré a néma ég. kifeszült madárszárny ahogy ablakunk kitárvaelárvult évszakot köszönt hiába
ostoros hatalommal kitaszított ?zött menekült mi lett bel?led ékezet nélküli világbanszundítottad át a soron következ? forradalmat dünnyögés a múltról nem ápol tovább homályba löklassanként eltakar
sóhajtásokból szobrot emelve szelídül kényelmessé észrevétlen a körülöttünk fogcsikorgató világ ahogy naponként tehetetlen borzongásunkból előbotorkál az utcanevekből hamisult történelem angol szavak keserülnek a szánkban fölsebzett térképen álmunk rozsdája a sodrásból menekített csönd
