Engler Attila Szerző
Vezetéknév
Engler
Keresztnév
Attila
7 év 2 komment

 

 

Amikor már hiába vagy ember

mert tartásnak túl nehéz a teher,

amikor mélyen vág a tett

s nyíltságod lesz sebed,

s kinevet, rád harap az élet

és elfogy a kötszer,

de a jó, még nem alvad,

csak tiszta szívedben rohad…

akkor amputálni kell.

Világképet temetsz

gyermeki apró sírba.

Valósághazugságba fullad

a mesék birodalma.

Nyomorékként egyenesedsz a sorba,

nem leszel már, de egy leszel

a sok közül, aki feladta.

Elvadulsz, harcolsz,

illeszkedsz, és

ember lehetsz újra.

9 év 16 komment

 

Mikor karom köréd fonom,
majd vágyunk csókba ér,
és ha már elég, hát a néma szót
nyakad útján bújva, hajadba mártom,
közben kezem puha íved után hajol
hol lenn, s fenn téged keres,
ruhád bontva neked udvarol,
abban a percben, nem érintést érzek,
hanem el?bújó hófehér alatt
téged.

9 év 5 komment

Szobám sz?k falai között
megint közhelyeken járok,
felettem csillagos ég, s rajta
éppen egy üstökös ragyog.
Lent, árnyékom helyén
sétára fogom magam,
mert vonz e virágos rét,
mely itt nyílik alattam.
Giccsesen tágul a tér,
függönyt bont az éjszaka,
és a lengén öltözött szél
illúziót csókol ajkamra.
Elhasznált szó a szerelem,
ezerszer írjuk papírra,
mégis oly ritka a szívben
s így lesz a giccs: dráma. 

 

9 év 2 komment

Széles város ódon szívében
vén toronyóra mutatója
ezredik delébe billen.
Lustán hangos harang
bronzkor szoknyáján
szárny ijed a magasba,
és a térid? horizontján
száll a végtelen múltba.
Kövéren görnyedt hegyek
zöld-foltos kabátjai felett
súlytalan suhan a perc
let?nt kor felé utazva,
s lenn völgy ölében folyó
felh?habok tükrében
széles vitorláit bontja.
A gondolat kopott domb
foghíjas koronájára téved,
és az id?… a múltba réved.

Vár tétova udvarában
gy?rött falak mögött
csendet seper a szél.
Zajtól távol parcellán
vitéz bástyák páncélján
elkopott ezer nyár s tél,
végül történelem sebeire
gyógyír-gyomot hódít
az örök természet,
eteti a fáradt vendéget,
s a perc… számolatlan él.

 

 

 

 

10 év 5 komment

Szobába rejt a csend
rám billen, eltakar,
nem lát az id? sem,
talán csak Isten.
Lelkem színpadára
függönyt enged kezem,
ujjaim között a pillanat
megáll a leveg?ben.
Van az úgy néha,
hogy néma éj ül a széken
a szavak nyelvig jutnak.
Visszanyelem életem
hang csak a széken reccsen.
A falon nesztelen az óra
rám vár id?tlen mutatója.
Szebb id?kre akasztott
merev képek figyelnek,
benn fehér rozsdák közt
emléket szuszog az ihlet.
Tétlenségem nézi a villany,
a padlón árnyékom csobban
– feketeleves -,
benne f? a múlt,
és párolog a jöv?.

10 év 4 komment

A Duna karcsú derekánál
kavicsok között guggolok
emlékeimben.
Mögöttem egy város zaja
szemem csendben pihen a
tükörvízen.

Utcák között ott sétál a múlt
egy kin?tt gyerekcip?ben.
Szabadsága még ott szalad
a poros távolodó térben.

A feln?tt még fentr?l köszönt
és a sz?ke bozót alatt
felnézett a kék tekintet
és köszönt a felh?knek.

A gondtalan gyermekévek
percek között bújócskáztak
és az id? falai mögött
egy feln?ttet találtak.

Mama varrta rongyos labda
mint a legszebb üveggolyó
álmom ágya alá gurult
örökre elbújt a régmúlt.

Azóta n?tt a diófa
árnyékán még ott a hinta.
A szél id?tlen ölében
gyermekkort ringat rajta.

Apró kavics pici kézben
tükröt tör a Duna vizén
– észreveszem –
és mosolyogva nézem
ahogy új kavicsot keres
gyermekem.

Engler Attila Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.