Denise M. Graham Szerző
Vezetéknév
Denise
Keresztnév
M. Graham
12 év 1 Komment

A sziklaszirtek mögül

el?bukkan a Nap perzsel? lángja;

tüzes narancsszín káprázat,

melynek a világon nincs párja.

Ismer?s kis dalt dúdol a szél,

édes perceket idézve elmémbe;

mágnesként vonz, szinte hipnotizál,

akár a szirének b?vös éneke.

Menedék e kopár hegyorom,

menedék a veszett világ el?l,

mit szenvtelen betondzsungel nem nyújthat,

csak a kis dal a sziklaszirt fel?l.

Elmélázom, nem érzem a múló id?t;

lelkem megfáradt testemb?l már menekül;

hirtelen elcsendesül örökre minden –

de még látom a fényt a hegyek mögül.

12 év 3 komment

Es?cseppek koppannak ablakomon

– a felh?k sírnak.

Mélabúsan, magányosan,

szomorú táncra hívnak.

Könnyek áztatják arcom,

keblem fölé örök bánat ült.

Úgy élek csak, mint k?szobor,

mely az Id? kerekén megkövült.

Es?cseppek koppannak ablakomon

– a vihar egyre jobban rákap:

Süvít a szél, mordul az ég,

vad villámok cikáznak.

Ily' vihar dúl az én lelkemben is

– s fájdalmas táncra hívnak;

Es?cseppek koppannak ablakomon,

még a felh?k is sírnak.

12 év 4 komment

Magányosan sétált a mólón.
A nyáresti szell? csintalanul kapott hullámos hajába.
Gondolkodott, elmélázott addigi életén. A küzdelmek, a nehézségek már oly' rég jelen voltak kis világában, hogy akkor sem tudott volna szabadulni t?lük, ha akar. De nem akart. Minek adná fel a szerelmet?
Leült a vízpartra.
A tenger langyos vize gyengéden simogatta lábát, madarak köröztek a víz fölött. Felnézett az égre. Vajon ?k is érzik? Vajon ?k is tudják, milyen a szerelem? Tudnak-e szeretni, ahogy ? tud… Bár, talán jobb lenne, ha soha nem éreznének így: fájdalmas dolog a viszonzatlan szerelem.
Felsóhajtott.
Mit meg nem adna, hogy szabad legyen, akár a madár! Ha rabláncon függ? szíve végre széttépné bilincseit! Ha mindez valóra válhatna, s talán boldog lehetne.
Kitárta karját.
A szél minduntalan belekapott a hajába, mindeközben a tenger morajlása feler?södött, ahogy nekicsapódott a szikláknak.
"Gyönyör?! Ó, mily gyönyör? lenne!"
Felállt, s táncolt. Körbe körbe. Mintha csak egyedül volna, egyes egyedül a világon. ?és ez a csodaszép tengerpart.
Pontosan úgy, mint mikor még kislány volt. Régen minden egyszer?bbnek t?nt. A szüleivel kisétált ide, s nézte a vizet. Olykor egy-egy vitorlás is felt?nt a távolban, s ámulva figyelte a fedélzeten az embereket. Vagy mikor vidáman játszott a homokban, várat épített, amit aztán büszkén mutogatott szüleinek. De mára mindez semmivé vált. Csak emlék maradt.
Pedig csodaszép volt. Így kéne mindennek véget érnie.
Sírt.
Abbahagyta a táncot. Minden elcsendesedett körülötte. Csak a tenger fodrozódó hullámai csaptak össze.
"Így kellene lennie. Így kéne véget érnie."
Ã??rült ötlet!
"Mégis… Ez az egyetlen kiút. Kiút a szenvedésb?l…"
Megteszi. Megteszi, mert meg kell tennie.
Elindult a víz felé.
Be a vízbe. Beljebb és beljebb.
Míg örökre el nem nyelték a hullámok.

Denise M. Graham Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.