Csillag Endre Szerző
Vezetéknév
Csillag
Keresztnév
Endre
Ország
Afghanistan
Vezetéknév
Csillag
Keresztnév
Endre
Ország
Afghanistan
4 hónap 3 komment

 

Költői gondolatok

Jézus Krisztus pokoljárásáról

Felkérésre készítette:
Poetische Gedanken

über die Höllenfahrt Jesu Christi

Auf Verlangen entworfen

Johann Wolfgang von Goethe
von J.W.G.

Mily szokatlan nagy sokadalom,
Welch ungewöhnliches Getümmel!

Zeng az égen vigadalom!
Ein Jauchzen tönet durch die Himmel.

Vonul ott fent nagy hadnép-csoda,
Ein großes Heer zieht herrlich fort

Milliókat vonzva oda.
Gefolgt von tausend Millionen

Az Isten Fia trónja árva
Steigt Gottes Sohn von Seinen Thronen

Siet sötét alvilágra.
Und eilt an jenen finstern Ort.

Siet a zivatarok között.
Er eilt, umgeben von Gewittern;

„Bíróként és hősként jövök”.
Als Richter kommt Er und als Held,

Jöttében a csillaghad remeg.
Er geht, und alle Sterne zittern,

A Nap s a világ vele reng.
Die Sonne bebt. Es bebt die Welt.

Látom Őt győzelmi szekéren,
Ich seh Ihn auf dem Siegeswagen,

Tovarepül tűzkeréken,
Von Feuerrädern fortgetragen,

Keresztfán lehelte ki lelkét,
Den, der für uns am Kreuze starb.

Minden zengi győzedelmét.
Er zeigt den Sieg auch jenen Fernen,

Közelben, távolban, felettük,
Weit von der Welt, weit von den Sternen,

Diadalmát miérettünk.
Den Sieg, den Er für uns erwarb.

Jön, hogy a Poklot összetörje,
Er kommt, die Hölle zu zerstören,

Ki halálát már leverte,
Die schon Sein Tod darnieder schlug;

Íme, hallhatja ítéletét.
Sie soll von Ihm ihr Urteil hören.

Most kezdheti menekültét!
Hört! Jetzt erfüllet sich der Fluch.

Pokol látja a győztest jönni,
Die Hölle sieht den Sieger kommen,

Önhatalmát töpörödni.
Sie fühlt sich ihre Macht genommen,

Remegve féli ábrázatát,
Sie bebt und scheut Sein Angesicht,

Nyögi dörgő borzadalmát.
Sie kennet Seines Donners Schrecken.

Hiába próbál rejtekezni,
Sie sucht umsonst sich zu verstecken.

Mindhiába, nem tud szökni,
Sie sucht zu fliehn und kann es nicht.

Mit próbálja hát, magát törni.
Sie eilt vergebens, sich zu retten,

Bíró elől menekülni,
Und sich dem Richter zu entziehn.

Szent láncival az Úr haragja,
Der Zorn des Herrn, gleich ehrnen Ketten,

Nem szökhet. lábát béklyózza.
Hält ihren Fuß, sie kann nicht fliehn.

Félholt sárkányt, őt széttiporta,
Hier lieget der zertretne Drache,

Az Úr bosszúja, le a porba.
Er liegt und fühlt des Höchsten Rache,

Végét érzi, rágja a dühét.
Er fühlet sie und knirscht vor Wut.

Kínlódja pokla gyötrelmét.
Er fühlt der ganzen Hölle Qualen,

Nyöszörgő száj bömböl átkot:
Er ächzt und heult bei tausend Malen:

„Semmisíts meg, oh, zsarátnok!”
»Vernichte mich, o heiße Glut!«

Itt haldoklik már lángtengeren,
Da liegt er in dem Flammenmeere,

Gyötri kín és szenvedelem.
Ihn foltern ewig Angst und Pein.

„Átkom széttéphet, várok készen”,

Hallja, kínja örök lészen.
Er flucht, daß ihn die Qual verzehre,

Und hört, die Qual soll ewig sein.

Itt vannak azon nagy seregek,
Auch hier sind jene große Scharen,

Akik vele bűnbe estek.
Die mit ihm gleichen Lasters waren,

Ám, mint Ő nem olyan gonoszok,
Doch lange nicht so bös als er.

Haduk számolatlanul sok.
Hier liegt die ungezählte Menge,

Tódul ocsmány és sötét népe.
In schwarzem, schröcklichen Gedränge,

Tűzorkánnal körülvéve.
Im Feuerorkan um ihn her.

Látja, amint a Bírót félik,
Er sieht, wie sie den Richter scheuen,

Őket viharok széttépik.
Er sieht, wie sie der Sturm zerfrißt,

Látja, és nem örülhet ennek.
Er sieht’s und kann sich doch nicht freuen,

Mert kínjai növekednek.
Weil seine Pein noch größer ist.

Az Ember Fia dicsőn száll ma,
Des Menschen Sohn steigt im Triumphe,

Pokol bűzös mocsarába,
Hinab zum schwarzen Höllensumpfe,

Megmutatja a dicsőségét,
Und zeigt dort Seine Herrlichkeit.

Pokol nem állja a fényét,
Die Hölle kann den Glanz nicht tragen,

Teremtés első napja óta,
Seit ihren ersten Schöpfungstagen,

Árnyék nem hullott le róla.
Beherrschte sie die Dunkelheit.

Fény nem ragyogott ege fölött.
Sie lag entfernt von allem Lichte,

Káosz kínja testet öltött.
Erfüllt von Qual im Chaos hier.

Arcáról a fényt vak tömlöcbe,
Den Strahl von Seinem Angesichte,

Megvonta az Úr örökre.
Verwandte Gott auf stets von ihr.

Most láthatta ő teljességét,
Jetzt siehet sie in ihren Grenzen,

Fénylőn Fiú dicsősségét,
Die Herrlichkeit des Sohnes glänzen,

A félelmetes Őfelsége,
Die fürchterliche Majestät,

Mennydörgéstől körül véve,
Sie sieht mit Donnern Ihn umgeben,

Hogy megremegnek minden sziklák,
Sie sieht, daß alle Felsen beben,

Szállnak felé méreg-szikrák,
Wie Gott im Grimme vor ihr steht.

Eljött az Úr őt megítélni.
Sie sieht’s, Er kommet, sie zu richten,

Gyötrő fájdalmait érzi;
Sie fühlt den Schmerzen, der sie plagt;

Legyen vége, a kérés „szerény”,
Sie wünscht umsonst, sich zu vernichten,

Csődöt mondott ez a remény.
Auch dieser Trost bleibt ihr versagt.

A régi énje eszébe jut,
Nun denkt sie an ihr altes Glücke,

Örök kín gyötri az ifjút,
Voll Pein an jene Zeit zurücke,

Kit a hajnalon szült eme Fény,
Da dieser Glanz ihr Lust gebar;

Szíve maga volt az erény,
Da noch ihr Herz im Stand der Tugend,

Boldog szelleme ifjúságban,
Ihr froher Geist in frischer Jugend,

Élt az öröm mámorában.
Und stets voll neuer Wonne war.

Dühvel gondolt a bűntettére,
Sie denkt mit Wut an ihr Verbrechen,

Bűnt rakott ember fejére.
Wie sie die Menschen kühn betrog.

Gondolta, Istenen bosszút állna,
Sie dachte sich an Gott zu rächen,

Sejti, még mi kínzás várja.
Jetzt fühlt sie, was es nach sich zog.

Ember-Isten lent, jó alakalom,
Gott ward ein Mensch. Er kam auf Erden.

„Talán Ő is az áldozatom”,
»Auch dieser soll mein Opfer werden«,

Örült a Sátán, és gondolta,
Sprach Satanas und freute sich.

Őszentségét kárhoztatja,
Er suchte Christum zu verderben,

Teremtőjének halni kéne,
Der Welten Schöpfer sollte sterben.

Légy te halott, Sátán végre!
Doch weh dir, Satan, ewiglich!

Gondoltad, legyőzheted Őt,
Du glaubtest, Ihn zu überwinden,

Szűkölni láttál Teremtőt?
Du freutest dich bei Seiner Not

A győztes Ő, lekötni talál,
Doch siegreich kommt Er, dich zu binden.

Hol a te fullánkod, Halál?
Wo ist dein Stachel hin, o Tod?

Szólj, Pokol, hol a győzedelmed?
Sprich, Hölle, sprich, wo ist dein Siegen?

Lásd, hatalmaid lent hevernek,
Sieh nur, wie deine Mächte liegen.

Megismered, ím, főbb hatalmát,
Erkennst du bald des Höchsten Macht?

Széttiporja Poklod házát,
Sieh, Satan, sieh dein Reich zerstöret!

Ezerszeres kín munkál benned,
Von tausendfacher Qual beschweret,

Örök éjszakában helyed,
Liegst du in ewig finstrer Nacht.

Állsz, villám fejed lesújtotta,
Da liegst du wie vom Blitz getroffen.

Vígságodat felgyújtotta.
Kein Schein vom Glück erfreuet dich.

A reménységed bizony hibás,
Es ist umsonst. Du darfst nichts hoffen,

Értem hal meg a Messiás!
Messias starb allein für mich!

Üvöltés csap fel, fel az égig,
Es steigt ein Heulen durch die Lüfte,

Dőlő sírok üdvük kérik,
Schnell wanken jene schwarze Grüfte,

Mint megjelenik Krisztus alant,
Als Christus sich der Hölle zeigt.

Ördög dühöng; hangján a hant,
Sie knirscht aus Wut; doch ihren Wüten,

Hősünk parancsa téve rendet,
Kann unser großer Held gebieten;

Csak int, s a Pokolban csend lesz.
Er winkt, die ganze Hölle schweigt.

Mennydörgés gurul a hangjától,
Der Donner rollt vor Seiner Stimme.

S a nagy győzelmi zászló lobog,
Die hohe Siegesfahne weht.

Sok angyal remeghet haragjától,
Selbst Engel zittern vor dem Grimme,

Krisztus igazságot dobol.
Wann Christus zum Gerichte geht.

Most égzengés az ő beszéde,
Jetzt spricht Er; Donner ist Sein Sprechen,

Szól, és megreped a szikla,
Er spricht, und alle Felsen brechen.

Lélegzete oly, mintha égne,
Sein Atem ist dem Feuer gleich.

Szólt: „Reszkess, élet piszka!
So spricht Er: »Zittert, ihr Verruchte!

Az, ki Édenbe menekített,
Der, der in Eden euch verfluchte,

Jön, megtöri hatalmatok.
Kommt und zerstöret euer Reich.

Nézz rám! Gyermekim veszítem,
Seht auf! Ihr waret Meine Kinder,

Énellenem lázadtatok,
Ihr habt euch wider Mich empört.

Zuhantok, bűneitek, ím, már,
Ihr fielt und wurdet freche Sünder,

Meglelik, mi nektek kijár.
Ihr habt den Lohn, der euch gehört.

 

Veszett ellenségim lettetek,
Ihr wurdet Meine größten Feinde,

Jó barátot elvettetek.,
Verführtet Meine liebsten Freunde.

Veletek bukik majd az ember,
Die Menschen fielen so wie ihr.

Ti rontottátok őket el.
Ihr wolltet ewig sie verderben,

Nektek halállal halni kéne,
Des Todes sollten alle sterben,

Üvölts! Jön mind örök fénybe.
Doch, heulet! Ich erwarb sie Mir.

Hisz’ érettük szállottam alá,
Für sie bin Ich herabgegangen,

Kínok, ima, s vitt a halál.
Ich litt, Ich bat, Ich starb für sie.

Célotok koránt sem a tökély,
Ihr sollt nicht euren Zweck erlangen.

Ki hisz bennem, örökkön él.
Wer an Mich glaubt, der stirbet nie.

Itt verve lesztek örök láncra,
Hier lieget ihr in ew’gen Ketten,

Haltok Pokol mocsarába,
Nichts kann euch aus dem Pfuhl erretten,

Itt görnyeszt majd a forró kénkő.
Nicht Reue, nicht Verwegenheit.

Nem ment mersz, imád is késő.
Da liegt, krümmt euch in Schwefelflammen!

Most állj lelked bírája elé,
Ihr eiltet, euch selbst zu verdammen,

Bűn él, s vádol mindörökké!
Da liegt und klagt in Ewigkeit!

Mert mindegyikőnk maga választ,
Auch ihr, so Ich Mir auserkoren,

Kegyem sajog, seb nem látszat.
Auch ihr verscherztet Meine Huld;

Mindörökre veszve vagytok,
Auch ihr seid ewiglich verloren.

Morgás?Meg ne bocsássatok!
Ihr murret? Gebt Mir keine Schuld.

Nálam legyen tinektek haza,
Ihr solltet ewig mit Mir leben,

A szavamat adtam vala,
Euch war hierzu Mein Wort gegeben,

Bűnhődtök, és nincsen már tovább,
Ihr sündigtet und folgtet nicht.

Álmotok a legmostohább,
Ihr lebtet in dem Sündenschlafe.

A méltó büntetés már érik,
Nun quält euch die gerechte Strafe,

Mit rátok szavaim mérik”.
Ihr fühlt Mein schreckliches Gericht.«

Szólt, és rettenetes vihart
So sprach Er, und ein furchtbar Wetter

Támaszt, mely örökké kitart.
Geht von Ihm aus. Die Blitze glühn.

Dörgés sújtja, ki a talpán áll,
Der Donner faßt die Übertreter

Földön vannak, hegyén, hátán..
Und stürzt sie in den Abgrund hin.

Isten-Ember a kaput zárja,
Der Gott-Mensch schließt der Höllen Pforten,

Neki lendül mindkét szárnya,
Er schwingt Sich aus den dunklen Orten

Száll fényességes mennyországba,
In Seine Herrlichkeit zurück.

Ülni Atyja oldalára.
Er sitzet an des Vaters Seiten,

Ismét harcba szállni majd értünk,
Er will noch immer für uns streiten.

Ezt óhajtja. bár nem kértük?!
Er will’s! O Freunde! Welches Glück?

Angyalok ünnepi kórusa
Der Engel feierliche Chöre,

Az Isten előtt ujjongja
Die jauchzen vor dem großen Gott,

Teremtés fülébe a szép szót,
Daß es die ganze Schöpfung höre:

Milyen nagy Úristen, Zebaoth!*
Groß ist der Herr Gott Zebaoth!

*Zeboath  a mindenség ura az ószövetségben,

a mennyei seregek istene a zsidó vallásban.

Forrás: J.W. von Goetehe: Berlini Kiadás,
Quelle: J.W. von Goethe: Berliner Ausgabe,

Költői Művek, ( 1 – 16. kötet, 2. kötet, Berlin,
Poetische Werke [Band 1–16], Band 2, Berlin 1960.

1960. ff, 57 – 63. o.
ff, S. 57-63.

 

https://youtu.be/5tKGzFlB2t8

4 hónap 9 komment

ERLKÖNIG

von Johann Wolfgang von Goethe

Wer reitet so spät durch Nacht und Wind?
Es ist der Vater mit seinem Kind;
Er hat den Knaben wohl in dem Arm,
Er fasst ihn sicher, er hält ihn warm.

Mein Sohn, was birgst du so bang dein Gesicht? 
Siehst, Vater, du den Erlkönig nicht?
Den Erlenkönig mit Kron’ und Schweif?
Mein Sohn, es ist ein Nebelstreif.

„Du liebes Kind, komm, geh mit mir!
Gar schöne Spiele spiel’ ich mit dir;
Manch’ bunte Blumen sind an dem Strand,
Meine Mutter hat manch gülden Gewand.“ 

Mein Vater, mein Vater, und hörest du nicht,
Was Erlenkönig mir leise verspricht? 
Sei ruhig, bleibe ruhig, mein Kind;
In dürren Blättern säuselt der Wind. –

„Willst, feiner Knabe, du mit mir gehn?
Meine Töchter sollen dich warten schön;
Meine Töchter führen den nächtlichen Reihn
Und wiegen und tanzen und singen dich ein.“ 

Mein Vater, mein Vater, und siehst du nicht dort
Erlkönigs Töchter am düstern Ort? 
Mein Sohn, mein Sohn, ich seh’ es genau:
Es scheinen die alten Weiden so grau. 

„Ich liebe dich, mich reizt deine schöne Gestalt;
Und bist du nicht willig, so brauch’ ich Gewalt.“ 
Mein Vater, mein Vater, jetzt fasst er mich an!
Erlkönig hat mir ein Leids getan! 

Dem Vater grauset’s; er reitet geschwind,
Er hält in Armen das ächzende Kind,
Erreicht den Hof mit Mühe und Not;
In seinen Armen das Kind war tot.

 
TÜNDÉRKIRÁLY

Johann Wolfgang von Goethe

Ki vágtat széllel késő éjjel?
Az apa ő, a gyermekével,
Az ifjút – lehet – az ő karja
Biztonságos melegben tartja

Rejted szomorú arcod, mi bánt?
Látod, Atyám a Tündérkirályt?
Kard övén, korona homlokán?
Fiacskám, mindez csak ködfoszlány.

„Kedves fiam, gyere, jer velem!
Szép játékokat játszom veled,
Özön tarka virág a parton,
.Anyám arany leplét rád hajtom.”

Atyám, Atyám, tán’ füledig ér’
A Tündérkirály súg, s mit ígér?
Gyermekem csitulj, és légy nyugodt!
Aszott avar közt a szél zúg ott.

„Zsenge ifjú, velem eljössz- e?
Lányaim csókolnak ím’ össze.
Teszik, hogy folyjon éji Rajna,
Ringatnak táncra, bűvös dalra..”

Atyám, jó Atyám, te nem látod ott
Ő Sötétre lányokat hozott?
Fiam, lám’ ott ősz hagyá üszkét,
Kiszáradt rétek ilyen szürkék.

„Szeretlek, megkap szép alakod;
Nem jössz magad, bűbájom kapod”.
Jó atyám, atyám, most Ő megragad!
És Ő okozta fájdalmamat!

Az atya rémült, széllel vágtat.
Nyöszörgésre írt nem találhat,
Üggyel, bajjal ér haza, van ott,
Ám gyermeke karja közt halott.

5 hónap Nincs Komment

LORE-LEY

(Heinrich Heine)

 

 
LORE-LEY

Ich weiß nicht, was soll es bedeuten,
Bár tudnám, belül mi feszélyez,

Dass ich so tarurig bin;
Hogy olyan szomorú vagyok;

Ein Märchen aus altan Zeiten,
Letűnt idők vén meséje,

Das kommt mir nicht aus dem Sinn.
A fejembe tanyát rakott.

Die Luft ist kühl und es dunkelt,
Az elomló sötétben hűvös ködöl,

Und ruhig fließt der Rhein;
És nyugodtan folyik a Rajna,

Der Gipfel des Berges funkelt
A hegy orma tündököl,

Im Abendsonnenschein.
Fényt az alkony hagyott rajta.

Die schönste Jungfrau sitzet
A világnak szép, örök szűze,

Dort oben wunderbar;
Ül fent, s tész csodát;

Ihr goldenes Geschmeide blitzet,
Villan arany kösöntyűje,

Sie kämmt ihr goldenes Haar.
Fésüli arany haját.

Sie kämmt es mit goldenem Kamme
Siklik abban  aranyló fésü,

Und singt ein Lied dabei;
És egy dalt énekel, danáz,

Das hat eine wundersame,
Melynek bübájos fényű

Gewaltige Melodei.
Dallama kész varázs.

Den Schiffer im kleinen Schiffe
A hajóst kis lélekvesztőn

Ergreift es mit wildem Weh;
Vad fájdalom éri el;

Er schaut nicht die Felsenriffe,
Nem lát zátonyt, mi felé jön,

Er schaut nur hinauf in die Höh.
Csak a magasba tud nézni fel.

Ich glaube, die Wellen verschlingen
A hullámok elnyelik, úgy hiszem,

Am Ende Schiffer und Kahn;
Végül a hajót s evezőst;

Und das hat mit ihrem Singen
És énekével, bús vizen,

Die Lore-Ley getan.
Lore-Ley ily tervet szőtt.

5 hónap Nincs Komment

(Ha nem is a Nagyháború száz éves évfordulójára pótolom ezt az “elveszett” írást, most, TRIANON évében, még van aktualitása.)

A száz évvel (2015) ezelőtti július 25-e vasárnap volt, és a mai szombat idézi Doberdó karszt fennsíkjának forróságát. Ez a nevezetes nap a második isonzói csatának időben mintegy a közepére esett, és a nagyháború legvéresebb összecsapása erre a napra mintha alább hagyott volna.

A tenger felől fújó, de a fennsíkon felforrósodott szél a halál szagát hozta a dolomitjába csekély mélységig belevágott futóárkokba, amelyeknek az ugyancsak kőből emelt mellvédjei mögött ott szorongtak mind a monarchia, mind a szövetségből áprilisban kiugrott olasz erők szerencsétlen bakái. Az ANTANT fűt-fát ígért a hadba lépő renegát olaszoknak: a Földközi-tenger északi partvidékét, Triesztet, Görlizet stb. és Ausztria déli vidékei mellett még török területeket is.

Azért a tüzérségek némi pergőtűzzel jelezték ottlétüket, és a kavernákban, barlangokban, bevésett alagutakban az éjszakai esővíz nem akadályozta nagyon a falánk patkányokat, hogy a kényszeredetten bóbiskoló katonák zsebéből, iszákjából élelmesen kilopják a száradozó katona-kenyeret.

A Kárpátokban és az olasz Alpokban már sok vért vesztett, sokadjára feltöltött, alföldi 39-es, gyalogos ezred egyik százada nehezen ébredt. Ez az ezred egyébként a VII. K.u.K. hadtest része volt, és a nagyháborúban szeretett „József apánk”-tól (József főherceg) a harmadik legtöbb vitézségi aranyérmet érdemelte ki.  A körlet valamelyik elöntött futóárkában, ki tudja hányadik (nem az a “bizonyos”) Rácz Aladár, civil foglalkozására nézvést cigányprímás, a hadi gépezetben betöltött tisztsége szerint az ezred cigánya, javában nyakig volt édesded álmában.

Azt álmodta ugyanis, hogy az Ágota csárdában, Püspökladány alatt húzza a talp alá valót, miközben a vonójába egy mulatozó magyar úr százkoronás bankjegyet fűzött.

Aladár azt tervezte éppen, mennyi jár, és jut ebből a másodhegedűsnek, a kontrásnak, bőgősnek, cimbalmosnak, no, meg a klárnétosnak. Ekkor érte a bakancsát a rúgás.

– Ébredj, more! A fene a jó dógod! Dílig akarod húzni a csendest?! Elmulasztottad az digók dílelőtti ájtatatosságát, amikor az „Ó szólemijót” is elénekelték az egyházi ínekeik után, amit mink ugyancsak megtapsoltunk.

Aladár álmos szeme előtt Csatári őrmester körvonalai bontakoztak ki.

– Igenis, jelentem álázátosan! – hozta ki prímásunkból a regula a szavakat, a civil szokás meg azt, hogy hírtelen lekapta sipkáját, és meghajolt.

– Mi a fenét hajlongasz itt előttem, more? Harci feladat vár rád. Az éneklésben sem maradhatunk alul az ellenséggel szemben.

Azzal az őrmester leengedte csípőre tett kezét, majd megenyhültebb hangon folytatta:

–  Vedd elő a száraz fát, aló, a százados úr kavernájához!

Aladár szó nélkül göngyölte ki kedves hegedűjének tokját pokrócából, és követte a nagy léptekkel, de kushadva közlekedő, ölesre nőtt feljebbvalót, annak egyértelmű intésére.

Ha ez a vasárnap nem is adott okot semmiféle áhítatra – a poshadó pocsolyák, az oszladozó, temetetlen holtak között -, a megkérgesedett lelkű magyarok szívére mégis valamiféle ünnepélyesség szállt. Veszélyérzetük is csillapodott.

A kacskaringós futóárok egy szárazulatra vezetett, ahova a kaverna be volt vájva. Már nem csak a század, de az ezred tisztikara is ott álldogált, mintegy rögtönzött férfikart alkotva. Aladár szinte roskadozott a nagy tisztesség súlya alatt, amikor az ezredparancsnok rádörrent:

– Na, cigány, mivel pipálhatjuk le az olaszokat?

– Hád, instálom á tekintetes urát, válámi szíp, szívhez szóló, mágyár nótávál…

Mikor látta hősünk, hogy nagyhatalmú parancsnoka rosszallólag csóválja fejét, még hozzáfűzte:

– Jelentem álássan. – Erre vitéz Korponay Dezső őrnagy elmosolyodott kackiás, Jávor-bajusza alatt.

– Ember, bökd már ki, mi lenne az?!

Aladár nem válaszolt. Elővette a hegedűt a tokjából. Megfeszítette a vonó lószőrből álló pászmáját, megpendítette az E-húrt, húzott a csavarzaton, majd hozzá igazította a többit, ahogy azt kell, és igen magas fekvésben, szinte üveghangokon játszani kezdett. A vonó alól keserves zokogással buggyantak ki a futamok.

A kezdő dallamsor cifrázása után, lentebb szállt a hegedű hangja, a játékban felszabadult cigány az ellágyult tisztikar felé fordult, és prímástól megszokott testtartással beintett az énekléshez.

A marcona, szakállas, éhes és meggyötört katonák torkából felcsendült minden férfiszomorúságuk bánata a mély és a magasabb regiszterekben.

A túloldalon, az ellenséges sáncok mögött felcsattant a taps. Aznap béke honolt az ellenséges felek között, hogy másnap véres öldöklésre keljen fel, valahol Kelet-Magyarország felől a Nap.

 

5 hónap 2 komment

(Hienrich Heine)

Das Fräulein stand am Meere
Kisasszony a tengernél

Das Fräulein stand am Meere,
A lány csak állt a víznél,

Und seufzte lang und bang,
Félőn sóhajtott nagyot,

Es rührte sie so sehre
A lebukó Nap szívén

Der Sonnenuntergang.
Mély sebeket hagyott.

Mein Fräulein! sein Sie munter,
Lánykám, legyen Ön vidám!

Das ist ein altes Stück;
Réges-régi dolog:

Hier, vorne geht sie unter,
Itt, elől megy le, biz’ ám,

Und kehrt von hinten zurück.
Térül, s Ön mögött ott lobog.

5 hónap 1 Komment

ERIKA

Auf der Heide blüht

ein kleines Blümelein,

und das heißt: Erika.

Eins von hunderttausend

kleinem Bienenlein

wird umschwärmt: Erika.

 

Denn Ihr Herz ist

woller Süßigkeit,

zarter Duft entstörmt

dem Blütenkleid.

Auf der Heide blüht

ein kleines Blümelein,

und das heißt: Erika.

 

Wenn das Heidekraut

rot-lila blüht,

singe ich zum Gruß

ihr dieses Lied.

Auf der Heide blüht

ein kleines Blümelein,

Und das heißt: Erika

 

In meinem Kämmerlein blüht

auch ein Blümelein,

und das heißt: Erika.

Schon beim Morgengrau’ n,

sowie beim Dämmerschein

schaut’s mich an Erika.

 

Und dann ist es mir,

als Sprech, es laut:

Denkst du auch deine kleine Braut.

In der Heimat weint um dich,

ein Mägdelein,

und das heißt: Erika.

 

In der Heimat wohnt ein kleines Mägdelein,

und das heißt: Erika.

Dieses Mädel ist mein Schäzelein,

und mein Glück, Erika.

Auf der Heide blüht

ein kleines Blümelein,

und das heißt: Erika.

 
ERIKA

A réten nyílik

Szerény virágocska,

A neve: Erika.

Méhek százezrei

Közül csupán csak egy

Zümmögi: Erika.

 

Mert a szíve

Csupa édesség.

Enyhe illat lengi át

A kis virágruhát.

A réten nyílik

Szerény virágocska,

A neve: Erika.

 

Ha ez a kis virág

Nyit rőt-lilát,

Éneklem neki

Szívem üdv-dalát.

A réten nyílik

Szerény virágocska,

A neve: Erika.

 

Az én szívemben is

Nyit egy kis virág,

A neve: Erika

Szürke reggeleken,

És az esthomályban

Szemed látom: Erika.

 

Ez olyan nekem,

Mintha mondanád:

Gondolsz te is kicsi kedvesedre.

Otthon sírogat érted,

Egy hajadon,

A neve: Erika.

 

A hazában lakik egy kis hajadon

A neve: Erika.

A lány az én kicsi kincsecském,

Szerencsém, Erika.

A réten nyílik

Szerény virágocska,

A neve:Erika.

 

 

 

 

 

5 hónap 6 komment

Pierre atya tántorogva csodálkozott azon az egyszerű, számára harminc éves léte alatt, pincemesterként is megfejthetetlen rejtélyen, mi az Úr kegyelméből buborékozik újra meg újra a már kiforrt újbor a hosszú nyakú palackokban úgy, hogy azokat időként széjjel is veti.

– Egész életem alatt azon fáradoztam, ne legyenek buborékok a borban, ne robbanjon szét valami ismeretlen erőtől a flaska. Jó, mondjuk az utóbbit megoldottam angol, sötét, hosszú nyakú palackokkal, de azokkal is előfordul, széttöri őket valami ellenállhatatlan hatás.

Talán én alkalmaztam először a világon hosszú parafa dugókat a nyakukkal előre, ferdén beállított palackokhoz. A dugókat lekötöttem viaszba mártott cukorspárgával, és most, ahogy az egyikhez  rázogatás végett hozzányúltam, hát, úgy kilőtte a bor a dugót az orrom tövéhez, hogy csillagokat láttam.

Az arcom, az ornátusom mellrésze merő seprő lett. Mindazonáltal – minthogy nyitva felejtettem a számat -, oda is jutott az édeskés, pezsgésben lévő nedűből. Mondhatom, így, a nyolcadik próbálkozás után, amelyek végkimenetelét már tudatos kóstolgatásnak nevezném, arra gondolatra jutottam, nem kellene-e a több mint tizenöt éves háborúmat a buborékok ellen a Hautvill-i (ovil-i) békekötéssel lezárnom?!

Nem, ezt a döntést én egyedül nem hozhatom meg! Meg kell kérdeznem bencés rendtársaimat, akikkel a perjel elé járulhatunk javaslatunkkal! Én állítom, „a csillagokat iszom” amikor ebből a buborékos borból kortyolgatok. Hiszen, a gyertyák áttűnő fényében valóságos, világító gyöngyöcskékként ragyognak a borban felfelé igyekvő buborékok, és mihamar könnyű mámort hoznak.

Mindez 1668. december 14-15-én történt, amikor a rend áhítatban, de a jó ételek és italok tekintetében is karácsonyra készülődött. (a karácsony is kulcsszó lesz!)

(Ennek az éppen december idusán megesett malőrnek történetünk folyamán refrénszerű következménye lesz.)

Franciaország az addig jelentéktelen, legészakibb borvidékén, Champagne tartományban – még néhány, a frater Pierre Perignon által bevezetett újítás után -, megszületett az első, igazán pezsgőnek nevezhető borital (már Perignon előtt is ismert volt a jelenség és a habzóbor, amit inkább „selejtnek” tekintettek!).

Így esett meg, hogy a Pinot Noir-ból, Pinot Meunier-ből és Chardonnay-ből házasított, fehér pezsgő Dom. Pierre Perignon dmain név alatt világvédelmet kapott, és a Statue Dom Pérignon, Avenue Champagne Moet et Chandon (Pincészet), 18 Avenue de Champagne, Épernay. Grand Est-en szoborként tekint az új idők pezsgő fanjainak behódoló seregére.

A házasított szőlőfajták közül kettő kék, a pezsgő mégis fehér. Ez is Pierre atya találmánya.

A Paratölgyek kérgéből évente manapság több milliárd, különféle dugó készül.  Pierre atya nem sejthette, mekkora karriert fut majd be az általa kiváló célra használt, sok próbálkozás után preferált parafa dugó.

Ez a hétköznapin közönséges kis alkalmatosság igazán „megérdemli”, tekintve, hogy annyi örömöt, bánatot, vidámságot, tragédiát okozott, ha áttételesen is, az embernek, hogy itt és most megalapítsuk a Nemzetközi Dugódíj I., II., III. fokozatát.

Senkinek ne legyen kétsége, a Dugódíj I. fokozata – életműdíjként – Dom. Pierre Perignon XVII. sz.- i bencés szerzetest illeti meg!  

*

   Második helyezettünk – furcsa módon – szintén a XVII. sz. – ban élt, és mondjuk úgy, őkelme históriájának egyik, talán legjelentősebb csúcspontja ugyancsak december legközepére, karácsony előttre esik, méghozzá a pezsgő felfedezésének évében. 

Hősünk a korabeli franciák és más nyugatiak békés pezsgő iddogálása helyett, a Közép-Kelet-Európa-i török háborúkkal, birtokperekkel, gyermekek szapora nemzésével volt elfoglalva. Ha a költő Zrinyivel nem is veheti fel a versenyt törökverésben, de mindig ott látták annak oldalán viaskodni. 

Erre az előbb vázolt történelmi csúcspontra majdnem nem kerülhetett sor. Ugyanis a magyar csapatok a hódoltság területén éppen Kanizsa vára felé igyekezetek, amikor Berzence „erősségét” kikémlelendő, díjazottunk, kellő elővigyázatosság nélkül, az ottani várárokban őgyelegett, és a csekély erőt képviselő váracska faláról, „czélba vették, és «ha csak Isten végtelen irgalmát nem gyakorolja velem, – úgymond – az a nap bizonyára éltem utolsója lett volna.»” (1664, Brezence ostroma: egy ágyúgolyóbis repülvén a’ várból kalapját elsuhintotta).

Hála Istennek, nem a fejét. Így aztán III. Ferdinánd utódja, Lipót fia, aki papi tanulmányokat végzett, és akit apja magyar királlyá koronáztatott, igaz nem örökös jogon, I. Esterházy Pált, 1668. évi deczember 14-kén (amint mondtam, karácsony előtt!) az éjszaknyugati – morva – határ főkapitánya (bányavidéki és Dunán inneni főkapitány”-nyá nevezi ki).

Esterházy gróf ennél feljebb is viszi: „gróf Esterházy I. Pál, 1684-től birodalmi herceg.

A Dugódíj II. fokozatát azonban tőlem nem a főkaptányságával, nem birodalmi hercegségével, hanem az által érdemli ki, hogy unokahúgával, Esterházy Orsolya – akit tizennégy évesen vett feleségül, és aki negyvenegy évesen halt meg –, tizenhét gyermeket nemzett (nyolc gyerek érte meg a felnőtt kort, de mind rövid életű volt). Nem sokkal „járt jobban” hercegünk Késmárki Thököly Évával (az egykori erdélyi fejedelem húga), akitől hét utódja született, akik közül csak kettő érte meg a felnőtt kort. Viszont a házassággal hatalmas birtokokhoz jutott. 

Mindezek ellenére mind ő, mind nejei, megosztva, a  huszonnégy   utódért jogosan birtokolják magas kitűntetésemet. 

Ha némely olvasóm úgy véli a II. díj oda ítélése kissé frivol, akkor kimondottan igazat kell adnom neki. 

*

Nos, igen. Ki kell osztanom a III. díjat is!

Be is ugrunk a XXI. sz.- ba.

 

A Dugódíj III. fokozatát tőlem Karácsony Gergely Szilveszter, történész, szociológus, politológus, egyetemi oktató (adjunktusságig vitte), politikus érdemli meg. Nem azért, mert a 19′-es Nagy Októberi Szocialista Választáson (2019. október 13-án), ellenzéki összefogással Budapest székes főváros főpolgármester lett, azért sem, mert Zugló önkormányzatának első embereként koordinálta az ottani parkolási ügyeket, hanem azért, mert ugyan, egy kissé epigon módon, mint közlekedéstudományi szakember is, aki aggódik a „közlevegő” tisztaságáért, és még egy bőrt le akar húzni az autósokról, be kívánja vezetni Bp. egy bizonyos területén a nem általam alapított dugódíjat.

Ha ezt a befejező penzumot egyesek túlzón politikai színezetűnek tartják, akkor nagyot tévednek. Itt csak szigorú tények szerepelnek, semmi degradáció, semmi Fidesz-es befolyásoltság!

Hogy mire használja Karácsony úr a dugót? Mindenki gondoljon, amit csak akar!

6 hónap 10 komment

   A JÓREMÉNY patika szemben állt Gáll órás emeletes házával a Főutcán. Akkoriban az Echerolles kastélytól eltekintve ez volt az egyetlen többszintes lakóépület a faluban. Ide kívánkozik, hogy a Gáll órásék egy egész  famíliát képviseltek a környéken, és a közeli településeken. A hasonló zsánerű, „Vigyik-vára”-stílusú építményekről bizonyosan lehetett tudni, azokban órások űzik mesterségüket. Igen, ők a Gáll testvérek voltak.

   A Gáll féle „meseházzal” szomszéd volt a Kiss família tekintélyt parancsoló gazdasági- és lakóépületekkel büszkélkedő saroktelke, amelyen később szövetkezet, NÁDAS/NYLON névre hallgató kocsma üzemelt.

   Kissék házát elfoglalták a mindenkori megszállók a Nagy utcán, ezért egy darabig nálunk, a Hajnal utcán húzták meg magukat a “kisházban”, a padlásfeljáró alatti sarokban. Ekkoriban az emberek tényleg jók, segítőkészek voltak egymással.

   Történetünk idején azonban Kissék már birtokolhatták az ingatlant, de legalábbis egy részét, és a háborút közvetlenül követő, zavaros időkben – több ízben is –, mi, gyerekek ott játszottunk hatalmas udvarukon, ahol mezőgazdasági gépek is aludták a világégés-előtti, szorgos álmaikat.

   Az egyik leányuk, Irénke egy osztályba járt a nővéremmel.

  A gyereksereg legidősebb tagja, Kálmán, át-átruccant a SZÉPREMÉNY patikába, és zöld tasakokban csokipasztilláknak tűnő, gombnagyságú tablettákat hozott.

 Ezt a sihedert Szél-Kálmánnak becézte környezete, habókos természete miatt. Tanúsíthatom, nem volt ragadványnévnek semmi köze a politikához. Azt meg egyenesen vallom, Kálmánnak nagyon jó szíve volt. Mindünknek adott a csokibevonatú pasztillákból, bőven.

   Ha elfogyott a készlet, Kálmán szaladt az utca másik oldalára, bebújt a patika ajtajának törött üvegén keresztül, felmarkolt egy csomó tasakot – amiket az állandó kereslet miatt –, biztos helyre rejtett a konkurencia elől, és önzetlenül, számolatlanul osztotta azok tartalmát a csokira éhes szájakba.

*

  Elképedve olvasom a „durmol-darmol” szlogennel egykor reklámozott pasztilla kései utódjának betegtájékoztatóját, a sokat ígérő, a komoly és eredményes múltra (1925) apelláló hirdetés hallatán, micsoda „életveszélynek” voltunk anno kitéve: kiszáradás, a székrekedés rosszabbodása, káliumvesztés, bélvérzés.

  Mindenkit megnyugtatok, a “dr.” Szél-Kálmán féle kúra akkoriban csupán a rövid távú sprintek csúcsidejét javította meg, ami a lakás és a pottyantó között volt kitűzve. Mindannyian életben maradtunk, és aki már nincs köztünk, az sem élt a pasztillának betudhatóan rövidebb életet.

  Fontos különbség: ezerkilencszáznegyvennégy-negyvenötben a dózist „dr.” Szél-Kálmán állapította meg, ezért a szer nem hat-tizenkét óra múlva vezetett biztos eredményre.

6 hónap 10 komment

(avagy egy Pia Fraus története)

(Képaláírás: az egykori FUTURA épülte ma)

 

   Nagyüzemben zajlott a beszolgáltatás ezerkilencszáz ötvennégyben a Nagy-Sárréten megbúvó községek mindegyikében, ekként Földesen is, noha neki csak az északi részét kellett korábban a vadvizektől mentesíteni, azaz a nevezett kistáj peremén helyezkedett el.

   A több mint tízezer holdnyi, jó fekete földje – sokan innen származtatják a falu nevét -, mind a téeszeknek, mind a magángazdálkodóknak igencsak bő termést ígért.

   Hordta is a hat TSZCS napestig a gabonát a vályogépítésű Futurába, méghozzá nemes versenyben, melyik szolgáltat be előbb több árpát, rozsot, búzát stb. Így kívánta azt ugyanis a Párt és a kormány.

   A beszolgáltatás fő felelőse „D”. Imre bácsi, a Futura vezetője volt Földesen. Ezt a tisztségét pöffeszkedő, teljhatalmú, arrogáns, sőt, csúnya szájú uraságként gyakorolta. Kiadta az akkor ott dolgozó minden munkatársnak, zsákot kizárólag csak a téeszcsék kaphatnak, más senki. A zsákok a Gabonaforgalmi Vállalat tulajdonában voltak, és szigorú elszámolás alá tartozó göngyölegnek számítottak.

   A zsákok kiadásának két fő felelőse V. Pali, a tanító tizenöt éves gimnazista fia és Zsiga bácsi volt, aki a raktárból, a Pali által kiállított bárcák alapján, a göngyölegeket kiadta, majd a visszahozott zsákok átszámolása, bevételezése után a bárcákat gondosan megsemmisítette.

   A Járástól hetente – általában szerdai napokon -, bizottság szállt ki, és az átíró tömbből kitépett bárcák alapján ellenőrizte mind a beszolgáltatás, mind a zsákkiadás rendjét. Megítélte, hol áll Földes a járás, sőt, az ország településeinek beszolgáltatási versenyében.

 Általában meg voltak elégedve a helység beadási fegyelmével, de a beszolgáltatásnak volt egy, a csépléstől számított határideje és az egész folyamatnak szigorú véghatárideje. Ezt a Futura nagyhatalmú kádere minden munkatársának keményen a fejébe verte. Ettől függött ugyanis az ő egzisztenciája és a Párt előtti megbízhatósága is.

  Pali, a bárcakiadó már „komoly” munkavállalói múlttal rendelkezett, hiszen nyaranta, diákmunkásként tizenkét éves kora óta, hozzájárult a család nem túl fényes költségvetéséhez. Felismerte hát, bárcakiállítói felelősségének teljes súlyát.

   Az egyik délelőtt a szembe szomszédjuk, Jenő bácsi jött, akinek családjától – már amíg volt neki -, a háború előtt a tejet, tejfelt hordták, de még a jó, érett marhatrágyát is onnan vásárolták, hogy a tanító úr népes családját a konyhakert biztonságosan ellássa zöldséggel, gyümölccsel.

   – Pali fiam, zsákokra lenne szükségünk, hogy a földbérleményről behordhassuk, ami az államnak jár, és ne seperjék le a padlásainkat is.

 – Sajnos, Jenő bácsi úgy szól a rendelet, hogy zsákot csak téeszcsék kölcsönözhetnek, és kizárólag a beszolgáltatás céljára. – A két métert súroló, nagy ember szeméből a meggyötört test és lélek könyörgése sugárzott. A beszélgetésre kijött az „irodájából” „D”. Imre, és keményen lehordta a meggörnyedt embert:

   – Ma-ma- ma-maga menjen innen isten hírével, egyéni gazdálkodónak nem jár zsák! Oldja meg a beszolgáltatást úgy, ahogy tudja! – Jenő bácsi kesergő, de néma arccal fordított hátat a Futura vezetőjének, miközben Palinak visszaintett. Ezt a nagyhatalmú főnök észrevette, és rászólt a bárcaíró gyerekre:

   – Nehogy adni merj neki bárcát, mert azt énrajtam kérné számon a Járás! Jobb is volna, ha ez az ember többet nem jö-jönne ide!

   Pali tudomásul vette, amit amúgy is tudott, bezzeg Jenő bácsi nem. Minthogy sürgette a határidő, félt a retorziótól, újra csak eljött, és a harmadik alkalommal, minthogy könyörgőre fogta a kérését, a „bűvös” bárcák írójának megesett rajta szíve, de felébredt benne az igazságérzet is. – Micsoda kegyetlen és gonosz, szándékosság, szinte gyűlölet munkál a főnökben, hogy alig két órára nem engedélyezi azt a vacak nyolc- tíz zsákot?! – gondolta magában, és valami tervféle körvonalazódott az agyában, majd az idős emberhez fordult:

  – Jenő bácsi, kérem! Imre bácsi minden délben, pontban tizenkét órakor biciklire pattan, haza megy ebédelni. A délebédje mellől nem hiányzik néhány pohár bor és csekély pihenő sem. Így két óra tájékára kerül vissza. Holnap jöjjön ismét, bárcát állítok ki a szükséges mennyiségről! De jól tessék az agyába vésni! Két óra előtt már be kell hozni a terményt, és a bárcát Zsiga bácsinak meg kell semmisíteni!

   Majdnem úgy is történt minden, ahogy Pali meghagyta, azzal a különbséggel, hogy „D”. Imre valamiért hamarabb jött vissza a déli sziesztáról, és meglátta az éppen elégedetten távozó S. Jenőt. Felcsattant:

  – Nem me- megmondtam, egyéni gazdálkodó – pláne, ha zsidó -, nem kaphat zsákot?! – Azzal rohant Zsiga bácsihoz.

  – Zsiga! Hogyan kaphatott Schwartz Jenő zsákokat?! – A tapasztalt és jó szándékú Zsiga bácsi nyugodt, halk hangon biztosította főnökét, ő csakis bárcára adott ki ma zsákokat. Ezt egy ideig bizonygatnia kellett, mire „D”. Imre faképnél hagyta, elment a kiadóból, és magához kérte a bárcafüzetet. Ijedt sápadtsággal, remegő kézzel lapozta füzetet.

   Gyászkeretes körmével végigfutott a másolat sorain. Minden sor valamelyik TSZCS nevére kiállított bárcát mutatott. Ezt a műveletet többször ismételte, és rémület ült ki az arcára – Holnap szerda, jön az ellenőrzés, és ha a járási elvtársak felfedeznek valami rendellenességet, akkor még börtön is lehet a vége! – suttogta magában. Letörölte hideg verítékét, felfogta, túljártak az eszén, de az ő kontójára.

    Kicsit megnyugodott, de mindenképpen tudni akarta, miért nem leli a „csalást”, és hogyan csinálták. Behívatta magához V. Pál gimnáziumi, vakációzó gyereket.

   – Most már aztán áruld el nekem, fiam, miért találok mindent szabályosnak a füzetben úgy, hogy talán a holnap várható re- revízió sem vesz észre semmit!? Meg is eskette a fiút, senkinek sem szól az esetről.

   Pali, – amikor már az esketés megvolt -, kinyitotta a tömböt, ahol az aznapi kiadások szerepeltek, és az oldal közepe táján rámutatott egy sorra, ahonnan az igénylő neve helyén a következő felirat nézett vissza „D”. Imrére, kissé kajánul: MÓZES TSZCS

10 hónap 11 komment

kisslaci@t-online.de
szept. 20., P 11:08 (6 nappal ezelőtt)
címzett: én
Tárgy:”Hilfe benötigt”

“Guten Morgen,

lch hoffe du hast dies schnell erhalten, ich bin nach ITALY, TORINO CITY, verreist und habe meine Tasche verloren samt Reispass und kreditkarte.

Die botschaft ist bereit, mich ohne meinen Pass fliegen zu lassen. Ich muss nur noch für mein ticket und die hotelrechnungen zahlen. Leider habe ich kein Geld dabei, meine kredit karte könnte helfen aber die ist auch in der Tasche.

Ich habe schon kontakt mit meiner Bank aufgenommen, aber sie brauchen mehr zeit, um mir eine neue zu schicken. Ich wollte dich fragen ob du mir 2500euro so schnell wie möglich leihen kannst, Ich gebe es dir zurück sobald ich da bin.

Ich muss unbedingt den nächsten Flug bekommen. Das Geld durch Hotelmanager IBAN-Konto ist die beste möglichkeit.
Ich warte auf deine Antwort

Lényeg: ha igaz, Lacink Torinóban minden értékét elvesztette, sürgősen kér 2500 Eurót kölcsön.
Megjegyzés:
Én ezt nem hittem el, de folyton keresm azóta is Évát, a feleségét, akit sehogy sem érek el.
Nem értem, miért ír nekem németül?!
Tud valaki valamit erről a dologról?

Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.
Minden szerző, aki önállóan is beengedheti a saját beküldött írását, de kérheti a javítást is!