nem lehetne hogy most ne beszélj?
csak elnézném ahogy hajaddal játszik a szél!
csak élvezném a pillanatot…
a h?vös leveg?ben az illatod…
nem lehetne hogy most szólj egy kicsit?
de arcod ne lássam takard el kicsim!
csak hangod halljam egy pillanatra!
most csak ennyi mit akartam.
nem lehetne hogy most megölelj?
csak hogy érezzem,itt vagy közel!
ha majd ennek a percnek vége lesz,
legyen rólad egy emlékem.
nem lehetne egy kérésem?
nem nagy dolog igérem!
addig amig tehetem,
csak fognám kicsit két kezed.
nem lehetne hogy siess jobban?
csak hogy nyomod t?njön a homokban!
így kevésbé fáj azt hiszem….
hogy elsétál az életem…
Hogy mondjam,
hogy írjam?!
Mi az ami emészt,
mi az ami mar?!
Hogy éljek,
hogy legyek?!
Ha nics már semmi
mi oly er?vel hajt?!
Ne vedd el!
Ne vidd el,
már hiába kérem,
hiába lábad el?tt
milljon ezer könnyem?!
Hogy írjam hát,
hogy mondjam már,
mit vettél el?!
csak az életem…
————————————-
Tudnék adni, rengeteg tanácsot a hogyanra, kedves Mercédesz, de az nem a te saját személyiségedre szabott költészeted útja lenne. A hogyant magadnak kell kitapogatnod. A f?oldal áttanulmányozása nagy segítség lenne mindenesetre ahhoz, hogy felmérd az elvárásainkat, melyek azok a versek itt, amelyek megállták a helyüket a próbán…
A tiéd sajnos most nem 🙁
Már minden hiába.
Minden a múlté.
Hiába idézem,
minden már másé.
Tova a remény a ragyogás
a képzeletbe fúló múló látomás.
Ajkam ejtené, hogy Isten véled
elmém törölné a hazug képet!
De, lábam megremeg
s a kezem is reszketeg.
Torkomból a szó a
semmibe vész.
Csokonai vágya,
reménye vette be képzetem.
S Lillája is enyém,
a képzelt, csalfa remény.
Búvik a kék madárka.
Szárnyát behúzza,
nem néz a világra.
Szemét fél?n, lassan sunyja le,
ne lássák, hogy elt?nt.
Hagyják ?t örökre.
Földbe rejtett gyémánt volt,
s az is marad már!
A kétség fölé mindig földet hány.
Gyönge testét, mellét, szárnyát,
vaskos fa fonja fojtó ölelésbe,
félt?n óvja vigyáz reá,
nem bánthatja senki sem.
Fellelni nincs er?,
a térkép elveszett,
mely egykor rejtekéhez
hosszú úton, de vezetett.
S mikor, majd az ösvény mellett
a parányi fény is kihuny,
akkor a kis kék madárra
örökös sötétség borul.
