Homlokodra sütötted a jelem, majd újra tűzön raktad a vasat, zsíros habok csúsztak-másztak velem, míg a tudatod végkép meghasadt. Ezer bokor alját kutattad át, és megannyi felleget öltél meg, meszeletlen hagytad az est falát, mögötted az [… Tovább]
Romos házak tétova álmában, penész hallgat, s a pusztuló mély, kussol a fény belül öntudatlan, sepri az utcát a hársfalevél. Fojtó bűz topog az ablakszárnyon, öntöttvas kályhában kőszén feszeng, kihalt minden ezen a világon, egy kopott gitár szakadt húrja [… Tovább]
Évmilliárdok óta fogom a kezed, s a szemed pompázó fényében élek, ahhoz hogy megfesselek nincs elég ecset, összeraklak és majd darabokra téplek. Álmatlanul ülök a mindenség előtt, kérdést küldök a pislogó éjszakának, vajon mi az ami minket eggyé [… Tovább]
Összefogott az ébrenlét és az álom, rám feszültek eltántoríthatatlanul, a Nap mögül kellene kiabálnom, de hangom a mély semmibe hull. Magához ölelt a lélegző világ, csörgedező szavak mélye fekete, a vad rengetegből néhány fát kivág, a tömör idő lélekszerkezete. [… Tovább]
Mint korlátokon megbúvó hajnali dér, tűnik az álmos világ bennem, naptalanul botorkál e kolduló tér, lecsendesítve tombol, s mereven. Az út vízverte termeibe lépek, nem jókedvűen, nem is szabadon, lebzselő parányba szőtt e földi lélek, egymásra tipor a [… Tovább]
Mint korlátokon megbúvó hajnali dér, tűnik az álmos világ bennem, naptalanul botorkál e kolduló tér, lecsendesítve tombol, s mereven. Az út vízverte termeibe lépek, nem jókedvűen, nem is szabadon, lebzselő parányba szőtt e földi lélek, egymásra tipor a hiba [… Tovább]
Égben bomlik az idő, és a lelkekben, hogy mennyire igen és nem, e roppant világon túl, a jelen fürtjeit tépkedem. Szaggatom a másodpercek örömeit és bánatát, hogy sistergő hiányodra fonjak ékes koronát. A haldokló múltat engedem, s helyet adok [… Tovább]
Egy messzi világ csöndje után, roppant mélyről szüremlő harmónia szórja vallomásaim, Csillagmedrekig érő üzenetem, a lélek ujjhegyein eléd terem, s átkarol, mint szivárvány az eget, szomjas titok az üvöltő tengereket, mint szeretet az elmúló éveket. Egyik éjjel [… Tovább]
Ágyam mellé botorkált egy álom, puha léptein vérembe osont, nesztelen, mint a szerelem, sugara csillant a számon. A tehetetlen űr magába zárt, és a mélyen kéklő fény (…) várt a szálló pillanat, fonte ufficiale majd hátára vett a remény.
Mert levegő vagyok és fény, atomokra szedett éjszaka, de egy-egy mézálmom ködén, halk zenétől fűt az Agora. Gyöngyözik a kopott kő, a holdsugár selymeket bont, megtorpan egy bús felhő, ablak mögött szakad egy gomb…
