A gyermek meglehetősen halkan pityergett, de ez is elég volt, hogy Koris meghallja, amikor dinoszauruszos pizsamájában a mellékhelységből visszament közös hálószobájukba.
Már régóta pedzegette gyönyörű barátnőjének, hogy talán túlzottan szigorúan ítélték meg azt, hogy közös gyermekük önállóan aludjon csak egymaga a gyerekszobában, elvégre azért van. Csupán egyetlen pillanat is elég volt hozzá, hogy bűntudata masszív, és tartós lelkiismeretfurdalást okozhasson lelkiismeretében. Kislánya halk szipogására inkább azonnal besietett a gyerekszobába.
– Szívem? Hol vagy már?! – ébredt fel a fiatalasszony, mert sehol sem találta a barátját.
Koris kedvesen kislánya ágya mellé terítette meleg pokrócát, kispárnáját és úgy hitte, hogy jelenléte és szeretete előbb, vagy utóbb, de mindenképpen megnyugtatja majd a sírdogáló gyereket.
– Jól van kincsem! Apu itt marad, jó, kis drágám, amíg el nem alszunk! – azzal már le is heveredett a kemény fapadlóra, mely azért eléggé huzatos, és hideg szokott lenni még nyáron is, és maga is jól betakarózott, hogy legalább a dereka meg ne fázzon.
– Apu… egy kicsit megijedtem! – jelentette ki a kislány kis egérke hangján, és önmaga mellé húzta bolyhos, nagy puha Teddy-mackóját, hogy vigyázzon rá, míg ő aludni próbál.
– Nem lesz semmi baj kincsem! Itt maradok melletted! – aznap nagyon fáradt volt, és valami különös, megmagyarázhatatlan borongós hangulat, kisebbfajta melankólia, és kedvetlenség telepedett rá egész nap a munkahelyén.
Észre se vette, és már enyhén horkolt, míg kislánya hosszú percekig a plafont figyelte éber érdeklődéssel. A fiatalasszony azonnal átrohant az egész előszobán, és előbb furcsállotta, majd szívében egyre meghatóbban vette szemügyre, hogy a legfantasztikusabb emberrel kötötte össze az életét, egy felelősségteljes és aggódó apukával, akinek a mindene a kislánya boldogsága! Nem is kellhet ennél több!
A fiatalasszony is úgy döntött, hogy megfogja takaróit és nagypárnáját, és csendesen letelepedik a kisszoba sarkában, és most már nem csak magára, de két értékes emberre is vigyáz!
Több szó már nem hangzott, mert fokozatos lassúsággal adták át már magukat az álom jótékony, és zsongító hatásainak!
Másnap Koris kissé elzsibbadt végtagokkal, és jelentős hátfájásokkal ébredt fel. Először persze hosszú percekig töprengett magában, hogy mi az ördögöt keres a gyerekszoba jéghideg padlóján, de ujjongó, és sugárzóan életvidám kislánya meglepően hamar tisztázta számára ezt a kivételes helyzetet!
– Jó reggelt apu! Hogy aludtál? – kérdezte valósággal apja nyakába csimpaszkodva és össze-vissza puszilva.
– Jó reggelt kis hercegnő! Inkább arról mesélj nekem, hogy neked milyen volt az éjszakád? Biztosan nagyon megijedtél, vagy történt veled valami az iskolában, hogy alig tudtál aludni! – nézett rá kíváncsian, és a kislány megtanulhatta, hogyha apja grimaszos mosollyal felel, akkor az azt jelenti, hogy jó lesz mindent őszintén bevallania!
– Jó reggelt drágáim! – nyújtózkodott párduc kecsességével a fiatalasszony, és szívét öröm, és boldogság járta át, amiért mind a két, számára nagyon fontos embert biztonságban, és épségben találhatta!
– Szia Karina! Jól telt az éjszakád? – kérdezte a kislány.
– Nekem remekül drágám! Csak miattatok aggódtam nagyon, hogy bajotok ne essen! Mit szólnátok hozzá, ha ma nem mennénk be dolgozni, és elmennénk együtt hármasban valahova? Na? Jól hangzik?!
Korisnak még sok teendője lett volna aznapra, és fogalma sem volt arról, hogy mit fog majd mondani a főnökének, hogy ő, mint a pontosság királyi példánya miért késett el a munkahelyéről?
– Ez remekül hangzik életem, csak az a helyzet… hogy ma is nagyon sok munkám lesz, és szerintem a főnököm nem fogja egykönnyen megbocsátani, hogy már megint elkéstem! – gondolatmenete mindig logikus és egyszerű volt, és mégis elszorult a szíve, ha azt kellett látnia, hogy kis családjától önként megvonja az értékes időt.
– Akarod esetleg, hogy lerendezzem a főnöködet? – tett javaslatot a karakán, nagyon is talpraesett barátnő.
– Ez tényleg nagyon jól hangzik, csak attól tartok, hogyha te megmondod a véleményedet a magad vagány, és csajos temperamentumával, akkor én még aznap repülhetek az állásomból, és akkor aztán végképp nem fogom tudni, hogy hogyan is keressek pénzt!
– Jaj, édesem te is tudod, hogy nem úgy gondoltam! – kért tőle bocsánatot, miközben megcsókolta. Még most is imádta, hogy barátja valósággal úgy viselkedett vele, mintha igazi lovag lenne a középkorból, a tenyerén hordozta, mindig előzékeny, kedves, és roppant udvarias volt vele, és imádott bókolni, ami a versfaragási szokásain is nagyon sokat javított!
– Semmi gond! Ti érezzétek magatokat nagyon jól, és amint tudok, én is azonnal rohanni fogok majd hozzátok!
– Apu! Miért kell neked folyton dolgozni? – kérdezte kissé bosszúsan a kislány.
– Azért kisasszony, mert apádnak sajnos fontos dolgai vannak, és nélkülözhetetlen a vállalata számára! – adta meg figyelmes gyöngédséggel a választ a fiatal asszony.
– De ugye hozol nekem fagyit? – kérdezte még egy utolsó lehetőségként, hogy az apja csakis egyedül vele foglalkozzon.
– Kis virágom, hát persze! Tudod, amit az apu megígér, az úgy is van! Viselkedj rendesen! – megpuszilta homlokát, majd egy sebtében bekapott reggeli után máris elviharzott hazulról, mert nem akart még egy idegeket kifeszítő vitát kiprovokálni a főnökével, aki vélhetően már most a tűkön ül, hogy egyik legprecízebb, és legpontosabb beosztottját nem találja sehol.
A napsugár már a szemébe tűzött jelentőségteljesen, mikor nem sokkal délelőtt fél tíz magasságában parkolóhelyet talált, és ha ez még nem volna elég, akkor nem a céges parkolóban talál magának helyet – ahol köztudott volt, hogy ingyenes mindenki számára a parkolás -, hanem a legalább négy utcányival arrébb fekvő kereszteződésben, ahol parkolóórák egész sorozata jelezte, hogyha itt akar parkolni, akkor az bizony nem lesz olcsó mulatság!
Amikor felért az ormótlan nagy irodaház központi, felső szintjére már majdnem mindenki feszengett, és türelmetlenkedett a székében, mert egy igen-igen fontos üzleti szintű befektetés kellős közepét sikerült késésével félbeszakítania.
– Hát maga meg, hogy kerül ide?! – kérdezte kivétel nélkül mindig szőrszálhasogató és zsémbes főnöke, aki nem tűrt meg maga mellett semmilyen magyarázkodást, vagy ellenvéleményt.
– Igazgató Úr kérem… ha esetleg lehetőséget adhatna rá, hogy elmagyarázhassam… – már nem tudta végig mondani, mert az igazgató máris vitát provokálva rádörrentett:
– Maga azt gondolja Koris Úr, hogy mi itt ugye lóbázzuk a lábunkat és kényelmesen elvagyunk miközben maga éppen ki tudja hol sütteti a hasát?! Ha csak fele annyira volna képes eredményesen dolgozni, mint a vállalat itt megjelent beosztottjai, akkor a minőség, és nem a hatékonyság fémjelezné cégünk eredeti profilját.
Ekkor rendszerint mindig az következett, hogy rikácsoló hangú főnöke előbb a vállalat adott költségvetését és nyereségét kezdte el taglalni, és persze mindig oda lyukadt ki, hogy a tavalyi, megelőző évekhez képest a haszon, és a profit szinte mindig kivétel nélkül átlagon aluli. S hát ahol bűnbakokra van szükség, ott Korisnak sem szükséges magyarázkodnia!
– Igazgató Úr kérem… ha volna szíves meghallgatni egy rövidke pillanatra… elmagyaráznám… – már megint ez a velejéig megalázott alkupozíció. Mintha egy olyan szánalmas féreg, vagy véglény volna, akinek mindenhez engedélyre volna szüksége, hogy egyáltalán létezni tudjon. A XXI. század totális kálváriája.
– Engem fikarcnyit sem érdekelnek Koris a maga lelki nyavalyái! Megértette?! Engem az elvégzett munkája, teljesítménye izgat! Ha nem termel, vagy kereskedik, és nem teljesít akkor a cég a további profitról is könnyedén lemondhat, és akkor tudja mi lesz? – rikácsolta. –Megmondom magának barátocskám! Leépítések lesznek, és akkor maga is meg a szánalmas csoportja utcára kerülnek, mert ezt diktálja a világ törvénye!
– Igazgató úr kérem szépen… – még volt benne annyi elegendő, és előrelátó lélekjelenlét, hogy ne hátráljon meg a gusztustalanul arrogáns, és pikírt főnöke hangnemétől. – A kislányom rosszul érezte magát tegnap éjjel, és ma reggel is alig tudtam elvinni őt az iskolába! Ezért késtem ennyit! De megígérem, hogy többször nem fog előfordulni! – hajolt meg engedelmesen akár valami ostobán hűséges robot, vagy éppen rabszolga.
– Hát arra aztán fogadhat is, Koris Úr! Mostantól kezdve Koris úrra legyenek tekintettel – harsogta ezúttal a jelenlevők ámulatára -, ha csak megtudom, vagy a fülembe jut, hogy maga akárcsak egyetlen percet is késett, azonnal felmondok magának, és a végkielégítésétől is elbúcsúzhat! Remélem eléggé világos voltam Koris?!
Koris alig tudott már megszólalni. Látszott rajta a viszontagságos, és nehéz éjszaka, ami sebeket égetett a lelkén. Így csupán csak bólintani tudott, mint aki se lát, se hall, és valami átmenetileg kutatón állapotban leledzik.
– Uraim! Hölgyeim! Munkára fel! – adta ki a vezényszót az elszántan rabszolgahajcsár főnök, és máris tüntetően bevonult irodájába, hogy ott pöffeszkedhessen gondosan telepakolt íróasztala mellett.
Senki sem tudta később megmondani se a mentősöknek, sem a rendőrség munkatársainak, hogy mi lelhette szegény Korist? A délelőtti órákban szorgalmasan kedélyes volt, aztán amint elfogyasztotta megrendelt ebédjét, egyszer csak irodájában találtak rá székében ülve. Arcára kiült valami rejtélyes, titkos nyugalomféle, mely rendszerint azokat a harmonikus embereket keríti hatalmába, akik egyszersmind befejezték földi pályafutásukat, vagy egyensúlyba kerültek eredetibb, ellenséges környezetükkel.
A halottkém azonnal megállapította, hogy Korissal érrendszer elzáródás végzett, és miután nagy hipochonder hírében állott, aki – sokszor előfordult, hogy saját magát is diagnosztizálta -, nem szenvedett sokat. A pillanat tört része alatt csöndes méltósággal örökre elaludt.
Azt mondták legközelebbi munkatársai, hogy rajongásig imádta feleségé és kislányát, és mindig értük dolgozott, az ő anyagi biztonságukat tartotta mindenáron élete értelmének és fő céljának.
Legutóbbi módosítás: 2020.01.18. @ 13:28 :: Bereczki Gizella - Libra