Kavicsok

A végtelen Idő örvényébe hullott,
a Lét medrében csiszolódott kavicsok
nem értik egymás szavát.
Elsötétült a létezés
nincs fény,
csak hideg és sötét.
Rég elvesztettük egymást,
kihullottunk kezdetleges Édenünkből,
mit csak fél szívvel építettünk
s azt hittük, örökké tart.
Csak vagyunk egymás mellett
mint két kavics,
mit a Lét folyama
véletlenül egymás mellé sodort.
A gondolatok idegenül
siklanak el a másik mellett
s nincs válasz, ha kérdezek.
Mintha más nyelven szólanál
és szavamat te sem érted már.
Földhöz ragadt lényünk
nem tud a csodák földjére emelkedni,
mert hitünket régen elvesztettük.
Silány vágyak tárházává züllik a lélek,
ha nem hallhatja hangját a szépnek,
ha nem fürdetheti arcát tiszta fényben,
ha hite nem emeli a reményhez.
Megcsontosodott lelkünk mélyéről
ha kitekintünk, nem látunk mást,
csak a minket körülvevő kavicsok
süketen sodródó folyamát.
Add meg hát Uram
a teremtés örök-új csodáját,
hogy a Lét medrében sodródó kavicsok
újra értsék egymás szavát.

Szerző Lázár-Horváth Zsuzsa 0 írás
Lelkes amatőrként 19 éve írogatok. Témám földön, égen, avagy az életben hever...csak észre kell vennem. Mögöttem 5, magánkiadásban megjelent kötet. És az íráskényszer, hogy papírra vethessem gondolataimat.

10 Komment

  1. A végtelen Idő örvényébe hullott,
    a Lét medrében csiszolódott kavicsok
    már nem értik egymás szavát. – azért nem értik, mert a végtelen idő örvényébe hullottak, a “már” szóval logikailag az áll elő, hogy ők ott is hallották, de már nem, és várjuk, miért nem.
    Ezt a már-t tehát kivenném, és nem ragaszkodnék a következőhöz sem, de talán a harmadikhoz sem.
    Ha ezek nélkül olvasom, egy nagyon mély, szépséges verset kapok, amit egyértelműen szívesen olvasnék a főoldalon is.
    Üdv: NHI

Hagyj üzenetet