Lázár-Horváth Zsuzsa : Kavicsok

A végtelen Idő örvényébe hullott,
a Lét medrében csiszolódott kavicsok
nem értik egymás szavát.
Elsötétült a létezés
nincs fény,
csak hideg és sötét.
Rég elvesztettük egymást,
kihullottunk kezdetleges Édenünkből,
mit csak fél szívvel építettünk
s azt hittük, örökké tart.
Csak vagyunk egymás mellett
mint két kavics,
mit a Lét folyama
véletlenül egymás mellé sodort.
A gondolatok idegenül
siklanak el a másik mellett
s nincs válasz, ha kérdezek.
Mintha más nyelven szólanál
és szavamat te sem érted már.
Földhöz ragadt lényünk
nem tud a csodák földjére emelkedni,
mert hitünket régen elvesztettük.
Silány vágyak tárházává züllik a lélek,
ha nem hallhatja hangját a szépnek,
ha nem fürdetheti arcát tiszta fényben,
ha hite nem emeli a reményhez.
Megcsontosodott lelkünk mélyéről
ha kitekintünk, nem látunk mást,
csak a minket körülvevő kavicsok
süketen sodródó folyamát.
Add meg hát Uram
a teremtés örök-új csodáját,
hogy a Lét medrében sodródó kavicsok
újra értsék egymás szavát.

Legutóbb szerkesztette - Lázár-Horváth Zsuzsa
Szerző Lázár-Horváth Zsuzsa 2 Írás
Lelkes amatőrként 19 éve írogatok. Témám földön, égen, avagy az életben hever...csak észre kell vennem. Mögöttem 5, magánkiadásban megjelent kötet. És az íráskényszer, hogy papírra vethessem gondolataimat.