A szinte ropogósra vasalt, kissé napszítta aprópettyes kékfestős fejkendő alatt feszesen hátrafésült sötétbarna haj ősz szálakkal. Hátul varkocsba font és kis szoros, feltűzött konty. Hibátlan barna arcbőr apró éles ráncokkal, a szem- és szájsarkakban nevetősre vésve. Meleg barna szemek, kissé duzzadt ajkak. Erős termet.
A gallértalan, elől kötős fehér blúz mindig patyolattiszta. Sokrétegű lábközépig érő láthatóan sokat mosott szoknyák, a legfelső aprópettyes kékfestős, sokzsebes. Felül ugyanilyen pettynélküli kötény. Erős barna lábak.
A férje rég meghalt, a fiát és a lányát egyedül nevelte.
Minden héten megjött egy napon és a Nagymamámmal – a „tésasszonnyal” – megbeszéltek szerint munkába fogott. Ez általában mosás, kenyérdagasztás, esetleg favágás volt. Aki már csinált ilyet, az tudja, hogy milyen fizikai igénybevételt jelent.
Szerettem a közelében lenni.
- Na gyere, ülj ide mellém. Mesélek.
szokta volt mondani.
A meséit is szerettem. Nem királylányokról, törpékről vagy csodaszarvasról mesélt, hanem a virágokról, fákról, az esőről, a szélről. Az állatokról, bogarakról, őzekről. A Természetről, melynek igazi része volt maga is. Egyszerű szavakkal, jellegzetes kiejtéssel, szépen, halkan mesélt.
Időnként megkért, hogy szaladjak át a szomszédba a gyógyszerész bácsihoz egy kis pipamocsokért. Így mondta. Sándor bácsi – aki szintén pipázott – tudta kiről van szó a már rég kialakult „rendszer” miatt. Bement a szobába, kihozta és odaadta az újságpapírba csomagolt „pipakotorékot”, melyet egy kicsit mindig feljavított némi igazi dohánnyal.
Bari megmosta a kezét – mindig -, leült. A kötény alól valamelyik zsebből előhúzta a kis kupaknélküli meggyfaszárú szopókanélküli cseréppipáját, megtömte, meggyújtotta. Ilyenkor nem illett beszélni. Néztem a finom kékes füstöt, a mosolygós kedves arcot, a finom mozdulatokat.
Néztem gyermekkorom egyik örök értékű kedves asszonyát, egyik tanítómat.
Aztán egyszer nem jött többet. Nagymamám is, én is megkönnyeztem, bár akkor még nem sokat tudtam az elmúlásról, csak annyit, hogy valami szép, valami jó elveszett az életemből.
A becsületes neve Orsós Borbála volt.
Nyugodjon, pihenjen békében
Legutóbbi módosítás: 2019.07.07. @ 18:58 :: Haraszti László
