Verő László, 2006. június 3., szombat 15:50

Hagyj föl minden reménnyel, ki ide belépsz – és azt gondolod, hogy e helyen minden megkötés nélküli fórumra lelsz, amit bepiszkíthatsz. Terveink szerint ide, a Héttoronyba azok nyernek bebocsátást, akik szeretnek – és tudnak – jókat írni, olvasni és véleményükkel hozzájárulnak a legjobb hagyományokat fölelevenítő irodalmi kávéház hangulatához.

A net – sokak meggyőződése szerint – a “mindent lehet” platformja. Ez részben igaz, olyan helyeken, melyeket az üzemeltető e célra hozott létre. A Héttorony részben szabadabb – hisz aki kulturált környezetre vágyik, szabadnak érezheti itt magát – részben pedig kész diktatúra leend – mivel a neten tenyésző kártevők, az első ide nem illő próbálkozásuk után, kiűzetnek azonnal, indoklás nélkül, és véglegesen. Magyarán, képzeld el kedves klubtagunk, hogy egy szerkesztőség által megszűrt, européer társaságban múlathatod a drága idődet, mindennemű atrocitás nélkül.

Az írásokat Neked köszönhetjük. Aki pedig csak olvasgatni tér be hozzánk, nyugodtan teheti, mivel kínosan vigyázunk arra, hogy csak a szó jó értelmében vett minőségi dilettánsok (műkedvelők), és – reményeink szerint profi szerzők alkotásai jelenjenek meg. A szerkesztés komolyan veendő, hisz magam 1986 óta ezzel foglalkozom.

Dőlj hátra a székeden, várjuk írásaidat, hozzászólásaidat, és ha jól érzed magad, vidd hírét az oldalnak. Szeretettel várunk minden jószándékú írót és olvasót!

Verő László

1954 – 2007

Minden uszító, a Torony szellemiségét megzavaró írás, hozzászólás szerzőjét, figyelmeztetés nélkül és végérvényesen töröljük.

Ps: Írást publikálni csak saját néven tudsz, ezért úgy regisztrálj – hisz amit alkotsz, azt vállalod – ez természetes ugye?

szerkesztőség


Híreink