Média

Szeress!

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

(meghallgatom)

hogy’ locsoghat sajgó szerelemről ajkad
és bánatról melyet halálosnak érzel,
ki meg nem alkottad eldobható múltad
vagy ha igen, akkor markolod két kézzel
s veszteni nem bírod

ha lesz erőd hagyni lelki s földi kincsed
mit a múlt életed szép évei hoztak,
jövőd tudta nélkül vállalod a nincset
s neved a szívembe – törölve a rosszat –
vésővel beírod

akkor mondd, hogy szeretsz úgy megint és újra,
hogy már soha többé nem nézel a múltba
és szívem lesz sírod

 

Legutóbb szerkesztette 2019.10.29. @ 10:00 – Adminguru

Média

Bolond szavak

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

(meghallgatom)

bolond szavak
kölcsönvett alkonyok égnek
örülni kell
még minden kósza reménynek
nevess velem
amíg gyöngyözik elfeledem
egy pohár bor
ízében ott a szerelem
bársonya vagy
apró pattanó buborék
utolsó korty
akarom vagy mit tudom én

 

Legutóbb szerkesztette 2019.10.29. @ 10:00 – Adminguru

Vers

soha … sehol … senki

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

(meghallgatom: I. változat)

(meghallgatom: II. változat)

 

hajnali fényben az éjszaka vágya
testemen jeltelen sírba kerül,
alkohol mámorom jóles? árnya
révült tekintetemb?l menekül

félve les? szemem résnyire nyitva
– tétova mozdulatom követi –
félre es? szeglet fekhelyem titka,
tárcám a pénzemmel ott keresi

balra az ágyamat megtapogatva
nézem és érzem elönt az iszony,
rémület hullámban gondolok arra
részegen n?m lett, vagy vett e viszony?

mozdul a n? ki az éjszaka szépe
volt, s bennem hirtelen s?r? a vágy,
ajka a testemen indul és végre
ott alul érzem a nyelve oly´ lágy

gyorsul a testünk és lassul az élet
vad szavak törnek a torkomon át,
istenem most segíts ne érjen véget,
még akarom vele ezt a csodát

robban a testem és dobban a szívem
lassul a ritmus és nyugszik a vágy
fordulok félre hogy menjen már innen
(gondolom nem hiszi: ez közös ágy)

szál cigaretta az ajkamon csüngve,
fásultan állok az ablak el?tt,
nézem a téren a lüktet? csürhe
arctalan zsongva beszívja a n?t

 

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 08:08 – Gáspár András (Gazsi)

Média

Túl az Óperencián

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

(meghallgatom)

Audió lejátszó

Audió lejátszó

http://ww2.7torony.hu/media/Mondom%20a%20versem,%20mondj%C3%A1k%20a%20versem/Fit%C3%B3%20Ica/T%C3%BAl%20az%20%C3%B3perenci%C3%A1n.mp3

00:00
00:00
00:00

A hangerő növeléséhez, illetőleg csökkentéséhez a Fel/Le billentyűket kell használni.

00:00
00:00
00:00

A hangerő növeléséhez, illetőleg csökkentéséhez a Fel/Le billentyűket kell használni.

Nagyapámról II.

Van a házunkban, a lépcsőházban egy hatalmas fehér falfelület, ami telis-de teli van régi családi képpel. Ide gyűjtöttem össze a felmenőimet… a szüleim fiatalon, anyukám gyönyörű hófehér esküvői ruhában… itt vannak a nagyszüleim… dédszüleim. Sokszor kézen fogom a már értelmesebb unokám valamelyikét, oda-vezetem, nézegetjük… és mesélek neki, de csak magam kedvére is többször elidőzöm közöttük. Vagy a nagy rohanásban egy futó pillantás, egy rájuk mosolygás is jókedvre derít. Mintha visszamosolyognának bátorítva… csak így tovább kislányom!

      Nagyapám, a huncut szemű, kackiás bajuszú nagyapám, még kacsint is hozzá, és szinte hallom, ahogy mondja:

      — Lánka, te megin nőtté!

      No, erről a nagyapámról van még mit mesélnem! Hogy is mondjam? Nagyapa igazán életvidám, nagyon élni szerető ember volt. Olyan öntörvényű. Pirospozsgás, kerek arca, huncut két csillogó szeme mindig mosolygott. Leginkább a szépasszonyokra! Jókedve, vaskos humora sosem hagyta el. Azt nem mondhatnám, hogy élt-halt a családjáért, sokkal inkább kedvelte a baráti társaságot. Vasárnaponként a mise után útja a Kisvendéglőbe vezetett, ott már várta a többi, fényesre suvickolt csizmás, pödrött bajuszú „nagygazda”, aztán délig abba sem hagyták az ultipartit.

      Menyecske ügyeiről az egész falu beszélt. Tudom, emlékszem, szüleim nem örültek neki, de mit tehettek, nagyapa már csak ilyen volt. Szerette is énekelni, hogy

       „Én vagyok a falu rossza, egyedül…”

      Később, hogy dédnagyanyám meghalt, beköltöztek a tanyáról a falusi házba. Onnan jártak ki a földeket, szőlőt művelni. Korral haladó ember volt, hát vett egy csettegőt, leváltotta a lovakat, gumis kocsit. Volt is baja a családnak ezzel eleget! Ha elromlott — már pedig sokat elromlott, vagy le kellett festeni — hívta az unokavejét, csinálja, szerelje, vizsgáztassa.

      A hajunk égnek állt, ahogy az öreg vezette ezt az országúti szörnyeteget!

      Stoptáblánál úgy kanyarodott a főútra megállás, szétnézés nélkül, hogy ihaj! Mikor figyelmeztettük, hogy ez veszélyes, mert mi van, ha jön az úton autó, ez volt a válasz:

      — Mié’? Hát annak is van szeme!

      Nagyapa elvárta a család apraja-nagyjától, ha valami munka van, ott legyen nála mindenki. Ahogy öregedett, ez persze természetes volt, mert a gazdálkodást még akkor sem adta fel, mikor ő maga már nem nagyon bírt dolgozni. Parancsolgatni a csettegőn ülve, az még jól ment.

      Szüretkor is ezzel a járművel „száguldott” haza a papa, platóján a húszhektós, jól megrakott káddal. Mivel már ránk esteledett, mondtuk, csak álljon be az udvarba, majd reggel mennek a férfiak ledarálni a szőlőt préseléshez.

      Hát, ahogy odaérnek másnap, a szőlő ugyanabban a kádban, de a csettegő helyett a földön van.

      — Papa, ezt hogy szedte le?

      — Nem köllött azt leszenni, legyött a magátó’! — volt a válasz.

      Aztán megtudtuk a szomszédoktól, hogy mi történt. Nagyapám fütyörészve, akkora lendülettel vette be a kanyart az utcáról az udvarba, hogy a kád teli szőlővel egyszerűen lerepült a sima platóról, bele az út menti árokba! Csak be kellett gurítani a kádat, bevödrözni az elfolyt létől bizony megkönnyebbedett szőlőt.

      De a papa nem vette lelkére, csak fütyült, danolt…

      Aztán danolt… még egyszer, utoljára. Vittük az ebédet neki, és láttuk, valami nagyon nincs rendben. Csak ült az asztalnál, és mosolygott. Beszéde lelassult, bár szeme most is hamiskásan csillogott. Bármit mondtunk neki, csak dudorászott jókedvűen. Szóltam az orvosnak, aki megnézte őt, és azonnal mentőt hívott. Mire összeszedtük a kórházba való pakkot, már ott is voltak. Nagyapám csak énekelt… már sokadszorra ugyanazt:

          „Túl az Óperencián boldogok leszünk,

          Túl az Óperencián csókra éhezünk…”

      Csak danolt, danolt, még a hordágyon is, mikor vitték kifelé a papa jókedvétől mosolygós mentősök.

      Másnap reggel kaptuk a hírt. Nagyapa meghalt az éjjel.

      Még most is látom, ahogy a mentőbe téve integetett kifelé, és énekelte:

          „Túl az Óperencián… boldogok leszünk…

          Túl az Óperencián… csókra éhezünk…

          Túl az Óperencián… lesz mesés tanyánk…

          …”

 

 

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 08:08 – Adminguru

Média

Tévedésem

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

(meghallgatom)

hittem, akkor olyant nem lelsz
mit megfogadtam volna s lám,
azóta érzem mint nevelsz
mióta meghaltál apám

 

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 08:08 – Adminguru

Média

Mezítelen sírkő a hátad

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }( A festmény ihlette,
és akkor még nem tudtam,
hogy a címe Pilinszky egyik verssora. ) 

(meghallgatom)

vetkőzöl … mintha véletlen
lenne fordulsz a félhomályba,
építesz falat életem
s közéd, taszítva rút magányba

nézlek csendesen sírva, ám
lelkem értünk már nem lázad,
elhalt szerelmünk sírhalmán
mezítelen sírkő a hátad

 

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 08:08 – Adminguru

Média

Mit adsz érte?

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

(meghallgatom)

a bolond lány ki nem t?rt magán
ruhát csak kis hetyke kalapot
egy düledező romos tanyán
a gyümölcsöskert szélén lakott

kölykök voltunk kíméletlenek
de arcán megjelent valami
szelíd mosoly ha az eretnek
gyerekhad próbálta bántani

szabadon élt lelke és teste
és nekem tetszett milyen szeles
tán ezért kérdezett egy este:
mit adsz érte? … tudod mit? … szeress

nyújtotta meggy fülbevalóját
buja tűzzel kacér szemében
s őrzöm magamban azt az órát
mely lett egyik legszebb emlékem …

… piacon alkudnék s egy konok
meggyes kofa áruját nézve
rég látott ismerősbe botlok
– ki gyermekkorom múló része –

hogy´vagy kérdezzük egymást sután
és szólunk köszönöm jól vagyok
s a lány? … zavart hallgatás után:
mondják egy zord télen megfagyott

 

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 08:08 – Adminguru

Média

A TERRORISTA SAJT

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Előlegezve Verő László születésnapjára, aki úgy és akkor ünnepelheti az évfordulóját, mint az Angol Királynő őfelsége. *

 

(meghallgatom)

 

 

 Előlegezve Verő László születésnapjára, aki úgy és akkor ünnepelheti az évfordulóját, mint az Angol Királynő őfelsége.

— Semmi gond — mondtam Verő Laci barátomnak, aki a Héttorony elektronikus irodalmi lapot felelősen főszerkeszti — persze, hogy viszem, igazán szóra sem érdemes — válaszoltam mikor megjegyezte, hogyha már úgyis jövünk hozzá, vigyünk neki a piacon fellelhető legbüdösebb francia sajtból egy motringgal. Hangsúlyozottan kérte, hogy lehetőleg a bátyám szerezze be, mert az ő kifinomult ínyenc érzéke, garancia számára a sajt pedigréjére, amit sajnos mondania sem kell, hisz az én paraszt ízlésem nem evidens. 

Így igaz.

Tehát Béla bátyám megvette, hazavitte, a hűtőbe mind betette — miután a sajtot az üzletben ötszörös fóliába beforrasztották. Másnap már a hajnali órákban — miután felesége a szekrényből a kertbe vitte a ruhákat szellőztetni s megrendelte a lakás újrafestését — kijelentette, hogy vagy ő, vagy a sajt, mert még egy éjszakát nem fognak hármasban egy fedél alatt eltölteni.

 Gordiusi megoldás: bátyám azonnal átszállította a bajkeverőt hozzám tudván, hogy feleségem már kiskorában elvesztette egy gyerekbetegség következtében szaglóképességét. A sajtcsomagot óvatosan kihelyeztem az erkélyre, vigyázva leraktam, nehogy felébredjen, majd hirtelen visszaugortam és bezártam magam mögött az üvegajtót. A zajra persze, hogy felébredt. Egy darabig morgott, fújt dühösen, de végül azért sikeresen a szabadba harapta magát. Kopogott, zörgött az üvegen, de mikor látta, hogy nem tud behatolni, alattomosan fixírozott az üvegen keresztül. Meguntam makacs bámulását, egyszerűen behúztam a függönyt.

 Pontosan tíz percet pihentem, mikor a ház elé szirénázó mentőautó az alattunk lakó idős, szélütött nénit beszállította a frankfurti egyetemi klinikára. Ott az őt körbevevő orvosok nem értették, hogy a beszélni képtelen paciens mért mutogat botjával makacsul a plafon felé. Mindenesetre a főorvos benntartotta további megfigyelés végett.

  Másnap mielőtt elindultunk az ezer kilométeres útnak, biztonság kedvéért a sajtot még egy vánkosbörtönbe is bebugyoláltuk és úgy gyömöszöltük be a lakómobil hűtőszekrényébe. Innen még egy Monte Kristóf se tudna kiszabadulni.

— Most gyere ki te piszok! — mondtam, evvel rácsuktam az ajtót.

A hegyeshalmi határátkelőn gyenge volt a forgalom. Kurt Weber már türelmetlenül várta, hogy megjöjjön a magyar váltótársa, mert a finom soproni asszony végre megígérte, hogy feljön hozzá Bécsbe a lakására. Órájára pillantott. Megvolt még – ugyanis kollégájával történt, hogy egyszer a lekezelt útlevelet átnyújtotta a belépőnek s mire kezét visszahúzta az óra már nem volt a csuklóján. Röviddel később már a ´Piroschkagulasch` étterem vécéjében folyt az ádáz alkudozás rá, egy üzbég lánykereskedő és egy török átutazó történelemtanár között.

 Kurt Weber rendberakta az asztalát. Maradék szalámiszsemléjét Vavraneknek a határőr kutyának adta, ki maga sem tudta, hogy melyik oldalon is szolgál tulajdonképpen, ezért mindkét államtól beszedte járulékát. Nem firtatták az altisztek, mert gondolták, hátha valami nagykutya van a háttérben.

Időközben belépésre begördült egy német lakómobil és a vezető lehúzta az ablakot. Ekkor történt a katasztrófa. Weber első pillanatban terrortámadásra gondolt a zalai gáztartályok ellen, amely megbénítja átmenetileg az egész Dunántúl életét, beleértve a légtéren áthúzó vadászgépek navigációs képességét is. Az odőr első hulláma, ami a kocsiból áradt, azonnal megbénította az agyát, de szerencsére a vegyigáz riadót kiváltó jelzőre zuhant.

A szirénák sikoltozására leállt a forgalom és kitört a pánik, csak Vavranek zabálta kétpofára csámcsogva menázsiját. Közben megérkeztek a gázmaszkos terrorellenes kommandósok. Oszlopok, autók fedezékéből szökdelltek elő egymást fedezve a lakómobil felé. Az elvakító hangsokkoló gránát belövésére nem volt szükség. Mikor az első harcos elérte az objektumot, hirtelen beugrott az autóba, feltépte a hűtő ajtaját és ráfogta géppisztolyát a félelemtől remegő sajtra. Most már nem volt olyan hányaveti, rémülten pislogott a fegyver csövébe.

A kommandó parancsnoka lefújta az akciót. Lepecsételtette a hűtőszekrényben lévő küldeményt, amit csak a szerkesztő házában, zárt ablakok és behúzott függönyök mögött nyithat fel. Időközben becsörömpöltek kerékpáron a tévedésből riasztott wienerneustadti sporthorgászok, ugyanis azt hitték, hogy a héten ismét feltűnt a Fertőtóban a Loch-Nessi szörny húga, holott csak Egon, a pénztelen befektető-vállalkozó úsztatta gazdag, de ronda menyasszonyát.

Pest felé szinte eseménytelen volt az út, ha leszámítom a boglári sikertelen rablótámadást, amit visszavertünk. Az elkövetők magyarul beszéltek, de érezhetően francia akcentussal. Biztonság kedvéért azért még a visegrádi kertészmérnök barátommal, aki most Zamárdiba nősült, behegesztettem a hűtőszekrény ajtaját, mert már odaköltöztette hobbiműhelyét, mivel szíve mélyén mindig pap szeretett volna lenni.

Mikor végre elértük Pest határát, már leráztuk a minket követő legmakacsabb francia autót is. Később, ahogy megérkeztünk Laci már a háza előtt várakozott egy szerelőbrigáddal, kik szakavatottan kiszabadították a szállítmányt és eltűntek, mivel a fizetésüket már jóelőre felvették.

A sokmenüs vacsora közismerten fejedelmi volt, amit már az udvarát megjárt szerencsések is több ízben tanúsították. Mikor befejezéshez közeledett az étkezés, szervírozásra került a sajtok vénséges vén anyakirálynője. Mivel én még életemben nem próbáltam ezt az egzotikumot, egy darabig csak néztem, majd kedvet kaptam rá, hogy megpróbáljam. Nem is volt rossz, de nekem ez túl előkelő. Inkább maradtam a hozzám inkább illő lókolbásznál és lilahagymánál.

Sziszi cica őfensége — ki tulajdonképpen a ház úrnője — közömbösen végignézte a vacsorát és mikor engem is meglátott, lemondóan csóválta szép kerek fejét.

— Na, ez is itt van — gondolta —, most megint, mint a múltkor jó hangosan kell vernem saját mancsommal az ablakot, mikor éjjel kegyeskedek bekívánkozni. 

 Sziszi tulajdonképpen a Verő családot, mint személyzetet tartja, és kegyesen eltűri a beléjük nevelt hódolatot — igaz, sok türelmet, megértést és munkát igényelt a betanításuk. Alapjában véve kedveli is a családot — különösen a jóltáplált főkomornyikját —, de tartózkodik tőle, hogy kinyilvánítsa szimpátiáját, mert még elkanászkodik. Jóindulatúlag elnézi hibáikat, mert tudja, hogy csak oktalan emberek.

— Most meg, hogy odavannak ezért az illatos dologért, ami ugye nem rossz, de nem is vadásztak rá sok-sokórás türelemmel. Ezek még biztos nem is próbálták a frissen döglött vakondot, meg mérget veszek rá, hogy még nem ettek idei másodköltésű verébfiókát — gondolta és nagykegyesen visszavonult könyvtárszobájába.

 

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:54 – Adminguru

Média

Egyedül…Egyedül

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nehéz kikerülni ezt az érzést.

(meghallgatom)

 

Eretnek gyilkos démon legyőz hamar.
Gyűlölt ábránd ver kemény kaput!
Ezerszer taposott kígyó emel fejet,
dühödten sziszegve újra, s újra mar.

 

Ülök csak némán, s nézem harapását,
ím pár óra s menthetetlen vagyok,
Nem komoly ez! Legyintek rá már,
s nem faragom bicskával húsom.
Nem szívom sebem kétségbeesetten,
mérgezett vérem nem csorgatom!
S bár tudom e méreg, elpusztít végleg,
orvosért, segítségért már nem rohanok.

Mikor először harapott még indultam
pár métert hatalmas erővel léptem
teli torokból még ordítottam
minden fűszáltól segítséget kértem
Az idő fogy, közel az óra
a „méreg” érzem, bennem szétterül
a kábulat már az agyam szorítja
s a világ köröttem áll, – tehetetlenül.

 

A f?szálak sajnálnak, s magukból nekem
illatos, puha ágyat készítenek
a szél simogat, s csiklandoz lágyan,
hogy ajkamon a mosoly azért ott legyen.

Szeretnék lépni, de béna már a lábam,
a torkomból a hang már kiszakadt,
rázós hideg telepszik rám végül,
– a MÉREG!-
egyedül – egyedül – egyedül!

 

 

 

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:54 – Adminguru

Média

Üzenet odaátról

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ezt a verset Endrének ajánlom.
(egy barátomnak kinek meghalt a felesége)
Olvastam levelét és mélyen megérintett vívódása,
annyira, hogy íme vers kerekedett belőle.
Talán segít átvészelni a nehéz napokat

(meghallgatom)

Hát nem tudod,
hogy folytatni kell ?
Én benned élek tovább !
Szemeden keresztül nézem,
Az élet minden szép csodáját.

 

 

Magadra nem hagytalak,
csak letelt időm itt e porvilágban,
testemből kilépve úszok fényárban,
de ittlétem emlékét rábíztam.

 

 

Neked még tenned,
élned kell tovább!
őrizd együttlétünkből
a szép csodát.
Én nem bánatot,
Örömöt hagytam Rád !
Találd meg ! és lépj tovább !

 

 

Nekem ennyi volt.
Most új világban élek,
gondolataid között még
árnyalakként visszatérek.
s, hogy szerettelek, azt jól tudod,
nem akarom látni
szomorú homlokod !

 

 

Nélkülem, kell most már,
a Szépet megtalálni,
Életed !ÉLNI ! kell tovább,
nem döbbenten állni.
S mit együtt kezdtünk,
hittel végig kell csinálni.

 

 

(meghallgatom)

 

Legutóbb szerkesztette 2019.10.29. @ 10:10 – Adminguru

Média

Közöny

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

(meghallgatom)

elkészült a YouTube változat is

 

 

Közöny

Kocsma falán csak firkált felirat,

mocskos pultnál a pohár csörög,

füstös félhomály, emberi szavak,

ajtóban gyermek sírva könyörög.

 

A féldeci csúszik az öntudat nő,

az emberi érzés tompul talán.

„Apuci kérlek, gyere már haza˝

piros betűkkel a kocsma falán.

 

Eriggy anyádhoz! Ki hívott téged?

De apuci kérlek, kenyérre kell!

Könny csordul az ártatlan arcon,

itt már ez senkit nem érdekel.

 

A záróra eljön, este van megint,

a hűvös szélben a józanodás.

A temető mellett vezet el útja,

kerítés mellett friss hantolás.

 

Virágot szed, asszonyának viszi,

még is csak egy hete temette el,

a sír mellett a gyermeke fekszik,

Ő is holtan —, de kit érdekel.

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:54 – Adminguru

Média

George Bacovia: December

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

-fordítás

 

(meghallgatom)

Nézd, hogy havazik: december…
Szerelmem, figyeld az ablakot!
Szólj, hozzanak még parazsat,
halljam a tüzet, hogy pattog.

 

A kályhához közel hozz széket,
kéményben a vihart hallgatnám –
vagy napjaimat? de ez mindegy-
megtanulnám szimfóniáját.

 

Szólj még, hogy hozzanak teát is,
és bujj ide mellém, kedves!
A Sarkról olvass nekem bármit,
s havazzon… a hó eltemessen.

 

De jó meleg van itten nálad,
Szent minden, mi díszíti szobád,
Nézd hogy havazik december…
Ne mosolyogj… csak olvass tovább!

 

Nappal van s micsoda sötétség…
Szólj hát, hogy hozzák a lámpát.
Nézd, a hó, akár a kerítés,
S dér lepte az ajtónak zárját.

 

Én nem megyek ma már el innen…
Özönvíz el?tt se után:
Nézd hogy havazik december…
Ne mosolyogj… csak olvass tovább!

 

 

Decembre

Te uitÃ?Æ? cum ninge decembre…
Spre geamuri, iubito, priveÃ?Ÿte –
Mai spune s-aducÃ?Æ? jÃ?Æ?ratec
�ži focul s-aud cum trosne�Ÿte.

Ã?ži mânÃ?Æ? fotoliul spre sobÃ?Æ?,
La horn sÃ?Æ? ascult vijelia,
Sau zilele mele – totuna –
AÃ?Ÿ vrea sÃ?Æ? le-nvÃ?Æ?Ã?£ simfonia.

Mai spune s-aducÃ?Æ? Ã?Ÿi ceaiul,
Ã?ži vino Ã?Ÿi tu mai aproape, –
Cite�Ÿte-mi ceva de la poluri,
Ã?ži ningÃ?Æ?… zÃ?Æ?pada ne-ngroape.

Ce cald e aicea la tine,
Ã?ži toate din casÃ?Æ? mi-s sfinte, –
Te uitÃ?Æ? cum ninge decembre…
Nu râde… citeÃ?Ÿte nainte.

E ziuÃ?Æ? Ã?Ÿi ce întuneric…
Mai spune s-aducÃ?Æ? Ã?Ÿi lampa –
Te uitÃ?Æ?, zÃ?Æ?pada-i cât gardul,
Ã?ži-a prins promoroacÃ?Æ? Ã?Ÿi clampa.

Eu nu mÃ?Æ? mai duc azi acasÃ?Æ?…
Potop e-napoi �Ÿi nainte,
Te uitÃ?Æ? cum ninge decembre…
Nu râde… citeÃ?Ÿte nainte.

 

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:54 – Adminguru

Média

Kilépve az éjszakába

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

(meghallgatom)

bontsátok vissza a kéményeket
téglánként
rendre
hogy sápadt éjeken
remegve
annyi bús kopjafa
ne legyen jel
kuporgó házak felett

 

tátongó kürt?k mélyén ha
pislákol még parázs
köszöntse a rokont
a fakó csillagot
mint apró ministráns
ha tekintetén feszül a kereszt
a fekete sípok
síró lelkek gyanánt
a ravatal el?tt
fogják be az éjszakát

 

 

s ha mind az égre néz már
a könyörgés
és csipkés kend?t öltöttek a  fellegek
ragyásan hulljon alá a részvét

 

 

kéregessetek

 

bontsátok vissza versemet is
mint csikorgó szélkakas
tépjétek sorát
sorsát
minden szavát
hogy simuljanak álszent
a szélhez
kövessék sikolyát

 

fedkövét mindahányt
zárszavát mindahányt
helyezzétek majd
ha eljön az id?
sóhajt feledt mellemre  

 

(meghallgatom)

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:54 – Adminguru

Média

Apokaliptika

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

(meghallgatom)

hétbolygós világra
ölelem koronám
lombtalan
szikár remegéssel
halk rezdüléssel
héroszként …
csatázó pallossal
vagy szörnyként …
mint megbotlott titán
roskadt térddel
tüske vérttel
átkelek tán
háborgó folyón
szaggatt tutajon

  

nem is tudom már
akartam-e hogy
körülöttem folyjon 

antik istenek
heccelik a révészt
egy lyukas garassal
izzó vassal
pörkölődik a sötétség 

volt hogy
sem ég
sem föld
csak dermedt víz
ködbehaltan
s egy árva obeliszk
mint jel
hogy mégis lesz
mágusa a sorsnak
emelkedett fel 

kitudja 

miért szomjaznak
kútfők
víztelen
csobbanás nélkül
reménytelen

Legutóbb szerkesztette 2019.09.11. @ 06:43 – Adminguru

Média

A Nyugatinál

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

(meghallgatom)

Fénykorába` Eiffel jobb lábával kelt fel,
– s hol a török ült – hagyott örökül
csuda állomást, bár az áldomást
már nem a restiben issza,
ki szomjan halni rest.

 

őskövült sóhaj a Nyugat felé
most unottan tér be a Mc Donaldsba,
s fölülmúlhatatlan az aluljáró,
ha hajnaltáji járót, s kelőt
(háló)zsáknyi gondolat ébreszt.

 

Míg nyűgös villamos csilingel,
kilincselni készül sok ember.
Kirakat, divat, retro, és metró,
innen indul a boldogság-pótló:
lázas a pláza, népe alázza a koldust,
s a Westend ma sem ér véget.

 

Legutóbb szerkesztette 2019.09.11. @ 06:43 – Adminguru

Média

Tagadj meg….

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Hogyan is kérhetem, a legtöbbet, a legszebbet Tőle ?

 

(meghallgatom)

Tagadj meg, ha csókom

nem oly lágyan érinti meg

             szépívű ajkadat

ahogy a hajnal csókja

suhan át az alvó virágokon

lehörpintve róluk

a mézízű gyöngyharmatot.

Tagadj meg, ha kezem

nem oly puhán simítja végig

                   gazella testedet

ahogy a hűs reggeli szellő

hullámzik végig

az aranyló búzatengeren.

Tagadj meg, ha nem én leszek

ki legszebb perceit adja életednek

s nem tudnék oly szépet varázsolni

mint milyet a delelő nap vetít eléd,

tünékeny csodálatos képeket.

Kergess magadtól messze el

mint undok álszent csalót

ha nem úgy ölellek át

mint ‘hogy az életet adó levegő

öleli óvón e gyönyörű földet.

Ne kíméljen engem szikrázó haragod

ha nem tudnám teljesíteni minden,

még ki sem mondott óhajod

ha nem azt keresné érted égő lelkem

hogy Téged az öröm mámorába rejtsen.

Pusztíts el, — vagy engedd

vágyam, dobbanása legyen szívednek

hogy az álom valóra váljon

a „kék madár” válladra szálljon.

Sóhajom – sóhajod legyen,

legyen mire oly rég vágyom

üstökös mámorként omlani

szivárvány-gyönyör öledbe

mint ahogy a folyók ömlenek

a szikrázóan mélykék tengerekbe.

S ha, „Abban” a pillanatban

felszakadó sóhajodban

nem semmisül meg minden bánat

s egy villanásra

         nem lesz vége a világnak

s nem hullsz párnádra aléltan

mint fáradt vándormadár a célban.

Tagadj meg! Kergess el!

Szikrázó haragoddal pusztíts el!

Mert hazugság volt minden ének

dalaim csak hamis fények

s nem tudtalak mennybe vinni téged.

Legutóbb szerkesztette 2019.09.11. @ 06:43 – Adminguru

Média

Őszi kép

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

(meghallgatom)

Mily gyönyörűség

őszi határban,

simogatóan

lágy napsugárban.

 

Bíbor aranyban

fürdik az erdő,

glória fénye

rajta a felhő.

 

Nem dalol ott már

trilla madárka,

száraz avarban

lassul a vágta.

 

Állok a fényben,

táj gyönyörében,

lelkembe zárom,

jó lesz a télen.

Legutóbb szerkesztette 2019.10.29. @ 10:22 – Adminguru

Média

Disszonancia

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

(meghallgatom)

Furcsa. – Hallgasd !
                a hangokat elfeledtem
                és nem találok harmóniát
disszonáns rekedt hangok feszítik
hangszálaim rekedt húrját.
 
Fülem nem fogad be
    szárnyaló Verdit
     izomborzoló Paul Mc Cartney-t
      szobámban 100 decibel dönög
       Saint Saéns haláltáncát járja
                benne ezer csont csörög
s mind köszöntésem várja !
 
Kezemben a Dán királyfi gondja morog :
„ Mert mily álmok jőnek a halálba,
ha leráztuk mind e földi bajt ?
 
És tényleg !?- álmodunk-e majd ?!-
és szobámon átrobog a vonat,
és förtelmes kattogás morzsolja szét,
                   József Atilla szép fejét.
 
A fotelban Ady  csipkefínoman lebeg
                „ őrizem a szemed „
                s kérdem Tőle : Én kinek ?
 
Hallgasd!
                A hangokat eltévesztem,
                csak verem a zongorát !
Tanultam énekelni ,
hosszú éveken át,
meleg fény? dalt dalolni,
és ADNI !-   
   HARMÓNIÁT !-
mindenkinek !- és kéretlenül is.
Most elhangolódott minden,
nem hallom a melódiát.
 
Kérlek ! taníts meg
újra énekelni, ha tudsz !
hiszen Te tudod engem mi hajt
mond meg hát,
Akkor, – álmodunk-e majd ?!
Vagy mutass új verseket
                és mutass új dallamot
mert az összes régi
      csúnyán megkopott!
 
A vidámból  — kesergű lett,
A forte   — pianóvá alkudott
és NÉZD! — a szobám halott !
a hamutartóban – Tömegsír –
                halom csikk hever,
                      mind égett ! remegett !
 
Jut eszembe szegény Radnóti szava :
„ Félig szitt cigarettát érzek
   a számban a csókod íze helyett.
De voltak-e csókok ?
                voltak-e ölelések ?
                vagy mind, az én ostoba
                hazudozásom lopott
                fényében égett ?!
s ha voltak is – lesznek-e még,
s ha lesznek elhihetem-e
                hogy őszinték.
Vagy azt mondd meg nekem :
vajon – akkor –
 álmodunk-e még kedvesem ?
vagy mondd el, ha tudod
Tőlem, – Így !- miért szökik a fény ?
az egyedüllét , miért enyém ?
mi hibám miatt ? — van hogy
Szerettem,
és mindent meg is tettem
és most itt állok szárnyszegetten
                               és egyedül !
 
 
 
S ha most a lelkiismeret
                vagy az emberség
                vagy szánalom
tollat, papírt tesz eléd,
vagy megformálódik agyadban
valamilyen példabeszéd,
Hát…. meg-ne erőltesd magad.
 
Sokat ne írj, ne is mondj nekem.
Tanácsid mind-mind ismerem !
( elmondtam magamnak én is !)
és ismerem kifogásaidat is
mellyel megmagyarázod ,
                MIÉRT NEM !
Nos ezt ne tedd velem,
csak arra kérlek
ha számítok valamit még
csak azt tudasd velem,
                „ha majd befagy a jég,
Utána. — álmodunk-e még ??!
 
Ajánlás
 
Ó ne hidd! — versem olvasva—
    hogy miattad,
      hogy sajnálatodért
        kivált azt ne hogy
           kegyelem szerelmedért !
                szólt e vers – ó nem !
Hiszen csak úgy elmélkedem,
s ha gondot okozna,
Hát ne törődj velem !

Legutóbb szerkesztette 2019.09.11. @ 06:43 – Adminguru

Média

Hányszor

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

(meghallgatom)

mint bölcsőbe   anya gyermekét

helyeztem lelkem

virágos rétre

s ringatott is égnek kékje

féltve

szenvedélybe

míg rám hajoltak fények illatok

szememre festettek

egy röpke bánatot

 

nyíló tavaszok

szóljatok

hányszor kúsztok még

deres süvegem felé

hányszor kiált még rám

téltemető sárgán

ligetek könnyes avara

 

korhadt ágakon sikolt

lépteim zavara

 

mondd hányszor

 

mint palló ha görnyed

csacsogó csermelyen

ölelnék  még rád

illatos partot

lilán

míg zajlik a jég sután

 

s hagynám ringani a pufók rügyeket

rét-palettán duzzadni

hunyorgó színeket

 

lám

sziklákon pereg már a bércek fehérje

s ajkam ha éri

érzi

ezer érből sír a tél

és utol ér

és utol ér

 

(meghallgatom)

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:38 – Adminguru

Média

Homokvár rapszódia

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

(meghallgatom)

alázattal térdel
idő-zúzta kagylók törmelékén

-görnyedve formázza így sóhaját a lélek-

s homokvárát építi
könyörgőn két tenyér
álom foltos zilált tornyát
hazug ábrándoknak
míg mell dübörög
a könnyek árka fölött

felvont hídján lóg zord bástya
megtorpant lépés
roskad tövén
elterül hosszan árnya
borul az alkony pamlagára
fáradt emlék
zihálva
csepegtettem homokvárat
túlcsipkézve rezg? kézzel
-tán agyonvertem-
szeretkeztem minden ívével
minden bástya szögletével

ó én szemcse
homokváram megszállott lelke
szeretkeztem izgága tajtékkal

hogy muzsikált árka
míg partját nyaldostam

homokórám számol
zuhog kupolák száraz kérge
nyaka fojtogat
és én belé szorulva
pörgök
pörgök
hajdan volt váram kopott szemcséit
simogatva
szeretkeztem minden ívével
minden bástya szögletével
és vacogtam
vacogtam egyre
míg tenyerem homokváram csepegtette

ma már kezem nem épít
markom már tárva nyitva
hogy széthulló váram
minden neszét
felfogjam

 

(meghallgatom)

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:39 – Adminguru

Média

Cafe Héttorony

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

(meghallgatom)

Somorjai nyolc óra tájt vette a kalapját, botját, és fütyörészve – megrögzött szokásának megfelelően – ballagott a kávéháza felé. Útközben – a sarki virágáruslánytól vett egy szál fehér szegfőt, melyet komótosan a gomblyukába tűzött. A villamos csilingelése fölidézte az aznap hallott kuplét, s bosszantotta, hogy nem emlékszik a második strófára.

A Luxus kávéház előtt, még eszébe jutott, hogy nincs nála cigaretta, ennek okán átment a szemközti trafikba – erős dohányos lévén.

– Kisztihand nagysám! Doboz leventét kérek.

– Jó száraz, szerkesztő úr, váljék egészségére.

Mint te vagy lelkem – gondolta magában Somorjai.

A kávéházban még üres asztalok sorjáztak, de az ő asztaltársaságából már ketten is képviseltették magukat a galérián. Éppen valami verset boncolgattak hevesen, amit Agócs írt tegnap, de összetépte a kéziratot.

– ’szolgája az uraknak – biccentett feléjük Somorjai, leülvén megszokott helyére.

– No maga beállt bonvivánnak? Mitől virágzott ki a gomblika?

– Befejeztem egy novellettemet az éjszaka, remélem még a héten hozza a Budai Hírlap.

– Nocsak – szól Kenéz – nem is tudtam, hogy már végigvette az ABC-t. No miről írt?

– Egy képzeletbeli társaságról, akik nem ismerik egymást, csak leveleznek, meg kéziratokat küldenek egymásnak. Darab idő múlva, jobban ismerik egymást, mint a szerkesztőségben egymás mellet ülő skriblerek.

– No, szép lehet – veté közbe Agócs – nem is beszélnek csak leveleznek? Akkor irkálhatnak össze-vissza mindenfélét. De hogyan ismerhetnék egymást? Kétlem.

– A papír megbír mindent, sokkal őszintébbek egymáshoz – magyarázza Somorjai.

– Olyan dolgokról írnak, amit talán legjobb barátjuknak sem mesélnének el. Az emberekben nagyfokú exhibicionizmus lakozik. E késztetésüket ebben a formában tökéletesen kiélhetik. Mellesleg mi itt lopjuk a napot, vagy tizenöt éve, és ismerjük egymást? Egy frászt!

– El tudják képzelni, hogy személyes kapcsolat nélkül, lehet jóíző disputát folytatni? – kérdé Kenéz.

– A remekművemben épp ezt föstöm le. Mi itt nap mint nap unjuk egymás képét. Már akkor tudjuk, mit akar a mondani a másik, mikor az még ki sem nyitotta száját. Ezek meg csak akkor írnak, ha van mondani-, vagy írnivalójuk. Nincs kényszer, nincs fölös smúzolás. Ez a jövő, meglássák.

– No nem szeretnék a maga jövőjében élni – fordul el Agócs az arra kacsázó pincérhez, még egy kapucínert rendelvén.

– A kávéházaknak pedig meg vannak számlálva a napjai. Nézzen körül. Csak a megszokás hozza ide a népeket, kiül az unalom a képükre. Mindenki rohan napközben, ez a córesz tönkretesz mindannyiunkat. Bélyegre még futja egy darabig, mi is így fogunk diskurálni, ha még lesz miről.

Agócs hirtelen mozdulattal leverte a hamutartót az asztalról. Ettől fölriadt, és sebesen beverte a klavírba a sorokat, majd kattintott nehányat, és várta az olvasókat.

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:39 – Adminguru

Média

A kosárfonó dala

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

(meghallgatom)

 

lásd kosárfonó voltom

dühöm kalodák foglya
nem bömböl át
mint vizek tajtéka
gőgös hidakon

csak bent zokog
csendesen a szó
leheleten érlelt
megannyi szó
elhúzott nótákon
sikolt a vonó
mint penge
ha késpallóba vágva
remegne

borókám terem
hétszer nyúzott vesszőt
rendre
és hegyek nyáján görnyedve
könyörög

üvölts már

kazincik feszülnek
kétkantárnyi testeken
dolmányok repednek

üvölts már

lásd kosárfonó voltom

szájpadláshoz tapadt
sikolyom
dúcában vergődő szelíd galamb

venyigék árnyékából
nyüszít törékeny szavam

 

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:39 – Adminguru

Média

Pogrom

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

(meghallgatom)

én láttam
gyűlölni népet

vicsorgó hordát
gyilkos őrületben

láttam
szénán érlelt fegyvert
mint ponyvák alá
vakon döf
becserkészve áldozatát
láttam
dorongot
husángot
láncot
téboly ásta sáncot

anyám könnyű álmot ígér

nyög a szó
a magyar
remél
még
remél
s veszti szemét
hangtalan

s láttam őreit a rendnek
tétlen
árnyékában gyűlöletnek

láttam vérben
vérem

hatott-e rátok
akkor
ti mindent tudó
pannon férfiak
hatott-e rátok
a platón görnyedő
igazság
a sikaszói

vagy csak az ámítás
szajkózzátok untalan
minek a tudat
mi óvja nemzetet
tagadjátok még ma is hogy
másképp tombol az olt
rég nem egy a hang
tán sosem volt

hiába ígér könnyű álmot anyám

ha túrjátok párnába fejetek
nyugodt-e éjetek
nappalok szülte
hazug szavaktól terhes
éjetek

éljetek igazságot
gyilkolót
kifüstölőt
rombolót
csak egyszer
csak egyszer
éld igaz sorát a magyarnak

és érteni fogod
a bolyai szobrot
apát és fiát
a sírhalmokon a kopjafát

a királyi tábla padlásán
turbékoló galambokat is
talán

 

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:39 – Adminguru

Vers

Még egy perc

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

(meghallgatom)

 

Még egy perc,
És ez az egész valósággá válik.
Még egy perc,
És ez a világ darabokra málik.
Még egy perc,
Majd eltelik egy óra.
Még egy perc ,
Az id?t kutatóra.

Még egy perc,
A lassú táncnak vége .
Még egy perc,
Az Isten szerelmére.
Még egy perc,
A fáradt fuldoklóra.
Még egy perc,
Pereg lomhán a homokóra.

Még egy perc,
A csodára várva.
Még egy perc,
Az elmúló világra.
Még egy perc,
A gyanakvóra.
Még egy perc,
Megint eltört egy óra.

2000.09.23.

(meghallgatom)

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:39 – Szita Gábor

Sci-fi

Nekifutás

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Űrhajósok Kézikönyve 2.
Hát ez aranyos… most akkor mi van? Hagyjuk az álmokat ? Vége a mesének, mégse fogunk elszökni, jön az óvónéni és betakargat, nem változik semmi.

Van bennem valami, ami (aki) tiltakozik.

Hogy ki ? Nyilván az, akit a büntetésről szóló részben ki akarnak dobni az űrbe…

– Neeee, várjatok ! várjatok ! én nem akartam semmi rosszat ! ez az egész csak egy félreértés,…

Remélhetőleg a többiek nem elég bölcsek, vagy legalábbis vannak köztük érzelgősebbek, akiknek megesik rajt a szívük…

– Igen, akkor halljuk, miért követted el a BŰNT ???

…..miféle bűnt ??? erre vonatkozóan a tízparancsolat egész jó kiindulási alapot ad, bár van olyan közte, amiért ma már talán nem dobnak ki valakit az űrbe, ehelyett viszont az úgynevezett fejlődés magával hozott olyan új lehetőségeket, amire korábban a Jóisten sem gondolt… ( pl. egy kokain ültetvény öntözgetése, a pszichikai terror, vagy az emberek génjeivel történő játszadozás…)

A helyzet az, hogy amikor az ember a BŰNT elköveti, de legkésőbb amikor már ott áll az űrbe vezető zsilipnél , ezek a hangok benne is megszólalnak. Sőt, ha a szigorúan vett racionális bizonyításhoz ragaszkodunk, s megkérdezzük a már jó néhány évtizede körbe-körbe járkáló filozófusokat, kiderül, hogy mai napig nem tisztázott a tudatunk és az úgynevezett valóság viszonya. Nincs hitelt érdemlő bizonyiték rá, hogy amit a külvilágnak gondolunk, az valójában létezik. Lehet, hogy csak egy barlang falán lógó kocsonya képzeli ezt az egészet, s mindenki „bennünk” van ?…

Ha bemegyünk a sarki kocsmába egy sörre, és beülünk egy autóverseny-szimulátorba, hogy gyakoroljuk az ittas vezetést, a történetből a sör az egyetlen „valóságos” dolog, a kép, a hang, a rázkódó ülés, mind egy ügyes szerkezet műve, ami összehangoltan megtéveszti érzékeinket, a „valóságos” autóvezetés szimulálása érdekében. Ha egy ember alkotta gépezet képes arra, hogy összehangoltan megtévessze három érzékszervünket, akkor miért ne lehetne képes a Mindenható arra, hogy az összes érzékszevünkkel ugyanezt megtegye ?

Na, de térjünk vissza a Bűnöshöz. Ha meghallgatom az imént idézett hangokat, azt kell mondjam, a Bűnös nem „valaki közülünk” , hanem egy , mindannyiunkban meglévő darabka, ugynúgy megvan mindenkiben, mint az itélőszék, vagy az érzelgős együttérzők csoportja.

Mielött felháborodnál, el kell mondjam, hogy én is csak akkor lepődtem meg magamon, mikor elolvastam Robert Merle „Mesterségem a halál” c. könyvét, amely egy náci koncentrációs tábor vezetőjének az életrajza. A kitűnően megírt regényt nem tudtam letenni, igy nem is volt időm átgondolni közben a történteket. Sodort magával a cselekmény, s csak akkor ocsúdtam fel, mikor a nürnbergi itélőszéken feltették a kérdést : „Bűnösnek érzi magát?„. A főhőssel együtt válaszoltam : „Nem !” Pillanatnyi döbbenet után ugyan magamhoz tértem, de tudomásul kellett vennem : van bennem valaki, aki számára vonzó a preciz munkavégzés, a szépen elrendezett szerszámok, az elvárásoknak való megfelelés, stb, akiből lehet egy jó órásmester, de lehet tömeggyilkos is, ha a sors úgy hozza.

Azóta legalábbis nem szeretek ítélkezni. Másokon.

Először magamban szeretnék rendet tenni. Az öregek szokták emlegetni ennek a fontosságát, azt állítván, hogy ha magadban megteremted a harmóniát, a külvilágban is helyreáll a rend.

Igy már kezdem érteni, mit akartak ezzel mondani. A harmónia az az állapot, mikor a benned lévő hangok eszeveszett zsivalya valamiféle dallammá szelidül, amiről Philip Toshio Sudo „Zen Gitár” c. könyvében ír, ez az a dallam, aminek a megszólaltatása jöveteled célja és ez az amitől földi életed értelmet kap.

Néhány éve , mikor egy barátom megkérdezte, hogy vagyok, azt feleltem, épp szétszedtem magam, s most megpróbálom összerakni a darabokat, kihagyva ami idegen, hátha lesz belőle valaki, aki hasonlít hozzám .

Miről beszél ez ? kérdezheti, akinek a személyisége egyszerő és világos, de vannak sokan, akik fejében többen vitatkoznak, van aki csak ül és figyel, mások meg cselekszenek, néha függetlenül attól , mit döntött a “bizottság”. Kik ezek a fejemben ? És ki vagyok én ? -kérdezheti, aki érzett már hasonlót. Hát én utánanéztem, és találtam néhány érdekes apróságot.

Nem tudom, mi a VALóSÁG, csak modellezni próbálom azt a bonyolult zűrzavart, amit néha a fejünkben találunk. Ha érted, amit irtam, igaz, ha nem, légy hálás az őseidnek, és örülj, hogy neked nincsenek ilyen problémáid.

Legutóbb szerkesztette 2019.09.17. @ 07:37 – Gábor Imre