Balogh Arthur : Az álom

Nyomtatás

– Az álom. Az álomról beszél nekem?
Holczer poharát letette, de tekintetét nem vette le róla. Barátja is sört ivott, ám nem a buborékokat, hanem a szemben ülő arckifejezését kutatta.
– Egy rögeszmévé vált – folytatta Holczer. – Be kell vallanom, hogy egy rögeszme. Tudnia kell, hogy éjjelenként legalább kétszer visszatér az álom! Persze, nem vagyok pszichológus, és a fiatalkoromban olvasott könyvek csak szexualitásról, nemekről, rögzítésről, vagy Ödipusz-komplexusról: az apa gyűlöletről, vagy anya iránt érzett szerelemről beszéltek. Ma meg kíváncsian szeretném ismerni, hogy mit jelent az álmom?
Körülöttük a kávéházak szokásos nyüzsgése, délután ötkor, az irodák zárása után. A bárpult előtt férfiak könyököltek egymás mellet boldogan, megszabadulva minden kötelezettségtől, sört ittak vagy más, különböző színű italt. Egyszerre beszéltek, miközben a pult mögött a bárpincér érzéketlen arccal törölgette a mosógatógépből kivett gőzölgő poharakat. Foglaltak voltak az asztalok is. Barátok, kollégák üldögéltek és beszélgettek, amíg a kevésbé világos sarkokban néhány fiatal pár, diákok ültek, előttük egy-egy Cola. Fejük összebújt, hogy jobban hallassák elsuttogott titkaik.
– Nem tudom hol van, a helyet nem ismerem. – Holczer tekintete az öt pohár ellenére, melyek az asztalon előttük sorakoztak, élénk és tiszta volt.
– Hallott már arról, hogy álmodni lehet a szagokról? Én, én álmodom. Érzem a hús és a vér szagát. Mint mondtam már, ez a kezdete. Érzem az undorító szagot és hirtelen egy húsfeldolgozó futószalag előtt találom magam. Húsüzem? Konzervgyár? Fogalmam sincs. Soha életemben nem tettem be a lábam egy vágóhídra, vagy konzervgyárba. Pedig egy láncban voltam. Végtelenbe nyúló sín, sem eleje, sem vége.
Embermagasságban felakasztott borjúfejek. Két kampó között félméteres távolság. És képzelje, az egy helyett, kettévágott borjú fej érkezik! Valójában két fél fej jön elém. És ha látná a két fél fej tekintetét! Mindkettő szemrehányó tekintettel néz rám! Öltözetem fehér, mint a henteseké, vagy orvosoké, vérfoltokkal mindenütt, és kesztyűs kezemben egy kanálszerűség van, kivenni az agyakat.
– Mit? – Barátja hirtelen undorral letette poharát.
– Jól hallotta! Az agyat! 45 másodpercem volt a két fél fejre, kivenni a két fél agyat, és egy időközben egy második láncon elém érkező kis műanyag dobozba tenni.
– Undorító! – Barátja fintorogva ürítette ki poharát.
– Nekem mondja? – Holczer beszéd közben a lassan eltűnő habot nézte. – Álmomban a legrémesebb, hogy képtelen vagyok kiüríteni a két fél fejet. Minden logika ellenére – itt látható az álmok valótlansága –, a lánc nem áll meg. Késésem ellenére a fejek megállás nélkül érkeznek. Egy második fej összeütközik az elsővel, majd egy harmadik, és így, a végtelenségig. Végül is leesnek a fejek a láncról. Megpróbálok a kanállal kivenni egy agyat, miközben egy másik a lábamra esik, vagy a kis műanyag dobozra. Néhány perc és mindenütt borjúfej. Körülöttem nincs más csak fél borjúfejek. Eltemetnek, és érzem a vér szagát, a nyers hús szagát. És abban a pillanatban, amikor a hideg hús majd eltemet teljesen, ordítva felébredek.
– Persze, a felesége is felébred!
– Igen – válaszolt Holczer. – Ismeri jól az álmom, és azt gondolja, hogy bolond vagyok.
Poharát kiitta, és int a szomszéd asztalnál kiszolgáló pincérnek. Kettőjüknek újabb poharat rendelt.
– Látja jól, nem kell nekem álomról beszélni. De ha tudhatnám, hogy mit jelent? Mit akar mondani? Biztosan egy tudatalatti jelzés. Az a baj, hogy nem értem… semmit nem értek…

***

Kép: Francisco de Goya festménye