Mint forró aszfalton fáradt esőcsepp,
nyom nélkül, folyton követtelek,
ahol nem létezik tér és az idő,
egymásból alkottunk képeket.
A Hold súlya alatt fáztam veled,
majd rugaszkodtunk egymásnak,
(…)
van, hogy mindentől féltelek,
és rácsok mögé zárnálak.
*
A idő változik, de mi nem (!)
hisz’ nincs mire emlékezni;
ha nem történt veled semmi sem,
nincs kupolád, sem romjaid,
ha nincs varázshegyed, nincs hit,
csupán néhány hozzád írt idézet,
az emléktelenség szétszakít!
Jelenbe zökkentem általad,
a pillanat magába ölel,
bennem ismerted meg önmagad,
álmodra, álmom felel.
Legutóbbi módosítás: 2021.09.05. @ 17:55 :: Serfőző Attila