Úgy van az, hogy nekem valóban öröm
madárdalokban dallamot találni kint
a kertben, s fejtegetni csicsergéseikbe
rejtett szavaik hosszas sorát, de titkos
nyelven szólnak ők, kik ékes tollakkal
ruházva fel, kicsit sem gondolkodnak úgy
a szárnyalás felől, mint én szegény fejem.
Mily gondtalannak tűnnek ott a fákon!
Égben, ágban bíznak mindhalálukig,
és nincsen bennük cseppnyi nyűg,
se dac, csak méricskélik naphosszat
az Isten ujjának hitt kondenzcsíkokat.
Nem kételkednek semmi jóban ők, s
dalolva élik napjaik javát – biztatásul
fölénk röpülve jelzik; az embereknél
rejtve szép a szárny!
