Este van, tíz körül jár. Kettesben vagyunk, egymással szemben. Annyira közel van, hogy akár meg is érinthetném, szóval a hangulat meghitt.
Egy darabig szótlanul nézzük egymást, aztán valami belső kényszertől hajtva hirtelen beszélni kezdek, és akkor, ott, azt hiszem mindent elmondok, ami csak az eszembe jut.
Minden kósza gondolat szóvá válik bennem, egyszerűen nem tudom abbahagyni, csak mondom és mondom, miközben az arcát figyelem, ami komoly, érdeklődő.
Egy pillanatra sem veszem le róla a szemem, analizálom, akár egy pszichológus, pedig ismerem már ezer éve… Egy sokat megért borostás arc, amit mély barázdák szántanak, és az a huncut gyermeki szempár, ami még mindig képes csillogni, ha olyan dolgokról van szó, amik felkeltik az érdeklődését.
Elmesélem neki, mennyire jól megy a sorunk. Sikerek minden tekintetben. Siker a munkámban, ahol azt csinálom, amit szeretek, és ezért rendesen meg is fizetnek. Ráadásul tehetséges is vagyok, ezt olyanok állítják, akik értenek hozzá.
A család, az anyagiak? Köszönöm, megvagyunk. Tavaly vettünk egy kétszáz négyzetméteres, kertes házat. A Milovecz tervezte… Még egy hangulatos tó is van a kert végében, gyönyörű mocsári ciprusokkal körbevéve. Egyszer beugorhatnátok, rendeznénk egy fergeteges grillpartit.
Az autót is lecseréltük egy tágasabbra, amolyan családira, de nem akarok felvágni. Egyszerűen csak a tavalyi év nekem nagyon bejött.
Tessék? A Covid? Édesanyám betegsége? A két számjegyű infláció? Ugyan, urai vagyunk a helyzetnek. Nem kell aggódni!
A gyerekek? Mit mondjak – rendesek, szófogadók! Segítenek mindenben. A szobájukat is ők tartják rendben.
Tibi fiam, most hetedikes. Állandóan hozza haza az ötösöket meg a dicséreteket. Sportol, atlétikázik. Múlt szombaton első lett kétszázon a megyei futóversenyen. Szabadidejében sokat olvas, műveli magát. Azt mondja író lesz, persze csak az egyetem után.
A Panni most negyedikes, zenesuliba jár. Egy csoda! Hallanod kéne, ahogy énekel, és zongorázik. Mellette versenyszerűen sakkozik, Királycsel, Benóni, nem számít, engem simán bemattol. Orvosira szeretne menni, azt mondja azért, hogy segíthessen a betegeken…
Nórával, hogy vagyunk? Hogy lennénk?! Ugyanúgy imádjuk egymás, mint harminc éve, mikor összeházasodtunk. Tudod, olyan ez, mint a bor. Idővel csak egyre jobb lesz.
A szex? Indiszkrét kérdés, zavarba hozol… Neked elárulom, az is tökéletes. Higgy nekem, ötven fölött kezd igazán jó lenni! Heti kétszer vagy háromszor mindig összejön, és…
Néz, azokkal a gúnyos, vesébe látó szemekkel.
Ne már, ez most komoly? Te kiröhögsz?
Feladom! – sóhajtok színlelt rezignáltsággal, miközben ördögien vigyorgó tükörképemmel nézek még mindig farkasszemet.
A kezembe veszem a fogkefét, a csap alatt megnedvesítem, majd nyomok rá egy csík fogkrémet. Akkurátusan mosni kezdem a fogam, miközben arra gondolok.
Megint elröhögtem… Sosem fogok tudni rendesen hazudni!
Legutóbbi módosítás: 2022.08.21. @ 18:06 :: Bereczki Gizella - Libra
