…mert én magamban hordozlak
sejt szinten szeretlek
veled álmodtam
s ha a bánat pántja kötözi is szívem
még ma is
hangodra nyitottam ki szemem
Pedig a nagy ágyon egyedül feküdtem
magányos nem voltam
mert ott voltál velem
mélyen
az ölembe ringattam szerelmed
a felkelő nappal is
te simogattál meg
Tudsz-e úgy szeretni
hogy benned éljek
az ebédnél
mindig melléd leüljek
még ha a szürke nap
messzire is kerget
úgy érzed-e mindig
hogy veled egyesültem?
Fázol-e ha fázom
a szomjam oltod-e
figyelsz hogyha szólok
– szeretsz-e ennyire?
Ha mellkasodban
az én szívem dobban
érzed-e fájdalmát
az én dallamomnak?
