Csak átsétálsz a parkon könnyedén,
és senkit sem kérdezel, de mégis jól
tudod, hogy mennyi titkot hordoznak
az első festés óta megkopott padok.
Szerelmi vallomások nyugszanak
a háttámlákra vésve – szálirányba
szív és dátumok, s hiába áztatták
utólag könnyek annyi nap, magába
rejtett minden monogramot a pad.
Rajta délelőttönként még csókok
perzselődtek, sistergő parázsviták
is elhangoztak ott, ám dél körül már
idős urakkal derűig szórakozhatott.
A délután zsivajjal érkezett felé,
gyerekrakást bontottak rezdülései,
és aztán estbe fordultával, amikor
már egyre nyirkosabbá vált a pad,
még reccsent egy kicsit, végül
a nap egészen éjjelig apadt.
