A nő lassan sétált a Duna-parton, amikor észrevett egy patkányt. Ott feküdt az út közepén, a hatalmas, szőrös tetem. Hirtelen beugrott, ez fogja majd őt komótosan rágcsálva felzabálni. A félelemtől először megbénult, majd velőtrázó sikollyal törte meg a Duna-parti csendet. A patkány ugyan döglött volt, de ezt nem érzékelte, a páni félelem pedig egyre erősödött. Nyár volt, szép idő, nyugalom, ez a sikoly nem illett ide. Az arra járó férfi nem értette a jelenetet, segítségére sietett, próbálta nyugtatni, nem járt sikerrel, ezért mentőt hívott.
A sikoltozó nő betegsége hidegrázással kezdődött, kapart a torka, felsejlett benne, hátha covid, bár már a járvány csendesült, a vírus még itt ólálkodott az emberek között. Másnap alig tudott beszélni, ilyen megfázásban még nem volt része, megint rávillant egy pillanatra a covid. Harmadnap még rosszabbul volt. Feküdt egész nap, estére már alig kapott levegőt. Hívta a lányát, aki jött azonnal, próbálta megnyugtatni. A levegővétel azonban nem működött rendesen, ki kellett hívni a mentőt. Megmérték a vér oxigénszintjét, nagyon alacsony volt, oxigénpalackra kötötték. A gyorsteszt azt mutatta, covid vírussal fertőzött, a lánya szerint ez felsőlégúti betegséggé avanzsálódott, így egyáltalán nem volt mitől félni. A tünetei erre nem erősítettek rá, intenzív osztályra került és folyamatosan kapta az oxigént. Fáradt volt és félt.
„Édes Jézus légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk” – soha nem szokott imádkozni, akkor mégis ez a mondat vert fészket az agyában. Érdekesség a dologban, akkoriban elmélkedett arról, majd valamikor sok év múlva a történelem az ő nemzedékét bűnös nemzedéknek fogja tartani. Ezek azok, akik nem tapasztaltak meg háborút, nem tapasztalták meg ötvenhatot, nem építették újra az országot, csak éltek, és romboltak, mert ekkor már az országnak nem volt ipara, nem volt mezőgazdasága, vergődött hatalmas összeszerelő műhelyként, semmi dicsőség nincs az egészben, és akkor jött ez a vírus. Úgy jött, mint egy kárpótlás, mert valamit mégiscsak meg kellett élni, ha már nem tudták kiaknázni a békét, a nyugalmat. Megérkezett a háború is, a vírussal éppen a küszöbön találkoztak, az egyik ki, a másik be. Ugyan ez a háború csak a szomszédban zajlott, de érzékelhetően fenyegette a világ békéjét, rengetegen menekültek, haltak meg, városok kerültek enyészet alá a folyamatos bombázások miatt, mindennap hallható volt valami elrettentő hír.
A kórházban sokan serénykedtek körülötte. Megnyugtató volt, szakértő kezekben van és éppen húsvétkor. Ez jó ómen, azt mondta neki a feje felett bóklászó orvos, „most el fog aludni, kap egy csövet lefelé a torkán, így hatékonyan segítünk lélegezni”. Nyugodt volt, érezte, biztosan minden rendben lesz.
Azután egyszer csak magát látta belülről, ott dobogott a szíve, piroslott a tüdeje, látta a gyomrát, a bélrendszer összegyűrődött elegyét és látta azt a patkányfejet, amelyik a gyomorszáj környékén kandikált ki. Azt nem érzékelte mi folyik körülötte, nem hallotta a gépek halk zümmögését, azt azonban tudta, hogy innen nem menekülhet, és akkor elindult a patkány. Először a gyomra környékén nyaldosta a belső szöveteket, de hamar odaért a tüdőhöz. A tüdő felületén kezdett nyalakodni és ez mintha ízlene neki, bele is harapott. Jólesően csócsálta a tüdőszövetet. Rettegés fogta el, kiáltani akart, segítsen valaki, mert felzabálja egy patkány, de semmilyen szinten nem volt képes mozgásra, csak feküdt tehetetlenül. A patkány pedig evett. Egyre nagyobb falatokat kanyarintott a tüdejéből, még jó, hogy nem tudott lélegezni, hisz lassan egyáltalán nem is lesz mivel. A tüdeje fogyott, a patkány pedig minden falattal nagyobb lett.
Két hétig volt a gépen, amikor levették, nem emlékezett semmire. Újra tanult mozogni, nehézkesen tudott csak, de szorgalmasan tornázott, a gyógytornász elégedett lehetett vele. Kint sütött a nap, ettől a kedve is sokkal jobb lett. Érezte a szép jövőt, eljött a pillanat is, amikor hazamehetett. Ünnep volt az egész család részére. A családban ő volt az összetartó erő, napi kapcsolatot tartott a többiekkel, ennek a hiányát mindenki érezte. Otthon gyakran relaxált, rendszeresen járt a Duna-partra sétálni, éppen egy ilyen séta során, amikor már teljesen egészségesnek érezte magát, meglátta a vízparti úton a patkányt. Rettenet ült a szemében, fülsértő hangon sikoltozott még akkor is, amikor a mentőbe tették. Kapott egy nyugtató injekciót, a sikítozás abba is maradt, de a szeméből a rettenet nem múlt el.
Legutóbbi módosítás: 2022.04.29. @ 20:14 :: Bereczki Gizella - Libra
