Tavasz jön lassan, csöndrajok
támadnak a szavakra. Kiégnek
a csapzott szótövek – árva lesz
a hangalak, az ajkak csókig
árulása nesztelen marad.
Megtorpan a tél, szerelmet sző
a meztelen tudat, Isten áldását
remélve kalimpál a szív, s míg
hűségért rimánkodik pár lomha
mozdulat, a széncinegék már
a fákon tavaszt bontanak.
