Az én házam többet ér a
hasonlatos házaknál!
Ha máshol laksz, hát ez ellen
hiába is lázadnál…
Hiába a kopott falak
vagy a gaz az udvaron.
Mindegy, hogy a kerítésem
lefestem, vagy úgy hagyom,
az is, hogy a szigetelés
három falon van csupán,
vagy, hogy nyáron megőrjít a
betűző nap délután,
hogy a tányér csörömpöl, ha
elmegy kinn egy kamion,
és a felvert por csikorog
rágáskor a fogamon –
a lényeg, hogy a mi házunk!
Ez emel az értékén!
Minden áldott nap itt élünk,
nemcsak néha, hétvégén!
*
Az országom… Az a legjobb!
Jobb minden más országnál!
Jobbat ennél nem lelsz sehol,
hiába is próbálnál!
Igaz, hogy a pénzem kevés,
fél családom külföldön,
hogy az időm túlnyomórészt
házfalaim közt töltöm,
hogy aki a sorsomról dönt,
neki nem vagyok fontos,
hogy a zászlónk – büszkeségem –
hasadozik és foltos,
hogy a határt dróttal szegték,
ahol nem, ott haraggal,
ha nem lenne, úgyse mennék
mert a szégyen marasztal –
a lényeg, hogy itt születtem.
Meghalni is itt fogok.
De addig még reménykedem,
lehetünk itt boldogok!
*
Lesz szigetelés a falon,
és mind a négy oldalon.
Borul ránk még átlátható,
együtt érző oltalom.
Lesz még festett kerítésem,
és felszedve a másik,
kifüstölve minden odú,
ahol patkány tanyázik.
Nem hunyorgok majd a Naptól,
szomszédaim szeretnek,
az eltérő gondolkodás
nem lesz bűnös, eretnek.
*
Unom, hogy az idő folyik,
a kanális csak nyeli.
Unom, hogy az életemből
tűnik, ami emberi.
Nem üvöltök, verekszem, csak
írom, hogy mit szeretnék.
Magamfajta béna kripli
mi az, amit tehet még?
