Halász Enikő : Anyám

Közel ötven tavasz kellett anyám,
hogy megértsem fájdalmad,
hajdanán,
hogyan lehettem benned gyermekedként,
remény és reménytelenség határán.
Rab volt lelked,
és rabot szültél a földre,
ketreced volt az egész világ,
míg megszökhetetlen létedből fontál
fájdalom glóriát,
mindkettőnk fejére.

És te már nem vagy itt anyám,
de én huszonnyolc év távlatából
látom glóriád fényét,
ahogy felragyog,
ott fent az angyalok között,
hol szárnyaid vannak
és szíved már átlátszó tiszta,
kérlek,
hajolj le hozzám is anyám,
ide vissza
és tégy szabaddá létemben
egyetlen érintéseddel.

Legutóbbi módosítás: 2021.05.01. @ 16:00 :: Serfőző Attila
Szerző Halász Enikő 49 Írás
Hiszem, hogy mindnyájunknak van dolga és feladata az életben. Ezeket a feladatokat igyekszem felismerni, megragadni. Útkeresési, a világ megismerése iránti vágyamat, talán még gyermekkoromból, Nagyváradról hoztam magammal. Mára megértettem, a valóban fontos pillanatok az életünkben oly illékonyak, mint a hajnali pára, de néha sikerül egy-egy mozzanatot, rálátást, csendpillanatot rögzítenem versek formájában. Kérlek tarts velem, ha kedved, időd engedi ezen az úton.