(1)
Az elejét még fagyos éjszakák szövik,
hajnalban sem látható nyoma, viszont
a délelőtti napfényben már észrevenni
hogy nevelkedik – zsenge fűszál egyre
több, s már ismerősen szól a turbék
körtefára röppent gerlepár között.
(2)
Nem siklunk át a részletek fölött, csak
titkait felettébb őrző évszak ez – reggel
vacogva indulunk tova, s mintha csak
muszáj lenne, pocsolyák vékonyka
jéghártyájára lépve örömöket rejtünk
az aprócska, kedves reccsenésbe.
(3)
A délután ilyenkor gyakran gyűri fel az
ingek hosszú ujjait, s kipattan egy-egy
gomb is nyaktól indulón. Hazafelé a kis-
kabát csak ölbe gyűrött, felesleges holmi,
amitől a kar is szívest akar szabadulni.
Viszont a lélek számára ajándék már
minden szirom, amit a távol töltött idő
alatt tavasz becézgetett elő virágokon.
