Deme Dávid : Aldó Napló XIII. rész

13. Nap (1. Extra Nap):

A reggeli ébresztővel bebiztosított fél nyolcas kelésem pontosan olyan jól sikerült, mint a tegnapi napra tervezett hazajutásunk. Felkelni persze felkeltem, de aztán elkövettem azt a hibát, hogy „csak tizenöt percre” pihentettem a szemem. Legközelebb fél kilenckor ébredtem.

Reggelinél ugyanolyan svédasztal fogadott, mint érkezésünkkor és mivel sose változtatok azon, ami működik, ezért ismét megcsináltam az óriásszendvicsemet, csak most a paradicsom mellé rántotta került a tányéromra tükörtojás helyett, mert éppen akkor csak az volt. Szóval a változtatás lemaradt, de a kiegészítés nem, így pár percnyi rákészülést követően rávetettem magamat a gyümölcs szekcióra, és a második pohár baracklevem mellett szedtem egy tányérnyi ananász-görögdinnye-mézdinnye válogatást (spanyolföldön dinnyékből a méz az ismertebb és a gyakoribb a sárga helyett). Miután mindent elpusztítottunk, ami előttünk volt, felvonultunk a szobánkba, hogy a mosodajárás előtt ejtőzzünk még egy kicsit.

Lehet, hogy már említettem, de nagyon veszélyes dolog csak úgy ledőlni és filmet nézni ezeken a kényelmes ágyakon. A telefonom rezgésére keltem, miszerint már tíz perce ott kéne lennem a mosnivalóimmal. Ilyenkor áldom az eszem, hogy előre összeraktam már mindent, így csak a vállamra kaptam a cuccokat és már rohantam a felső emeletre. A villámkupaktanácsot követve hátrahagytuk Fényest, hogy őrizze a szállodát, és hárman elindultunk a bevásárlóközponthoz, azon belül pedig a mosodához.

Furcsa ez a spanyol időjárás. Jobbra nézel és szakad az eső, majd balra tekintesz és hétágra süt a nap. Úgy látszik, ma kedvel minket Fortuna kisasszony, mert a mi utunk balra vezetett. Ráadásul úgy feltekerték a hőmérsékletet, hogy a pulcsikat is ledobhattuk magunkról. (Igazán megtanulhatnám már, hogy ha ilyen a felvezetés, akkor utána jönni fog a fekete leves, de optimizmusom akkor is töretlen)

A bevásárló központ megtalálásával kicsit gondba voltunk, mert csak egy hotelt láttunk a Google Maps szerint jelzett helyen. Pár percre volt szükségünk, mire rájöttünk, hogy ez nem csak hotel, hanem bevásárló központ is. Ugyanúgy – tudtam meg később –, ahogy Budapesten a WestEndbe is beépítettek egy Hilton Hotelt. Minden nap tanulok valami újat.

Továbbra is teljesen le vagyok nyűgözve az emberek kedvességétől és segítőkészségétől. Ruházatunk alapján eléggé egyértelmű, hogy utazók/vándorok vagyunk ezért egy hölgy hangosan elkezdett utánunk kiabálni, hogy „Peregrino! Peregrino!” aztán elénk jött, és ékes spanyollal elkezdte nekünk magyarázni, hogy rossz helyen fordultunk le és a katedrális az ellenkező irányban van (legalábbis én ezt szűrtem le azzal a kevés spanyollal, ami a porral együtt az úton rám ragadt), ami a térkép szerint igaz is volt. Szerencsére pont a hátunk mögött volt a mosoda, ezért annak nevét ismételve és az üzletre mutogatva sikerült megértetnünk vele, hogy ide jöttünk, de azért köszönjük a kedvességét.

A mosási program félórát vesz igénybe, ezért gyorsaságra való tekintettel Pöttöm és Bendegúz elment bevásárolni, én pedig hátramaradtam őrizni a terepet, bár az igazat megvallva nem tudom, ki lenne annyira őrült, hogy pont a mi szennyesünkre fájna a foga. Aggodalmamat inkább az okozta, hogy még egy ruhadarabomat elveszíthetem a mosás sűrűjében. Mondjuk, ha csak még egy zoknim veszne oda, akkor a négyből pont egy pár került volna ki kezeim közül.

A váltás megérkeztével én is elmentem szerezni magamnak egy üdítőt, mert egy idő után a csapvizet is meg lehet unni. Ahogy sétáltam az Alcampo (Auchan helyi nyelven) felé megláttam életem legbátrabban felszerelt automatáját. Fogalmazzunk úgy, hogy bizonyos felnőtt tevékenységek végzéséhez és azok élményeinek felerősítéséhez használatos segédeszközök voltak kitéve fényes nappal a bevásárló központ kellős közepén. És még mielőtt a huncutabbak fejében megfordulna a kérdés: igen, végignéztem és minden félét és fajtát megtaláltam benne.

Emlékeztek még az esőfelhőkre, amit a mosodába induláskor említettem? Jelentem, sikerült beérniük minket, és szépen rá is kezdték önteni magukból azt a bizonyos dézsából valót. Humora is volt azért az időjárásunknak, mert amint meguntuk az esőben sétálást és magunkra kaptuk esőkabátjainkat, már el is állt. Ettől függetlenül már jól ismert személy köztünk Murphy – pláne a tegnapi nap után –, így inkább hazáig magunkon hagytuk őket.

Egy villámzuhanyt követően már rohantam is le hírhedt öt csillagos éttermünkbe, ahol Fényesék vártak rám.
Előételnek mindenki bolognai spagettit rendelt, második tekintetében a többiek maradtak az ismertebb húsoknál, én viszont tovább folytattam a vízi világ csodáinak kóstolgatását. A mai áldozatom: ragadozó makréla (legalábbis a google fordító szerint, mert a menü csak spanyolul állt rendelkezésünkre). Amint rájöttem a trükkre, hogy levegyem a gerincet és a hozzá csatlakozó vaskos csontokat a villámmal, aggodalom nélkül élvezhettem ezt a különlegességet is. Szerintem vendéglátóink tanultak a tegnapi esetből, mert a mostani adagok már a magyar gyomor méreteihez voltak igazítva. A desszertünk puding volt, melyből Fényesnek a biztonság kedvéért kettőt hoztak.

Amíg az asztalnál kortyolgattuk a kávénkat, megemlítek valamit, amit eddig minden étteremben hallottam, de alig beszéltem róla (csak egy alkalommal, amikor a mekiben voltunk). Minden ilyen étteremben modern/retro számokat játszanak, de sosem az eredetit, hanem a remake-jeiket abban a műfajban, ami épp a helyhez illik. Legyen szó a Sweet Child of Mine-ról akusztikus gitár előadásában, vagy a Tainted Love jazz verziójáról és még sorolhatnám. Az indokát ugyan nem tudom, de nagyon jó gyöngyszemeket lehet így találni, ha fülel az ember.

Ebéd után ledőltünk ejtőzni egy picit, majd fél hétkor összeültünk filmet nézni. Sok tanakodás után Bendegúz kezébe vette az irányítást és elindította az Instant Család című filmet. Egy egészen érdekes történet az örökbefogadásról, főleg dráma, de humoros részekkel is bőven el van látva, szóval ha egy nap filmezni támad kedvetek, bátran tudom ajánlani.

Mire észbe kaptunk már kilenc óra volt, és kiderült, hogy már fél órája vacsorázhatnánk. Több időt nem is vesztegettünk, már indultunk is lefelé.

Kötelező kulináris közvetítésünk következik:
Éppen célkeresztbe vettük volna szokásossá vált helyünket az étteremben, amikor egy pincér kedvesen közölte velünk, hogy ma svédasztalos vacsora van, egy szinttel lentebb, ott ahol reggelizni szoktunk. Csillogó szemekkel léptünk be a helyiségbe. Ha azt hitték, hogy csak a reggeliknél használjuk ki teljesen az általuk biztosított étkezési lehetőségeket, akkor nagyon tévednek.
Életemben nem állítottam még saját magamnak össze salátát, de annyira csak nem lehet nehéz, így első fogásként a salátabárt vettem célba. Az alapja egy kevéske zöld salátalevél, gazdagon kiegészítve sok paradicsommal és kukoricával, hozzátéve még egy csomó mindent, ami épp megtetszett. Szerencsémre senki se volt a közelemben mikor alkottam, azonban társaim arcán egy észrevehetetlen: „Ez totál hülye!” arckifejezés elárulta, hogy ezt még gyakorolnom kell, bár az nem ma lesz.
Gyorsan elfogyasztottam alkotásomat, ittam pár kortyot, aztán elindultam vissza az étkektől roskadozó asztalokhoz.
Második fogás tekintetében először egy kis adag rizses tenger gyümölcseit választottam. Fényes két harapás között elárulta, hogy ezen étek elkészítése se ördöngösség. Rizst megpároljuk, majd félrerakjuk, vízben elkezdjük főzni a tenger gyümölcseit, majd hozzáöntjük a rizst és tovább főzzük, amíg össze nem áll.
Úgy érzem e sorok leírása után már eleget emésztettem, így már megyek is a következő kiszemeltemhez.

Ahogy sétáltam és felmértem a választékot, hirtelen eszembe jutott valami. Tudat alatt édesanyám svédasztalos technikáját kezdtem el alkalmazni, és több fordulással, illetve kis adagokkal mindent végigkóstoltam. A tányéromon landolt még egy kis hal kemencés krumplival, megkóstoltam a szarvast is. A sort egy pár szelet görög- és mézdinnyével zártuk, miközben minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy csacsogásunkkal meggátoljuk a pincéreinket a munkájuk végzésében és inkább velünk társalogjanak. Jó móka volt.
A terveink között van még egy nyugodt, esti filmezés, de nem tudom, hogy meg tudjuk-e valósítani. Ugyan az este még fiatal, de az oroszlán is akkor alszik a legjobbakat, ha jóllakott.

Végül a többiek lemondták a filmezést. Én is vettem egy kényelmes, nyugtató fürdőt, és bekapcsoltam egy podcast-ot, amire el akartam aludni. Éjfél környékén járhatott az idő, én pedig fél lábbal már bent is voltam álomföldön, mikor hangos kopogást hallottam az ajtómon. Körülbelül két másodpercen múlott, hogy a szívem nem ugrott ki a helyéből, ugyanis a vicc kedvéért megadtam az egyik pincérlánynak a szobaszámomat, hogy ha van kedve, az éjszaka még meglátogathat.
Kisétáltam az ajtóhoz, és a nyitást követően valami becsiccsentet spanyol srác volt előttem mobillal a kezében. Amíg idáig eljutottam, ő kopogás helyett másodjára már dörömbölt az ajtómon, így leesett, hogy nem az lesz a bejáratnál, akit szerettem volna.
Fogalmazzunk úgy, hogy egy ilyen érzelmi hullámvasutat követve nem igazán volt őszinte a mosoly az arcomon. Legalábbis én erre tippelek, mert az ajtó másik oldalán dülöngélő egyén először csak vicceskedve, mondhatni félvállról kért bocsánatot, aztán jobban megnézett, az arca megfagyott és még kétszer bocsánatot kért. Először spanyolul, majd amikor ösztönből rámorogtam egyet (jelezve, hogy ez a nyelv nem ismert számomra és nagyon álmos vagyok) akkor már angolul is.
Ha így zárult az első extra napom, akkor nagyon kíváncsi leszek, mit tartogathat számomra a holnap.

Legutóbbi módosítás: 2021.03.30. @ 07:17 :: H.Pulai Éva
Szerző Deme Dávid 58 Írás
Egy egyszerű lélek vagyok, akin néha úrrá lesz a vágy, hogy egy őrült gondolatot, vagy egy álmot papírra vessen és addig csűrje csavarja, amíg valami érdekes alkotás ki nem sül belőle.