Kőmüves Klára : – jövőre –

(1)
A jövőre nézve itt már nem lesz több titok
– világra jön az elhallgattatott. Néha még
a mértékeink egysége is változik, csak a
törvény marad: Szeretet nélkül nem jutunk
előbbre, és valljuk csak be, nem is leszünk
sokkal boldogabb!
(2)
Szinte bármink lehet, gazdálkodásból
néhányunk kitűnhet a többiek közül,
és bőven osztogathatja a feleslegét,
de a feleslegről tudni kell; az csak
néha adomány, mert becsesebb, ami
kedves a szívünknek… – ez a szabály.
(3)
Két kenyér közül az ízesebb, két tányér
közül a szebb, két pohárból, melyen sehol
se csorba, s az időnkből is a legkedvesebb
esti, amit nappalaink terhe közben kezdünk
szövögetni… és imádkozzunk akkor, amikor
szűkös az önmagunkra szánt idő, hogy
ezzel is jelezzük: készen állunk lemondani
önzőségeinkről!
(4)
…ekkor a jövőre nézve előttünk már
valóban nem lesz több titok, mert az
beszél majd belőlünk, akit e világ zaja
elhallgattatott. Békességet hoz majd
a népre minden tiszta szó, és jóságos
beszéd – mi pedig majd végtelen hálát
érzünk a szívünkben Isten szerelmeért.

Legutóbbi módosítás: 2021.02.16. @ 12:23 :: Serfőző Attila
Szerző Kőmüves Klára 747 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))