Vandra Attila : A kun vipera ivadéka 24. Megbuktam…

– Jön Ataaa! – érkezett a jurtához vágtatva a nyolcéves Tok-Temür.

Ajdua kilépett a jurta elé, majd a fia által mutatott irányba nézett. A fiúcskának jó szeme volt. A porfelhőben is felismerte a királyi testőrség, a nyőgérek egyenruháját. S miért jönnének védencük, a király nélkül? Az ordu közelébe érve a csapat megállt, s megkezdte a letáborozást, de néhányan kiváltak, s egyenesen feléjük tartottak. Ekkor már meg is látta közöttük László királyt.

– Mit hoztál, Ata? – lovagolt hozzá Tok-Temür.

– Csak magamat… – nyelt egy nagyot László király.

Ilyen még soha nem fordult elő, atyja még soha nem érkezett üres kézzel. Ajdua szíve megállt egy pillanatra. A hangnem… Nem, nem volt benne semmi pajkosság, semmi atyai évődés a gyermekkel, hogy aztán előrukkoljon valami nagy meglepivel. Csak fájdalom, de mély… Átvette maga elé a másik ló nyergéből a kisfiát, majd tekintete találkozott az Ajduáéval. Nem viselte el. Lesütötte a szemét…

Az atyja érkezésétől lázba jött Tok-Temürt igencsak nehezen lehetett elaltatni aznap este, mintha érezte volna, hogy a háta mögött a szülők igencsak sorsdöntő dolgokról akarnak beszélni. Atyja komor hangulata is igencsak aggasztotta. Mi történhetett vele? Máskor mindig jókedvű volt, alig várta, hogy játsszanak együtt, versenyre hívta, lovagolni vitte, nyakába vette, s most… Nem szereti már? Miért?

Ajdua, bár alig várta, hogy kifaggassa, türelmesen kivárta, amíg a gyermek elaludt, majd felkelt mellőle, királyi kedvesére nézett, majd kiült a jurta elé várakozóan. A férfi mellé ült, de nem ölelte át, mint máskor, csak bámulta a földet. Ajdua kivárta, amíg magától megszólal.

– Vesztettem… Megbuktam… – törte meg végül a csendet. – Megbuktam, mint férj, házasságom szerencsétlen.

– Egy házasságban, amelyet rád kényszerítettek.

– Megbuktam, mint testvér… többszörösen. Öcsémet nem tudtam megvédeni, hiába vagyok király…

– Nem lehetsz ott az ország minden zugában… Ellened akarták kijátszani, de ő nem volt hajlandó elárulni téged. Ahogyan nagybátyád sem.

– Nővéremet meggyalázták, nem tudtam elérni a pápánál, hogy engedélyezze a házasságát, és lemoshassa a becsületén esett szégyenfoltot, még kislányától Zoricától is meg kellett válnia. Kidobták, mint egy megunt szajhát. Stepan Milutin el tudott válni első feleségétől… Én nem… Megbuktam, mint férfi, egy becstelen szerető vagyok, aki házassággal hitegeti kedvesét, teherbe ejti, majd nem veszi feleségül…

– Mert feltehetően el sem jutott a pápához a válási kérésed.

– Feleségemet, aki ezért felelős, hiába zárattam kolostorba, szabadon kellett engednem. S vissza kell adnom neki a tőle elkobzott javakat is… Milyen bírája vagyok az országnak, ha nem tudok ítéleteimnek érvényt szerezni?

– Nem őt védték, s nem veled fordultak szembe. Engem nem akartak királynőjüknek. Ez volt a tét. Nehogy kun  királynőjük legyen. S ha az a kérés el is jutott a pápához, ő az Anjouk hű kutyája…

– Én meg az övé… Megbuktam, mint király, hiszen milyen király az, aki térdet hajtva kér bocsánatot, s akinek az egyházi vezetők parancsolnak? Megbuktam, mint barát. Leghűbb támogatóimat megölték, meggyalázták, s aki felelős volt ezért, Philip de Fermo, azt hiába fogattam el. Szabadon kellett engednem, s meg is kellett alázkodnom előtte.

– Kiátkoztak, interdictum alá helyezték az országot. Nem lehetett esketni, temetni, keresztelni, nem lehetett bűnbocsánatot nyerni, az egész néped szenvedett emiatt. Nem tehettél mást. Nem tehetted a népeddel… A német császárnak is fejet kellett hajtania előtte. Téged elfogtak… kényszerítettek, nem volt választásod. Erősen vallásosak a magyarok, éppen ezért játékszerei a pápának és a vallási vezetőknek. Érted most már miért ellenkeznek a kunok a keresztelkedéssel?

– Megbuktam, mint hadvezér, a Kőszegiek elől mindannyiszor meg kellett hátrálnom…

– Győztél a Babonićok ellen, a Geregyék ellen, kétszer az oláh Lytvoj ellen, a szász felkelők ellen, leverted a szepesi lázadókat, a Gutkeledeket, megleckéztetted Darmant, megvédve Barancsot, Andreea[1], az ellenkirály fejvesztve menekült előled. Visszafoglaltad a csehek által elfoglalt váraidat, a te csapataid döntötték el a dürnkuti csatát, neked köszönhetően lett Habsburg Albert a Német-Római Birodalom császára, te ültetted trónjára a lengyel Fekete Leszeket, kiűzted a tatárok által küldött Al-Temürt a hozzá csatlakozott lázadó kunokkal együtt, kiűzted a tatárokat 1285-ben, csapataid Sóvári Simonfia Baksa György vezetésével másodszor is megverték a tatárokat, visszahelyezve Fekete Leszeket trónjára, ismét megállítva a terjeszkedésüket, délen a tatárok Szerbiát is uralmuk alá vonták, de nem mertek magyar földre betörni…

– Megbuktam, mint politikus, hisz feleségemnek több támogatója van, mint nekem – vágott a dicshimnusz közepébe László király  – s térdet kell hajtanom akaratuk előtt… Milyen király az, akinek előírják, kivel szövetkezhet, és kivel nem? S most már atyaként is megbuktam.  Fiam is csalódott bennem… – eredt el a könnye.

– Ne sírj, László! Ne engedd el magad! Még meglátnak a testőrök. Királyuk vagy. Ne lássanak így!

– Még ehhez sincs jogom… sírni… S kinek a királya vagyok? Megbuktam, mint kun, fegyverrel fordultam anyám népe ellen.

– A tatárok csatlósa, Al-Temür ellen, és azok ellen, akik hozzá csatlakoztak. Akik maradtak, azok most is leghűségesebb katonáid. Ha nem lennének azok, mernéd-e a nögerekre (nyőgérek, kunul) bízni az életedet? Mióta pont a magyar testőreidet akarták beszervezni ellened csak bennük bízol már. Tán nem tekintenek királyuknak?

– Megbuktam, mint magyar, népemet nem tudtam megvédeni a második tatárjárás rémétől.

– Tényleg betörtek, és sok szenvedést okoztak. De fejvesztve menekültek végül. Nagyapád nagy királya volt az országnak? Az ő ideje alatt az ország népének felét lemészárolták. Te megvédted őket ettől.

– S nincs az országnak olyan régiója, amely ellen nem vezettem volna hadat. A magyarok ellen. Soroljam még?

– Lázadók ellen, nem a magyarok ellen, és kiskirálykodó nagyurak ellen, mint a Kőszegiek. Nem egy országot, hanem egy káoszt kaptál örökül gyermekfejjel. S szinte sikerült talpra állítanod az országot, a káoszt felszámolnod! De jött Philip de Fermo, vagy ahogyan te nevezted, Inferno… Jött a pápa nevében, a pápa által felruházott hatalommal, de ellenfeleid játékát űzve, hogy ellened hangolják a kunokat. Te mesélted, hogy a pápa meghatalmazó levelében szó volt szaracénokról, szkizmatikusokról, eretnekekről, pogányokról, de az a szó, hogy „kunok” nem szerepelt a levélben. Nem hagytad magad. A kun törvények sokkal szelídebb formában tartalmazták a „pápa” elvárásait, mint ahogyan Philip de Fermo szorgalmazta. Később maga a pápa is elismerte, hogy önkényeskedett, s biztosított arról, hogy túlzásainak be nem tartása nem jár majd negatív következményekkel. Ne add fel László! Kezdd elölről! Mi lesz ebből az országból, ha cserben hagyod őket? Nem a főurakat, hanem a népet! Nem teheted! Királyuk vagy!

– Téged is elárultalak. Téged, aki még így is, megcsalva is támogatni próbálsz.

– Szóval mégis akad, aki kitart melletted. – mondta Ajdua kissé incselkedve – Mivel árultál el? Hiszen szeretsz! Mert a nekem ajándékozott, feleségedtől elkobzott várakat vissza kellene adnod neki? Még az enyémek, még nem szólítottál fel királyi pecséttel ellátott levélben, hogy adjam vissza őket! S mégis hol vagyok? Egy jurtában! Hogy miért? Amiért a benned szunnyadó kun vér, a szabadság vágya is mindig ide kerget, … Add meg nekik a győzelem illúzióját, s várj türelmesen, majd erősödj meg! És ha a trónörököst követelik rajtad, add meg azt is nekik, ha feleséged nem meddő, mint ahogyan többször sugalltad. Én úgyis a te első asszonyod maradok. Első a szívedben!

– Az maradsz, megígérem. Mindhalálig. Mindenre van válaszod. De ezek csak arra várnak, hogy megszülessen a trónörökös, és akkor nekem végem. És Tok-Temürt is elárulom vele. Ma is csalódást okoztam neki. Apaként végleg megbuktam.

– Megfosztani csak attól tudod, ami valaha is az övé volt. Csak a te álmod, hogy elveszel feleségül és ő lesz az örökösöd. De egy ország nem akarja, hogy fattyú legyen a királya. És főleg ne, hogy kun legyen.

– Édesanyám is kun.

– És képes volt kormányozni, amíg kiskorú voltál? Azért lett káosz az országban, mert nem! Gondolj bele! Folyton háborúzol. Bármikor elveszhetsz egy csatát, s Frederick Babenberg, Otakar, Lytvoj, Gutkeled Joakim, vagy Héder nembeli Kőszegi Henrik sorsára juthatsz.  S mi lesz akkor Tok-Temür sorsa? Sokan inkább idegent látnának az ország trónján, mint egy fattyút, főleg, ha még kun is! Annak tekintik, fattyúnak, és az lenne szemükben még akkor is, ha hites feleségeddé válnék. Kitől félsz, hogy kizárólag nögerekből áll a testőrséged? Tényleg akkor leszel jó atya, ha kikényszeríted őt trónörökösnek? Feküdj le László, holnap a kunok előtt lesz jelenésed. Ne lássák rajtad e hangulatnak még a morzsáját sem! Szedd össze magad, van egy éjszakád rá!

Hirtelen Ajdua felneszelt. Tok-Temür állt a jurta bejáratában. Vajon mennyit hallgatott ki a beszélgetésből, és mennyit fogott fel az egészből? Ajdua meglepetésére anyját elhárította, és atyjával akart aludni. László király felemelte, a kisfiú nyakába csimpaszkodott, és szipogva kért bocsánatot.

Másnap, amikor az összegyűlt kun harcosok előtt felállított trón felé tartott, szeme sarkából Ajduát látta Uzur béggel és Bugaccal tárgyalni. Már épp elcsendesedni látszott a tömeg, készen a király beszédének meghallgatására, amikor Uzur bég az öreg Bugac társaságában lépett a tömeg elé. Ám ahelyett, hogy a bég bevezesse László király beszédét, és felszólítsa a hallgatóságot arra, hogy figyeljenek rá, kérdést intézett a harcosokhoz.

– Azt suttogják, hogy a néhány éve történt Hód-tavi csata óta a kunok nem bíznak a magyarok kánjában. Ki a mi kánunk?

– László Kán! – kiáltotta a tömeg.

– Ki az a vezir, aki megbízhat bennünk?

– László kán! László kán!

– Kit fogunk támogatni utolsó csepp vérünkig?

– László kánt! – üvöltötte egy hangon a tömeg, kardjaikat ütemesen magasba emelve.

László király megvárta, amíg elül az éljenzés, majd felállt a trónjáról, jelezve, hogy szólni kíván. Miközben épp csendesedett el a tömeg, hálásan Uzurra és Bugacra nézett.

 

[1] András, Endre olaszul. A  későbbi III. Endre, Utószülött István fia, II. Endre állítólagos unokája. .

Legutóbbi módosítás: 2020.11.27. @ 20:21 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.