1. Al-Temür, Nogaj[1] kán csaholó kutyája
László király az óévbúcsúztatására ért vissza Budára. 1281 januárjában Philip de Fermo arra a következtetésre jutott, hogy az őt egykor a kunok kezére adó IV. László király igyekszik az egyháznak tett esküjének eleget tenni, így legációjának következő tartományába, Lengyelországba távozott.[2]
Ám a legátus előtt többször is meghunyászkodni kényszerülő, az őt megkövető László király nehezen megszerzett tekintélyét rongyosra tépázta a legátus. Kezdhette elölről a rendteremtést az országban. Elsőként az 1280 végi hadjárat alkalmával Barancsból[3] való távozásakor, az őt orvul megtámadó Darman[4] megleckéztetésére küldött, Baksa Simonfia György által vezetett kunok és székelyek sikerrel jártak. Gazdagon megjutalmazta hű emberét. Az őt nemrég elfogó Aba Finta felségsértését sem hagyhatta büntetlenül. Egy újabb túlkapását ürügyül használva, leváltotta. A címétől és az azzal járó jövedelmektől megfosztott nádor fegyvert ragadott a hírre, hogy felségsértéssel vádolják.
László király belátta, hogy az országban tekintélyvesztése és a pápai legátus előtt való megalázkodása miatt újra fellángoló polgárháborús viszonyokban, személyét és utasításait semmibe vevő kiskirályok megfékezését nem kezdheti egyszerre minden fronton. Úgy döntött, hogy az oszd meg és uralkodj elve alapján, e kiskirályok hatalmát egymás ellen való ugrasztásukkal próbálja megtörni. Egyik leghűbb emberének, Baksa Simonfia Györgynek, amikor tervét előadta, hű katonája és hadvezére megcsóválta a fejét.
– Cél szentesíti az eszközt… Kétélű fegyver az király uram. A népi bölcsesség azt mondja: aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók! Bárhogyan is dönt, rám számíthat király uram, de félek, hogy ingoványba lép!
– A kunok nem ok nélkül lázonganak a kun törvények miatt. Nem ők az egyetlen rétege a népemnek, aki nem a legszigorúbb katolikus előírások szerint él. Mégis e törvények szinte kizárólag csak őket célozták meg. Nem számíthatok csak rájuk, s az sem jó, ha kizárólag rájuk támaszkodva teremtek rendet. Más az, ha magyarok képezik a seregem nagy részét. Külföldi segítséget sem akarok hívni. Apósom segítene, de hajlamos Magyarország belügyeibe beavatkozni. dédnagyapám, II. Endre király, ráfázott a német segítségre. dédnagyanyám életébe került. Elég, hogy nyugatról biztonságban érezhetem a hátamat. Hiába rokonom a cseh királynő, bennük nem bízhatok. Szemérmes Boleslaw meghalt, s utóda, Fekete Leszek, majdnem oly elkeseredetten próbál helytállni országa élén, mint én. Halicsban tatár zenére táncolnak, s az egykori Kunországban a tatárok ismét terjeszkedni készülődnek. Onnan, ha ajánlanák, akkor sem kellene a segítség. Bolgárországba is olyan uralkodó került, akit őt támogattak, s most hű kutyájuk. Azt sem szeretném, ha a szerbek kapnának vérszemet, hogy tőlük kérek segítséget. Jó hogy ott vannak köztünk és Bizánc közt, és nővérem ott a királynő. Az sem lenne üdvös, ha a legátus távozása után első dolgom az lenne, hogy a skizmatikusokkal szövetkezek katolikus magyarok ellen… Egyelőre Aba Finta ráncba szedése a tét.
Jobb híján a zágrábi egyházmegye területeit kiraboló és kifosztó Kőszegi Ivánt[5] (kit ezért a zágrábi püspök kiátkozott) tette meg nádornak. Az ő hadaival (és némi kun segédlettel) négy sikeres várostrom után legyőzte Finta Abát. Fejét nem vétette a felségsértésért, de vagyonától megfosztotta, amelyet testvérének Amadénak adott. Remélte, hogy így nem teszi az egész hatalmas Aba családot esküdt ellenségévé, mint a Geregyéket és Monoslawkat.
Az öreg Bugacot már csapatainak a sikeres hadjárat utáni szétosztásakor ismerte fel katonái között. Este magához hívatta négyszemközti megbeszélésre.
– Miért nem követted tanácsomat, és feladva atyai büszkeségedet, fogadtad vissza a lányodat?
Dacos hallgatás volt a válasz.
– Te kergetted el, ahogyan a fiadat is. Ők nem jöhetnek térden állva könyörögni hozzád. Neked is hiányoznak, láttam rajtad, bűntudatod van… S nekik is szükségük van rád, ahogyan fiamnak is a nagyapja meséire. Egy fiúcskának, ki sokat kell hiányolnia az apját, mert apja a király… Ajduából, amikor megtudta, király vagyok, bár ezzel vádoltad, nem lett lotyó, hanem elűzött maga mellől. Kövesd példámat, és tedd magad túl a büszkeségeden, ahogyan és is tettem. És boldog vagyok, hogy megtettem. Szeretem Ajduát, valamint Tok-Temürt, a fiamat is, és Ajdua is engem. Gyere velem, és áld meg kapcsolatunkat hited szerint, ahogy sok kun fiatal párét is megáldottad már.
– Az én hitem nem tiltja a második házasságot, de a tiéd igen, király uram. Te keresztény vagy, nem nősülhetsz másodszor.
– Király… Ez az én átkom… Az átlagember nősülhet szerelemből, szülei áldását kérve. Az oly sokak által irigyelt királyfik és királykisasszonyok sorsa más, mint amit a mesékben mondanak a tábortüzek mellett, és amelyek úgy végződnek, hogy „boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” Ők áruk egy politikai játszmában. Még jóformán nem is tudják egy fiú és a lány közti különbséget, amikor eljegyzik őket. Szüleim és nagyszüleim kivételek voltak… Nekik megadatott a szerelem a házasságban… Feleségemet visítva hozták el az atyai házból, én pedig hidegrázást kaptam tőle. És az idő nem hozott változást. Miért nincs jogom választani, kit szeressek? Mert király vagyok? Szeretem Ajduát. Nekem miért nincs jogom a szerelemre? Áldd meg a kapcsolatunkat atyám, legalább a te áldásod legyen rajta. El akarok válni. Nem egyszerű dolog, pápai engedély kell hozzá. Néha megadja, néha nem. Nagyapámnak sem adta meg. Ha most kérném, belebuknék. Új pápánk van. S apósom jóvoltából került a szent trónra, kinek a kezében van… Legalább teremtsek rendet az országban, a pápának sem érdeke majd egy erős Magyarország királyának kérését elutasítani itt, a katolicizmus a skizmatikusok és a pogány világ határán. Philip de Fermo épp azért járt itt, hogy bebizonyítsa nekem, hogy a pápa hűbérese vagyok. A válási kéréssel ki kell várnom egy kedvezőbb alkalmat. .
Bugac végül hagyta magát meggyőzni. Ajdua, kiben időközben ismét fellángolt a király lotyója szerep elleni ellenérzés, elsírta magát atyja láttán. Az öreg pedig megilletődve ismerkedett unokájával. A látogatás vége az lett, hogy lányát hazavitte az atyai jurtába. Ajdua nem ellenkezett. Talán, ha nem lesz olyan távol Budától, Lászlónak többször lesz alkalma őt meglátogatni…
Ám a király távozásának másnapján atyját komor hangulatban találta. Végül az öreg kám színt vallott.
– Élvezd ki a szerelmét, amíg lehet… Nem lesz hosszú életű… S az, ami még hátra van, az is viharos lesz… De haláláig szeretni fog.
Izabella királynő, még ha nem is vonzódott László királyhoz, kezdte belátni, hogy az anyai áldáshoz mégiscsak a királyi nyoszolyán át vezet az út. Ám volt valami, amire még jobban vágyott: a hatalomra. Anjou vér folyt ereiben… Ha a király hol itt, hol ott csatázott, az országot mégiscsak Budáról, s a királynál is hatalmasabb egyházat meg Esztergomból kellett irányítani. Ő pedig a budai palotában élt, ahonnan Esztergom nincs túl messze, s az érseknek is gyakran akadt dolga Budán… Elsősorban Monoslaw Wladimir (Lodomér) érseket nyerte meg magának. Nem volt nehéz feladat, hiszen a főpap, I. Charles nápolyi királynak, Izabella királynő apjának közbenjárására nyerte el érseki székét. Majd Izabella sorban megnyerte magának a főurakat. Ott volt a „gonosz” király, aki próbált rendet teremteni, a törvényességet betartatni, s a „megértő” királynő, aki eljátszhatta a megcsalt feleség és a törvényes utódra vágyó királynő szerepét is…
1282 elején kezdtek érkezni az első hírek arról, hogy az egykori Kunország felől kezdenek kunok szállingózni az országba a Szörénységen át. Akikre felfigyeltek, s kikérdezték, azok arra hivatkoztak, hogy Tatár-országból menekülnek. Jöttek Bolgárországból is a Szerémségen és a Dunán is át. Amikor már az Alföldön jártak, már a lehetetlenséggel volt határos megkülönböztetni őket a Magyarországon letelepedett kunoktól, hiszen az egykor a Magyar alföldön való letelepedést elutasító kunok leszármazottai voltak, ugyanazokból a nemzetségekből, kiktől se nyelvben, se viseletben nem különböztek: terterek, kórok, jilancsukok, köncsögök, borcsolok, olászok… László királynak egyre gyakrabban kellett nyugtatnia a kedélyeket. A magyaroktól is egyre gyakrabban érkeztek panaszok a kunokra: vetésekben legeltetett állatokról, rablásokról, megerőszakolt lányokról, asszonyokról, bántalmazott térítő papokról… Már május vége felé közeledett, mire felmerült a gyanú, hogy a „beszállingózott” kunok szíthatják a hamu alatt szunnyadó parazsat. Természetesen a kunok panaszaiból egy egészen más kép rajzolódott ki: a bűn mértékével aránytalan „büntető” hadjáratokról, megerőszakolt kun lányokról és asszonyokról, a térítés címén önkényeskedő papokról, elhajtott állataikról…
Már eljött a június is, amikor feltűnt, hogy se a barancsi Darman, se Bodony[6] ura, Sisman[7] despota, se Georgi Terter nem akadályozza a kunokat a Magyarországra való „menekülésben”. Augusztusban aztán, egy jókora kun sereg tört be az országba[8] Al-temür[9], Georgi Terter „bolgár” cár öccsének vezetésével. Nem volt nehéz fellázítaniuk a már amúgy is háborgó kunokat, akik csatlakoztak hozzájuk, s gyújtogatni, fosztogatni kezdtek. IV. László nem habozott, hanem sereget gyűjtött, és a Hód tónál [10]1282 szeptemberében[11] megütközött a kunokkal. Egy nagy zápor is a magyarokkal tartott, eláztatta és elgyengítette a kunok nyilait. Ám ezúttal – nem úgy, mint 1241-ben, Köten meggyilkolása után –, az országból kimenekülő kunok Al-Temürrel az élen, meg sem álltak Nogaj kán udvaráig. Az Al-temürhöz csatlakozott kunok a megtorlástól való félelmükben családjaikat (feleségeiket, gyermekeiket, öreg szüleiket) és állataikat is magukra hagyták, úgy menekültek a tatárokhoz. IV. László pedig mélyen behatolva Tatár-országba követte őket, hogy saját alattvalóit rávegye a visszatérésre.
Amint Al-Temür a hozzácsatlakozott kunokkal Nogaj kán ordujába ért, jelentkezett a káni jurtában jelentést tenni fél sikeréről. Bár a kunok nagy számban csatlakoztak hozzá, célját nem érte el, hiszen nem tudott megtelepedni a Kunságon. Ám a Magyarországról elmenekült kunokkal megfogyatkozott IV. László hadereje. Viszont a katasztrofális Hód-tavi csata óva intette Nogaj kánt. A magyarok a belső viszályok ellenére, és a kunok nélkül is igencsak komoly haderőt képeznek, így megfontoltan kell előkészíteni Közép-Kelet-Európa legnagyobb serege elleni támadást. A halasztás mellett döntött. Al-Temür, Georgi Terter öccse viszont a kán befolyására a Bulgáriai Kran tartomány despotája lett.
Eközben az országban maradt kunok lettek a győztes magyar sereg áldozatai, akik az itthon maradtakon álltak bosszút, Al-Temür és kun csapatai által okozott károkért. Háborús törvényszerűség… Ez újabb menekülési hullámot idézett elő a kunok között. Akadt magyar bőven, aki szítsa a hangulatot, hiszen László király nemrég a kunokat használta fel a megleckéztetésükre. A király azt sem tudta, a menekülők után eredjen visszatéríteni őket, vagy az itthon maradt kunokat védelmezze a túlkapások ellen, esetleg a még itthon maradt kunokat nyugtassa, hogy ne meneküljenek. Hiszen nem saját alattvalói, hanem az Al-temür által vezetett, az országba betört kunok ellen viselt háborút. Ebbéli igyekezete közben jutott a kór orduba, ahol Miklós, Ajdua bátyja élt. Őt kereste, de Bugacot és Ajduát is ott találta. Épp meglátogatták. Elég hűvös fogadtatásban részesült. Megragadta az alkalmat, hogy Ajdua Tok-Temürt készült lefektetni, s Miklóssal és Bugaccal leült beszélgetni.
– Ne hagyjatok ti is cserben… Még egy ilyen győzelem, s letehetjük a koronánkat… Elvesztettük legjobb katonáinkat. Azokat, akik eddig segítettek rendet teremteni az országban. Sokan meghaltak, még többen elmenekültek, s a többiek elvesztették bennem a hitüket. Már-már helyre állt a rend… Már kezdtünk reménykedni. Mintha országon belüli ellenségeink rendelték volna meg e háborút. Nem népem, a kunok ellen vívtuk e csatát, hanem az országunkra törő Al-Temür és azok ellen, akik bedőltek neki. A tatárok küldték őket, tudjuk. Azok, akik ujjonganak most, akik féltek tőletek, nem számolnak azzal, hogy előbb-utóbb újabb tatárjárás lesz. Atyám és Miklós segítsetek hű alattvalóimat, hű katonáimat visszaterelni országunkba. Nélkülük hogyan lesz itt rend? Vigyétek a hírt: megbocsátok minden tévútra siklottnak, akiket elvakított Al-Temür hamis ígérete. Akik visszatérnek, azoknak nem lesz bántódásuk.
Miklós az atyjára nézett, néhány sokatmondó pillantás után fordult királyi „sógorához.”
– Georgi Terter, az új bolgár cár is Nogaj kán, a tatár kutya zenéjére táncol. A tatárok fokozatosan körbevesznek minket. A bodonyi Sismant is ők juttatták hatalomra. Szerintem Darmant is ők hergelték ellened. S ha a szerbeket is befolyása alá vonja, északkelettől délig a tatárokkal vagy csatlósaikkal leszünk körülvéve. Meg kell akadályozni, hogy Macsót és Szerbiát is a befolyásuk alá vonják. A vazallusoddal, Dragutinnal[12], és öccsével is, Milutinnal, a szerb cárral meg kellene erősíteni a szövetséget…
– Már üzentem is a nővéremnek, Erzsébetnek. Többször is említette, hogy meglátogatná nővérünket, Katalint, Dragutin bán feleségét. Hát itt az alkalom, összekötheti a kellemeset a hasznossal. Lassan már szinte senkiben sem bízom, benne még lehet, s hiszem, el is vállalja majd a követ szerepét. Akire még rábízhatnám e feladatot, azokra most itt van szükségem. Ti is nagyobb hasznomra vagytok, atyám – nézett „apósára” –, ha a kunokkal akarok tárgyalni, egy kámnak nagyobb a szava bárkinél. Miklós, elmész követségbe Nogaj kánhoz?
– A tatárokhoz? – hüledezett Miklós.
– Mondd meg neki, hogy ne fogadja be a menekült alattvalóimat.
– Már nehogy a kán azt mondja erre, hogy „Azonnal!”
– Persze, hogy nem fogja azt mondani! De kit küldjek oda kémkedni? Gyűjtik-e már a sereget megtámadásunkra, vagy még kivárnak?
– Hazafelé útba ejtem Tarnovót is, a bolgár fővárost, és Bodonyt is – értett a szóból Miklós. –Többedmagammal indulok, hogy legyen, aki visszafordulva részhírt is hozzon.
László király a beszélgetés után fogta a pennát és megírta jelentését a pápának is:
„Midőn Oldomér a kun nép sokaságával el akarván űzni minket királyságunkból, és Magyarországot hatalma alá akarván igázni Hódra jött, mi Isten segítségével Oldomér fölött dicsőséges diadalt arattunk, övéi közül sokat foglyul ejtve és megölve, ezt az Oldomért országunkból kiűztük.”[13]
[1] A neve mongolul kutyát jelent. Feltehetően a „kutyafejű tatár” kifejezés az ő nevéhez kapcsolódik.
[2] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Banlaky-banlaky-jozsef-a-magyar-nemzet-hadtortenelme-2/6-a-tatarjaras-utani-hadjaratok-az-arpadhaz-kihaltaig-12421300-BC6/iii-iv-vagy-kun-laszlo-haborui-D17/megjegyzesek-elmelkedesek-E08/
[3] Braničevo, Szerbia
[4] Kun név.
[5] Jó kérdés, hogy ezt miért tette, (miért pont azt az egyházmegyét, és épp akkor?) erről az egyházi krónika nem szól… Még egy gazembernek is kell ürügy…
[6] Vidin, Bulgária
[7] Feltehetően, (bár nem kétséget kizáróan bizonyított), Georgi Terter kun származású bolgár cár rokona, akár (fél)testvére is lehet. Ezt Plamen Pavlov bolgár történész állítja.
[8] Ebben a feszült helyzetben tört be az országba a krónikák szerint Oldamur kun fejedelem, feltehetően a Havasalföldről. https://archeologia.hu/iv-laszlo-a-csanadi-kiralytemetkezes
[9] Izzított vas. A bolgár források Aldimir illetve Eltimir néven említik, 1280-ban, bátyjának, a tatár segítséggel trónra kerülő kun származású cárnak öccseként, és Kran tartomány despotájaként. A magyar forrásokban Oldamur alakban lelünk rá. Aldimir és Oldamur nevek közti külömbség könnyen magyarázható az akkor még nem létező helyesírási szabályok hiányával. Feltehetően a valódi kun név Al-Temür lehetett. A bolgár Plamen Pavlov történész úgy véli, hogy Aldimir/Oldamur/Al-Temür és Georgi Terter ősei 1241 után kerestek menedéket Bulgáriában, amikor Köten meggyilkolása után elhagyták a Magyar Királyságot. A testvérek a terteroba nemzetséghez tartoztak, akárcsak Köten kán, aki feltehetően rokonuk vagy akár közvetlen ősük lehetett. Pavlov úgy értelmezi Aldimir nevét is, hogy az a „hevített vas” kun nyelvű kifejezéséből származik.) https://en.wikipedia.org/wiki/Aldimir. A magyar források IV. László idején kirobbant kun felkelés vezetőjének Oldamürt jelölik meg, aki „véletlenül” szintén a terteraba nemzetségből származott. A két név hasonlósága szembetűnő, és a két személy feltűnésének időpontja is… Ugyanakkor valószínűtlen, hogy 1280-ban az Ivajlo-felkelés (bizánci segítséggel való) leverésével elfoglalt tatárok ugyanabban az évben támadtak volna Magyarországra is. Két év konszolidáció után viszont már elképzelhető, ismervén a tervüket Magyarország elfoglalására, (amely 1285-ben a második tatárjárásban konkretizálódott). E véleménnyel nem vagyok egyedül, e lehetőséget a B. Szabó Jánosra hivatkozó Szőcs Tibor is felvetette. http://acta.bibl.u-szeged.hu/5255/1/belvedere_2010_003_004_016-049.pdf („talán azonos lehetett Bulgária akkori vezetőjének, Georgi Terternek Aldemir nevű testvérével.”)
[10] Az Anjou-kori okmánytár Campus Hood-ot említ.
[11] Vita tárgya, hogy mikor is történt e csata 1280-ban vagy 1282-ben? S nagyon nem mindegy, mert a két dátumhoz két gyökeresen ellentétes forgatókönyv tartozik… Sajnos a legilletékesebb, IV. László krónikása, Kézai Simon nem említ pontos dátumot http://mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm#12. Szabó Károly (https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarTortenetiEletrajzok-magyar-torteneti-eletrajzok-BE5D/kun-laszlo-12721290-232/ „S annyival bátrabban merem az említett oklevelek alapján a kúnok lázadását 1280-ra helyezni, mert azt, hogy a kúnok kedvelt királyuk László ellen fegyverre keljenek, semmivel mással nem tartom indokolhatónak, mint azzal, hogy a király őket akaratjok ellen megtéríteni szándékozott; a mit pedig László, ki lelkében maga is a kúnokhoz szított, csak a legatus és a főpapság által rá gyakorolt nyomás következtében tehetett”) és Bánlaky József (https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Banlaky-banlaky-jozsef-a-magyar-nemzet-hadtortenelme-2/6-a-tatarjaras-utani-hadjaratok-az-arpadhaz-kihaltaig-12421300-BC6/iii-iv-vagy-kun-laszlo-haborui-D17/l-a-kunok-ellen-viselt-1280-evi-hadjarat-a-hodmezei-csata-1280-augusztus-elejen-DFA/ ) a csata időpontját 1280-ra teszik azzal érvelve, hogy a „kunok lázadása” még Philip de Fermo magyarországi tartózkodása idején kellett megtörténnie, és a kun törvények ellen lázadtak fel. A magyar wikipédia szerint viszont „V. László a mai Hódmezővásárhely mellett, Hód tavánál 1282 nyarán győzte le erőiket. Fülöp még a csata előtt, 1281 végén távozott az országból. A „király státuszának megerősítése” céljából érkezett legátus elérte, hogy a király támaszai valóban országos veszedelemmé váltak, és a király kénytelen volt ellenük hadjáratot indítani.” https://hu.wikipedia.org/wiki/IV._L%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly#A_konszolid%C3%A1ci%C3%B3_kudarca,_L%C3%A1szl%C3%B3_hal%C3%A1la. Kálti Márk Képes Krónikája (1360) is 1282-re teszi az eseményt. („Ezután az Úr 1282-ik évében Oldamér kun vezér összeszedte a kunok seregét, és a Hód nevű tónál ellenség módjára tört Magyarországra, hogy uralma alá hajtsa. Ellenében László király, mint a vitéz Józsua, harcba indult nemzetéért, országáért.(képes krónika https://mek.oszk.hu/10600/10642/ )” Azért tartom e dátumot hihetőnek, mert IV.László a Hód-tavi csatában hősiességükel kitűnt vitézeit jutalmazó levelei és a pápa elismerő-köszönő levele mind 1282 végén (illetve után) keletkeztek. ZSOLDOS ATTILA Téténytõl a Hód-tóig (Az 1279 és 1282 közötti évek politikatörténetének vázlata) részletesen elemzi az ellentmondásokat, és a dátumot 1282 szeptemberére teszi. https://tti.btk.mta.hu/images/kiadvanyok/folyoiratok/tsz/tsz1997-1/068-098_zsoldos.pdf- Éppúgy mint én (pontosabban én, éppúgy mint ő, hiszen megelőzőtt, én csak újra felfedeztem a spanyolviaszt) arra a következtetésre jutott, hogy a kunoknak volt egy lázongása 1280-ban, de Hód-tavi csata 1282-ben történt.
Ráadásul ráakadtam két forrásra, amelyek magyarázzák miért nem habozott László király megtámadni „hű szövetségeseit”, a kunokat. Ugyanis a kunok nem föllázadtak, hanem betörtek Magyarországra!!! „Oldamér … ellenség módjára tört Magyarországra” https://mek.oszk.hu/10600/10642/ , a másik László király levele: „Oldomér a kun nép sokaságával … el akarván űzni minket királyságunkból, és Magyarországot hatalma alá akarván igázni…” Zsoldos Attila nem tartja kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy Oldamür betört az országba, az erre utaló források hitelességét megkérdőjelezi. De két kun lázadást említ. Ami viszont tény marad, hogy az első, 1280-as „lázadás” csendes volt, csak távoztak, a Hód-tavi csatát megelőzően viszont gyújtogattak. Miért?
[12] Stepan Dragutin 1276-ban magyar segítséggel elűzte apját I Stepan Urost, amikor apja meg akarta fosztani trónörökösi jogától öccse, Stephan Milutin javára. Ekkor már névleg IV. László volt a király, de kiskorú lévén helyette édesanyja Kun Erzsébet uralkodott. Feltehetően a Gutkeled-Kőszegi párt döntései voltak az ügy hátterében. 1282 tavaszán (tehát az Al-Temür betörése előtt) Stepan Dragutin egy lovas baleset után lemondott Szerbia trónjáról öccse javára, azzal a feltétellel, hogy Milutin halála után Dragutin fia lesz a trónörökös. IV. László elfogadta a cárcserét, és Dragutint Macsóval és Szerémség egy részével kárpótolta, mely addig édesanyja Kun Erzsébet „birodalma” volt. Dragutin voolt az első szerb uralkodó, aki Nándorfehérváron (Belgrád) uralkodott, amely addig magyar terület volt.
[13] http://www.erdelyimagyarok.com/profiles/blogs/tiham-r-herceg, id.: Kristó Gyula: Kun László emlékezete – A hód-tavi csata, 197 old. Valamint: http://www.kunszovetseg.hu/gdonko/konyvajanlo/kotonynepe/kotony_nepe_kesz_email.pdf A téves helyesírás oka, hogy akkor még nem létezett se szabályokra fektetett magyar, kun, stb helyesírás, mint ma, és a nevek latinba fordításának szabályai sem. Ez magyarázza a jelenséget, hogy ugyanaz a személy, különböző forrásokban különböző helyesírással szerepel.
Legutóbbi módosítás: 2020.10.27. @ 16:32 :: H.Pulai Éva
