(1)
Korábban kiadósan korholtam volna
az ilyen se jó-se rossz időket, amikor
az ember semmirekellőnek érzi magát,
mert eső áztatja kint a földeket, értelmét
veszíti minden tervezet, mi nem számolt
a cseppekkel, napsütésre bízta órák kellemét
– talán az élet könyvtárában ilyenkor fúj a szél.
(2)
Ha más dolgom most nincs is, legalább
ezt képzeljem el; a másvilágon angyalok
merengenek a saját könyvemen. A könyvtár
tágas, szentek jönnek-mennek ott, szélesre
kitárva lengedeznek felhőablakok, s míg
én a földön terveim szövöm, fent megmásít-
hatatlan tényjövőm, mit saccolgatva fürkész
őrzőangyalom, hogy hányszor egyezik
a könyv végéig Istennel az én akaratom.
