Kivontam magamból az aggodalmat,
Mióta összeadtak minket a hétköznapok,
És már nem félek attól, csak hányados maradok
Egy olyan világban , ahol mindenki szorzó,
Még akkor is, ha a stílusa osztó,
És nem érzi magát egyenlőnek senkivel.
Átlagot von plusz egy.
De a geometria sem ereszt,
Kört rajzolok es belülre pakolok
Mindent, ami egyszerű, négyszögletes.
Az amorf formákat kívülre dobom,
Vágok hozzá pofákat és felpozom.
A múltból gyököt vonok,
Lassan mindennek sarka van,
Szorítom a szemem, számolok,
S szívemhez húzom,
Ami pótolhatatlan.
Legutóbbi módosítás: 2019.11.25. @ 20:44 :: Tóth Zita Emese