(Sün Laca meseregényem harmadik része)
A süngyerekek kint az udvaron játszottak. Szép, augusztusi délután volt. Egyszer csak Sün Laca édesanyjához szaladt, és mondta:
– Édesanyám, az emberek gyakran kirándulnak. Mi miért nem? Olyan jó lenne egyszer, ha mi is elmennénk valahová. Én még sohasem kirándultam.
A süngyerek édesanyja kíváncsian a fiacskájára nézett, majd megkérdezte:
– Te, hol hallottad, hogy az emberek kirándulnak?
– Amikor nemrég a cicakölyöknél voltam látogatóba, ott mesélte az egyik cicakölyök, hogy a háziak majdnem minden hétvégén elmennek kirándulni. Hétvégén, mi menjünk el kirándulni! – kezdte el kérlelni Sün Laca az édesanyját.
Ezt meghallván a többi süngyerek is odasereglett, és kórusban mondták:
– Menjünk el kirándulni a közeli tóhoz?
Ezen cicamama elgondolkodott. Való igaz még együtt a család sohasem kirándult. Mindig csak otthon kuksoltak, bújócskáztak a száraz falevelek alatt.
– Jól van, ha édesapátok hazajön, este megbeszélem vele. Remélem nem lesz túl fáradt és eljön velünk kirándulni a közeli tóhoz.
A süngyerekek izgatottan várták apjukat. Minden zajra felkapták a fejüket, és a kapuhoz rohantak.
Sünapa ezen a napon nagyon későn ért haza. Egész nap hatalmas almákat kellett hordania a hátán. Igen csak elfáradt. Amikor felesége elmesélte neki, hogy a gyerkőcök, mit akarnak, először tagadóan rázta a fejét. Mintha csak azt mondta volna: szó sem lehet róla. Egész héten robotoltam, nem volt egy perc megállásom. Hétvégén szeretnék pihenni az otthonomban a finom, száraz falevelek között. De ekkor a sünmama ránézett szomorú szemekkel, mindjárt megváltoztatta a véleményét:
– Na, jól van! Benne vagyok. Hétvégén kirándulunk a közeli tóhoz,
Természetesen a süngyerekek hallgatóztak az ajtónál, és amikor meghallották édesapjuk beleegyezését hangos ujjongásba kezdtek. Leghangosabban Sün Laca örült. A hangja elnyomta a többiekét.
– Mi az ti még nem alszotok? Mindjárt nem megyünk kirándulni a hétvégén – fordult a sünapa a gyerekek vacka felé.
Abban a pillanatban halálos csönd lett. A gyerkőcök még megmoccanni sem mertek. Féltek, hogy apja beváltja az ígéretét, és nem lesz hétvégi kirándulás.
Másnap boldogan ugrottak ki a vackukból, és lázasan készülődni kezdtek. Előkeresték a nagy hátizsákot, s minden fontos dolgot bele akartak pakolni.
– Gyerekek, nem kell elvinni az egész házat – mondta nevetve az édesanyjuk. – Elég lesz, ha viszünk némi elemózsiát, itókát, egy nagy labdát, amivel majd labdázunk.
Ez némileg lelohasztotta a készülődés kedvét. Sün Laca még a nagy sütött is el akarta vinni, hogy majd abban főznek ebédet.
A süngyerekek alig várták az indulást. Még így közösen sohasem kirándultak.
Végre eljött az indulás pillanata. A kis csapat énekszóval elindult a közeli tó felé. Egész úton azon beszélgettek, hogy mit fognak ott csinálni.
– Én még a tóba is belemegyek, és megfürdök – hencegett Sün Laca, mire édesanyja kissé mérgesen rászólt:
– Nem ajánlom. Sünök nem szoktak lubickolni a tóban. Különben is egy ilyen tó nagyon veszélyes. Aki nem tud úszni, az könnyen belefulladhat a vízbe. Kérlek bennetek, amikor megérkezünk, a tóhoz fogadjatok szót! Mindig azt tegyétek, amit megengedek. Hallgassatok az idősebbekre! Ugye megértettétek?
A süngyerekek megértően bólogattak. Igaz Sün Laca nem nagyon örült, hogy nem mártózhat meg a tóban. Milyen jó lett volna lubickolni a hűs habokban, mint a halak.
Eltervezte, hogy, amikor szülei nem figyelnek rá, kipróbálja, milyen érzés fürödni. De ezt még a testvéreinek sem árulta el.
Mivel a sünöknek kicsi lábuk van, sokáig kellett gyalogolni, amire megérkeztek, annak ellenére, hogy a tó közel volt.
A hatalmas, hullámzó víztömeg elkápráztatta őket. A napsugarak pajkosan kergetőztek a tó vízén. A süncsalád keresett egy árnyas helyet a tóparton, és leheveredtek.
Hamarosan a vízből, a nádas rejtekéből előmerészkedtek a békák is, és kíváncsian nézték a furcsa jövevényeket.
Egy kis idő elteltével egy kicsi béka Sün Laca mellé ugrott.
– Kik vagytok? – kérdezte brekegve.
– Mi vagyunk a sünök – válaszolta a kicsi sün. –Te még nem láttál sünt?
– Sokféle élőlényt láttam itt a tóparton, de sünnel még nem találkoztam. Miért jöttetek ide?
– Kirándultunk a közeli tóhoz.
– Akkor bizonyára fürdetek is – csillant fel a kicsi béka szeme.
– Sajnos azt nem lehet. Édesanyám megtiltotta. A sünök nem tudnak úszni.
– Nem tudtok úszni? Ez meg, hogyan lehet? Az úszás a világ legkönnyebb dolga. Nézz csak ide! – és ezzel a kicsi béka egy nagy csobbanással beleugrott a tóba, és vidáman úszkált ide – oda. – Látod ilyen egyszerű. Mindenki tud úszni. Nem kell félni a víztől. Gyere, próbáld meg te is!
– Nem tehetem, édesanyám megtiltotta – mondta szomorúan Sün Laca.
– Ugyan! Gyere bátran! Ott annál a nádasnál senki sem fog meglátni, hogy belejöttél a vízbe.
Ezen a süngyerek is elgondolkodott. „Igaza lehet a kicsi békának. Miért ne próbálná meg belemenni a vízbe. Senki sem veszi észre a nád mögött.”
Kileste, amikor a szülei kissé elszunyókáltak, a testvérei meg önfeledten játszottak a parton talált kagylókkal. Óvatosan elsomfordált a nádas mögé, ahol már várta a kicsi béka.
– Ugorjál bele bátran! Ne félj, nem nagy dolog! Én minden nap többször is beleugrok a tóba. Majd segítek megtanulni úszni.
Sün Laca összeszedte minden bátorságát, és egy nagy csobbanással beleugrott a tóba. A tüskék gyorsan teleszívták magukat vízzel, és húzták egyre lejjebbre. Hiába próbált mindent úgy tenni, ahogy a kicsi béka tanácsolta, a hullámok összecsaptak a feje felett.
– Segítség! Segítség! – kiabálta kétségbeesve.
A kicsi béka csak brekegett. Valójában ő sem tudta, mitévő legyen. Egy idő után annyira megijedt, hogy villámgyorsan eltűnt a sűrű nádszálak között.
Szegény Sün Laca egyedül maradt. Már alig volt ereje fenntartani magát a vízen. Ahogy kiabált segítségért egyre több víz ment be a száján.
– Segítség! – kiáltotta utolsó erejével. Érezte, ha most gyorsan nem jön segítség, akkor végképp alábukik a vízben.
Szerencséjére édesanyja meghallotta.
– Jaj, kicsikém, mi történt veled? Hol vagy?
Az egész süncsalád felugrott és rohant a hang irányába. Rémülten látták, ahogy Sün Laca kapálózott a vízben.
Sünapa azonnal kerített valahonnét egy hosszú, erős faágat, és nyújtotta a fiának.
– Kapd el, fiam! Kihúzunk.
A fuldokló süngyerek megmarkolta az ág végét, mire a többiek minden erejüket összeszedve húzták Sün Lacát a vízből. Ha csak sünanya egy másodperccel is később hallotta volna meg a segítségkérést, nagy lett volna a baj. De így a rosszcsont süngyerek megmenekült. Igaz csuromvizes volt, de ilyekor ez senkit sem érdekelt. Fő, hogy Sün Laca épségben megmenekült.
– Látod, kisfiam, erről beszéltem – mondta az édesanyja, amint egy törölközővel szárazra csutakolta. – Megint szófogadatlan voltál, és nem hallgattál rám. Nagyobb baj is történhetett volna. Hála Isten, időben sikerült megmenteni. Ígérd meg, többé nem teszel ilyet!
– Ígérem, édesanyám, és köszönöm, hogy kimentettetek a vízből – mondta Sün Laca pironkodva, és végigheveredett a selymes füvön.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:56 :: Apáti Kovács Béla