Nehrer György : Mozi

Nyári szünet lévén nálunk voltak egy hétig az unokáink. Gyurika számítógépes programozó táborban okosodik. Feleségem, és a gyerekek szervezkedtek a hátam mögött. Szerda délután mi megyünk a gyerekért a táborba, és ha már bent vagyunk a városban, akkor menjünk be a pláza moziba, és nézzük meg a „Kis kedvencek titkos élete” című mesefilmet. Nem tombolt bennem a lelkesedés, de az unokákért az ember sok mindenre képes. Az idő elromlott. Pont akkor, amikor sétálni akartunk egyet a városban. Így aztán maradt a pláza üzletsoron a presszózás, fagyizás, bárszékre mászás, fel és le. Kölyköknek ez jó szórakozás. Könyvesboltban vettünk három Fekete István könyvet a gyerekeknek, meg mindegyik választott még magának egyet-egyet. A legolcsóbb könyvre, adtak ötven százalék kedvezményt. Így is sokat fizettünk!  Sajnos a kultúrához hozzájutni manapság, szinte luxuscikknek számít. Mióta az állam nem tartja fontosnak a kultúra finanszírozását, és kiszállt a könyvkiadás támogatásából is, azóta szerencsésen sok embert leszoktattak az olvasásról. Ennek is van előnye: mert aki nem olvas, az nem ismer meg más dolgokat. Azt könnyebb irányítani, mert csak azt a szennyet ismeri, amit ráöntenek a rádiókból és a televízió csatornákból. Aki meg olvasna, az nem tudja megvenni a könyveket. Eldöntheti, hogy esznek a gyerekek vagy olvasnak. Mi, nyugdíjasként úgy gondoljuk, hogy  a gyerekekkel megszerettetni az olvasást, az a jövőnek szóló befektetés. Kár, hogy az állam nem így gondolja. Egy új társadalmat építünk! A nemolvasók, és a szelektíven olvasók műveletlen társadalmát. Ahol az érték: a „Szürke ötven árnyalata”  és SZ.N. úszónő „Sokan megbasztak” szexuális kalandjai a vízilabdacsapattal. Nem beszélve a fütyilóbáló három hónapon keresztül sztárolt  „celebek” ragyogásáról és bukásáról. A bulvársajtó „szépfiúiról” és „szép lányairól”, akik saját maguk között csereberélik egymást.
Fekete István, Kipling, Mikszáth, Móricz, Jókai, Gárdonyi, Herczeg Ferenc, és még sorolhatnék rengeteg hazai és külföldi írót, akik műveikkel tanítottak, példát adtak egész nemzedékeknek, ma nem  támogatandó értékek, hanem piaci árucikkek. Ha van pénzed hozzájutsz, ha nincs, ott a könyvtár. Könyvtáros barátom panaszkodik, hogy már oda sem járnak az emberek. A cél, egy új társadalom létrejöttének a beteljesedése. Már csak karnyújtásnyira van. Kár lenne félbehagyni ezt a “remekművet!”
Miután kibosszankodtam magam a könyvesboltban, sorba álltunk a mozi pénztárnál. Orsika segített a jegyvásárlásban, mármint abban, hogy melyik filmet szeretnék megnézni. Így aztán a két nyugdíjas és két gyerekjegyért és a 3D-s szemüvegekért egy kisebb vagyont hagytunk ott. Még volt fél óra a film kezdetéig, így aztán felmentünk a moziba. Gyerekek többször is, mert működött a mozgólépcső. BÜFÉ, pattogatott kukorica, üdítő, aztán mosdó. Együtt, és külön-külön is. Kettesszámú terembe irányítottak bennünket. Filmelőzetesek tömkelege következett fülsiketítő hangosan, hogy az agyadba vésődjön.
Nem értettem a dolgot, hogy egy mesefilm előtt miért kell félpornó, vámpír, és akciófilmeket  reklámozni?  Aztán Zsiday Csaba (nyugodjék békében) újságíró barátom, jutott eszembe. Azt mondta nagyjából negyven éve: „a mozikban csak háromféle filmet vetítenek, mert a többi eladhatatlan. Van harcos film, van baszós film, és van harcos-baszós.” Szóval az elmúlt negyven évben a filmipar nem változott semmit. A nagyérdemű ezek közül válogathat. Néztük a reklámokat, miközben igyekeztünk a gyerekek figyelmét elterelni a vászonról, bízva benne, hogy hamarosan kezdődik a mesefilm. A terem végre elsötétült, és a vásznon egyenruhás fegyveres katonák, rendőrök, és egy börtön képe jelent meg. Börtöncella helyett, egy nagy vasketrec. A ketrecben egy szőke nő himbálódzott egy trapézon, aztán leugrott, és fejjel nekiment a rácsnak. Kiütötte magát. Megjelent a vásznon Will  Smith a bérgyilkos, aki nem öl gyereket és nőt.
Ekkor még bíztam benne, hogy ez is csak egy bemutató.
Aztán a tökös Will, akiben szép számmal volt orrba-szájba pircing,– hogy lássa az ifjúság, mi a menő… Will, lazán fejbe lőtt egy öltönyös pasast, akinek az agyvelője szétfolyt a járdán. 3 D-ben  éppen az ingemen. Következő képsoron jött egy Batman ruhába öltözött alak, aki rárepült Will hátára. Nagy bunyó kezdődött, aztán Will állt nyerőre, mert előkapta a pisztolyát, és  kivégezni készült Batmant is, amikor Will lánya  kettőjük közé  ugrott.
–  Apa, ne tedd!- felkiáltással.
Azt hiszem, akkor ugrott a mami nyakába az unokám. Szóval elhagytuk a mozit. Pénztárak felé vettük az irányt. De láttuk, hogy hosszú sorok kígyóznak mindegyiknél. Ahol meg nem, ott nem volt pénztáros. Egy darabig várakoztunk, hogy reklamálunk, aztán Orsika  megnézte a jegyet mi van ráírva. „Öngyilkos osztag”
– Papi én nem erre kértem jegyet!
– Tudom! Most mi legyen ?
– Menjünk haza, mert a másik már elkezdődött, mire sorra kerülünk meg reklamálunk, addigra vége is lesz.
Bosszant a dolog, mert a gyerekek csalódottak voltak, mi meg dühösek, hogy kidobtunk egy csomó pénzt a semmiért. Reklamáció helyett, most  kiírtam magamból. Igazán odafigyelhetnének a pénztárosok, ha két felnőtt és két  gyerekjegyet kérnek, akkor ne korhatáros filmre adjanak belépőt. Amúgy meg, ki a fene olvasgatja el, mi van írva a jegyre, amit a kezébe nyomnak. Megjegyzem: szemüveg nélkül nem is látnám.

Tegnap a mami és a lányom ismét elvitte a gyerekeket a moziba.

Kösz, pláza mozi! Kettőt fizet, egyet kap!

(2018)

Legutóbb szerkesztette - Nehrer György
Szerző Nehrer György 1 Írás
1953 Írok! Néha magam alatt vagyok, néha a fellegekben járok. Néha azt hiszem, hogy megváltoztatható a világ. Aztán rájövök, hogy mégsem, mert egyre gonoszabb, és egyre körmönfontabb emberek jönnek messiásként. Rend, és értékrend? Olyan már régóta nincs. Amíg tudok, addig adok. A többit meg elveszik. Még szilárdan állok a lábamon, mint a házak, amiket építettem. A végén törmelék, rom és töltés lesz mindenből.