Horváth János : A szemek (3)

Nyomtatás

(3)

Éva vonata késett. Ádám meghagyta a taxisofőrnek, hogy várjon.
– És ha nem jön időben a vonat? – kérdezte a taxis.
– Nem tudom. Kijövök, és kifizetem.
– Nem lenne baj, ha most kifizetné a számlát, én pedig lecsapom az órát, és akkor indítom újra, ha megérkezett a hölgy, akire vár.
– Rendben van. Így korrekt, köszönöm.
Ádám adott kétezer forint borravalót.
– Így jó lesz?- kérdezte.
– Tökéletes – mondta a taxis, és lecsapta az órát.
Fél egykor jelezték az érkezést. Ádám kiment a vágányhoz, ahova a vonat befut. Éva hívta.
– Öt perc, és ott vagyok. A hátsó kocsiba kaptam helyet, első osztályon.
– Rendben. Beszéltem a taxissal, megvár minket.
– Az jó. Aztán, ha hazaértünk, fürdés, lefekvés – mondta Éva, és nagyot sóhajtott. – Nagyon fáradt vagyok, Ádám.
– Persze, semmi gond. Az a lényeg, hogy kipihend magad.
Amikor a vonat megállt, Ádám az utolsó kocsihoz ment. Kinyílt az ajtó, és Éva jelent meg a lépcső tetején. Ádám odaszaladt, és elvette a lány bőröndjét. Megfogta a kezét, lesegítette a meredek lépcsőn. Amikor Éva lelépett az utolsó lépcsőfokról, Ádám karjába vetette magát. Sokáig ölelték egymást.
– Nagyon hiányoztál – mondta Ádám, szinte suttogva.
– Te is nekem, hidd el. Sokat gondoltam, rád. De most végre, itt vagyok, veled.
Ádám meghatódott a lány szavaitól. Egyik kezében a bőrönddel, másik kezében Éva kezét szorongatva, megindultak a kijárat felé. Útközben nem szóltak egy szót se egymáshoz. Éva megállt egy pillanatra, mielőtt a taxihoz értek, és megcsókolta a fiút. Ádám még soha nem érezte ilyen boldognak magát.
– Tessék, fáradj beljebb! – mutatott utat Ádám, amikor megérkeztek.
– Köszönöm, de ismerős a hely – mondta Éva, és nevetett.
Ádám felment a lépcsőn, és bevitte a bőröndöt az Évának szánt szobába. Ez egy vendégszoba volt, de ritkán használták. Egy viszonylag nagy hal, és egy hálószoba volt az emeleten. A hálóból nyílt egy fürdőszoba. Éva más máskor is töltött itt egy-egy éjszakát. Kellemes festékszag terjedt az egész házban. Szerette ezt az illatot, olyan volt, mintha éppen most nyomta volna ki Ádám a palettára, egy új festmény hátteréhez.
– De jó, végre itthon – mondta Éva, és ledobta magát az ágyra. – Tedd csak le valahova a szekrény mellé, majd holnap kipakolok. Gyere ide, ölelj át – kérte Ádámot. Ádám fantasztikusan érezte magát. Arra gondolt, hogy milyen jó, hogy így alakultak a dolgok. Soha nem tudott volna mást szeretni. Évának most pihennie kell, de holnap mindent megbeszélnek. Ki akart menni a szobából.
– Jó éjt, kedvesem –mondta Évának. – Aludj jól.
– Hát elmész? Maradj, kérlek! Gyere ide. Szeretkezni akarok veled – mondta Éva.
Ádám visszafordult az ajtóból. Leoltotta a lámpát. Odament az ágyhoz, és Éva mellé feküdt. A lány odafordult hozzá. Megsimogatta a férfi arcát, és megcsókolta.

Reggel, Kálmán telefonja ébresztette. Éva már kint volt a fürdőszobában, készülődött a napra. Sok dolga akadt, mert el kellett intéznie a banki ügyeket is, és még szerette volna a szüleit is meglátogatni.
– Szevasz, öregem – kezdte Kálmán, bemutatkozás nélkül. – Óriási hírem van. A szemek című rajzodra érkezett pár ajánlat. Aukcióra kerül, és most kapaszkodj meg, Tíz millió a kikiáltási ára. Nem akartam elhinni, de igaz.
– Kálmán! – mondta rosszat sejtetően Ádám. – Honnan ismerik a rajzomat?
– Erről akartam beszélni veled.
– Csak nem azt akarod mondani, hogy…
– Nem az van, amire gondolsz. Csak le akartam fotóztatni, de közben találkoztam valakivel, aki kiszúrta, és amint meglátta, azonnal beleszeretett. Egy milliót ajánlott, de mondtam, hogy sokkal többet ér. Felhívta az egyik galériás barátját, hogy megbeszéljen vele egy árverést, és majd meglátja, mennyit ér a rajz?
– Te, Kálmán, állítsd le az akciódat, mert a képem nem eladó – mondta emelt hangon Ádám, nem leplezve indulatát.
– Ne haragudj, majd megbeszéljük… haló… Itt nincs térerő. Majd hívlak –mondta Kálmán, aki mindig fel tudta találni magát, ilyen helyzetekben, és letette a telefont.
– Ki volt az? – kérdezte Éva, miközben lejött az emeletről. Ádámnak tátva maradt a szája a meglepetéstől. Nyoma sem volt a tegnapi fáradt, kialvatlan nőnek. Éva gyönyörű alakját kiemelte a türkiz kis kosztüm, a magassarkú cipő. A sminkje harmonizált a ruhája színével, és csodálatosan barna szemével. Ádám nem tudta róla levenni a tekintetét.
– Kálmán hívott. De nem érdekes, majd személyesen beszélünk.
– Jól van, kedvesem. Be kell mennem a városba, el kell intéznem néhány dolgot, és anyámhoz is beugrom. Csak megmutatom magam, hogy megvagyok, és már jövök is.
– Nekem délelőtt van egy megbeszélésem, de délután ráérek. Ne menjek el veled a szüleidhez?
– Nem tudom, mikor végzek a bankban. Számlát is nyitok, és Gábor számlájáról is kell majd valamennyi pénznek érkeznie.
– Rendben van, kedvesem, akkor majd este találkozunk. Kálmánnal ebédelek. Össze akar hozni egy galéria tulajdonossal. Valami francia festő, vagy üzletember, nem értettem pontosan. Magyar származású, állítólag. Gyakran utazik a két főváros között.
Éva egy pillanatra meglepődött. Arra gondolt, hogy Gábor is gyakran utazott, és sok más mellett festményekkel is kereskedett. De aztán elhessegette magától a gondolatot.

Kálmán már ott ült az asztalánál, amikor Ádám megérkezett. A pincér megismerte, máskor is járt már itt. Kálmán asztalához kísérte a vendéget.
– Szervusz – köszönt rá Kálmánra.
– Szervusz – szólt a barátja, lassan felemelte a tekintetét, és letette a levelet, amit olvasott. – Bocsáss meg, de fontos levélről van szó. De foglalj helyet! Rendelsz valamit?
A pincér látta, hogy Ádám leül, és int neki.
– Parancsoljanak az urak, mit hoztatok inni?
– Még várunk valakit, akkor majd ebédelni is fogunk. De mi előbb jöttünk, meg kell beszélnünk valami fontosat.
– Bocsánat, akkor nem is zavarok – mondta Józsi, a pincér, és már indult is volna, de Ádám megállította.
– Én egy ásványvizet kérek, és egy kávét. A reggeli kapkodásban megfeledkeztem róla.
– Akkor, én is kérek egykávét, Józsikám – szólta Kálmán a pincérnek.
– Mondja Józsikám, lehet itt lottózni?
– Hozom is szelvényt. Kitöltheti, én meg bedobom itt a ládába. Délután elviszik.
– Meg akarod nyerni a főnyereményt? – kérdezte Kálmán, kicsit gúnyosan.
– Sokat segítene. A gyerek miatt is.
– Összeházasodtok?
– Nem beszéltünk róla, egyelőre nálam lakik. Majd keres magának valami lakást. De még annyira bizonytalan minden.
– Jól van, nem firtatom, ez a ti dolgotok. Viszont arról a képről beszélnünk kell.
– Nem eladó. Elhoztad?
Kálmán egy dossziét vett elő. Kinyitotta, és átnyújtotta Ádámnak. Csodálatos szempár nézett rá, saját képe, Éva szemeiről festett kép. Mintha még élénkebb lenne, és lehet, hogy csak képzeli, de határozottan az volt a benyomása, hogy ez a szempár mosolyog.
– Nem gondoltad meg? – kérdezte Kálmán.
– Rendben van. Vegyen részt az aukción, rád bízom.
– Jó döntés – mondta Kálmán, és visszatette a képet az irattartóba. Közben, megszólalt a telefonja. Először meglepett arcot vágott, aztán lenyugodtak a vonása. A beszélgetés végén már határozottan jó hangulatban váltak el.
– Na, az a helyzet, hogy tárgyalópartnerünknek valami sürgős dolga akadt, de este ott lesz az árverésen. – Józsikám! Jöhet az étlap, és hozzon már valami rendes innivalót. Ma én fizetek.

Budapest, 2019. augusztus