Erők csapása

A jelző fény
résnyire nyitott ajtóm mellett szűrődik
Hamis sáv
reszketeg könnyekkel próbál nyugtatni.
Sápatag és beteg
körbeveszi az éj – mint fakult hamut
s ágyamnál a sötétből bomló démon
árnyhangon a fülembe suttog.

Az óra rozsdásan nyög
a perceket magáévá marja
közelsége tolakodó bűz
facsarva présel ölelő karja.
Emberi fehérség pergő ritmusa követi
áttetsző gél és anyagot hasító kezeik
– már nem érnek el
alászálltam Vele, s meghaltam.

Ánizs színű szirmokkal vártál csendesen
a pokol kapuját feszítetted és estél mellettem
Pára haranggal körbefestett az új jelen
s a fény vakít – halál által már áttörhetetlen.

 

2010-03-013

Szerző Lovász Évi 42 írás
Tizennégy éve csak írok és írok, s én már így maradok... "A világ olyan zsarnok, aki elvárja a hízelgést, hogy kegyesnek mutatkozzék; az igaz művészet azonban önmaga ura, s nem tűri, hogy hízelgő formába kényszerítsék." /Beethoven/