a gyász posztmodern ritmusa

Isten meghallgat de van hogy nem felel hogy legyen így lámpássá az embereknek folytonosság kell és bizalom pedig nem felelnek a kulcsra zárt temetőkapuk mögötti remények sírokba zárt soha ki nem mondott mondatok itt van értelme a csöndnek itt minden kő arról mesél hogy tudásunk csak töredékes mikor azonban eljön a beteljesedés ami töredékes véget ér látom a csöndet egy anyóka fáradt térde madárujja veti a keresztet rá miközben könnye csordul a gondosan elrendezett virágokra és színről színre lát de elgyalogol a kútig s vissza és avarcsókot perget a szél

letérdel kezével simítja a földet
csókolja emlékeit és a sírt
ennél jobban nem lehet
egyedül egy ember
könnyeit hullatja
könnyeit visszatartja
s a csöndet hallgatja
a magány angyala
lelkébe befészkel
de eltűri mert mindent remél
alatta a föld Chopint zenél
és kezeivel öleli a fejfát
a világ ablakát

nem számolja a perceket sem az éveket hang nélkül szepegve mikor teheti kijár ide tűri az ég sötétjét megmássza a hóbuckákat tocsogós esőben is kábultan ide oda néz mikor november elsejének fényei leveszik a hályogot szeméről könnyebben megtalálja a sírt s azt suttogja várj meg békével jövök.

708látogató,2mai

Szerző M. Fehérvári Judit 166 írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.

6 Komment

Hagyj üzenetet