Isten meghallgat de van hogy nem felel hogy legyen így lámpássá az embereknek folytonosság kell és bizalom pedig nem felelnek a kulcsra zárt temetőkapuk mögötti remények sírokba zárt soha ki nem mondott mondatok itt van értelme a csöndnek itt minden kő arról mesél hogy tudásunk csak töredékes mikor azonban eljön a beteljesedés ami töredékes véget ér látom a csöndet egy anyóka fáradt térde madárujja veti a keresztet rá miközben könnye csordul a gondosan elrendezett virágokra és színről színre lát de elgyalogol a kútig s vissza és avarcsókot perget a szél
letérdel kezével simítja a földet
csókolja emlékeit és a sírt
ennél jobban nem lehet
egyedül egy ember
könnyeit hullatja
könnyeit visszatartja
s a csöndet hallgatja
a magány angyala
lelkébe befészkel
de eltűri mert mindent remél
alatta a föld Chopint zenél
és kezeivel öleli a fejfát
a világ ablakát
nem számolja a perceket sem az éveket hang nélkül szepegve mikor teheti kijár ide tűri az ég sötétjét megmássza a hóbuckákat tocsogós esőben is kábultan ide oda néz mikor november elsejének fényei leveszik a hályogot szeméről könnyebben megtalálja a sírt s azt suttogja várj meg békével jövök.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:56 :: Bereczki Gizella - Libra