Alex ollója (1./11)

Magam vágom a hajam, és ez nálam elvi kérdés. Az ollóm épp úgy csattog a saját fürdőszobámban, mint a boncteremben. Naponta több halottban is megmártom, na, nehogy már egy fodrász csonkolja az én hajamat… Öntömjénezés volna, magamutogató hedonizmus. Bár a homoszexuálisok szeretik az ilyesmit. A feltűnést, a provokációt mindig és mindenhol, hogy állandóan szembesülniük kelljen azzal, ahogy nem fogadják el őket.
Én boncmester vagyok. És homoszexuális.
Én más vagyok.

A hajam szőke és hosszú. Nagyon óvatos vagyok, amikor olló van a kezemben. A szerveket úgy kell felbontanom, mintha gép szeletelné, bár én jobb vagyok. Mindig csak annyit vágok, amennyi a látszathoz feltétlenül szükséges. Ne túl rövid, ne túl hosszú. A gépek olykor mohók, én sosem esem ebbe a hibába. Szerencsém is van. Az arcvonásaim finom és nőiesek, az embereknek sosem jut eszükbe rólam semmilyen brutalitás. Pedig brutális a kézi munkám, és olyan kemény vagyok, hogy ha be akarok hatolni…
Tükrökkel veszem körbe magam, az eszközömet villantó fény éle vágja át a bal kamrát. A szív közepében vajúdja magát újszülötté minden késztetésem, mi épp itt veszik. A fekete lyukba szoborlélekkel hatolok, determinált művésziséggel. A hetedik terem van elzárva, a beteljesületlen álmok szülőszobája, a bal kamra legbelseje, és a világon csak egyetlen kulcs nyitja.
A kulcs én vagyok. A szív egyre szűkülő termek sora.

Mielőtt elképzelem magam rövid hajjal, leteszem az ollót. Annyi minden mást kellene még elmetszenem. Nick Cave: Death is not the end-jét hallgatom. Ömlengés, magamutogató heroinizmus. Huszonhétszer szúrja a vénámba, hogy a halál nem a vég. Meg tudom érteni. Az ébredés utáni első négy percben én is ennyiszer mondom el a tükörnek, hogy nő vagyok. A megcsonkolt igazság aztán bifurkációvá bontja az utat.
A keresztutak úgy jönnek létre, ahogy az ember tánclépésekké lágyul. A kígyó kettőzött nyelve is csak egy szerencsétlen helyzet, mert a foga így is, úgy is behatol. És a méreg – akár a himnikus heroin – ezután két biokémiai utat választhat magának. Orgazmus vagy halál.
A húsvét hétfői legelső kliensem a halálba halt bele. Én az orgazmusba fogok. Ő még feltámadhat, én minden isteni beavatkozást homlokegyenest elutasítok. Könnyen jött narcizmus volna.

Harmadnapon aztán én is bevallom magamnak, hogy a halál mégis, igenis a vég. Aznap a reggeli fénnyel élezem képzeletem, és a tükör rövid hajúnak mutat majd, az ollót ezután hegyesen tűzöm a sercenő szövetekbe. Napfénytől fog szikrázni a terem, akkor is, ha a legbelsőnek sosem lehet ablaka.
Vagy biblikus mítosz marad az egész… minden utópisztikus álmot boncolló hasít majd örökké laffogóvá. Ollók rémálma volna az irreverzibilis végzet. Pokolba veled, Nick Cave!
Az igazi jósok sohasem szúrnák magukba a tiltott gyümölcs oldatát, mégis tudnak a fa levéltenyereiből olvasni. Így találkoztam anno Occam-mal.

A legszívdöglesztőbb ápoló volt a kómás részlegen. Ragyogó szépsége hiába sütött, égetett fekete szélű lyukakat a termek kemény-fehér lepedőjére, senki nem láthatta őt. Fényköpenyében bujkált a halott álmok osztályán. Hétfőnként borotvával és ollóval szántott végig az élő holtakon. Makulátlan mesterfodrász volt, az ápoltak éltükben sem tűnhettek soha ennyire vérpezsdítően elevennek, mint Occam kezelései alatt.
Újraélesztett. Engem, bennem minden gyökérig irtott virágoskertet. Általa álmodhattam fényszínt az ablaktalan hidegsebészetre, ha hűtőtermek szele már lividdé ette ajtóm zárjait.
Occam széppé vágott, míg én a szépet aprítottam meg nem történtté. Occam a szerelmem lett. De nem tudott a homoszexualitásról.

1073látogató,2mai

Szerző Lovász Évi 33 írás
Tizennégy éve csak írok és írok, s én már így maradok... "A világ olyan zsarnok, aki elvárja a hízelgést, hogy kegyesnek mutatkozzék; az igaz művészet azonban önmaga ura, s nem tűri, hogy hízelgő formába kényszerítsék." /Beethoven/

4 Komment

  1. Majd később visszatérek az írás végett… 🙂

    Szeretettel üdvözöllek itt a Héttoronyban, Évi!
    Érezd jól megad nálunk.

    [Azt azért be kel vallanom, hogy Évi írásaival elfogult vagyok. Úgy ismertem meg az alkotásait egy pályázat alkalmával, hogy fogalmam sem volt, hogy ki fia, borja írta azt az akkori novellát. A szám pedig tátva maradt, miután elolvastam az írását.]

  2. Kissé a hideg futkározott a hátamon amikor olvastam a novelládat. Először is légy üdvözölve köztünk a Toronyban. Megvallom ilyent ritkán szoktam elolvasni, de ez valahogy nem hagyta, hogy faképnél hagyjam. Már csak azért sem mert hogy ha fikció, ergo valóban boncolsz naponta, akkor a legnagyobb lelki nyugalommal képes vagy ezt papirra vetni.(sokan azt mondják nincs benne semmi hátborzongató ugyan az mint a hentes. Ha nem láttam volna milyen nyugalommal és precizitással csinálják akkor hajlamos volnák elhinni) Ha meg csupán képzelgés akkor is tökéletes. Szóval gratulálok. Tetszett

Hagyj üzenetet