Újra él a Torony!

Újra él a 7torony!

 

Bár még minden tornya nem tökéletes, de már voltak bátrak, akik benéztek,  és még bátrabbak, akik már küldtek is be új műveket!

Számomra az első akadályt a böngészőm jelentette, mivel Firefox-ot használtam, folyamatosan Error-ozott, ha beírtam a szokásos www.7torony.hu-t.

No, ez a süti, aminek eddig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget!

Mivel a sütibe „belesülnek” a régi dolgok, és például nálam nem törlődnek a számítógép kikapcsolása után sem, így bármennyire is édes szájú vagyok, ezek megfeküdték a gyomromat.

Telefonos segítség után elő kellett kerítenem egy másik böngészőt, az Internet Explorert (de lehet más is), és oda beírva a https://www.7torony.hu-t, mindjárt ott találtam magam a szépségesen felújított torony kapujánál, ahová a régi jelszavammal bebocsátást nyertem.

Szemmagasságban azonnal rá is találtam a megszokott menüpontokra: Hírek, Írásaim, Írások, Napló, Játék, Szerzőink, Lektorok, Súgó, Kilépés.

A legjobban mégis a Forró lista funkció tetszett, ahol a legfrissebb írások címei, mint a folyamatosan pörgő fényreklámok, invitáltak olvasásra.

Hurrá! Most már mindent tudok. Örömöm gyorsan elszáll, amikor a Lektor menüpontba belépve, és olvasgatás után nem találom a kivezető utat!

Azt már előzőleg kinyomoztam, hogy ha ilyenkor a bal felső sarokban megbúvó Héttorony ikonra kattintok, újra a Főoldalon találom magam.     Sikerült az akció!

Kíváncsian kattintgatok egyik ikonról a másikra, egyre boldogabban látom, hogy minden működik. Vagyis majdnem minden!

 

Adminguru türelmet kér! A tesztoldalon jól működött! Itt homok került az átfordító gépezetbe, de készül a javítás.

Újdonság számomra, hogy az Üzenő menüt csak akkor látom, ha a saját Fiókomba belépek. Igen ám, de hogyan? Megoldás: A szerző lapjánál megnyílik az Üzenő funkciói is.

Kedves szerző- és olvasó társak! A hatalmas mennyiségű anyag átmentése bizony nem egyszerű, de nyugodtan teszteljétek az új tornyot, és ahogy én is, írjátok meg a Facebook-os toronycsoportba, vagy ehhez a bejegyzéshez a kérdéseiteket, tapasztalataitokat, hogy a mi szorgalmas és ügyes Admingurunkhoz is eljusson és javítani tudja.

 

Szerző Bereczki Gizella - Libra 87 írás
Bereczki Gizella a nevem, Debrecen a legkedvesebb tartózkodási helyem. "Mindenevő" vagyok, ha irodalomról van szó. Magam is szivesen írogatok, főként hangulatok ihletnek meg. Hiszek Gárdonyi Géza szavaiban: "Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben."

56 Komment

    • Ajjaj, Ildikóm! Akkor nem voltál elég figyelmes. A toronytalálkozó kapcsán, melyre aug. 17-én került sor napi szinten itt sertepeltéltünk. A találkozón megállapodtunk abban, hogy a hét torony némelyike még mindig átépítés alatt van, tehát a háttérben Gyuri folyamatosan dolgozik tovább, velünk egyeztetve és ötletelve, várva a javaslatainkat, és azokat fokozatosan beépítve. Örömmel vesszük a Te meglátásaidat is.

  1. Kedvesek!

    A lyukas ladikkal című versemet rendesen sikerült a múltkor feltennem, tegnap akartam verset beküldeni, ahogy előzőleg is sikerült, de csak nem látom…nem velem van a gond, hiszen egyszerű feltenni, de mégsem látom?
    Hexameteres versfűzért akartam feltenni, kétszer próbáltam, de semmi…
    Ma is megpróbáltam, ugyanazt a versfűzért, megint nem sikerült látni…
    gondoltam egy másik verset próbálok, de azt sem sikerült…kezdek belefáradni ebbe…pedig ahogy le van írva úgy csináltam mindent, és előző versemet egy pillanat műve volt, hogy lássam az új versek közöt, mi lehet a baj?
    Köszönöm, a választ….egyáltalán látható valaki számára? Szerkesztők? Vagy valakinek?
    Erzsike

        • Kedves Gyuri!
          Továbbra is nehezen ismerem ki magamat de lassanként csak sikerülni fog. Szóval nem látom azt a funkciót hogy levelezés. Valamikor volt és elég jól működött. Most úgy sikerült odejutnom, hogy egy kommentet találtam és a nevedre klikkenolva kijött a szokásos kis ablak hogy üzenetek. Szóval biztosan szerkesztettél olyant hogy levelezés csak nem találom. Légyszíves ird meg hol található. A másik pedig azon dolog, hogy a régi Toronyban az oldal kinyitása után látható volt a napi “felgozatal”. Ez most hol látható? Mert biztosan van ilyen csak nem találom. Kérlek hogy minél hamarabb próbálj meg kérdéseimre válaszolni hogy ismét élvehessem az oldalt. Köszönettel Avi

          • Kedves Avi!
            Nem akarom Gyuri kenyerét elvenni, de mivel tudom, hogy dolgozik (te pedig gyorsan várod a választ), gondoltam, leírom kérdéseidre, én, mit, hol találtam. (Ezzel gyakorolom én is, hogy minél természetesebben tudjak ide-oda lépkedni, nyitogatni oldalakat.)

            Ajánlom figyelmedbe (és mindenki kedves figyelmébe) a Súgó oldalt, ahol látni is lehet a fontosabb tennivalók “megoldását”.
            Az “Üzenetek” használatót, megtalálhatod a 9-es pont alatt: látható, olvasható.
            (Ha belépés után a felső – szürke – mezőből a balszélső: Avi Ben Gióra fiók-jára kattintasz, akkor az oldaladon láthatod sorban:

            Egyéb Csoportok Írások Üzenetek Megjegyzések Barátok Beállítások

            Ott az üzenetekre kattintasz és már írhatsz is, bárkinek. Illetve, ha van üzeneted, akkor egy szám jelenik meg mellette, ahány üzenet vár rád.

            Kérdeztél az frissen feltett írások oldaláról…
            Belépés nélkül is a felső (szürke) sorban ott van, hogy “Írások” – pont úgy mint a régi oldalon -, rákattintasz, és a kiemelt írások alatt ott sorakoznak időrendben az írások. (A legfrissebb van legelöl.)
            De a főoldal bal oldalán ott vannak egymás alatt a legújabb versek, friss kommentek…

  2. Sziasztok! Elnézést kérek mindenkitől, de kicsit elkavarodtam… valahonnan… valahová. Most sem tudom, hogy hol vagyok és üzenek… 🙂 Hátha látjátok, és vissza is találok majd. 🙂 Próbáltam verset feltölteni. Aztán mert nem láttam sehol, újra próbáltam. A második feltöltésem helyesebb, mint az első. Mert az elsőben lehet, hogy rosszul másoltam be a szöveget. Na de nem is ezért… Szóval, akkor most újra szerkesztős lesz a rendszer? Mármint nem automatikusan jelennek meg az irások? És feltöltést követően, ha mégis egyszer csak hopp felkerülnek, akkor mennyi idő elteltével? Még nem igazodom el az oldalon, és ezekről nem olvastam. Elnézést! Puszi mindenkinek!

  3. Én simán és csont nélkül eltévedtem. A beírt anyagom valahol van, és valahogy kinéz, de képtelen vagyok átszerkeszteni a kinézetét. Találkoztam bolyongásom során az erdőbe piroskával, és Ő mondta, hogy a három kismalac felfalta a farkast, és a nagymamát se keressem, mert átköltözött Liliputba.
    Szóval egyenlőre ennyit értek az új felálásból. De! Haladok, mert a betűket megtaláltam!!! 🙂 / Miklós /

  4. Szervusztok! Nálam megvan minden. Ami furcsa, van egy keresési menüpont, ahol azonnal felajánl – nálam – három olyan keresési témát, amit kb. egy évvel ezelőtt kerestem a google -ban. Festéket, fáradt olaj leadási helyet Baján stb. Nem is mertem beírni semmit. Ez a kereső nem tudom mire jó? Remélem minden írásom megvan. Meg kell szokni az új felületet. Remélem menni fog. Köszönöm ezt a sok munkát.

  5. Tévedsz kedves Valika. Ez a napló. Az én versem nincs az írások között, pedig már háromszor feltettem, oda is / de a gyorsszerkesztőben úgy láttam, pirossal írták mellé hogy letiltva./ Hiába lépek be, több dolgot nem enged olvasni sem a rendszer.
    Tizenhat éve internetezem, tizenegy könyvet szerkesztettem tehát nem az én tudásommal van baj. Valakinek nem tesztszenek az írásaim. Üdv: Ildikó

  6. Feladom. Háromszor próbáltam meg, mint a mesében. De sajnos nem sikerült egyszer felraknom a mesémet. Fogalmam sincs, mi lehet a baj? Mindent az utasítás szerint tettem. Lehet, hogy a gépemnél van a baj. Nem tudom. A napokban majd keresek egy másik számítógépet, internetes elérhetőséget, és ott is teszek egy próbát. Ha ott sem sikerült, akkor így jártam. A technika ördöge nem akarja, hogy toronylakó legyek.
    Egy vigaszom maradt, hogy legalább olvasgathatok a toronyban barátaim, ismerőseim írásait, verseit, és hozzá is tudok szólni. Tegnap est már kipróbáltam.
    Sok sikert a 7toronynak és minden lakójának!

  7. Jelenleg még a sikeres beküldéskor azonnal megjelenik az írás, ebben az esetben ha sikerült, akkor egyből oda ugrik az írás látványlépére, persze kétféle írás megy, a napló egészen máshol jelenik meg, mint ahogy eddig a mentésekből látszik(most az írások között van a napló is)

Hagyj üzenetet