B e h a r a n g o z ó – F r i s s ü l t !

 

Kedves Toronytársak!

„Debrecenbe kéne menni…” hív a nóta, és milyen igaza van!

Összedugtuk a fejünket, és megszavaztuk, hogy az évi esedékes toronytalálkozóra a virágok városában, Debrecenben kerül sor.

Ennek a találkozónak több apropója is van:

Egyrészt, megújul a Héttorony profilja, ami mindjárt egy ok az ünneplésre!

A szomorú apropó: Pápay Aranka, tornyunk hűséges, mindenki által szeretett és nagyra becsült szerkesztőjétől búcsúzunk, hiszen a temetésén, Ozorán, csak néhányan tudtak részt venni.

S végül, ennél sokkal örömtelibb célja, hogy újra együtt tölthessünk néhány órát, és hagyományainkhoz híven, átadásra kerüljenek a Verő-díjak.

Az időpontra vonatkozó tervünk: 2019. augusztus 17-e, szombat, 15 óra.

A helyszín a híres debreceni Óbester Hotel lovagterme.

A jól bevált forgatókönyvön nem változtatunk:

minden szerző saját maga adja elő az alkotását,

vagy felkérheti valamelyik toronytársát vagy akár családtagját,

barátját is a mű tolmácsolására.

Itt sem hagyunk éhen halni senkit, az Óbester szakácsa örömmel áll rendelkezésünkre.

Augusztus 17-e hete már karneváli hét Debrecenben, a minden évben

nagy sikerű Virágkarneválra hivatalos csoportok a város közterein,

utcáin szórakoztatják a város lakóit és a szép számmal érkező turistákat.

Így akár a toronytalálkozót követően maradhattok is a gazdag programmal

kecsegtető hosszú hétvégére.

A szállásfoglalást már most érdemes elkezdeni, hiszen a fesztivál nagyon sokakat vonz.

Kéretik a naptárba bevésni ezt a dátumot!

A további részletekkel hamarosan jelentkezünk!

Az eddig kapott jelzések és jelentkezések alapján elindítjuk a szokásos táblázatunkat.Azoknak a nevét is beírtam, akik tervezik, de később adnak végleges választ vagy létszámot, hogy az utazásokat, akár egymással összebeszélve, meg tudjátok szervezni.

A forgatókönyvet és az előadások sorrendjét később állítjuk össze, a jelentkezések és az előadandó művek ismeretében.

A Hotel Óberster ( Debrecen, Péterfia u. 49.sz.) lovagtermében lesz hely és lehetőség a saját kötetek kipakolására, ajándékozására, árusítására, tehát aki teheti, hozzon magával nyugodtan.

Lehetőséget biztosítunk azoknak is, akik hangszeres kísérettel adják elő verseiket, dalaikat. Ilyen igényeiteket jelezzétek felénk.

A vacsora 3000,- Ft-ba kerül, ami egy pecsenyére sütött csirkecombot, egy rántott szeletet, rizs és sült burgonya vegyes köretet és hozzá savanyúságot tartalmaz. A teremben folyamatosan üzemel az italpult, ahol mindenki a saját igényeinek megfelelően fogyaszthat bármit (ezt mindenki maga fizeti).

A gyomorkényeztető szokásunkat itt sem adjuk fel: a saját készítésű sós és édes sütemények garantáltan lelkes fogyasztókra találnak.

Megkezdődött a visszaszámlálás. Már csak egy hónap, és találkozunk. A táblázatba beírtam azoknak a nevét is, akik még nem adtak végleges választ, de készülnek. Így, ha valaki felfedez a nevek között olyat, akivel már rég szeretett volna találkozni, akkor készülhet rá.

A TALÁLKOZÓ forgatókönyve

 

14:00          KAPUNYITÁS

 

15:00          MEGNYITÓ

            – Köszöntő – Serfőző Attila

 

– A program rövid ismertetése: Bereczki Gizella

 

– A toronyalapító „megidézése”  

                        Előadó: Erdélyi Márta

 

– Verő díjak átadása, a díjazottak bemutatkozása

         

– A Verő díjasok alkotásai hangzanak el:

 AZ ELHUNYT SZERKESZTŐNKRE, PÁPAY ARANKÁRA emlékezünk:

       – A szeretet bátor című elbeszélését Nagy  Horváth Ilona tolmácsolja.

      – Bereczki Gizella búcsúzik a 7torony nevében.

 15:30-tól FELOLVASÁSOK

M. Fehérvári Judit: Nagyapám még

                             Előadó: M. Fehérvári Judit

  Thököly Vajk           Itthon vagyok         

                                   Előadó: Thököly Vajk

 Kislaki László: Adventi séta Dorisz nénivel

                                         Előadó: Nagy Horváth Ilona

 Péter Erika: Paletták  Előadó: Péter Erika

 Thamássy Nagy Géza:     Ki vagy Te  Előadó:Konyári Mónika

 Csillag Endre           6316 karakter    Előadó: Csillag Endre

 Ernst Ferenc: Olvasat 

                                               Előadó: Serfőző Attila

Radnó György: Mindig és sohasem      

                                   Előadó:: Péter Ildikó

 

S Z Ü N E T

 

Nagy Horváth Ilona                          vers     

                             Előadó: Nagy Horváth Ilona

 Mester Éva: Ahol élek Előadó: B. Mester Éva

 Borbély Katalin: A kényelem Előadó: P. Borbély Katalin

 Konyári Mónika: Amíg pihensz  Előadó: Konyári M.

 Koosán Ildikó:    Nyári fotók         – Előadó: Illyés Péter

Bereczki Gizella: Cirkusz  Előadó: Bereczki Gizella

(Vandra Attila: A bosszú  Előadó: Vandra Attila

 P. Tóth Irén:  Üzenet    Előadó: P. Tóth Irén

 Vaskó Ági: Téli anziksz         Előadó: Bereczki Gizella

 

18:00-tól    KÁVÉHÁZI BESZÉLGETÉS

 riport Serfőző Attilával

  • Aki kérdez: – Nagy Horváth Ilona és a közönség

 Terveink szerint ezt követően vacsora, majd kötetlen beszélgetések, koccintások, ismerkedések.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2394látogató,16mai

Szerző Bereczki Gizella - Libra 86 írás
Bereczki Gizella a nevem, Debrecen a legkedvesebb tartózkodási helyem. "Mindenevő" vagyok, ha irodalomról van szó. Magam is szivesen írogatok, főként hangulatok ihletnek meg. Hiszek Gárdonyi Géza szavaiban: "Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben."

32 Komment

  1. Kedves Toronytársaim! Hamarosan felteszem a szokásos táblázatunkat, amelyben kérlek jelezzétek, ki milyen alkotását szeretné előadni, és hány fővel tiszteli meg az estünket. Már többen jeleztétek priviben, hogy jöttök, sőt már a szállásfoglalások is folyamatosan zajlanak. Ha elakadtok, hívjatok vagy írjatok, segítek, ill. ahogy látjátok Attila is feltett szállás lehetőségeket.

  2. Kedveskéim! Azért is raktuk fel időben a hírt, hogy legyen ideje annak, aki velünk akar egy jó hangulatú, szép délutánt, estét eltölteni, úgy alakítani a nyarát, hogy ez is beleférjen. Ráadásul Debrecenben ilyenkor tényleg annyi program és látványosság van, hogy már csak ezért is megéri eljönni. Természetesen igyekszem a legtöbb infót megadni, de a szállás ügyben a panziók, vendégházak, magánszállásokra rákeresve a neten mindenképpen kezdjetek el kereskedni, ill. javaslom, hogy a debreceni toronytagokkal is vegyétek fel a kapcsolatot, mert lehet ők ismernek olyan magánszállásokat, kollégiumokat, ahol jó árban lehet szobát bérelni.

  3. Nagyon szeretnék találkozni veletek… Nem tudom, hogyan alakul addig a férjem egészségi állapota. Jelenleg egy veseeltávolítás utáni lábadozást követően kirepedt a lépe, és újabb, életmentő műtétje volt… 🙁 Végre újra itthon lábadozik. Rám egy júliusi MRI mondja majd ki az ítéletet – mit lehet tenni a jobb lábamban elszakadt térd- és izomszalagokkal, csípőízületi fájdalmakkal. Lélekben mindenképpen Veletek!

  4. Végre látni hogy azért megujultak a dolgok. Szóval augusztus és nem szeptember. Akkor neki kezdek a készülődésnek. Nem fog könnyen menni de igyekezni fogok. Reményeim szerint nem fog akadályozni a cukorbajom sem, hogy ismét ottlegyek. Ami a szállásigényt illeti. Kihez kell fordulni ezügyben? Gizike ezt is te intézed majd? Kéretik erről is egy tájékoztató és ha az Oberterben lesz az esemény akkor mit kostál majd a vacsora? Esetleg itt is akad elfogadható áron szoba

Hagyj üzenetet