Kint mosolygott a nyár,
én mentem volna,
mentem volna már, de
az infúzió lassan csepergett,
fáradt voltam…
inkább aludtam egyet.
Kint mosolygott a nyár,
én mentem volna,
mentem volna már, de
hiába szerettem, akkor
nem csókolhatott napsugár.
Fáradt voltam, csak
piszmogott a méreg,
ráérősen szivárgott belém,
balra egy lány fehér arccal nézett…
csak nézett maga elé szegény.
Kint a nyár csak mosolygott,
mosolygott és az ablakra száradt,
és kendőm alatt a veríték
mint világot égető gyalázat…
restellve hagyott foltot.
Kint mosolygott a nyár?
Dehogy mosolygott!
Nevetett és nézte a bolondot…
engem, és én is csak nevettem,
nevettem az égboltot…
reggel még láttam, valami volt ott…
Csak nevetett a nyár,
ráült… ráült a nyakamra,
és én úgy akartam már,
hogy ezentúl a tél jöjjön tavaszra.
2019. február 20.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:59 :: Kiss-Teleki Rita
