Vadász vagyok, ő a szarvas,
Vödörként hordom saját árnyékom.
A remény földje, a bú ideje
Selyemmel takarja árnyékomat.
Délelőttönként mindkettőnket
árnyam követi, harmadikként.
Üres kezű gyermekek hívnak játszani,
Emlékül saját árnyékomat adom.
Árnyam nem egy, de ezer sebből vérzik.
Ha megérintenéd, lángra lobbanna.
Éjjelente hó lepi be pőre árnyamat és
Beledermed a jeges útba.
Tükörfényektől színesben látom
Néha estefelé, máskor korán reggel,
Mint az égből fészkükre visszatérő madarakat
Napfénynél látom az árnyékom.
Váltakozva rövidíti az életet,
Hol a szeretet hegycsúcsaként; máskor a gyűlölet
Feneketlen kútjaként
Beszennyezve földeket, vizeket
Szíven lövöm a saját árnyékomat.
Illusztráció – Kenyeresné Z. Ágnes
*
Abdurrahim Karakoç:
GÖLGE OYUNU
Ben avcı olurum, o ceylan olur
Kovalar dururum kendi gölgemi.
Umut toprak olur, dert zaman olur
İp takar sürürüm kendi gölgemi.
Her kuşluk vaktine, her ikindiye
Bölerim gölgemi üçe, ikiye
Eli boş bebekler oynasın diye
Armağan veririm kendi gölgemi.
Gölgemde bir değil bin yara kanar
Gölgeme değerse gölgeler yanar
Geceleri gölgem yollarda donar
Kar gibi kürürüm kendi gölgemi.
Soyunur aynalar ışıktan, renkten
Bazen akşamüstü, bazen çok erken
Kuşlar gökten yuvasına dönerken
Güneşte görürüm kendi gölgemi.
Sevgi, dağ zirvesi; kin, dipsiz kuyu
Karıştan kısadır hayatın boyu
Kirletirse şayet toprağı, suyu
Göğsünden vururum kendi gölgemi.
(A vers Abdurrahim Karakoç Beşinci Mevsim Ötödik évszak című kötetéből való (1985)
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:59 :: Gősi Vali