A tengerpartok mentén,
És egész álló napon át
Heringet sóztam én.
Gyertek körém, kisgyerekek,
Ne dobjatok köveket,
Motyogok, amerre járok,
Moll Mageet szánjátok meg.
Uram szegény halász volt
A tengerpartok mentén,
És egész álló napon át
Heringet sóztam én.
S néha a sózóból lábam
Éppen csak húztam ám,
Az áldott holdfény alatt
A kavicsos utcán.
Gyenge voltam mindig is,
S újszülött volt gyermekem,
Egy szomszéd dajkálta őt nappal,
S én ringattam éjeken.
Kislányomra feküdtem,
Ti drága gyerekek!
S fagyos, tiszta hajnalon
Láttam, hogy mily hideg.
A fáradt nő oly mélyen alszik!
Uram sápadt s vörös lett,
Pénzt adott és hazaküldött,
Kinsale-be kergetett.
Ajtót bevágva elzavart,
Átkot szórt fejemre;
Csendben jöttem el onnan,
Nem látott szomszéd se.
Ablak, ajtó zárva s fakó
Zöld csillag világlott;
A csupasz ösvényen pedig
Némi szalma kavargott.
Csendben jöttem el onnan;
És egy kedves szomszéd,
A vén Martin csűrjén túl
Élesztgette tüzét.
Kiszedte belőlem, mi volt,
S bár pénzem elfogyott
De szánakozva s megvetően,
Ennem s innom adott.
Azt mondja, férjem majd eljön
és hazavisz megint;
De járhatok én bármerre,
Házban, vagy odakint,
Ha fát, tőzeget cipelek,
Vagy kúthoz visz utam,
A kisbabámra gondolok
és sírok magamban.
S néha érzem, biztos tudja,
Ha fenn ajtót nyit a Kéz,
Az Úr gyertyát gyújt, csillagot,
S a szegényekre néz.
Ezért hát, kisgyerekek,
Ne dobjatok köveket,
De gyertek fénylő szemekkel,
S Moll Mageet szánjátok meg.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:02 :: Rácsai Róbert
