Álmomban gyakran vezetek egy piros autót. Van jogosítványom, de valójában félek a kormány mögött, bizonytalan vagyok, ezért inkább hanyagolom. De álmomban más. Ott kiváló sofőr vagyok.
Azt nem tudom, miért pont piros a kocsi, de mindig vonzódtam ahhoz a színhez.
Ha fel akarsz tűnni, tégy magadra egy kis pirosat, mágnesként vonzza a tekinteteket!
Pont ezen örömködtem megint, ahogy kanyarogtam egy erdei úton a kis járművemmel, és a fekete ruhámhoz tökéletesen passzoló hatalmas piros fülbevalóimat rázogattam, ahogy énekeltem a rádióval és Robbieval együtt az „Éndzsölt”.
Ám hirtelen kiugrott elém egy őzbak és fékezésre kényszerített. Nem történt baj, de megállt velem szemben, és nagy szemeiben szinte láttam a saját ijedt arcomat.
Óvatosan kiszálltam. Le sem kellett állítanom a motort, hisz lefulladt az ügyetlenkedésemtől. Ő elindult szépen, lassan be az erdő fái közé, de folyton visszanézve rám, mintha hívna magával. Azt hittem ilyen csak a mesében van, vagy mások kis füllentéseiben, ahol megszépítik a történetüket. De nem. Ő tényleg megvárt, amíg utána indultam.
A nap sugarai bekúsztak a fák közé, csíkokban melegítették az arcom. Mi csak sétáltunk. Bambi és én.
Persze miért is hívnám másként, mint Bambi, hisz gyermekeimnek sokat meséltem azt a kedves kis történetet.
Egy sínpárhoz értünk, amit belepett már az aljnövényzet, amikor hirtelen elsötétült az ég, és zuhanni kezdtem.
Csurom vizesen ébredtem fel, kiszáradt torokkal kiáltozva.
Kilenc év emlékezetkiesés után ez a rövid kis álom juttatta eszembe az amnéziám okát.
Az autó. A gyerekek hátul. A piros jelzés. A vonat…
Elkapta a kocsi hátulját, leszakítva azt, ahogy a fának tolta. Angyalt csináltam a két legfontosabb emberből az életemben. Kómában feküdtem, darabokra törve.
Bár sose lépett volna ki elém Bambi! Még mindig boldog tudatlanságban feküdnék egy kórházi ágyon…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:05 :: Bogdán Mária
