Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 31.

Nyomtatás

31.

Sok értelmét nem látta, hogy felkeresse Aigler üzletét, ám valami irtózatos harag és gyűlölet kezdett munkálni benne. Nem az anyagi veszteség, ami zavarta, mert arra soha sem figyelt, hanem a mérhetetlen kapzsiság. Amig élt az apja, gondja volt rá, hogy az alkalmazottai meg legyenek fizetve. Soha senkinek nem volt panasza. Az anyja se tehetett másképpen, hiszen mindent a férjétől tanult. Robertben kialakult a teljes kép. Miután látták, hogy sem Robert, sem Katyerina nem fektetett kellő figyelmet sem az üzletre sem az anyjára, kitervelték, mit tegyenek. Először arról akartak meggyőződni, hogy Katyerina mennyire figyel oda arra, hogy megkapja a havi elszámolásokat. Utána meg arra, hogy az anyóst felhergeljék a menye ellen. Ez nehezebb feladat volt, mivel havi rendszerességgel váltottak levelet. Mikor már Robert anyjának nehezen ment az írás, diktálta a leveleit. A válaszokat egy idő után nem adták oda neki. Hiába érdeklődött, hogy hol vannak Katyerina és Tánja levelei, mindig ugyanazt a választ kapta: nem jött semmi levél tőlük. Lassanként elérték, hogy egy idő után már nem is érdeklődött. Robertre nem kellett különösebben odafigyelni. Szinte sohasem írt. Ezután már minden könnyen ment. Szereztek jó pénzért egy közjegyzőt, aki hajlandó volt megszerkeszteni egy végrendeletet, amit alá is tudott iratni Frau Feingolddal. Ezután már nem volt érdekes számukra, hogy mi is lesz. Abban nem volt biztos Robert, hogy besegítettek-e anyja halálába. Ennyi gonoszságot nem feltételezett róluk. Átkozta magát, hogy sem Katyerinával, vagy az anyjával nem levelezett, és nem alakított ki velük bensőséges viszonyt. Úgy gondolta, elég pár sor és némi pénz. Most megtapasztalhatta, hogy a lustasága és nemtörődömsége mihez vezetett.

Hamarosan az üzlethez ért. Benyitott. Nem a fiatal Aiger jelent meg, hanem az apa.

— Üdvözlöm Feingold! — szólt oda hetykén Robertnek. — A fiam értesített, hogy szeretne velem beszélni.

— Nézze, Aigner. Nem firtatom, hogy az anyámat hogyan sikerült rávenni arra, hogy maguké legyen az üzlet.

— Nincs is mit! Maga még életükben sem fordított rá kellő gondot. Még az apjára sem. Az apja ki is tagadta magát a családi vagyonból. Nincs mit követelnie tőlem. Mi ápoltuk és gondoztuk élete végéig az anyját. Hálából meg ránk hagyott mindent. Ebben nincsen semmi rendkívüli. Mondhatnám, természetes.

— Nem magam miatt vagyok itt. Abban sajnos igaza van, nem törődtem velük. Ám anyámnak volt végrendelete, aminek kedvezményezettje a lányom és a feleségem. Nem tettek olyant, ami miatt megváltoztathatta a végakaratát. Mindezt maguk intézték el igy. Birtokomban van a régi végrendelete, és tenni fogok róla, hogy felülvizsgáltassam.

— Ne fenyegetőzzön itt, mert kidobatom innen. Az anyja már nem él. Nem tudják megkérdezni tőle, miért változtatott a végakaratán. Őnagysága, a kedves felesége, szintén nem erőltette meg magát. Egyszer ellátogatott ide, még mielőtt végleg Londonba költözött. Utána csak leveleket írt neki illetve nekünk.

— Nincs mit tovább vitatkoznom magával. Talán majd a törvény előtt bebizonyíthatom, hogy maga egy aljas gazember.

Azzal kifordult az üzletből, faképnél hagyva Aignert, akit cseppet sem ijesztett meg Robert látogatása. A szállodába visszaérve Robert a recepción összetalálkozott a fogadóssal.

— Volna számomra egy félórája? Szeretnék pár dolgot megbeszélni magával.

— Természetesen! Miben lehetek szolgálatára?

— Szeretném, ha tudna telefonösszeköttetést teremteni ismét Londonnal, és a feleségemmel. Addig meg, amig a hívásra kell várakozni, elmondom pár szóban, mi a jelenlegi tényállás.

Helyet foglaltak az asztalnál, és Robert elmesélte neki rövidem a nap eseményeit.

— Nézze, uram. Szeretnék hosszabb ideig itt maradni Genfben. Nem tudom, mennyi idő kell, amig a bíróság határozatot hoz. Tudna nekem arra az időre egy lakást biztosítani?

— Maradhat itt a szállodában. Az árral ne legyen gondja. Meg tudjuk beszélni.

— Nincs semmi gondom az árral, de egy olyan környezetet akarok, ami távol van az emberektől, ám nem okoz problémát, ha a városba kell jönnöm ügyeim elintézése végett. Tudna egy ilyen lakást?

— Éppenséggel tudnék, mert éppen van kiadó szobám a házamban. Teljes mértékben szeparált. Külön bejárata van. Nem zavarhatja senki a nyugalmát és kényelmét. Kicsit messzire esik a várostól, de van közlekedés, egyszerű bejutni a városba. Én is a hajnali busszal jövök be, ha nem maradok itt éjszakára.

— Akkor már meg is egyeztünk. Kiveszem a szobát, de mondjon egy árat.

— Mennyi időre kellene?

— Nem tudom. Egy évre előre kifizetném a bérleti díjat.

Közben megszólalt a recepción a telefon.

— A felesége Londonból — adta át a készüléket Robertnek.

A vonal másik végén Katyerina izgatott hangja várta.

— Mesélj, Robert, mit tudtál intézni.

Robert a tőle szokott, távirati stílusban elmesélte, hogy mit tudott meg.

— Ez rettenetes — sopánkodott Katyerina. Ha haragszol rám, amiért nem törődtem jobban az üzlettel és anyáddal, akkor kérlek, bocsáss meg nekem. Nem volt rá időm, sem pénzem. Csak az a pénzem van, amit félre tettem, és az üzletből származó haszon, amig volt.

— Magamra haragszom, Katyerina. Te mindent megtettél, amit lehetett. Mondjuk, miután nem érkezett az elszámolás hónapokig, érintkezésbe léphettél volna velem, vagy Aignerrel. Sajnos az sem segített volna semmit. Ki lettünk játszva. Mondd, van félretett pénzed, amiből fenn tudod tartani magad? Mert, ahogy mondtad, nincs más bevételed, csak az üzletből befolyt.

— Ne legyen gondod ezzel. Van félretett pénzem, amiből szerényen megvagyunk Tanjával. Ha esetleg meg vagy szorulva, akkor még tudok neked is juttatni.

— Katyerina! Kérlek, a végrendeletet küldd el, amint tudod, és add meg annak az ügyvédnek a nevét is, akinél a másik példány letétben van. Én egy darabig itt maradok Svájcban. Amint módom lesz rá, útra kelek hozzátok, feltéve, ha te is akarod.

— Persze, hogy akarom. De igyekezz, mert az utazás már egyre körülményesebbé vált szerte a világon.