Amióta az eszét tudta semmi más nem akart lenni Mónika, csakis és kizárólag színművész. Karácsonykor az óvodában ki más is lehetett volna Jézus anyja, Mária, ha nem ő (?) Mivel a fővárostól meglehetősen távol, egy kétkezi munkásházaspár harmadik gyermekekét született, idejekorán életedzetté vált. Az átbukdácsolt művészeti gimnázium után kétszer is eredménytelenül felvételizett a közeli nagyváros legismertebb színitanodájába. Sajnos az elszántságát nemigen kísérte szorgalom, hiszen a felvételi követelményeket ugyan bemagolta, de a jó szimatú ítészek hamar a paraván mögé láttak. A tíz különböző hangulatú vers előadása hangsúlytalan monológgá enyészett, ezzel szemben az öt klasszikus és modern monológ egy-egy kirakodó vásár szotyiárusainak éktelen rikácsolását idézte fel a gyanútlan hallgatóban.
A Mónika típusú hölgyeket a férfi szleng „jó tüdőnek” aposztrofálja, ami magában rejti a méretes melleket is. Nos, a bírálóbizottság is abban bízott, hogy az utolsó megmérettetésben a tüdő, mint olyan, a felvételiző segítségére siet majd. Három dalt kellett előadnia, lehetőleg népi jellegűt kért a vájt fülű, de mégis lojális zsűri. Miután a Csík zenekar által feldolgozott „Most múlik pontosan” című számmal végzett, a következő két zenemű előadásának meghallgatására már nem tartottak igényt a megfáradt döntéshozók.
Mint korábban említettem, a levitézlett színészpalánta szemrevaló teremtés volt, s az elszántsággal sem állt hadilábon. Jött a füles, hogy a pótfelvételi díját fölösleges lenne befizetni, hiszen mindenki tudja, hogy a jó csajoknak itt a begyepesedett filiszterek előtt fikarcnyi esélye sincs. Ilyenkor minden kirúgott próbál magának helyet keresni. Kósza hírek tömkelege kóvályog a szűrőn fennakadtak körében. Néhányan a filmgyárat célozták meg az esetleges segédszínészi alamizsna reményében. Voltak, akik „morzsán éldegélni” valami isten háta mögött tengődő társulathoz csatlakoznának, nyilván későbbi kitörés reményében.
Főhősnőnket keményebb fából faragták, mintsem a koncot csak úgy veszni hagyná. A fővárosba utazott és az egyik legismertebb színház igazgatójától kért fix időpontot. Szinte biztos volt abban, hogy a már jól kipróbált buja idomaitól megnyílik Thália bevehetetlennek tűnő temploma.
Csak ők ketten várakoztak a színidirektor világot jelentő ajtajánál. A párnázott monstrum egy olyan világot nyithat meg a várakozók előtt, amire még a legmerészebb álmaikban sem gondoltak. A lenszőke vékonydongájú Ádámot ismerte már korábbról, jelentéktelen szerepekben csetlett-botlott az egy évvel előtti tanodai próbán. Szinte biztosra vette, hogy ezt a lúzert kipenderítik, s ő lesz a befutó.
A negédes titkárnő kérte, hogy előbb a hölgy fáradjon be az igazgató úrhoz, majd miután kijött, külön kérés nélkül mehet a fiatalember is. Mónika dögös dekoltázsa és a tökéletes alakú fenekére feszülő szoknya felperzselte a levegőt. Az ötvenen alig túl lévő sportosan elegáns férfi még nem is esett volna nehezére. Lehetett volna akár hetven éves és százhetven kiló, kopasz, izzadt disznó, mocskos vágyálmokkal fűtve, azt is bevállalta volna a célja elérése érdekében.
Hellyel kínálta az igazgató, illedelmesen megkérdezte a jövetele okát, majd a gondosan kigyomlált önéletrajzának mazsolázásába kezdett. Olyan távolságtartó volt, hogy Móni esélyét sem látta egy közelebbi kontaktusnak. Még néhány szakmai jellegű mondatot váltottak, majd kérte, hogy várjon kint. Amint nyílt az ajtó, az addig idegesen várakozó Ádám szinte a lány hóna alatt surrant a tekintélyes irodába.
Úgy tíz perc várakozás után újra nyílt az ajtó, a fiú Móni mellé huppant miközben a titkárnő felé vetette, hogy a diri kéreti.
Ültek egymás mellett, s közben a lány orra megtelt az szőke suhancról áradó parfüm illatával, amit úgy tíz perce még az igazgató úr szobájában érzett…
Legutóbbi módosítás: 2017.11.04. @ 19:40 :: Serfőző Attila
