teleírt évekről mállik a vakolat
szavak hullanak
a téglabordák mögött
a szív önkényes lakásfoglaló
de az aura kerítése mögött
a belső udvar néma
*
a levelek helyét
ötletszerűen változtatja a szél
ettől megfejthetetlenné válik az ősz
örökre titok marad
az ágat-elhagyó-pillanat
előtti elhatározás
a milliónyi ugyanaz a
MÁS
*
eldobni a tökéletesre csiszolt harangszót
kertek illatából reszelt kalapáccsal
betörni égbolt üvegét
s amíg csörömpölve madárszilánkok hullanak
suttyomban betont önteni a gyepre
legyen minden átlátható meg célszerű
és mikor már a jegenyék is egyenkúposra hegyezve
már nem tűnik föl hogy a gombolyag mit sem ér
hiszen Ariadné megszökött
és te egy gyújtózsinórt követsz
