„Cseppek függnek fák csupasz ágán.”
Könnyes arccal kelt ma a hajnal,
tűzsipkáját sarokba dobta.
Cseppek függnek fák csupasz ágán,
bújnak az álmok csendnyugalomba.
Ég paplanját nyakába húzza,
fázik ő is, rideg a világ.
Villanypóznák állnak a sorba,
hiába várják madarak hadát.
Lucskos minden, ázik a kert is,
bokrokon zizzen a fagymagány.
Ritkult fű közt búvik a holnap
– felszárad már könnye talán.
