inamba szállt a bátorság
amikor a csend sűrűsödni kezdett
(ez a múlt században gyakran megesett)
de így vagyok ezzel
mostanság
különösen esténként
egyszer volt rég
kislánykoromban
(ha egyáltalán voltam kislány kislánykoromban)
szerepeket játszottam
királylány lehettem
mert éppen ahhoz volt kedvem
táncoltam
rajzoltam
legszívesebben énekeltem
ami belőle megmaradt
egy boldog anya
(a legszebb szerep
sőt inkább mesterség)
egy megözvegyült feleség
egy festőnek mondott piktor
s egy költő féleség
jó ideje már
alig nyit be hozzám a postás
mélyülnek a barázdák arcomon
hogy egészen őszinte legyek
kezemen dagadnak az erek
(talán csak nem vénülök)
memóriám egyre gyakrabban hagy cserben
úgy tűnik éjszakánként mintha részegen
bólogatnának felém a bús hársfalombok
(meglehet szédülök
egy centet sem iszom
szinte absztinens lettem mindenre)
pedig lefekvés előtt megszámolom
szobám négy sarkát minden este
s amikor a csend súlyosodni kezd
vágyaimat imáimba rejtem
hogy ne akadjon torkomon a félelem
emlékezem
most a vers megszállottja vagyok
ketten együtt lettünk az írás
a valóság keserédes és kevésbé fényes
színpadán már
lassul a tánc
ám szól az ének
él a dal
a ritmus
az illat
a színek
vallomások verseimben
s ha tudnád még mi minden
amit nem sejthetsz
és megmaradt belőlünk
egy boldog házasság lenyomata
tőled az erő ma is
különben mindez
meg sem történhetett volna
örökké veled de nélküled
2017. július 1.
Fotó: internet
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: D. Bencze Erzsébet
